Vízkereszt

Vízkereszt

Újabb vendégek

Karácsony napján, a pásztorok szentmiséjében már megismerkedhettünk azokkal a pásztorokkal, akik Isten Fia első vendégei voltak Betlehemben. A mai ünnep evangéliuma újabb vendégek érkezéséről számol be. Tapintatlanság és tiszteletlenség volna részünkről, ha hívatlan vendégeknek neveznénk a napkeleti bölcseket, még akkor is, ha valóban váratlanul érkeztek. Mert akiket Isten vezet, akár úgy, hogy angyalokkal üzen nekik, mint a pásztoroknak, akár úgy, hogy különleges égi csillaggal mutatja az utat, mint a bölcseknek, azokat szívesen kell fogadni.
A napkeleti bölcsek szíves fogadtatásban részesültek mind Jeruzsálemben, Heródes király udvarában, mind Betlehemben, a születés helyén, a szegényes istállóban. A kedves fogadtatás hátterében azonban más-más szándékok rajzolódnak ki a két helyszínen. Máté evangélista az első helyszín eseményeit részletesebben, az utóbbit meglehetősen szűkszavúan mutatja be. A bölcsek a királyi udvarba érkezve előadják szándékukat, miszerint egy újszülöttet, egy leendő királyt keresnek, akinek jelét megpillantották az égen, s e csillag ide vezette őket. A király és udvari emberei elcsodálkoznak a bejelentésen, felébred bennük a kíváncsiság és persze Heródesben hatalmának féltése is. Rögtön hívatják az írástudókat, akik az ószövetségi idők prófétai jövendölései alapján, egészen pontosan Mikeás prófétára hivatkozva egy Betlehem nevű települést jelölnek meg az új király lehetséges születési helyéül. A bölcsek szívélyes fogadása és a részükre ilyen módon nyújtott segítő útmutatás azonban csak a látszat, mert a királyt nem jószándék vezeti. Tudni akarja az égi jel feltűnésének pontos idejét, és azt kéri a bölcsektől, hogy megtalálván az újszülöttet, térjenek vissza hozzá.
Folytatván útjukat a napkeleti bölcsek Jeruzsálemből Betlehembe indulnak, ahol megtalálják, akit keresnek, Isten Fiát, és átadják neki ajándékaikat, az aranyat, a tömjént és a mirhát. A napkeleti bölcsek nem csak égi jelet kaptak, hanem figyelmeztetést is Istentől, hogy ne menjenek vissza a gonosz szándékú Heródes királyhoz, és ők ennek megfelelően indultak haza. Példájuk azt mutatja, hogy érdemes figyelnünk az Isten által mutatott jelekre és érdemes megtennünk mindazt, amit Isten közöl velünk.
Kicsit sajnáljuk, hogy az evangélista nem jegyez le egyetlen párbeszédet, egyetlen kijelentést sem, de talán ennek a ténynek is megvan a maga üzenete. Isten nem vár tőlünk bőbeszédű magasztalást, hosszas imádságokat, hanem elfogadja egyszerű szavainkat, de még némaságunkat is, amikor megszólalni sem tudunk nagysága előtt. Elegendő számára, ha tiszteletünk és hódolatunk jeleként csendben letérdelünk elé, ahogyan tették ezt egykor a napkeleti bölcsek. Ha olykor úgy érezzük, hogy nincs erőnk szóbeli imádságok mondására, akkor is tartsuk fontosnak, hogy Isten közelében időzzünk! Adjuk neki fáradtságunkat, gondolatainkat és érzéseinket! Ilyenkor talán még kéréseink megfogalmazására sincs szükség. Ő a mi szavaink nélkül is jól tudja, mit szeretnénk, miért jöttünk hozzá.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Istenünk! A napkeleti bölcseket egykor egy fényes csillag, egy különleges égi jel vezette a Megváltóhoz, amit te mutattál nekik. Bölcsességük ott kezdődött, hogy felismerték az általad mutatott jelet és kutatni kezdték annak értelmét. Amikor megértették, hogy ez egy újszülött királynak a jele, akkor elindultak, követték a jelet. Az isteni jelet követni, s annak segítségével meglelni a Megváltót, boldogsággal és örömmel tölt el minket, akik újra és újra elindulunk a Megváltó felé. Segíts minket, hogy örömmel a szívünkben induljunk kifejezni hódolatunkat! Segíts, hogy életünk folyamán mindig azon az úton járjunk, amelyet te mutatsz nekünk!