2017. október 17., kedd

Hogy szent távozást engedj nekünk Kérünk téged, hallgass meg minket!



Hogy szent távozást engedj nekünk 
Kérünk téged, hallgass meg minket!



Hitbéli szabadságom téves értelmezése az, ha bennem a törvény és a szeretet nem szövetségesei egymásnak. Igen, vannak olyan dolgok, amiket a közösségért meg kell tennem, azért, hogy a közösség szeretet közösségként működjön. Azaz: Krisztus közössége sem nélkülözheti a törvényt, tisztelni kell – mégpedig a szeretetben meggyökerezett tisztelettel – a törvényt, hiszen emberi közösségről van szó.
A szeretet – véleményem szerint – az a Lélekből, vagyis bennem rejtőzködő élet, mely belülről képes megújítani és életre váltani a törvényt is.
Éppen ma olvasom Ferenc pápa gondolatát, Aki az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa előtt beszélt (2017.10.11.) arról, hogy az Egyházban működő Szentlélek is szorgalmazza a minduntalan megújulást Krisztus tanításában, Isten Igéjében. „Az Egyháznak tehát természeténél fogva „őrzés” és „folytatás” a feladata, hogy a Jézus által hirdetett evangéliumban rejtőző igazság elérhesse teljességét az idők végezetéig. Ez a kegyelem adatott Isten népének, de ez ugyanúgy feladat és küldetés is, amelyért felelősséggel tartozunk, hogy új és teljesebb módon hirdessük a változatlan evangéliumot kortársainknak.” És Ferenc pápa idézte: „Ugyanis, akár a hit, akár a remény, akár a cselekvés tárgyául adunk elő valamit, mindig úgy kell a mi Urunk szeretetének érvényesülnie benne, hogy bárki fölfoghassa: a tökéletes keresztény erény bármely cselekedete nem máshonnan ered, mint a szeretetből, és nincs más célja, mint a szeretet” (Katolikus Egyház katekizmusa, 25).
Ne legyen, nem lehet azonban, hogy a törvény felülmúlja a szeretetet! Mert bizony, akkor pontosan az a tisztaság szenved csorbát, mely a Szentből, az Istenből akar törvénnyé lenni!
Bizony, mi emberek, egy kicsit, mindannyian farizeusok vagyunk. Nem vagyunk képesek a feltétlen szeretet törvényének megfelelni. De ezt tudnunk kell elismerni, és ezzel együtt élni, a SZERETETET!
Bárcsak, Ó Bárcsak! Istenem, Atyám, a Te kegyelmed úrrá lehetne rajtam oly mértékben, hogy ítélkezésem ne a törvényben, hanem a szeretetben váljon alázattá és szelídséggé! Segíts engem Istenem! Ámen


Ferenc pápa: Ne alakítsuk a hitet ideológiává!



Ferenc pápa: Ne alakítsuk a hitet ideológiává!


Ne essünk az oktalanság hibájába, mert romlottá tesz minket, ha nem vagyunk képesek meghallgatni Isten szavát – erről prédikált Ferenc pápa október 17-én reggel, a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.


Jézus vágyakozva sír, amiért a szeretett nép oktalan módon eltávolodik, és inkább a látszatot, a bálványokat vagy ideológiákat választja. A Szentatya az oktalan szóból indult ki elmélkedésében, amely kétszer is előfordul a mai liturgiában. Jézus mondja ezt a farizeusoknak Lukács evangéliumában (Lk 11,37–41), Szent Pál pedig a rómaiaknak írja (Róm 1,16–25), hogy oktalanok a pogányok. A népek apostola a keresztény galatákhoz írt levelében a keresztényeket is oktalannak nevezi, amiért hagyták magukat megtéveszteni az új eszmék által. Ez a szó nem is annyira elítélő, mint inkább egyfajta jelzés – fűzte hozzá a pápa. Megmutatja ugyanis, hogy az esztelenség a romlottsághoz vezet. Ez a három csoport pedig romlott volt.

Jézus a törvénytudóknak azt mondta, hogy olyanok, mint a fehérre meszelt sírok: romlottá váltak, mert csak a külső dolgokat akarták széppé tenni, de a belsőt nem, ahol a romlottság fészkel. Megrontotta őket a hiúság, a feltűnés, a külcsín, a külső igazság. A pogányok pedig a bálványimádás romlottságába estek, mivel felcserélték Isten dicsőségét – amit az ész által ismerhettek volna meg – a bálványokra. Aztán pedig ott vannak a mai kor bálványai, mint a fogyasztói szemlélet vagy egy kényelmes isten keresése – jegyezte meg a pápa. Végül a keresztények hagyták, hogy megrontsák őket az ideológiák, vagyis megszűntek többé keresztények lenni, hogy a kereszténység ideológusaivá váljanak. Ez a három csoport eme oktalanság miatt romlott lesz. De miben is áll ez az esztelenség?

Ferenc pápa rámutatott: az esztelenség az, amimkor képtelenek vagyunk meghallgatni Isten szavát. Amikor a szó nem tud belém költözni, mert nem hallgatom meg. Az oktalan nem hallgat meg. Azt hiszi, hogy igen, közben pedig mégsem. Mindig a saját feje után megy. És ezért Isten szava nem tud belépni a szívünkbe, és ott nincs hely a szeretet számára. Ha pedig belép, „desztilláltan” jut be, saját valóságfelfogásom által átalakítva. Az oktalanok nem tudnak meghallgatni. Ez a süketség pedig ehhez a romlottsághoz vezet. Nem lép be a szívbe Isten Szava, nincs hely a szeretetnek, és végül nincs hely a szabadságnak sem.

Ekkor pedig rabszolgák lesznek, mert összekeverik Isten igazságát a hazugsággal, és a teremtményeket imádják a Teremtő helyett – folytatta elmélkedését Ferenc pápa. – Nem vagyok szabad, és nem hallgatom meg az Isten szavát, ez a süketség nem hagy helyet sem a szeretetnek, sem pedig a szabadságnak: mindig rabszolgaságba taszít minket. Meghallgatom-e én Isten szavát? Beengedem-e? Ezt az igét, amiről az allelujában énekeltünk, hogy Isten szava élő és átható, megítéli a gondolatot és szándékot szívünk mélyén (Zsid 4,12 – 9. tónus)? Átható, belép. Beengedem-e én ezt a szót, vagy süket vagyok rá? És átalakítom-e külsőséggé, bálványimádássá, bálványimádó szokásokká vagy ideológiává? És akkor nem lép be a szívembe. Ez a keresztények oktalansága – jelentette ki a pápa.

Nézzük meg a mai esztelenek ikonjait: vannak oktalan keresztények és oktalan pásztorok. Szent Ágoston jól elveri rajtuk a port, mert a pásztorok esztelensége árt a nyájnak. Itt a romlott pásztor oktalanságára, az önelégült, pogány pásztor oktalanságára, az ideologikus pásztor esztelenségére utal. Nézzük meg az oktalan keresztények ikonját, és e mellett az esztelenség mellett vegyük észre az Urat, aki mindig kopogtat az ajtónkon, és várakozik. A Szentatya arra szólította tehát a híveket, hogy gondoljanak az Úr irántunk érzett vágyakozására: az irántunk való „első szerelem” vágyára.

És ha mi beleesünk ebbe az oktalanságba, és eltávolodunk Tőle, akkor Isten ilyen vágyakozást érez irántunk. Jézus is ezzel a vágyakozással sírt Jeruzsálem felett: vágyakozást érzett a nép iránt, amelyet kiválasztott, szeretett, de amelyik eltávolodott tőle esztelenül, és a látszatot, a bálványokat vagy az ideológiákat választotta inkább – mondta Ferenc pápa.



Évközi huszonnyolcadik hét keddje



Évközi huszonnyolcadik hét keddje


Az evangéliumokban számos helyen találkozunk a farizeusok és írástudók Jézussal szembeni fellépésével, amikor tanításában és cselekedeteiben próbálnak hibát találni. Ők voltak a vallási élet vezetői, s egyedül önmagukat tartották a törvények helyes magyarázóinak, értelmezőinek. Ellenszenvük elsősorban annak volt köszönhető, hogy Jézus több alkalommal, nagy nyilvánosság előtt bírálta és hamisnak nevezte vallásosságukat, amely inkább csak a külsőségekre terjedt ki. Azt állította róluk, hogy ugyan jól ismerik a törvényeket és látszólag annak megtartására törekszenek, szívük azonban messze áll attól az irgalmas szeretettől, amely minden törvény hátterében meghúzódik.
A mai evangéliumban szereplő farizeus nem ellenséges szándékkal lép fel. Jóindulatáról tanúskodik az a tény, hogy vendégségbe hívja az Urat. Jézus – szintén jóindulatúan – elfogadja a meghívást és betér a farizeus házába. Nézetkülönbség akkor keletkezik köztük, amikor a farizeus elvárja, hogy az ő házában a vendég pontosan tartsa meg a vallási tisztaságra vonatkozó előírásokat. Jézus viszont most is, mint sok más esetben egyértelművé teszi, hogy nem ezeknek a törvényeknek a megtartása a fontos, hanem az irgalmasság gyakorlása és a szegények segítése, mert ezek a jócselekedetek teszik igazzá az embert Isten előtt.
© Horváth István Sándor

Imádság
Jézus, Isten Fia, Akiben az istenség teljessége lakozik, Te hívod a megkeresztelteket, hogy „evezzenek a mélyre”, bejárva az életszentség útját. Szítsd fel a fiatalok szívében a vágyat, hogy a Te szereteted hatalmának a tanúi legyenek a mai világban. Töltsd be őket a lelki erősség és a jó tanács ajándékával, hogy képesek legyenek az önmagukra és hivatásukra vonatkozó teljes igazság felismerésére.
Szent II. János Pál pápa



2017. október 16., hétfő

Hogy a gonosz ellenségtől megvédjél Kérünk téged, hallgass meg minket!



Hogy a gonosz ellenségtől megvédjél 
Kérünk téged, hallgass meg minket!


Hogy gonoszságra ne jussunk, és megítéltetésünk ne tegyen érdemtelenné a dicsőségre! A mindennél nagyobb, a Földön, a Teremtésben, Krisztus. Nála nagyobb jelet várni, Istenkáromlás. Benne hinni, hogy hitem ünnepre vezessen! Ez az Ember számára a kegyelem, és kegyelmen túl, méltóságát szolgáló erő! Méltatlanul is méltóságra vezethet a hit Istenben!
Milyen ellentmondás! És mégis, ez jellemzi Istent, azt a szeretetet, melyet Ő áraszt a teremtésben mindenre! Aki a mindenben minden, az emberi elme számára, a logika számára ellentmondás. Mert semmilyen emberi, evilági keretrendszerbe Isten nem szorítható bele. Ahogy a szeretet a törvény felett áll, úgy Isten, minden természeti törvény felett is áll. Pontosan azért, amiért a természet törvényeit én, az Ember, tapasztalásaimon keresztül állítom fel. Törvénykezésem nem jelenthet Isten számára korlátozást.
Tulajdonképpen, a törvényeket arra használja az ember, hogy maga köré biztonságot teremtsen. Ha így van, akkor minden törvény felállítása valami olyan eszköz az Ember kezében, amivel függetleníteni akarja magát az Istentől! Vagyis, a törvények által az Ember, értelmét, szabadságát – melyek Isten ajándékai – Teremtője ellenében használja. Mert, már bizalmát nem Istenben keresi. Ilyen módon természetellenes a tudás megszerzésének, birtoklásának a vágya az Emberben.
Persze, ez nem törvényszerű, mégis törvénnyé tenni kész az Ember, hogy hatalommá lehessen. Mert sok mindent szeretünk birtokolni, csak szeretni ne kelljen. Mert a kell értelme is már a kényszert juttatja az eszünkbe, és nem azt, hogy szükségünk van rá! Pedig, szükségünk van a szeretetre, és arra is, hogy szereteted ajándékozzunk egymásnak. A szeretet az, ami éltet. És a szeretet a Lélekben lakik. Ezért is hangzik el az Írásban, hogy a Lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit [Jn 6,63].
Köszönöm Atyám, hogy Te, a szeretetedet soha nem vonod meg tőlem! Add meg számomra, hogy a Te szereteted ne haljon el bennem! Ámen