Évközi második hét keddje

Évközi második hét keddje

A zsidó vallásosság sajátos eleme a szombati nyugalom megtartása. A hagyományos elképzelés szerint a világ és az ember megteremtését követően, nagy munkáját befejezvén Isten a hetedik napon megpihent, miként erről a bibliai teremtéstörténetben olvashatunk. A teremtő Isten példájára az ember is köteles pihenni hetente legalább egy napot, nem dolgozhat megállás nélkül egész életében. Láthatjuk, hogy a szombati nyugalom megtartását szabályozó törvények az ember érdekében születtek, és azt a célt szolgálják, hogy senki ne őrölje fel emberi erejét, ne zsákmányolja ki önmagát vagy másokat állandó munkavégzéssel.
A Jézus korabeli farizeusi törvényértelmezés viszont erős túlzásokba esett, amikor szinte minden emberi mozdulatot munkának, s ezáltal szombaton tiltott tevékenységnek minősített. Ennek a túlzásnak köszönhető a farizeusok felháborodása, akik nehezményezték, hogy Jézus tanítványai szombaton letéptek a mezőn néhány kalászt és megették a búzaszemeket. Az Úr egyrészt kiáll tanítványai mellett, védelmébe veszi őket, másrészt ismét tanúságot tesz arról, hogy ő a törvények helyes értelmezője. Isten nem azért adta törvényét, hogy azt az emberek a legszigorúbban értelmezzék és szőrszálhasogató módon teljesítsék, hanem azért, hogy az ember testi és lelki fejlődését szolgálja.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!