Kik szelídek és békességes
tűrők voltatok, és már az élők földjét bírjátok
(Máté 5).
Ments meg, Uram minket!
Az
odaszentelt élet, az emberek szemében oktalanság, bolondság. Lehet. Meglehet.
De attól még az! Mert kinek kell, hogy az ember megfeleljen, Istenek, vagy
embernek?
Ha az
olvasmányt nem a szentek szemével olvasom, akkor, ugyan, minek tűnket a
Zsidókhoz írt levél 9,11-14 gondolatmenete? Krisztus vére, szeplőtelen áldozat
Istennek, „hogy megtisztítsa lelkiismeretünket a halott tettektől, és az élő
Istennek szolgáljunk!”
Itt,
most, a hajnali elmélkedésemben, amikor egészen kipihenten, lecsendesülten,
megtisztultan és letisztultan, kiüresedve, és megengedve a maga számára, hogy
egészen Isten jelenlétébe vonhasson engem, bizony megdöbbenek azon, hogy mi
közöm van e szavakhoz?
Krisztus
áldozata mennyire bír engem Istennel közösségbe vonni, megtisztítani?
Lelkiismeretemet őszintén elvonatkoztatni minden halott dologtól, és az élő és
igaz Isten szolgálatára átengedni? – Vagyis: Jézus Krisztus áldozata mennyire
az enyém, mennyire válik részemmé, javamra? – Még úgy is, hogy a világ azt
mondja: „megháborodtam”!
Valóban,
ha engedem, hogy kívülről, kívülállóként, függetlenedve szemléljem a világot,
magamat, és Krisztust – Akiben az Isten jelenlétét fedezhetem fel -, ha döntést
akarok hozni arról, hogy kivel tartsak, és Jézus mellett hozom meg döntésemet,
nem csoda, ha a világ azt mondja, hogy ’ez megháborodott!’. Hiszen a világ
számára Isten rendszere teljesen érthetetlen: logikája felfoghatatlan; érdeke,
értéke felháborítóan ellentmondásos; meghívása nevetséges; üzenete érdektelen a
világi ember számára.
A mai
evangéliumban csak annyit olvashatunk, hogy rokonainak mi volt a véleménye
Jézusról. De János evangéliumában olvashatjuk Jézus szavait is, ami ezt a
véleményt kiváltotta az Őt ismerőkből: »Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor
életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem
tulajdonai, amikor látja, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat és elfut – a
farkas pedig elragadja és szétszéleszti azokat –, mert béres, és nem törődik a
juhokkal. Én vagyok a jó pásztor: ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem,
amint engem ismer az Atya, és én is ismerem az Atyát; és én életemet adom a
juhokért. Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Azokat is
vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy akol lesz, és egy pásztor.
Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy ismét visszavegyem
azt. Senki sem veszi el tőlem: én adom oda magamtól. Hatalmam van odaadni, és
hatalmam van újra visszavenni. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.« [Jn 10,11-18]
Valóban, épp eszű ember, ráadásul hithű zsidó, ilyeneket nem mond! De én, a
hithű keresztény, azt mondom: persze, hallom, Jézus ezt mondja. Na és, mi ebben
a különös. Hallottam már, sokszor. Hát, persze, hogy Ő mondhat ilyeneket,
hiszen Ő a Krisztus, az Isten fia! A megváltó, az idegen, akit ott látok és
tisztelek a kereszten, mert értem áldozta magát. Ez teljesen természetes!
Természete
számomra az, hogy egy ember feláldozza magát értem? - Ja persze, az Ő esetében
természetes, hiszen Őt azért küldte a világba Isten, hogy engem megmentsen!
Ijesztő hallani magamat, ezt a valláskárosult embert!
Meg kell
ijednem magamtól, hogy bírjak Istentől segítséget kérni önmagam ellenében!
„Szabadíts meg a gonosztól!”
Ahhoz az
Istenhez fohászkodom így, aki a próféta szavain keresztül így szólít meg:
„Megfeledkezhetik-e csecsemőjéről az asszony, nem könyörül-e méhe magzatán? Még
ha az meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad!” [Iz 49,15]
Érdemesnek
tartom a magamat arra, hogy a világ háborodottságra ítélése ellenében, ahhoz az
Istenhez tartozzam inkább, Aki így szól hozzám? Aki vállalja és el is fogadja a
szenvedést értem, és velem is? Aki számára fontos az én gyarló, semmire sem
való, felfuvalkodott, és kibírhatatlan, érthetetlen életem?!
Képes
vagyok a Vele, Istennel való közösségből rátekinteni a magam életére? Ha nem is
értem, de éljem azt, amit kaptam Tőle! Ne a magamét, ne is magamnak. Ne is
magamért.
Amit úgy
is beidézhetek magam elé: hogy aki vagyok, mennyire vagyok az Övé? Képessé
lenni rá, ahogy Jézus is emberként képessé tette magát rá, hogy emberségét
Istenben – az Atyában - élje meg! Segíts engem Istenem, Jézus Krisztus által és
Vele közösségben! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése