Kik a tiszta szív által az Isten látására jutottatok

Kik a tiszta szív által az Isten látására jutottatok (Máté 5).

Ments meg, Uram minket! 

Mit keresek, mit kutatok a Szentírás szavain elmélkedve? Az én szándékom, és érdekem az, hogy személyemet kibontsam, kicsomagoljam.

Megszülettem. Bele lettem teremtve egy valóságba, mely nem az enyém, sokan másoké. Ezt nevezhetem úgy is, hogy történelem; úgy is, hogy kultúra; úgy is, hogy nemzet és család. Azonban, ha e fogalmakat mélyebben vizsgálat alá vonom, rá kell jönnöm, hogy mindezek nem szólnak másról, mint valami öltözékről, csomagolásról, mely arra szolgál, hogy e világ számára elfogadhatóvá váljak. De, mint öltözék, mint csomagolás, mindez nem más, mint a felszín, külsőség.

Ha hiszem, hogy e világba születtem, de nem e világnak, nem e világ számára, akkor azt kell megismernem, aki vagyok ebben a csomagolásban, ajándékaként annak, aki becsomagolt e világ számára, akit értékeként adott a világnak, hogy e világ több legyen általam!

Lehet, hogy nagyképűségnek hangzik, de én úgy gondolom, hogy ebből válhatok én magam, és mindegyikünk alázatossá.

Mert nézzük csak meg, hogy miről is szól a mai evangélium? Jézus elhívása. Olyan embereket szólít meg, akik olyan evilági dolgokkal voltak elfoglalva egész életükön keresztül - eddig, amiről azt gondolták, hogy ez az ő dolguk, ezért élnek. Vannak ezen a világon, hogy halásszanak, és semmi több. Erre jön Jézus, és valami egészen más perspektívát vázol fel a számukra. Bizonyítja, hogy se Péternek, Se Andrásnak, se Jakabnak, se Jánosnak nem ennyi ebben az életben a dolguk. Isten többre szánta őket, mint amire bizalmat szavaztak önmaguknak! Nem ismerték önmagukat, nem bíztak önmagukban eléggé. Ez alázatosság? Nem, ez kishitűség, önismeret hiánya, önbizalom hiánya. Elfogadták azt, és magukénak vallották azt, megelégedtek azzal, amit a csomagolásról kiderült, vagy amit a csomagolás alapján állítottak róluk mások. Én talán még soha, de láttam már olyan embert, aki az ajándékot elfogadta, eltette, és nem volt arra kíváncsi, nem érdekelte, hogy mit rejt a csomagolás. Nem érdekelte, nem volt rá kíváncsi, vagy nem érdekelte az az ember, akitől kapta! Fel sem tételezzük azt, hogy értékes lehet számunkra az, értékesebb lehet számunkra az, amit kapunk, mint amit feltételezünk arról, aki adja, amilyen a csomagolás, vagy, amire a magunk képzelete, képzelő tehetsége képes eljutni!

Mennyire vagyok nyitott arra, hogy önmagamat megismerhessem, Isten ismeretemben?

Talán már itt megtorpanok, hogy ugyan: hogyan ismerhetném meg Istent?

Vagy: Jézus? Ugyan már, aki három évet volt képes csak élni a lehetőségeivel, bizonyította, hogy nem volt életképes, kudarcot vallott, és megölték. Ez az ember bármit, amit tett, közölhet hitelesen a számomra Istenről? Már azzal mellé trafált, hogy tanulatlan embereket, sikertelen, élhetetlen emberekkel vette körül magát. Nem csoda, hogy így végezte. Ráadásul, azok, akik követték, szinte mind ugyan úgy végezték! Lehet ez az ember, akár csak a zsidóknak példa? Még nekik sem, még ők sem fogadták el!

Ez a Jézus azonban, ilyeneket mondott a három év alatt:

»Ti innen alulról vagytok, én meg felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én azonban nem vagyok ebből a világból. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben. Mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.« [Jn 8,23-24]

»Már csak kevés ideig van nálatok a világosság. Addig járjatok, amíg tiétek a világosság, hogy a sötétség el ne borítson benneteket. Aki sötétben jár, nem tudja, hová megy. Amíg tiétek a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.« (…) »Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Azért jöttem a világba, hogy világosság legyek, hogy mindaz, aki hisz bennem, sötétségben ne maradjon.« [Jn 12,35-36; 44-46]

» Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ.« [Jn 15,19]

»Közöltem velük igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, ahogy én sem vagyok a világból. (…) Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd igazság. Ahogyan engem a világba küldtél, úgy küldtem őket én is a világba. Értük szentelem magam, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban. [Jn 17, 14; 16-19]

»Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.« [Jn 18,36] - Mindez kétezer éve történt.

Engem ma megérintenek e szavak, vagyis: Jézus szavai nem halványultak el. Persze, az, hogy én is idealista vagyok, mint Ő, ez semmit sem jelent. Nem tartom magam Hozzá méltónak sem. Azonban az Ő szavai valami olyan, bennem pislákoló fényeket lobbantanak fel, melyekről azt mondom, hogy valahonnan hozom magammal. Mintha ebbe a világba valahonnan jönnék, és mintha ebből a világból valahova tartanék. Emlékek ezek, vagy érzések? Sokszor hivatkozom arra, hogy nekem nincsenek emlékeim, csak jelenem van. De ez nem igaz! Az valóban igaz, hogy ebből az életből rengeteg emlékem már feledésbe merült bennem. Talán nem akarok, nem szabad, nem kell dolgokra emlékeznem? Én úgy gondolom, úgy vélekedek ezekről a dolgokról, hogy talán nincs szükségem azokra az emlékeimre, melyek feledésbe merültek. Azonban vannak olyan dolgok, melyek arra akarnak segíteni, hogy lássam, hova tartozom. Honnan jövök, hova tartok, hova szeretnék eljutni, mire szeretnék eljutni.

Számomra Jézus alakja, a Róla szerzett ismeretek, és az általa kapott ismeretek arra alkalmasak, hogy felidézzék, és ébren tartsák bennem azokat az érzéseket, emlékeket (?), melyekről azt tartom, hogy sokkal korábbról valók, mint e világ dolgai. Mintha ezek az emlékek, sokkal értékesebbek is volnának a számomra. Érdemes hozzájuk ragaszkodnom, kötődnöm, tartoznom, és velük közösségben maradnom!

Jézus nem civilizációs kérdéseket vet föl bennem! Ellenben olyan öröktől való, és örökké való értékekre mutat rá, melyek, ha enyémek lehetnek, akkor olyan méltóságban tudhatom magam, mely szabadság élménnyel tölt el! Nincs jelentése többé, fájdalomnak, szenvedésnek, kínnak, keservnek, sértésnek, a kárnak, halálnak e világ viszonyai között.

Mennyei Atyám! Tarts meg! Nem ebben a tudásban, amiről most elmélkedtem, hanem abban a hitben, mely örökkévalóságomra elvezethet engem! Ámen