2017. január 13., péntek

Évközi első hét péntekje



Évközi első hét péntekje


Péter anyósának és a leprás betegnek a meggyógyítása azt bizonyította, hogy Jézus képes megszüntetni a testi betegségeket. A béna meggyógyítása esetének leírásával Márk evangélista egy új területet nyit, tudniillik a lelki betegségtől, a bűntől való szabadítás képességének bemutatását. Jézus mielőtt meggyógyítaná a bénát, kifejezi, hogy bűnei bocsánatot nyertek. A korábbi eseteknél a csoda megtörténte világos az emberek számára, a beteg anyós képes azonnal felkelni és szolgálatára lenni a vendégeknek, a leprás örvendezve tér vissza a közösségbe. A bűnök megbocsátása, eltörlése viszont a szem számára láthatatlan. A testi gyógyulást azért kapcsolja Jézus a bűnbocsánathoz, hogy az előbbi igazolja, bizonyítsa az utóbbit.
Az esemény tehát két szinten zajlik, egyrészt a szemmel látható, a jelenlévők által megtapasztalható szinten, másrészt a hit világában, amely láthatatlan. A barátok vagy családtagok cselekedete, az hogy még a tetőt is kibontják annak érdekében, hogy a beteg Jézus elé kerüljön, az ő láthatatlan hitüket, Jézus isteni hatalmába vetett hitüket jelzi. A béna testi gyógyulása, tehát az, hogy képes felállni és a saját lábán hazamenni, azt jelzi, hogy valóban megtörtént a szemmel láthatatlan csoda, a bűnök megbocsátása.Uram, Jézus, nálad keresek gyógyulást testi és lelki bajaimban!
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése