Kik örvendeztek a dicsőségben és vigadoztok hajlékaitokban

Kik örvendeztek a dicsőségben és vigadoztok hajlékaitokban (149. zsoltár).

Ments meg, Uram minket! 

Két, vagy inkább három, mellékesnek tűnő mondat vált ma sokatmondóvá számomra: „Sok ilyen példabeszédben hirdette nekik az igét, hogy meg tudják érteni. Példabeszéd nélkül nem tanított. Mikor tanítványaival magukra maradtak, mindent megmagyarázott nekik.”

Megjegyzés, utalás csupán arra, ahogy Jézus működött! Soha nem arra hivatkozott, amit ő tett, vagy, ami a saját filozófiája, logikájából eredő következtetés volt. Arra törekedett, hogy megértsék! Saját maga is kitért rá, hogy nem akar önmagából kiindulni és önmagát tömjénezni. „semmit sem teszek magamtól, hanem úgy mondom ezeket, amint az Atya tanított engem.” [Jn 8,28]. Vagy „semmit sem teszek magamtól, hanem úgy mondom ezeket, amint az Atya tanított engem.” [Jn 12,49]

Ez vonatkozik a példabeszédeire. A harmadik mondat, számomra azt jelenti, hogy amit tanítványai leírtak, azok a dolgok abból születtek, amit ők megértettek Jézus magyarázatából. Ha ők egymással is közösségben voltak, akkor biztosra vehető az is, hogy ők, egymás között, beszélgettek mindarról, amit láttak, hallottak, felfogtak és megértettek Jézus életéből. Tehát egymásra is hatottak, és így, közös lett az, amit számukra Jézus átadott mindabból, amit az Atya rá bízott.

Jézus, amikor Isten országáról beszél, mondhatjuk úgy, hogy vizionálja Isten közösségét, az Istenhívők közösségét. Erről Lukás ír. Talán Ő volt az, aki az apostolok elbeszéléseiből, az összeszedett információkból meg tudta fejteni, ki tudta bontani mit is akar jelenteni, és miért volt fontos oly sok példabeszédben megvilágítani az Isten országának mikéntjét: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem fogják azt mondani: ‘íme itt van,’ vagy ‘amott’. Mert az Isten országa köztetek van.” [Lk 17,20-21] Biztos, hogy ez a kijelentés a zsidó emberek számára, a zsidó kultúra számára idegen volt. Azoknak, akik ki sem mondhatták Isten nevét, hogyan is érthették volna azt, hogy közöttünk van? Pedig az ószövetségi iratok is beszélnek erről: „Mert az Úr, a te Istened, aki közöttetek van” [MTörv 6,15], vagy: „közöttetek van az Úr, a te Istened, a nagy és félelmetes Isten” [MTörv 7,21].

De, hogyan érthetem én azt, hogy Isten országa közöttetek van? Azt állítják, hogy ma már nincsenek próféták. Ha így lehet, akkor azonban nem azért nincsenek, mert már elküldte Isten a Fiút, Akiben kinyilatkoztatta, kijelentette magát. Hanem, azért mondhatjuk azt, hogy nincsenek, mert a Fiú kinyilatkoztatása által bárki, és mindenki kerülhet olyan személyes kapcsolatba Istennel, amilyen személyességre eljuthatott egy próféta.

Nekem magamnak kell kiüresíteni önmagamat. Eltávolodni! A már kiformált ember személyiségemet a világ minden kötöttségétől eloldani, ami eltávolít Istentől. Legyen az érzelem, vagy tudás, birtoklás, vagy kötődés. Figyeljük csak meg, Pál, Filippi levelében hogy ír: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki, bár Isten alakjában létezett, nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.” [Fil 2,5-8] Jézus képessé lett arra, hogy Isten-mivoltától eltávolodjon, azért, hogy hozzánk, emberekhez hasonlóvá lehessen. Mert meg akarta értetni velünk Isten szándékát! Úgy általánosságban, az Istennek, az Emberrel való szándékát. A következő lépcsőfok az, amikor én, személyesen, magamat kiüresítem, hogy meghalljam Istennek, velem személyes szándékát, mely Jézussal való közösségemből, a kinyilatkoztatásba kapcsolódik, azt váltja személyessé. Mindezt azért, hogy azért az országért legyek, lehessek, melynek közegében vagyok, de melynek részévé akar tenni engem Isten! Bennem akar lenni, hogy általam növekedjen a világban.

Vagyis, hogy ember lehetek, emberségemet ne tekintsem olyan zsákmánynak, melyhez ragaszkodnom kellene. Hiszen, azért lettem emberré, hogy szabad akaratommal képes lehessek igent mondani a Teremtő, velem való szándékára. Mert bennem akar megdicsőülni Ő! Nagyon nehezemre esik, kiüresíteni magamat, eltávolodni világi énemtől, kötődéseimtől, függőségeimtől, kényszeredettségeimtől. Különösen, hogy a világban lét egyben azt is jelenti, hogy a környezet és a körülmények magukhoz láncolnak, elvárásokkal, és meg nem értésekkel.

Mégis, Istenem, arra kérlek, hogy kegyelmeddel táplálj engem, mert tudom, hogy éhem és szomjamat csak az olthatja! Ámen