Az örök Atyaistennek
áldottai, kik az öröktől fogva elkészíttetett országot bírjátok (Máté
25).
Ments meg, Uram minket!
Eltagadhatom-e
a szívem gondolatait? Illetve: szabad hagynom, hogy magam se vegyek tudomást
szívem gondolatairól? Azt mondja Lukács evangéliuma, hogy »nyilvánosságra kell
jussanak a szív gondolatai«! Azt tartom, hogy méltatlan az emberhez, ha szíve
titkára nem figyel fel. Azokra a hangokra, melyek megszólnak, megszólítanak
engem, magamat. Simeon szavai is azt igazolják, hogy a bölcs ember hallgat
azokra a belső hangokra, melyek eltagadhatatlanok, melyek bizonyítják az ember
számára, hogy nem magányos, nem e világ számára teremtetett. Lehet az embernek
hite, és reménye abban, hogy méltóságra van teremtve. Ami valami olyan
tiszteletet követelő dolog, mely képessé teszi, hogy két lábon járjon,
felegyenesedjen, és az ég felé törjön.
Az
ember, minden ember, egy végtelenül nagy titok. Nos, ez is bizonyítéka annak,
hogy van istenénünk. Hiszen, az anyagi lét, az anyagi világ, mely
törvényszerűségek közötti rend, kikövetkeztethető, felfedezhető, megismerhető.
Míg a természet-feletti világ, a természettől elválik, más rend szerint
működik. Ezért is alkalmazzuk a természet-feletti dolgokra azt a fogalmat, hogy
misztérium. Titokzatosság veszi körül, számunkra, emberek számára is a
természet-feletti dolgokat, mert nem illik, nem illeszthető bele a természet
törvényeibe.
Mégsem
mondhatjuk azt, hogy nincs természetfeletti lét, csak azért, amiért mi e
természet keretei közötti létezésre vagyunk rendelve, mely időbe zárt rendelés.
Tehát: nem végleges! János figyelmeztet bennünket, hogy »… az igaz világosság
világít már«, nem élhetünk úgy, mintha nem tudnánk semmit a természetfeletti
létezőről! Nem lehet, hogy ne vegyünk tudomást arról, hogy a végtelenben, az
időtlenségben van az időnk.
Ott
kezdődik János mai tanítása, hogy tudjuk, tudhatjuk, szabad tudomást venni
róla, tudnunk kell. Tudnunk kell, hogy ismerhetjük Őt. És, ha tudomásul vesszük
az ismeretet, akkor annak bizonyítéka az, ha parancsaihoz tartjuk magunkat.
»Abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk parancsait.«
Mi a
parancsa, a legfőbb parancsa Istennek? Az első, amiből minden forrásozik,
fakad, és amibe minden benne van: „A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd
Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden
erődből!” [Mk 12,29-30] Vagyis: az Ember alapállapota az, hogy Isten létében
van léte! Nélküle nincs, nem létezik a lét! Ezért mondja János: »Aki megtartja
az ő igéjét, abban Isten szeretete valóban tökéletes, és ebből tudjuk meg, hogy
őbenne vagyunk«. A felszólítás, hogy „Szeresd Uradat, Istenedet”, nem kevesebb
és nem is több jelentéssel bír, mint azzal, hogy elfogadom, félem, nem ágálok
ellene, mert értelmetlen, és együgyű dolog, hogy létezése a természetfölötti
létnek, Isten létezése, és jelenléte evidencia. Ezért, végül is teljesen
egyértelmű az, amit János mond, hogy »aki azt mondja, hogy őbenne lakik, annak
úgy is kell élnie, ahogyan ő élt.«
Azt
persze, senki sem állítja, hogy ezzel mindenkinek egyet kell értenie,
azonosulnia kell. Hiszen Isten az az elsődleges személy, Aki tiszteletben
tartja az Ember szabad akaratát, önrendelkezését, személyes döntésemet! Vagyis:
én vagyok az, aki döntéshelyzetben vagyok. Ráadásul, Isten teremti meg azt a
körülményt, hogy én dönthessek! Vele, vagy nélküle!
A
döbbenetes az, ha jól megfigyeljük az emberiséget, hogy a többség az, aki
vacillál, nem képes, nem hajlandó meghozni döntését, tudatossággal,
felelősséggel, elköteleződéssel. A többség a langyos többség. Nem véletlen a
figyelmeztetése Jézusnak, hogy „Senki sem szolgálhat két úrnak; (…) Nem
szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” [Mt 6,24]
Ez Jézus
küldetésének, megjelenésének a miértje! Isten látja az ember problémáját, és
azt akarja, hogy az, aki legalább hajlandó a döntését meghozni, legalább az,
ebben a környezetben is meghozhassa a maga döntését. Bizonyosság Jézus arra,
hogy van biztonság, van és lehet olyan Igazság, ami mellett értelmes döntést
lehet, szabad, és van értelme meghozni az Embernek!
Simeon,
bölcsességével mondja ki már azokat a szavakat, melyeket idézni kell csak, mert
már elhangoztak a történelemben, csak nem mindenki az, aki felfogni képes volt.
Talán, mert bármi oknál fogva, de nem tett szert erre a bölcsességre: »„...
látták szemeim a te megváltásod [Iz 40,5], melyet minden nép színe előtt
készítettél [Iz 52,10], világosságul a pogányok megvilágosítására [Iz 42,6;
49,6] és dicsőségére népednek, Izraelnek”«. Simeonból, a szíve mélyéből
fakadnak fel e szavak, mint aki most érti meg a szavak értelmét!
A
megváltás az, hogy többé nem kell tapogatódzni, okoskodással kideríteni mi az
Igazság! Jézus az Igazság, az egyetlen Igazság kiközvetítője az Ember számára,
amit kinyilatkoztatásnak mondunk. Általa, Benne, és Vele közösségben adatik meg
minden ember számára az, hogy Istent a legdirektebb módon felismerhesse a
Világban! Elfogadni, mit megismertem, és ahhoz tartani magam, „abban Isten
szeretete valóban tökéletes, és ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk”, vagyis
bizonyosság és biztonság lehet számomra itt, ebben a világban, hogy mi jó, mi
helyes, és mi tesz engem istenemberivé.
Az Írás
még egy fontos dolgot közöl, igaz, csak úgy mellékesen: »„Minden elsőszülött
fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve” [Kiv 13,2.12]« Az elsőszülött
fiúgyermekre van bízva az, hogy Isten ismeretét tovább adja, átörökítse! A
világosságot őrizze, viselje, hordozza és adja át apja utódainak!
Legyen
nekem Istenem a Te rendeléseid szerint. Töltsön el engem Szentlelked, hogy
Szentséged nyitott tabernákuluma lehessek! Ámen