Ferenc pápa szerdai katekézise a hamis reményekről: Jóshoz, jósnőhöz menni, ez bálvány…!
Ismét
telt ház a VI. Pál aulában
A
Szentírás a hamis reménységre figyelmeztet bennünket
Ádvent
és Karácsony közelmúltban ünnepelt időszaka „felébresztette Isten népében a reményt”
– kezdte beszédét a pápa. „A remény pedig az ember elsődleges szükséglete:
remélni a jövőben, hinni az életben, pozitívan gondolkodni. De még ennél is
fontosabb, hogy a remény tényleg legyen válasz arra, ami segíti az életet és
értelmet ad a létezésünknek. A Szentírás ezért figyelmeztet bennünket a hamis
reménységre, amit a világ tár elénk, leleplezve haszontalanságukat és rámutatva
az értelmetlenségükre. Ezt a Biblia sokféleképpen teszi, de főként a bálványok
hamisságának a szóvá tételével, amelyekbe az ember állandó kísértés révén a
bizalmát helyez, és reményei tárgyává teszi őket.”
A
bizonyosságkeresés kísértése
„Főként
a próféták és a bölcsek hangoztatják ezt és rámutatnak a hitélet útjának
neuralgikus pontjára. Mert a hit az Istenben való bizakodás, de jön olyan
pillanat, amelyben az élet nehézségeivel szembesülve, az ember megtapasztalja
ennek a bizalomnak a törékenységét és szükségét érzi másféle bizonyosságoknak,
megfogható és konkrét biztonságnak. Így mondjuk: Én bízom ugyan az Istenben, de
mivel a helyzet bonyolult, nekem szükségem van egy kicsit több bizonyosságra.
És éppen itt van a veszély!” – hívta fel a figyelmet Ferenc pápa. „Ekkor aztán
kísértést érzünk arra, hogy akár múlékony vigasztalásokat keressünk, melyek
látszólag kitöltik a magány ürességét és enyhítik a hit fáradalmait. Azt
hisszük, hogy vigaszt találhatunk olyan biztonságban, amit a pénz, a
hatalmasokkal kötött szövetség, az evilágiasság és a hamis ideológiák tudnak
nyújtani. Némelykor a vigaszokat olyan istenben keressük, aki képes meghajolni
elvárásaink előtt és varázslatos módon meg tudja változtatni a valóságot,
olyanná téve, amilyenné szeretnénk. De ez bálvány, éppen amiatt, mert nem tud
semmit sem tenni, képtelen és hazug”.
A
szemfényvesztő tenyérjósok csapdái…
„De nekünk
tetszenek a bálványok, de még ennyire!” – tette hozzá szabadon a pápa és
elmesélte egyik tapasztalatát, amit Buenos Airesben szerzett. Egy templomból
rendszeresen átjárt egy másikba és ennek közel ezer méteres útja egy parkon
vezetett keresztül. A parkban sok kicsi asztalka volt, mögötte pedig
tenyérjósok ültek. Tenger nép vette őket körül, még sorba is álltak. Odaadtad
neki a kezedet és ő elkezdte, de mindig ugyanazzal a szöveggel: van egy asszony
az életedben, aztán jön egy sötét felhő, de végül minden rendben lesz. Persze a
végén fizettél rendesen!”
Jóshoz,
jósnőhöz menni, ez bálvány…!
Ez adna
biztonságot? – tette fel a kérdést a pápa. Ez a biztonság, engedjétek meg nekem
ezt a szót: Balgaság! Jóshoz, jósnőhöz menni, hogy ők aztán kártyákat olvassanak,
ez bálvány! – szögezte le a pápa. Ez bálvány és amikor ehhez tapadunk, hamis
reményeket vásárolunk. Ellenben az a reménység egy ingyenes reménység, amit
Jézus Krisztus hozott nekünk. Ingyen adja nekünk az életet, amiben sokszor nem
is bízunk annyira!
Ferenc
pápa ezután arra utalt, hogy „van egy bölcs zsoltár, mely lenyűgöző módon festi
le az ilyen bálványok hamisságát, amit a világ kínál a reményeinkre és
minden kor emberének, akik kísértést szenvednek a ráhagyatkozásban. Ez pedig a
115. zsoltár, mely így szól: „De az ő bálványaik csak arany és ezüst, emberi
kéznek művei. Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak, van
fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem éreznek, van kezük, de nem markolnak,
van lábuk, de nem mozdulnak, és torkukon nem jön ki a szó. Ilyenek azok is,
akik csinálták őket, s mindnyájan, akik bennük bíznak” (Zsolt 115,4-8).
Kiszámítható
bálványaink képtelenségéről szól a zsoltár
A
zsoltáros iróniával mutatja be ezeknek a bálványoknak a teljességgel múlandó
sajátosságát. Meg kell értenünk, hogy itt nemcsak fémből vagy más anyagból
készített ábrázolásokról van szó, hanem olyanokról is amit a mi elménk készít
akkor, amikor korlátolt valóságokba vetjük a bizalmunkat, amiket aztán
átalakítunk abszolút formákba, vagy pedig az Istent gyömöszöljük a mi
elképzeléseinkbe, az istenségről alkotott fogalmainkba. Ez egy isten, mely
hasonlít hozzánk, érthető, előrelátható, pontosan olyan, mint amiről a zsoltár
beszél. Az Isten képét hordozó ember teremt magának istent a saját hasonlatosságára
és ez egy rosszul sikerült másolat: nem hall, nem cselekszik és főként nem tud
beszélni”. Ismét szabadon szólva a pápa hozzátette: „De mi szívesebben megyünk
a bálványokhoz, semmint az Úrhoz mennénk! Jobban megelégszünk a múlandó
reménységgel, amit a hamis bálvány kínál, mint az a biztos nagy remény, amit az
Úr ad nekünk”.
A
bálványok olyan dolgok, melyek ahelyett, hogy az életre vezetnének, valójában a
halálba visznek
A
szavával világot teremtő élet Urába vetett reménységnek ellentmond a néma
bálványképekbe vetett bizalom – folytatta a pápa. Az ideológiák, a maguk
abszolút követeléseivel – melyek a gazdagság, és ez a fő bálvány, a hatalom és
a siker, a hiúság az örökkévalóság és a mindenhatóság kísértésével, az olyan
értékek, mint a fizikai szépség és az egészség – amikor bálvánnyá lesznek,
melynek minden dolgot feláldozunk, ezek olyan dolgok, melyek megzavarják az
elmét és a szívet és ahelyett, hogy az életre vezetnének, valójában a halálba
visznek. Ferenc pápa ismét személyes emléket idézett egy Buenos Aires-i
asszonyról, aki nagyon derék és szép asszony volt, szépségét, mintha az
természetes lenne dicsérte, így szólt: Kétszer is abortuszt voltam kénytelen
elkövetni, mert nekem az alakom, a formám olyan fontos!”. Ezek bálványok,
amelyek tévútra visznek és boldogságot sem adnak” . mondta a pápa.
Bízzuk
magunkat az Úrra, még a legnehezebb pillanatokban is
Ellenben
a zsoltár üzenete világos: ha a reménységedet a bálványokba veted, olyan leszel
mint ők: üres képek, melynek kezei nem érintenek, lábai nem járnak, szájai nem
beszélnek. Nem tud szólni semmit, képtelen segíteni, nem tudja a dolgokat
megváltoztatni, képtelen mosolyogni, önmagát adni és képtelen szeretni. De mi
is, egyházi emberek a világiasság kockázatával nézünk szembe. Itt kell maradnunk
a világban, de védeni kell magunkat a világ szemfényvesztésével szemben. Miként
a zsoltár végén olvassuk, bízzuk magunkat az Úrra, még a legnehezebb
pillanatokban is, mert ez a reménység soha nem csal meg bennünket! – zárta
Ferenc pápa szerdai katekézisét a hamis remények kivédéséről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése