Ferenc pápa: Jézusnak
van hatalma, mert szolgál
Jézusnak azért volt hatalma, mert szolgálta az
embereket, közel állt hozzájuk és hiteles volt, nem úgy, mint a törvénytudók,
akik hercegeknek érezték magukat – Jézus hatalmának e három jellemzőjét emelte
ki a pápa január 10-i reggeli homíliájában a Szent Márta-házban.
Jézus és a farizeusok hatalma a két ellentétes
pólus – e téma köré fonta homíliáját a szentatya. Az egyik a valós hatalom, a
másik pusztán formális. A napi evangélium (Mk 1,21–28) arról beszél, hogy az
emberek nagyon csodálkoztak Jézus tanításán, mert úgy tanította őket, mint
akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. Ezek voltak a nép elöljárói,
de amit tanítottak, az nem hatolt be a szívbe, míg Jézus valódi hatalommal
rendelkezett: nem „csábító” volt, a Törvényt tanította az utolsó betűig, az
Igazságot tanította hatalommal – emelte ki a pápa.
Majd különböző szempontok szerint hasonlította
össze Jézus hatalmát a törvénytudókéval. Rámutatott: míg Jézus alázattal
tanított, és azt mondta tanítványainak, hogy a legnagyobb olyan legyen, mint
aki szolgál, váljon a legkisebbé, addig a farizeusok hercegeknek érezték
magukat. Jézus az embereket szolgálta; elmagyarázta a dolgokat, hogy az emberek
jól megértsenek mindent. E szolgáló hozzáállás jellemezte, és ez hatalmat adott
neki. Ezzel szemben a nép meghallgatta és tisztelte a törvénytudókat, de nem
érezte, hogy hatalmuk lenne felette, mert hercegek módjára gondolkodtak: „Mi
vagyunk a mesterek, a hercegek, és mi tanítunk benneteket. Nem szolgálat ez,
hanem mi parancsolunk, ti pedig engedelmeskedtek.” Jézus sosem tűnt fel
hercegként: mindig mindenki szolgálója volt, és ez adott neki hatalmat.
Ha közel állunk az emberekhez, az hatalmat ad
nekünk. A közelség az a második jellemvonás, amely megkülönbözteti Jézus
hatalmát a farizeusokétól. Jézus nem volt allergiás az emberekre: megérintette
a leprásokat, a betegeket, nem undorodott tőlük. A farizeusok azonban lenézték
a szegény és tudatlan népet, szerettek sétálni a tereken szépen felöltözve. Elszakadtak
az emberektől, nem álltak közel hozzájuk. Jézus nagyon közel volt a néphez, és
ez hatalmat adott neki. Az emberektől elszakadt törvénytudókat klerikalista
szemlélet jellemezte: klerikalista hatalommal tanítottak. Nagyon szeretem,
amikor az emberekhez való közel állásról olvasok, mint Boldog VI. Pál esetében.
Az Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdításának 48. pontjában a
közel álló lelkipásztor szívét látjuk. Ebben áll VI. Pál hatalma, ami a
közelség – jegyezte meg Ferenc pápa.
Van egy harmadik jellemvonás, amely
megkülönbözteti az írástudók hatalmát Jézusétól, ez pedig a hitelesség –
folytatta a szentatya. – Jézus azt élte, amit prédikált. Egység és harmónia
volt a között, amit gondolt, amit érzett és amit tett. Míg aki hercegnek érzi
magát, aki klerikalista stílusban viselkedik, aki álszent, az mást mond és mást
tesz.
Ők azonban nem voltak hitelesek, és
személyiségük olyannyira megosztott volt, hogy Jézus azt tanácsolja
tanítványainak: tegyétek azt, amit mondanak, de ne azt, amit tesznek. Mást
mondtak és mást cselekedtek. Nem voltak hitelesek. A melléknév, amit Jézus
gyakran használ, ha róluk szól: álszent. Érthető tehát, hogy aki hercegnek érzi
magát, akit klerikális gondolkodás jellemez, aki álszent, nem bír hatalommal!
Az igazat mondja, de nincs hatalma. Ezzel szemben Jézus, aki alázatos, aki
szolgál, aki közel áll, aki nem nézi le a népet, hiteles, hatalommal bír. Ezt
pedig megérzi Isten népe.
Végül a pápa annak
érdekében, hogy teljesen érthetővé tegye mindezt, felidézte az irgalmas
szamaritánus példabeszédét. Emlékeztetett, a rablók által félholtra vert, az
úton heverő embert látva elmegy mellette a pap, mert véres, és azt gondolja,
hogy ha megérinti, tisztátalanná válik. Elmegy mellette a lévita is, talán azt
gondolva, hogy ha belekeveredik az ügybe, akkor esetleg a bíróságra kell majd
mennie tanúskodni, pedig rengeteg dolga van. Tehát ő is elmegy mellette. Végül
megérkezik a szamaritánus, a bűnös, aki azonban megszánja. És végül a
történetben megjelenik egy másik szereplő is, a fogadós, aki megdöbben. Nem a
rabláson, mert az gyakran megesett azon az úton; nem a pap és a lévita
viselkedésén, mert őket meg ismerte. A szamaritánuson döbben meg, azt gondolja
talán, hogy „ez bolond”, „hisz nem is zsidó, hiszen bűnös”. Innen a pápa
visszautalt arra a meglepetésre, megdöbbenésre, amelyet a mai evangélium
szereplői éreztek Jézus hatalmával szembesülve, amely alázatos hatalom,
szolgáló hatalom; egy olyan hatalom, amely közel áll az emberekhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése