Kik nagy állhatatossággal
állotok azok ellen, kik titeket szorongattak (Máté 5).
Ments meg, Uram minket!
Az élet
gondjai – nem a leglényegesebb gondok! Mondja Jézus. Pontosabban: aki Vele, és
Belé vetett hittel rászánja magát, hogy élete, tanításában teljesüljön, menjen
végbe, annak a halálával sem kell, hogy gondja legyen.
A szív
elnehezedése kapcsán ezt olvasom egy blogban: „Jézus Krisztus visszajövetele
során az Isten országa kiteljesedik, és az övéin teljessé lesz a megváltás
műve. Akkor véget ér a „már igen, és még nem” feszültsége, ami ebben a világban
a hívő ember naponkénti tapasztalata. Ezért az Egyház a Krisztus
mennybemenetele és visszajövetele közötti időben, adventben él.”
A
várakozás ideje, amiben élünk. És nem csak most, a karácsonyi készületben. De,
miközben várakozom, a világ dolgai súlya, időnként nehéznek, terhesnek tűnik.
Erre az időre szól Jézus figyelmeztetése. Ne engedjem, hogy ebben a világ által
gerjesztett kényszerűségbe, függőségi játszmákba, mint mókuskerékbe úgy vesszek
bele, hogy eközben elveszítem kapcsolatomat Vele, Krisztussal. Jézus attól
tart, és bizony van rá oka, hogy az úton, melyen Ő vezet, egyszer csak
elmaradok, magára hagyom. Vagy, nem számíthat rám, hogy Vele megyek, mindaddig,
míg végül már magam is úton tudok majd maradni. Rám bízhatja az utat, az
Atyához, melyen már én lehetek képes mást kísérni, vezetni.
Ez a
„Vigyázzatok”! felszólítás, úgy tartom, hogy nagyon komoly megszólítása! Amire
oda kell figyelnem!
Megállni
előtted vágyom Uram, úgy, hogy félelem ne legyen bennem, hogy szemedbe nézhessek,
azzal a bizalommal, amit most magamra erőltetek. Mert hinni próbálom, hinni
akarom, hogy jó úton vagyok, hogy nem értelek féle, és nem próbállak félre
érteni. Aggódásom nem más, mint az a féltés, ami szerint vágyakozom arra, hogy
értselek, és élhesselek. Az, aki vagyok általad, irgalmad, és kegyelmed
erejéből, bűnösként, mégis szeretetedben! Kérem, hogy Te erősítsd bennem a
hitet, hogy életem van és lehet mindörökre Veled Isten boldogító látásában!
Ámen