Kik a szegényekhez
irgalmasok lévén, irgalmasságot nyertetek
(Máté 5).
Ments meg, Uram minket!
Egyszer
vége kell, legyen annak, hogy tévelygünk szívünkben! Fel kell végre ismernünk
Isten útjait! „Vigyázzatok, testvérek, ne legyen közületek senkiben
hitetlenségre hajló gonosz szív, hogy el ne szakadjon az élő Istentől! Inkább
buzdítsátok egymást minden egyes nap, amíg azt nem mondják: (…) Krisztusnak
részesei lettünk, de csak akkor, ha az általa vetett alapon mindvégig erősen
kitartunk.”
Bizony,
nekem kell akarnom, és felsóhajtanom, úgy lélekből, Isten igazából: „Ha akarod,
meg tudsz tisztítani engem.” Miközben már elindulok a megtisztulás felé!
Változás! A szüntelen változás a keresztény erény. Erőt merítek Istenből, és
erőt adok másnak. Miközben megerősödök magam is Istenben. Hogy eltűnjön a lepra
szívemről!
Beismerem,
hogy leprás vagyok? Meg vagyok fertőzve a világtól, de meg kell, meg akarok
tisztulni mindattól, ami távol tart Istentől. Ami nem engedi meg számomra, hogy
Vele közösségre lépjek, és abban a közösségben meg is tapadjak.
A
cselekvő szeretet nem más, mint az, hogy magamat változásra bírom! Olyan
irányba, mely közelebb visz engem Istenhez, abban a közegben, melyben vagyok.
Így a közösségemet is képes lehetek közelebb vonni Istenhez! Észrevétlenül, és
minden önös szándék nélkül. Magától!
Kezembe
került Christian A. Schwarz könyve, a természetes közösségi növekedésről. Aki
leszögezi, hogy minden közösség életképessége, ereje, a személyek
életképességétől, erejétől függ. És eszembe jut az a mondás, hogy minden lánc
olyan erős, amilyen a leggyengébb láncszeme. Nagy igazságnak tartom, és nagy
felelősségnek, ha egy közösségért elkötelezett vagyok! És ezt Krisztus
közösségére értelmezem most! Aki kereszténynek mondja magát, az Krisztus
közösségébe tartozónak hirdeti magát. De, a kérdés az, hogy ezt vallja is? Ezt
hiszi is? Ha az, hogy keresztény vagyok, csupán egy hanyag, és felelőtlen
kijelentésem, mert már megszoktam, ezt tanultam meg, hogy én az vagyok, és
ezért böfögöm fel ezt, akkor én Krisztus közösségének a leggyengébb láncszeme
vagyok. Nekem tudnom kell, meg kell tanulnom élnem ezzel a kijelentéssel,
együtt élnem, és együtt lélegeznem, hogy én Krisztus közösségébe tartozó ember
vagyok! Elsősorban keresztény, és csak azon belül vagyok egy katolikus, vagy
evangélikus, illetve református, vagy bármilyen más keresztény közösségnek a
tagja!
Itt
tartunk, az idei ökumenikus hét előtt állunk, mely 2017. január 15-22 között
kerül megrendezésre. Mennyire torz, hibás kifejezés, hogy megrendezésre. Ennek
a szónak csak addig szabad érvényt engedni, míg bennem nem születik meg az
összetartozás érzése, élménye, vágya, hiánya. Nem azért akarok ebben az
eseményben, ebben a hétben jelen lenni, mert megrendezik, hanem azért, amiért
alkalom van arra, hogy kifejezhessem Krisztusban közösségemet minden kereszténnyel!
Úgy vagyok Krisztussal egy, ha minden kereszténnyel közösségben tudhatom magam!
Ezért törekszem arra, hogy ne én legyek a leggyengébb láncszem a keresztények
között. Illetve, szeretnék én is erőt adni másoknak, hogy minél erősebb legyen
a közösség Krisztusban velünk!
Ma erre
kérem Atyám kegyelmedet: járjon át engem a Te erőd, életed, és kegyelmed, hogy
része lehessek annak az örömnek, mely a Te békességedből árad! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése