2016. október 15., szombat

A magyar népért Könyörögjünk az Úrhoz!



A magyar népért

Könyörögjünk az Úrhoz!



Géza nagyfejedelem idejében válaszút előtt álltak őseink. A laza törzsi szövetségben élők mindennapjaikat a törzs főnökének irányításával töltötték. Harcok idejére vette irányítása alá a törzseket a fejedelem. Száz év alatt közel száz kalandozásunk, mondhatnánk így is: hadjáratunk volt Európában. Manapság kettőt emlegetnek a történelemhamisítók: Riadót és Augsburgot, ahol keserves vereséget szenvedtünk. A csaknem száz kalandozásunkból négy-öt volt veszteséges. Az utolsó gyászos vereségben rá kellett döbbennünk, hogy Európa államai már erősödnek, egy laza törzsszövetkezet nem tud fennmaradni erős nemzetállamok között. Meg kellett teremteni a magyar törzsek nemzetté válását, mert a kontinens népei zömmel már keresztények voltak. A hitbeli közösség velük kívánatos volt. Őseink a kereszténységgel nem a Kárpát-medencében ismerkedtek meg, hiszen fél évezreddel korábban már a Kazár birodalomban töltve évtizedeket volt lehetőségünk tájékozódni különböző vallások (pogányság, zsidóság, kereszténység) tanítása felől. Őseink ősi vallása tiszta egyistenhiten alapult. Azt az Istent imádták, aki öröktől fogva él, aki a világot teremtette és kormányozza. Soha nem voltak bálványimádók. Erre a tiszta, szép hitükre ma is büszkék lehetünk. A zsidók egyik őse, Ábrahám rokonságával együtt bálványimádó volt. Az egy igaz Isten megjelent Ábrahámnak, és elküldte apja házából és a rokonságából. ígéretének fénypontja ez volt: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (Tér 12,3) ez a nagy ígéret arra vonatkozott, hogy az emberiség az ő leszármazottja, a kezdetekben megígért Messiás által lesz áldott. Ábrahám egyik unokája, Jákob (Izrael) tizenkét fia közül a negyedik, Júda kapta a Messiás-áldást: „el nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezér botja az ő térdei közül, míg el nem jön az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek”(Tér 49,10) Akié a fejedelmi pálca és a vezéri bot, az elveszi ősapjától, mert az az övé. Ez az, aki attól kezdve Ura és Parancsolója lesz minden népnek. A népeknek nem Júda és a többi ős (Dávid király) nevében, hanem a saját nevében fog parancsolni. A tizenkét fiú leszármazottai Egyiptomban törzsekké bokrosodtak. Őket Isten Mózes vezetésével vitte ki a rabszolgaságból a Sínai félszigetre. Ott, a Sínai hegy lábánál különleges népévé fogadta őket Isten egy vérhintéssel megpecsételt szövetségben (Ószövetség). Kánaán földjét adta nekik Isten hazául. Mivel az Ószövetséget sokszor megszegték, bálványimádásra vetemedtek, elszegényítették egyenrangú testvéreik egy részét, Isten sok csapással sújtotta őket. A Megváltót nekik kellett megszülniük. Hogy a ködös jövően hogyan ismernek rá a Messiásra, arra Isten újabb és pontosabb prófétai jövendölést adott nekik. Eme jeleknek mind együtt kellett beteljesülnie a Messiásban. A Názáreti Jézusban minden prófétai jel beteljesült. A korabeli főpapnak és az akkori főtanácsnak lett volna kötelessége, hogy a rengeteg csodát művelő Jézussal kapcsolatban ezeket a prófétai jövendöléseket ellenőrizze. Egyet biztosan nem vettek figyelembe: születése helyét. Pedig hatszáz évvel korábban ezt pontosan megmondta és le is írta Mikeás próféta: „Te, Efrata Betlehemje, kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója; származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza”. (Mik 5,1) S amit akkor a főpap és a főtanács elmulasztott, kétezer év óta sem vizsgálták felül az akkori döntést hivatalosan. A Názáreti Jézus a világ Megváltója. A Máriát köszöntő Gábor főangyal szavai: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Ím, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége” (Lk 1,30-33) A názáreti fogantatást követte a betlehemi születés. Augustus császár rendelete miatt ment oda Mária, mert a császár is Isten eszköze. (Lk 2,1-14)


Himnusz CCCXX.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Örök sugár, szép verőfény,
fogyhatatlan napvilág,
a gyászos éjt te győzöd le,
a fényt újra meghozod,
poklunkat te rombolod le,
elménk benned földerül.
Ha felragyogsz, felébredünk,
ha szólítasz, felkelünk,
te adod meg boldogságunk,
de ha elhagysz, jaj nekünk;
te mentesz meg a haláltól,
sugaraddal fénybe vonsz.
Éj és világ legyőzői
csak általad lehetünk;
boldog fényed, örök Isten,
kérünk, add meg minekünk:
azt a fényt, mely nem sötétül,
mert fényforrás ő maga!
Áldunk téged és Atyádat,
s áldjuk együtt Lelkedet,
a Hármas-egy Istenséget,
békét, fényt és életet,
s neve minden másnál drágább,
minden méznél édesebb! Ámen.


Ferenc pápa a nagyszülőkhöz: Ti vagytok a nép emlékezete



Ferenc pápa a nagyszülőkhöz: Ti vagytok a nép emlékezete


A Szentatya október 15-én, szombaton délben a VI. Pál teremben fogadta az olasz Idős Dolgozók Nemzeti Társaságának mintegy hétezer tagját.


Az egyház szeretettel, elismeréssel és nagy megbecsüléssel tekint rátok – kezdte az idősekhez intézett beszédét a pápa. – Ti a keresztény közösség és a társadalom lényeges része vagytok, mert a ti tapasztalatotok értékes kincs, nélkülözhetetlen ahhoz, hogy reménnyel és felelősséggel tekintsünk a jövőbe. Az évek során megszerzett bölcsességetek és érettségetek segítheti a fiatalokat a gyarapodás útján való előrehaladásban. Az idősek azt tanúsítják, hogy a legnehezebb próbatételek idején is bízni kell Istenben.
Ferenc pápa elismeréssel szólt az idősek munkájáról, amit a plébániákon folytatnak, Isten háza gondozásában, a katekézisben, a liturgiában és a karitászban. És kiemelte: ugyanilyen értékes szolgálatot végeznek a családi környezetben, az unokák ápolása során, valamint akkor, amikor átadják az élettapasztalatot, a közösség legfontosabb spirituális és kulturális értékeit. A Szentatya utalt arra a szolgálatra is, amit a nagyszülők a súlyos vallásüldözések idején nyújtottak, amikor a hitet továbbadták az új generációknak, az unokák megkereszteltetésével.
Az erőt és a látszatot mitizáló korunkban a ti küldetésetek tanúskodni az igazán megmaradó értékekről, melyek bele vannak írva az ember szívébe és amiket az Isten szava garantál nekünk – hangsúlyozta a pápa, majd önmagát is közéjük sorolva említette meg, hogy az úgynevezett „harmadik kornak” az élet kultúrája fejlesztésén kell dolgoznia, felmutatva, hogy az élet minden szakasza Isten ajándéka.
A beteg és ápolásra szoruló idősek kapcsán Ferenc pápa köszönet mondott azoknak, akik gondozásukkal, mindennapos ellátásukkal törődnek és biztosítják számukra az emberhez méltó életet. Ebben jelentős szerep hárul az otthonokra, melyek feladata, hogy emberséges környezetet és barátságos helyet biztosítsanak a rászoruló időseknek. Ezek az otthonok és egyéb szociális intézmények sokat tehetnek annak érdekében, hogy segítsék az idősek mind aktívabb részvételét az életben és hogy meggátolják a leselejtezés kultúrájának ártó hatásait.
A pápa megosztott az idősekkel egy történetet, melyet gyermekkorában a nagymamája mesélt neki. Az egyik családban a beteg nagypapát a konyhába vitték, és ott egy kis asztalkánál külön terítettek neki. Unokája aztán fajátékaiból egy kicsi asztalt kezdett készíteni, és apja kérdésére elmondta, neki csinálja, hogy öregkorában legyen majd hová ülnie.
A Szentatya arra biztatta az időseket, hogy ápolják a nemzedékek közötti kapcsolatokat, mert a jövő nemzedéke igényli a fiatalok és az idősek közötti találkozást, hiszen az idősek a nép gyökere és emlékezete. Ferenc pápa arra bátorította őket, hogy beszéljenek és meséljenek az unokáiknak, és hagyják, hogy azok kérdezzenek tőlük. A pápa utalt beszédében Szűz Mária és Szent József zarándokútjára is, amikor a negyvennapos kis Jézust a templomba felvitték, ahol két idős ember várta őket, akik a nép bölcsességét jelképezték.
Imádságban, bizalommal forduljatok Jézus nagymamájához, Szent Annához is, aki arra tanít bennünket, hogy jó és bölcs nagyszülők legyünk – kérte végül a Szentatya az olasz Idős Dolgozók Nemzeti Társaságának mintegy hétezer jelen lévő tagjától.


Évközi huszonnyolcadik hét szombatja



Évközi huszonnyolcadik hét szombatja


A néphez intézett beszéd elején felvázolt téma, az üdvösség kérdése, egyre jobban előtérbe kerül. Jézus jól látja, hogy a jövőben milyen veszélyek fogják fenyegetni követőit és a hitüket. Szavai azonban nem csak figyelmeztetésként hatnak, hanem buzdításként is. A keresztény ember legyen tudatában annak, hogy Krisztusban való hite miatt támadások fogják érni és hite törékeny. Senki sem lehet túlzottan magabiztos, mert az élet komoly próbatételek elé állítja. Itt nem csak arra kell gondolni, amikor hitetlen emberek bántalmazzák őt hite, vallásossága miatt, hanem arra is, amikor a szenvedés vagy az élet más határhelyzetei állítják az embert választás, döntés, állásfoglalás elé. Ez utóbbiak is sok esetben jelentenek próbatételt, a hit próbatételeit az ember számára.
Hitünk valóban törékeny, ezért szüntelen erősítésére kell törekednünk, hogy kiálljuk ezeket a próbákat és megvalljuk hitünket. Miért fontos e megvallás? Egyrészt tanúságtétel a világ számára, azaz jó példa, amely új követőket szerezhet Krisztusnak. Másrészt az üdvösség feltétele. Ezzel kapcsolatban teszi a mi Urunk a következő kijelentést: „aki megvall engem az emberek előtt, azt az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt.”
Jézus az Emberfia, aki a hitéhez hű emberek mellett áll a végső ítéletkor. Ő vezessen be mindannyiunkat a mennyországba!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Jézusunk, ments meg bennünket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!
 


2016. október 14., péntek

Krisztus Vére, minden dicsőségre, és magasztalásra legméltóbb Vér



Krisztus Vére, minden dicsőségre, és magasztalásra legméltóbb Vér
üdvözíts minket! 



Ha az Atyaisten kevesebbet adott volna szent Fia által a benne hívőknek, mint magát a Szentlelket, akkor az egész kereszténység mítosz lenne csupán, olyan szóbeli ígéret, amelyre semmilyen komolyan vehető garancia nincs; elvont filozófia, utópia, sőt végső soron ámítás, mert miközben beteljesedésről beszél, minden marad a régiben: Isten fenn trónol az egek egei felett, az ember pedig lenn a porban tengeti napjait, míg porrá nem válik maga is. De minthogy örökségünk foglalója maga a Szentlélek, a legnagyobbat kaptuk: az Atya és a Fiú közös életét, erejét és dicsőségét. Isten a maga legbensőbb életét éli bennünk, de nem úgy, mint ahogy a konszekrált ostya benne van az áldoztatókehelyben, hanem úgy, hogy minket von be a Szentháromság közösségébe.

A Szentlélek azzal, hogy hitet támaszt bennünk (s ennek köze van a feltámasztáshoz, mely szintén az ő erejében ment végbe), Jézus istenfiúságában részesít, s így az Atyaisten gyermekeivé tesz bennünket. A remény által olyan bizalmat ébreszt bennünk az Atya iránt, mint amivel Jézus, az emberré lett Fiúisten bízott az Atyában, még a kereszten haldokolva is. És olyan szeretetet, mint amivel ő szeretett minket, úgy, hogy életét adta értünk, győzelmet aratva a halál, a gyűlölet és a közömbösség felett. Ami igazán lényeges, azt tehát már meg is kaptuk a foglalóval, a Szentlélek bennünk lakásával. Ami még majd a jövőben vár ránk, az minőségileg nem lesz új vagy más, csak teljesebb. Az utolsó napon testünk is feltámad, és részesül Isten Fiának dicsőségében, s ezután örökké élhetünk, mint Isten angyalai.

Hálát adunk Neked, Urunk Jézus, hogy Általad részesülhettünk a legnagyobb isteni ajándékban, a Szentlélekben. Szítsd fel az ő tüzét lelkünkben, hogy nap mint nap erőt, lendületet, biztatást nyerjünk feladataink teljesítéséhez, emberi kapcsolataink rendbe tételéhez és keresztünk hűséges hordozásához, Szent Pállal vallva, hogy „ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, melynek részesei leszünk”, sőt egy kicsit már vagyunk is.
 


Himnusz CCCXIX.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Idők forrása és Ura!
Hogy munkánkat segítse fény,
és álmunkat borítsa éj:
te mindezt jól elrendezed.
Lelkünkbe árassz tiszta fényt,
ha ránk az éj homálya hull,
ne üssön szívünkön sebet
az ősi Ártó fegyvere.
Szunnyadjon el keblünk tüze,
ne szökjön oly szikrája fel,
mely érzékünknél megtapad,
s elménk világát mérgezi.
Ezt add meg, kérünk, jó Atya,
s Atyának mása, egy Fia,
s te, Szentlélek, Vigasztaló:
örökre egy uralkodó. Ámen.


Ferenc pápa az evangélikus zarándoklat résztvevőihez: Isten irgalmassága egyesít minket



Ferenc pápa az evangélikus zarándoklat résztvevőihez: Isten irgalmassága egyesít minket


Legyünk szabadok az előítéletektől, Isten segítségével haladjunk a teljes szeretetközösség felé – fogalmazott beszédében Ferenc pápa a Németországból érkezett evangélikus zarándokokhoz, akiket a vatikáni VI. Pál teremben fogadott október 13-án.


Közel ezer német evangélikus hívő érkezett a Vatikánba Szász-Anhalt tartományból, amely a 16. században szinte azonnal csatlakozott a reformációhoz. Ma a vallás már kisebbségben van ezen a területen – mondta köszöntőjében a helyi evangélikus egyház elnöke, Joachim Liebig.

Ferenc pápa beszélt arról, hogy a svédországi Lundba utazik október 31-én és november 1-jén a lutheri reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából. Alkalom ez, hogy köszönetet mondjunk az Úrnak az evangélikusok és a katolikusok közötti párbeszéd elmúlt ötven évéért – hangsúlyozta az egyházfő.

Adjunk hálát Istennek, mert ma evangélikusok és katolikusok együtt haladunk az úton, amely a konfliktustól a szeretetközösség felé halad. Együtt jártuk már végig az útnak egy fontos szakaszát. Az úton egymásnak ellentmondó érzéseket élünk meg: fájdalmat a még köztünk fennálló megosztottságért, de egyben örömöt is a már megtalált testvériségért. Ennek a megemlékezésnek lényeges része lesz, hogy tekintetünket a jövő felé fordítsuk a közös keresztény tanúságtétel érdekében a mai világért, amely annyira szomjazik Istenre és irgalmára – mondta Ferenc pápa.

A tanúságtétel, amit a világ mindenekelőtt vár tőlünk, nem más, mint hogy tegyük láthatóvá az irgalmasságot, amellyel Isten felénk fordul – láthatóvá tegyük úgy, hogy szolgáljuk a szegényeket, a betegeket és azokat, akik elhagyták földjüket, hogy jobb jövőt keressenek maguknak és szeretteiknek. Azáltal, hogy a leginkább rászorulók szolgálatába állunk, megtapasztaljuk, hogy már egységben vagyunk: Isten irgalmassága egyesít minket.

Reménykedünk benne, hogy továbbra is növekszünk a kölcsönös megértésben annak tudatában, hogy keresztségünknek köszönhetően a bennünket még elválasztó számos nyitott kérdésen túl már egységben vagyunk. Sokkal több dolog egyesít, mint ami elválaszt minket – nyomatékosította Ferenc pápa.

A találkozó végén a Szentatya válaszolt az evangélikus zarándoklaton részt vevő fiatalok néhány kérdésére.



Évközi huszonnyolcadik hét péntekje



Évközi huszonnyolcadik hét péntekje


Az előzményekben Jézus szemtől szemben elmondta a farizeusoknak és az írástudóknak, hogy miért tartja helytelennek vallásosságukat. A legnagyobb gond a képmutatással van, hiszen a látszatra törekszenek, de szívük távol van Istentől.
Ezt követően Jézus már nem nekik beszél, hanem a néphez intézi tanítását. Szavainak lényege így foglalható össze: ne kövessék magatartásukban, életvitelükben a farizeusok képmutató viselkedését! A képmutatás kifejezés arra utal, hogy valaki mások társaságában vagy egy közösségben szerepet játszik, másnak mutatja önmagát, mint amilyen valójában. A farizeusok az életszentség látszatát akarták kelteni, hogy kivívják az emberek elismerését. A farizeusi lelkületet Jézus kovásznak, élesztőnek nevezi. Miként a kovász átjárja a tésztát, amibe belekeverik, ugyanúgy a farizeusi magatartás átjárja a társadalom, a közösség életét. De amíg a tészta vagy a kenyér esetében a kovásznak jótékony hatása van, addig a farizeusi lelkület megrontja a közösség életét és rossz hatással van annak tagjaira.
A tanítás további részében Jézus arról beszél, hogy a képmutatás nem tarthat örökké, az emberi szándékok előbb, utóbb napvilágra kerülnek. Az emberi cselekedetek megítélése természetesen nem a mi feladatunk, hanem Istené, aki igazságos és irgalmas bíró.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!
 


2016. október 13., csütörtök

Krisztus Vére, a tisztítóhelyen szenvedő lelkek szabadítója



Krisztus Vére, a tisztítóhelyen szenvedő lelkek szabadítója

üdvözíts minket! 



Jézus nagyon határozott kijelentéseket tesz. Láthatóan nem találnak rajta fogást az írástudók. De, mert emberi magatartásában nincs olyan momentum, amibe bele köthetnének. Melyikünk mondhatná el ezt magáról?
De ne siessünk. Még időzzünk el Pál szavainál.
Borzasztó! Hirtelen teherként nehezednek rám Pál szavai! Én, minden mennyei, lelki áldással vagyok megáldott! Kiválasztott vagyok! Ráadásul, már a teremtés kezdetétől – amiről fogalmam sincs, hogy időben mikortól való! Tehát kikiálthatom, hogy öröktől fogva vagyok, aki vagyok! Mégsem tudom, hogy ki vagyok! És nem elég az, hogy nem tudom azt, hogy ki vagyok, de azért vagyok, hogy szent és sérthetetlen – szeplőtelen legyek! Ő előtte, abban a szeretetben, Aki Ő, az Atya, az Isten!
Szóval, azt tudomásul kell vennem, hogy Jézus Krisztus A Valaki! Akiben nyerhetem el az Istenfiúság kegyelmét! De mi az a kegyelem, ami csak árad, csak árad, rám, az Atyától? Ez az Atya jóságos tetszése! Mindezt, úgy kell nekem értenem, hogy képessé legyek ezért az Istent magasztalni, dicsőíteni, tisztelni és félni is! Ráadásul, mindezt a körülményt ajándékomként kell megbecsülnöm! Még azt is rám olvassa Pál, hogy Jézus Krisztusban megváltott vagyok. Tehát, meg kellett engem váltani, de, mitől is? Azt jelenti, hogy elnyerem általa bűneim bocsánatát! Vagyis, Krisztus által tudhatom bűnösnek magam, ugyanakkor végtelen nagylelkűsége (kegyelmeinek gazdagsága) által, ami gazdag, bőséges, és éppen ezért, vagy ez által, bölcsességgel és ismerettel is ellát! Állítólag megismertette velem akaratának titkát is, mert jóságos és tetszését elnyertem, amiről bizonyosságot tesz Krisztusban, az idők teljességében. Benne vagyok abban a tervben, és mi mind, akiket Krisztusban – talán, mint pásztor által a szétszéledt nyájat – össze akar gyűjteni, fogni, hogy ne legyen többé külön a teremtett és a teremtő. Erről valamit mondott Jézus, hogy ’egyek legyenek velünk, ahogy én benned vagyok és Te bennem!’ (Jn 17,21-22)
Pálnak e szavai nagyon személyesek, és mindenkihez szóló szavak. Ez után következik Jézus tanítása, Aki bírálja és elítéli a törvénytudókat. Ami egy gyűjtőfogalom, a nép vezetőit jelenti, farizeusokat, szadduceusokat, írástudókat. Manapság minden olyan embert jelent, akik valamilyen módon képviselik a nép feletti hatalmat. Ilyenek a papok is, és a klérus minden embere, akik az egyes egyházakban a hatalmat képviselik. Pál tanításába beleértendők ők is, a törvénytudók is! Jézus azért feddi meg őket, mert ők azok, akik meghatározzák még a folyók folyásának az irányát is, hát még azt, hogy kinek mi legyen a fontos!
Mégsem mondhatom azt, hogy Jézus szavaival nekem nincs dolgom! Mert bizony, minden hatalom addig ér, amíg gátat nem vetnek neki! A kontroll minden ember számára szükséges!
Éppen most van egy érdekes eset. Amikor a hatalom egy olyan, be nem bizonyosodott vád miatt felment a szolgálattól egy olyan papot, aki sokat tett Isten dicsőségére, csak azért, mert a hatalom számára ez nyújt pillanatnyilag biztonságot. Ugyanakkor takargat állítólag olyan hatalmasságokat, akik bizonyítottan tettek olyant, ami miatt megítéltetni kellene azt az illetőt! Az egyszerű laikus ilyenkor kezdeményez egy összefogást, azért akit igaznak tart. Vajon, mi lesz ennek a következménye? Kívánom, hogy Isten ereje mutatkozzon meg ott, ahol arra szükség van! Győzzön az Irgalmas Isten kegyelme, Jézus Krisztusban, ki által összegyűjteni akar mindent! Ámen


  

Himnusz CCCXVIII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Fény alkotója, Istenünk,
örök verőfény, napvilág,
valódból csak fényt ismerünk,
nem ér fel hozzád vak homály.
Dereng az égnek alja már,
eloszlik minden éji árny,
kihunynak fent a csillagok,
amint a hajnal felragyog.
Ágyunkból frissen felkelünk,
s már zeng is hálaénekünk,
mert győzött álmos éjszakán
ismét a felkelő sugár.
Kérünk, Urunk, hogy testi vágy,
s e csalfa csábító világ
ne gyújtson szívünkben tüzet,
hamis varázs ne ejtse meg.
Haragtól ment legyen szavunk,
és torkos vágytól asztalunk,
ne vonzzon átkos kapzsiság,
sem tékozló rút léhaság.
Szilárd elmével, józanul,
testben tisztán, nem álnokul,
szolgálva híven, lelkesen
napunk Krisztussal töltsük el.
Ezt add meg, kérünk, jó Atya,
s Atyának mása, egy Fia,
s te, Szentlélek, Vigasztaló:
örökre egy uralkodó. Ámen.


Ferenc pápa: Áldottak vagyunk



Ferenc pápa: Áldottak vagyunk


A keresztény identitás legfontosabb jellemzőiről tanított október 13-án, csütörtökön reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén a Szentatya.


Ferenc pápa homíliájában a napi első olvasmányból, Szent Pál Efezusiaknak írt leveléből (Ef 1,3–10) indult ki, és hangsúlyozta, hogy a keresztény mindenekelőtt áldott, kiválasztott ember.
Isten egyenként hív minket, nem mint tengernyi sokaságot. Kiválasztott és vár bennünket az Atya. Gondoljunk egy házaspárra, akik gyermeket várnak. Milyen lesz? Milyen lesz a mosolya? Hogyan fog beszélni? A szülők ezeket a kérdéseket teszik fel. Merem mondani, hogy az Atya egyenként megálmodott mindannyiunkat, ahogy egy édesapa és édesanya megálmodják gyermeküket, míg várják. Ez nagy biztonságot nyújt. Az Atya akart téged, nem az embertömeget, hanem téged, mindannyiunkat egyesével – emelte ki a pápa. – Ez az alapja Istennel való kapcsolatunknak. Beszélünk az Atyához, aki szeret minket, kiválasztott, és nevet adott nekünk. És amikor egy keresztény érzi, hogy egy közösséghez tartozik, az olyan, mintha egy focicsapat drukkere lenne. A szurkoló kiválasztja a csapatot, és ahhoz tartozik.
A keresztény kiválasztott, akit Isten megálmodott – hangsúlyozta ismét a Szentatya. – Amikor így élünk, ennek tudatában, a szívben nagy vigaszt érzünk, hiszen nem vagyunk elhagyatottak, akiknek azt mondják: „Boldogulj, ahogy tudsz.”
A keresztény áldott mivoltának második jegye az, hogy érzi, megbocsátottak neki. Az a férfi vagy az a nő, aki nem érzi ezt a megbocsátást, nem teljesen keresztény – mutatott rá a pápa.
Mindannyian megbocsátást nyertünk Krisztus vére árán. Mégis hajlamosak vagyunk ezt kérdezni: „De mit is bocsátottak meg nekem?” Emlékezz vissza egy kicsit azokra a visszatetsző dolgokra, amelyeket elkövettél életedben. Nem azokra, amelyeket a barátod, a szomszédod követett el – figyelmeztetett Ferenc pápa. – Az Úr megbocsátotta neked ezeket a visszás dolgokat.
Áldott vagyok, keresztény vagyok – nyomatékosította a Szentatya, majd újra emlékeztetett: tehát az első jegy az, hogy Isten kiválasztott és megálmodott minket, egy névvel, amelyet Isten adott nekünk, aki szeret minket. A második jegy pedig az, hogy Isten megbocsátott.
A harmadik jegy a következő: a keresztény mindig úton van a teljesség felé, a Krisztussal való találkozás felé, aki megváltott bennünket. Nem érthetjük meg a mozdulatlan keresztényt. A keresztény mindig halad előre, mindig úton van – hangsúlyozta a pápa. – Nem élheti életét nyugodtan anélkül, hogy haladna. Nem teheti meg, hogy a kapott talentumot az élettől, vagy az elvesztésétől, vagy az urától való félelem miatt, vagy pusztán kényelemből elássa. A keresztény úton van, mindig igyekszik jót tenni és előrehaladni.
Ez a keresztény identitás: áldottak vagyunk, mert kiválasztottak vagyunk, mert megbocsátottak nekünk, és mert úton vagyunk. Nem vagyunk névtelenek, nem vagyunk gőgösek, hogy azt gondoljuk, nincs szükségünk megbocsátásra. Kérjük, hogy az Úr kísérjen bennünket az áldás kegyelmével, amelyet nekünk adott – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.
 


Évközi huszonnyolcadik hét csütörtökje



Évközi huszonnyolcadik hét csütörtökje


A farizeusok és törvénytudók ellen mondott, s magatartásuk helytelen mivoltát feltáró jézusi beszéd harmadik részét olvassuk a mai evangéliumban. Az előzményekben Jézus bemutatta cselekedeteik és gondolkodásuk hiányosságát, ma pedig egész életvitelük legnagyobb veszélyéről beszél. Ezt mondja: „Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok.” A törvénytudóknak az volna a feladata, hogy az isteni kinyilatkoztatást, szót és parancsot értelmezzék, magyarázzák, annak helyes megtartására tanítsák az embereket. De hogyan tudnák ezt a feladatukat teljesíteni, ha ők maguk sem értik meg az isteni üzenetet és nem aszerint élnek? Hogyan tudnának másokat erre tanítani, ha életvitelük ennek ellenkezője? Hogyan mutathatnák meg az üdvösség útját másoknak, ha maguk sem törekszenek az üdvösség elérésére?
Jézus beszéde itt éri el csúcspontját, hiszen már nem néhány szál növényről, vagy kevés termésről van szó, hanem az ember számára a legfontosabbról, az örök életről, az üdvösségről. A farizeusokat és az írástudókat Jézus teljesen alkalmatlannak tartja arra a feladatra, amit végeznek és ennek a képmutatásuk az oka. Ismerik ugyan a törvényeket, aprólékosan be is tartják azokat, de a mögöttük rejlő üdvözítő isteni szándékról mit sem tudnak.
Krisztus törvényének, a szeretet parancsának teljesítése vezessen minket az üdvösség útján!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!
 


2016. október 12., szerda

Himnusz CCCXVII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Keljünk fel éjjel s közösen virrasszunk,
egyre a zsoltár szavait fontolva,
szárnyalón szálljon a dicséret hangja
édes Urunkhoz.
Jó Királyunknak, akik együtt zengünk,
hadd legyünk méltók az egekbe jutva,
ott, hol a szentek vele laknak együtt,
boldogan élni.
Add meg ezt, kérünk, örök Isten: áldott
jó Atyánk, Krisztus, s velük egybeforrott
éltető Lélek, kit a földön minden
zengve magasztal. Ámen.


Ferenc pápa katekézise a szerdai kihallgatáson: Az irgalmasság az ellenszere a közömbösségnek



Ferenc pápa katekézise a szerdai kihallgatáson: Az irgalmasság az ellenszere a közömbösségnek


Tele a Szent Péter tér zarándokokkal

Róma a „kapuzárás” hangulatában
Ismét napos szép őszi időben kezdődött a Szent Péter téren az általános pápai kihallgatás, ám ezúttal jóval többen érkeztek a megszokottnál. A német egyházmegyék közül a kölni, esseni, münsteri és speyeri most október közepén tartja az irgalmasság-jubileumi római zarándoklatát, amiért is több ezer német zarándok volt jelen a katekézisen. Másfelől pedig érződik Rómában a „kapuzárás” hangulata, hiszen a szentévi kapuk már csak egy hónapig maradnak nyitva, mert november 20-án, Krisztus Király ünnepén Ferenc pápa lezárja a szentévet és bezárulnak a római pápai bazilikák szentkapui. Éppen ezért érezhetően sokkal több a zarándok jelenléte Rómában, főként a szentkapus pápai bazilikák környékén.
Az irgalmasság átöleli egész hétköznapi létezésünket
Ferenc pápa olasz nyelvű katekézise kezdetén röviden összefoglalta az ezévi tematikáját, melyben „alkalomról alkalomra belemélyedt Isten irgalmassága nagy misztériumába. Végigelmélkedtük az Atya irgalmasság cselekedeteit az Ószövetségben, majd evangéliumi történeteken keresztül Jézus szavain és gesztusain keresztül láttuk az irgalmasság megtestesülését. Ő maga kéri tanítványaitól: Legyetek irgalmasok, miként az Atya (Lk 6,36). Ez az elkötelezettség megszólítja az összes keresztény lelkiismeretét és cselekedetét. Nem elég tapasztalatot szerezni Isten irgalmasságáról, hanem annak jelévé és eszközévé kell válni mások számára!” – hangsúlyozta a pápa.
Az irgalmasság útja apró gesztusokból áll
„Az irgalmasság nem szorítkozik különleges pillanatokra, hanem átöleli egész hétköznapi létezésünket. Hogyan lehetünk az irgalmasság tanúságtevői? - kérdezte a pápa. Ne gondoljuk nagy erőfeszítésre, emberfeletti gesztusokra. Nem! Nem így van. Az Úr nagyon egyszerű utat mutat nekünk, mely apró gesztusokból áll, de nagy értéket képviselnek, odáig menően, hogy ezek alapján fognak megítélni bennünket. Máté hozza nekünk „Jézus testamentumát”, mely szerint ha a rászorulónak enni és inni adunk, ha felruházzuk és meglátgatjuk, akkor mindezt ővele tesszük. Az egyház ezeket a tetteket az „az irgalmasság testi cselekedeteinek” nevezi.
Az irgalmasság lelki cselekedetei
Az irgalmasság másik hét műve a lelki cselekedetek és hasonlóképpen fontosak, mert ezek az ember benső igényeit érintik és gyakran többet szenvedünk ezektől. Közülük egyre biztosan emlékezünk, melyet egyszerűen így nevezhetünk: „Viseljük el türelmesen a bántalmazó személyeket!”. Igen, van bőven belőlük! – fűzte hozzá szabadon a pápa. Talán nem tűnik olyan fontosnak, meg is lehet mosolyogni, de az irgalmasság cselekedetei mély szeretetet tartalmaznak, de a hat többi is, amelyek: a bűnösök megintése, a tudatlanok tanítása, jó tanács adása a kételkedőknek, a szomorúak megvigasztalása, a bántalmak békés elviselése, megbocsátás az ellenünk vétkezőknek és imádság az élőkért és holtakért. Ezek a mindennapok dolgai, amiért meg kell állnom, amire időt kell szentelnem, hiszen nem csak egy személlyel teszem, hanem Jézussal!
A közömbösség vírusával szemben a legjobb ellenszer az irgalmasság cselekedete
Ferenc pápa előre jelezte, hogy a következő katekézisek során kitér ezekre a cselekedetekre, mellyel az egyház számos tagja élt az idők során, főként a leggyengébbek felé fordulva. A legjobb az egyszerű cselekedetekkel kezdeni, amit az Úr javasol nekünk, ahelyett hogy ki tudja miféle vállalkozásokba kezdenénk. A közömbösség vírusával szemben a legjobb ellenszer az irgalmasság cselekedete, mert a legkisebb testvéreink legelementárisabb igényeinek a figyelmére nevelnek minket.
Nehogy az Úr észrevétlen tovahaladjon!
Jézus mindig jelen van ott, ahol szükség van, akár lelki akár testi jellegű, ő mindig ott van.  Éppen ezért legyünk éberen figyelmesek és kerüljük el, hogy Jézus egyszerűen csak tovahaladjon mellettünk, anélkül, hogy észrevennénk – utalt a  pápa Szent Ágoston egyik gondolatára: : «Timeo Iesum transeuntem» (Serm., 88, 14, 13), félek, hogy az Úr észrevétlen tovahalad. Hogy mitől is félt  Szent Ágoston, arra a válasz ott van a mi szétszórtságunkban és közömbösségünkben – nyomatékosította a pápa. Az irgalmasság cselekedetei felébresztik bennünk az igényt és a képességet, hogy élővé és hatékonnyá tegyük a hitünket a szeretet által és így egy valódi kulturális forradalmat tudjunk betölteni.
Minden nap legalább egyet tegyünk meg az irgalmasság gesztusaiból
Utalt a pápa „sok szent példájára, akik nem műveltek nagy tetteket, hanem egyszerűen csak a szeretetet közvetítették. Gondoljunk csak a nemrég szentté avatott Teréz anyára, akire azért emlékezünk, mert lehajolt az emberekhez és karjába vette az elhagyott gyermekeket. A Szentlélek Úristen segítsen bennünket, szítsa fel bennünk a vágyat, hogy így éljünk, minden nap a szeretet gesztusával: Minden nap legalább egyet tegyünk meg közülük!” – zárta katekézisét Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson.


Évközi huszonnyolcadik hét szerdája



Évközi huszonnyolcadik hét szerdája


A farizeusi lelkület helytelenségének feltárása folytatódik a mai evangéliumban. Jézus jól látja, hogy a farizeusok gondolkodásának mélyén a hit hiánya húzódik meg. Úgy gondolják, hogy Isten iránti tiszteletüket azzal tudják kifejezni, ha ügyelnek arra, hogy elkerüljék a tisztátalannak minősített dolgokkal való érintkezést. Vallásosságuk másik lényeges eleme, hogy a törvényi előírások szerint mindenből tizedet adnak. A farizeusok annyira ügyelnek a törvények aprólékos megtartására, hogy a tized megfizetéséből nem maradhat ki még néhány szálnyi fűszernövény sem. Jézus szavaiból érezzük az iróniát. Vajon tényleg ez tetszik Istennek? Valóban értékes ez az adomány, ez a felajánlás? Vajon elfogadja-e Isten ezt az adományt olyan embertől, aki nem gyakorolja az igazságosságot és a szeretetet?
A vallási életben mindig megvan az a kísértés, hogy megelégedjünk bizonyos külső cselekedetekkel. Ez a kísértés nehezen észrevehető és nem könnyű ellene küzdeni. A vallásosság hamar kiüresedik, elveszíti lelki tartalmát, ha valaki csak a vallási, egyházi törvények megtartására törekszik, s a kötelességteljesítés szintjére csökken nála minden vallási megnyilvánulás. Vigyázzunk, mert a farizeus nagyon ügyesen elbújik lelkünk mélyén!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Életem Istene és Ura! Neked szentelem kezem munkáját és a pihenéssel töltött napokat. Könyörülj ezen a munkában megfáradt kézen. Feléd emelt kézzel ígérem neked, hogy nem menekülök lustán a munka elől és nem múlik el napom imádság nélkül. Nyújtsd ki kezedet és vezess engem a munka és az imádság által az üdvösség felé!



2016. október 11., kedd

Krisztus Vére, a szívek békéje és gyönyörűsége



Krisztus Vére, a szívek békéje és gyönyörűsége
üdvözíts minket! 



Nem tehetek róla! Nekem mostanában szüntelen ilyen szavak hangoznak: „Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvényben keresitek a megigazulást, kiestetek a kegyelemből.”
Ki az közülünk, aki „a Lélek által, hitből várják a megigazulás reményét”?
„Ami bennünk van, abból adjunk alamizsnát, és akkor minden tiszta lesz számunkra.” Jézus erre tanít!
Ugyanakkor, Egyházunk ma emlékezik Szent XXIII János pápára! Akinek emlékmiséjének liturgiájában, a Szentleckében ezt olvasom: „Mert így szól az Úr Isten: Íme, én magam keresem fel juhaimat és viselem gondjukat. Amint a pásztor gondját viseli nyájának azon a napon, amelyen elszéledt juhai között van, úgy viselem majd én is gondját juhaimnak, és kiszabadítom őket minden helyről, amerre elszéledtek a felhő és a sötétség napján. Kihozom őket a népek közül, és összegyűjtöm őket az országokból; a saját országukba viszem, és Izrael hegyein legeltetem őket a patakok mentén és az ország minden lakott helyén. A legdúsabb legelőkön legeltetem őket, és Izrael magas hegyein lesznek az ő legelőik; ott fognak megpihenni zöldellő füvön, és kövér legelőkön legelnek majd Izrael hegyein. Én magam legeltetem juhaimat, és én pihentetem meg őket! – mondja az Úr Isten. – Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszavezetem, a sebesültet bekötözgetem, a gyengét megerősítem, a hízottat és az erőst megoltalmazom, és igazságosan legeltetem őket.” [Ez 34,11-16]

Tegnap, a bibliaórán, elmélkedtünk a juhokról, a juhok és pásztoruk viszonyáról.
Ilyen témák kerültek felvezetésre egy mezőgazdász megfigyelései kapcsán:
1.    A juhok ismerik a félelmet, sőt, nagyon is ijedős állatok. És mindaddig, amíg a legkisebb veszélye is fennáll annak, hogy pumák, oroszlánok, vagy más ragadozók vannak a közelben, a juhok készenlétben maradnak. - Félelmek az életemben:
2.    A juhok saját hierarchia szerint tartják fenn a rendet a nyájon belül. Általában egy különösen uralkodó típusú anyajuh emelkedik hangadóvá. Féltékenység és harcok miatt gyakran vannak súrlódások a nyájban. Így a juhok nem tudnak megnyugodni, de ha a Pásztor a közelben van, megszűnnek ezek a harcok. - Harcok, konfliktusok bennem, körülöttem:
3.    A juhok számára a kullancsok, legyek komoly csapást jelentenek. A pásztor készenlétben tartja a megfelelő szereket az élősködők ellen. - Az életem „élősködői”: pl irigység, féltékenység, szorongás, reménytelenség, rezignáltság:
4.    A juhoknak szükségük van a vízre. A szomjas juhok folyton szaladgálnak, és vizet keresnek. Ha a pásztor nem vezeti őket friss vízhez, piszkos, sőt fertőzött vizet is megisznak, ami megbetegíti őket. - Ahol szomjazom az életemben. Ahol a tiszta, éltető víz helyett valami mással oltom a szomjam:
Az én válaszaim ezek voltak: a megfigyelések nem a juhok lelkivilágáról szólnak, hanem azokról a külső körülményekről, melyek a birkák testi és lelki egészségét károsítják. Mégis, az elmélkedés arra akar ösztönözni, hogy magunk lelkivilágára asszociáljunk. Az én véleményem, e példa alapján az, hogy a külső körülményektől nem vonatkoztathatók el a lelki problémáink. Különösen akkor nem, ha azok a lelkiség dolgának terheit növelik. Mert ha van egy pásztor, akkor a többi csak kisbojtár. De, ha a kisbojtár nem érti a pásztort, mert nincs vele közösségben, akkor bizony a juhok szétszélednek, mert a kisbojtár szétkergeti azzal, hogy mást mond és mást tesz, mint amit a pásztor! Eltereli a pásztorról a figyelmet, megtöri az egységes pásztorba vetett bizalmat, és elbizonytalanítja a juhokat.
1.    Félelmem az életemben mind abból forrásozik, hogy a pásztorhoz szeretnék tartozni, de a bojtár mindig másra irányítja a figyelmemet.
2.    Nem akarok anyajuh lenni, hangadó lenni, aki zavart kelt, amiért a kisbojtár megosztó mivolta ellen háborog! De vágyom, hogy mindenki megmaradjon, rátaláljon a pásztorból áradó békességre, nyugalomra, hitre!
3.    Mindezen problémákra ránehezednek azok, melyeket a kisbojtár kitalál, megtalál, problémakánt számomra definiál. Igaza van, de amíg az akolban nincs egység, és nincs a pásztorral közösség, addig ebben a csürhében nem szabad újabb problémákat bevetni, mert azok csak még jobban megosszák a juhokat. Eltávolodunk egyre jobban a pásztortól, mire szétszéled a nyáj, és mindenki a maga útját fogja járni.
4.    Azt állítom, hogy nincs tiszta víz manapság! Csak a forrásból szabadna inni! De ki hajlandó elmenni, vagy ki talál oda, illetve, ki képes elmenni oda? Eszembe jut a példabeszéd: akár a szamariai asszony esete, aki találkozik a kútnál Jézussal; akár a „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s akik be szeretnének jutni, azokat meg nem engeditek be.” [Mt 23,13]

Szóval, újra kell építkezni, és azt állítom, hogy nem a papok nyomdokában! Ami nem jelenti azt, hogy ne lenne olyan pap, aki vezethetne bennünket! De csak néhány, akinek példáját követni is szabadna. Többen vannak, akikre hallgatni lehet, de követni nem szabad. A legtöbb azonban olyan, akik méltatlanok Isten Igéjének a hirdetésére is! Azaz, Krisztus közösségének a vezetésére!
Martin Werlen azt tanácsolja, hogy merjük egyszer úgy olvasni a Mk 3,13-19-et, hogy a végén a Judás nevét helyettesítjük be a saját nevünkkel. Felteszi a kérdést: „Mi történik, ha rájövünk, hogy Júdások vagyunk?” A maga nevében válaszol is a kérdésére: „Papként különösen fenyeget minket a veszély, hogy orrunkat magasan hordva megítéljünk másokat, ahelyett, hogy együtt járnánk velük az úton. Minél nagyobb felelősséget viselünk, annál nagyobb a kísértés, hogy hatalmunkkal visszaéljünk.” (Egyházprovokációk c. könyvéből)
Én magamról sem állítom azt, hogy igaz volnék! De megfelelő vezetővel közösséget tudnék alkotni azért, hogy Isten Igazságát szolgáljuk, és országának építőit összegyűjtsük! - Nem akarok Júdás lenni! - Ahogy Mózes, aki nem mehetett be az Igazság földjére, de odáig elvezethette Isten népét! Ma itt tartunk megint! Ezt állítom!
Isten, Te látsz, és látni engedsz valamit abból, ami a Te Igazságod! Segíts, hogy lélekből látó legyek, és érzékenyen vonzódni képessé lehessek a Te Igazságodra, melynek alárendelni képes lehetek elmémet, akaratomat, és minden tudásomat! Ámen