2016. október 1., szombat

Krisztus Vére, az irgalmasság folyama



Krisztus Vére, az irgalmasság folyama
üdvözíts minket!
 
Úgy gondolom, hogy a boldogság és a szenvedés együtt jár. Ugyanakkor, ne ott keressem a boldogságot, ahol a szenvedést kell elfogadnom. És abban fogadjam el a szenvedést, amit Isten kér el tőlem. Azért a boldogságért, amire Nála lehet majd részem, ha a szenvedésében már osztoztam! De, azért az sem mellékes, hogy a szenvedést úgy éljem meg, mint közbenjárást felajánlva, odanyújtva Istennek, közösségre lépve Krisztus szenvedésével. Azt át kell éreznem, hogy az a szenvedés, ami rám hárul, annak része csupán, amit ugyanabban a dologban és ugyanabban az értelemben, talán egy időben velem, Isten is megszenvedni kész, és kénytelen. Így élhetem meg azt, hogy Istenem szentségi létének része vagyok itt és most, ebben a bűnös, esendő és töredékes, együgyű és kétkedő testemben!
De, mit gondoljak a boldogságról? Ha valóban olyan dolognak tartom a boldogságot, ami a teljesség része, akkor ne is keressem, ne is akarjam itt, ezen a világon elérni, vagy megszerezni magamnak. Egyrészt, nem megszerezhető, amiért a teljességben részesülni sem érdem, hanem ajándék lehet számomra. Másrészt, a teljességnek az ízére rálelni is már elég lehet abban a közegben, mely eleve töredékes, nem állandó, éppen ezért nem lehet a teljesség maga! A teljesség örök, abban a változás az, hogy részemmé lehet, vagy pontosabban részesülhetek benne! Önámítás, ha ebben az életállapotomban a boldogságra rá lelni akarok.
Pio atyával vallom, Péter szavainak erejét: „Szeretteim, ne lepődjetek meg azokon a perzselő szorongatásokon, amelyek megpróbáltatásul érnek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy amikor dicsősége kinyilvánul, vigadozva örvendezzetek.” [Pét 4,12-13]
Pio atya két gondolata vezetett el erre a felismerésre:
»A szeretet olyan, mint egy törékeny virág, őrizd magadban ezt a csodálatos szépséget. Tégy jót mindenkivel, és sose engedd, hogy bármi is veszélyeztesse ezt a legfőbb erényt a szívedben.«
»Gyötrődöm, a fájdalomba bele betegszik a lelkem! Tévelygek, teljesen összezavarodtam, lépése elvesznek a sötétségben, sodródom a káoszban erőtlenül. Képtelen vagyok összeszedni magam, darabjaira hull minden ...«
„Mennyei Atyám, múltamat irgalmadra, jelenemet szeretetedbe ajánlom, jövőmet gondviselésedre bízom.” (Pio atya) Ámen


  

Himnusz CCCVI.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Az Egyház legfőbb római pásztora,
kit nyája élén mennyei fény vezet,
méltónak véli Istvánt arra,
hogy koronával övezze trónját.
Uralkodónak nincs feladat dicsőbb:
a nép erkölcsét ő szelídíti meg.
Csodás erény! Ő lett, magyar nép,
egyben apostolod és királyod.
Kemény munkával indul a térítés;
magas monostor épül a szent hegyen,
Pannonhalmáról élet árad:
terjed a hit ragyogó világa.
Újjászült nemzet! Szent vezetők alatt
hitben virágzik, s lám, a király maga
buzgóságával példakép lesz
s élete vonzza, vezérli népét.
Az Atyaistent áldja dicséretünk
és szent Fiát is zengje ma háladal,
s a Lelket, aki lángra gyújtva
szent szeretetre tanítja szívünk. Ámen.


A Szentatya beszéde a grúz karitatív szervezetek képviselőihez



A Szentatya beszéde a grúz karitatív szervezetek képviselőihez


Ferenc pápa helyi idő szerint délután 5 órakor köszöntötte a tbiliszi kamilliánus egészségügyi központ előtt az egyházi karitatív művek munkatársait és a betegeket, összesen mintegy 700 személyt.


A Betegeket Szolgáló Szabályozott Papok Rendje 1998 óta van jelen az országban, és szoros együttműködést folytat a grúz Karitásszal. A rend Tbiliszi külvárosában működő kórháza az olasz Karitász támogatásával jött létre és mintegy 400 ezer embert befogadó térséget lát el díjmentesen. Az intézmény rövid idő alatt a grúz főváros egyik legfontosabb egészségügyi központjává vált, az állami egészségügyi ellátásban pedig modellként szolgál.
Ferenc pápa a kamilliánus központ előtt összegyűlt egészségügyi munkatársakat, önkénteseket nagy szeretettel köszöntötte, hangsúlyozva, hogy tevékenységükben nap mint nap kinyilvánítják a szükséget szenvedő embertársak iránti szeretetüket. Ferenc pápa háláját fejezte ki ezért a szolgálatért, amely az ország keresztényei és más vallású hívei közötti testvéri együttműködés. A karitatív cselekedetekben való találkozás a szeretetközösségről való tanúságtétel is egyben, amely hozzásegít az egységhez vezető folyamathoz. „A szegény és gyenge embertársaink Krisztus testének megtestesítői, akiket érdek nélkül kell szolgálni a Szentlélek ereje által” – mondta Ferenc pápa.
Beszédében külön köszöntötte az idős, beteg és fájdalmakkal küszködő híveket. „Isten sosem hagy el benneteket, mindig mellettetek van, és készen áll arra, hogy meghallgasson benneteket. Isten erőt ad az élet nehéz perceiben. Jézus kiválasztottjai vagytok, aki a szenvedő emberekkel hasonult, kinyilvánítva fájdalmait szenvedéstörténetén keresztül” – ezekkel a szavakkal bátorította a pápa a kamilliánus egészségügyi központ betegeit.
A karitatív tevékenység a szolgáló egyház gyümölcse, amely reményt ad és Isten irgalmasságáról tanúskodik. Ezért az egészségügyi dolgozók küldetése nagyon nagy feladat – magyarázta a Szentatya arra buzdítva a jelenlévőket, hogy továbbra is az egyházban éljék meg szolgálatukat. Tegyenek tanúságot Isten szeretetéről a társadalomban. „Szűz Mária, a végtelen szeretet képmása segítsen benneteket utatokon” – fejezte be beszédét Ferenc pápa.


Évközi huszonhatodik hét szombatja



Évközi huszonhatodik hét szombatja


Az evangéliumokat olvasva sok olyan részt találhatunk, amikor Jézus Istenről és az ő tulajdonságairól tanít. Főként Lukács evangéliumában olvasunk olyan kijelentéseket és példabeszédeket, amelyek az irgalmas Istent mutatják be, aki bűnei ellenére is szeretettel fordul az ember felé. Isten irgalmas Atyaként fordul felénk, gyermekeihez. Jézus Istent az ő Atyjának tekinti, s arra bátorít minket, hogy mi is úgy tekintsünk Istenre, mint Atyánkra. Azért jött el emberi világunkba, hogy megismertesse velünk az Atyát. A mai evangélium így fogalmazza ezt meg: „Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.”
Sok emberben téves kép él Istenről, s azt hiszik, hogy ő egy haragvó, büntető, az emberi vétkeket megtorló Isten. Jézus egészen mást tanít. Ő is elmondja, hogy Isten igazságos, azaz a jókat megjutalmazza, a gonoszokat pedig megbünteti, de emellett nagyobb hangsúlyt kap beszédeiben az irgalmas, a megbocsátó, az embert a bűnből kiemelő, az embereket az életszentségre törekvésben segítő Isten, aki mindig új lehetőséget ad nekünk. Ha bűneink miatt eltávolodunk tőle, ő mindig visszavár minket, s ha bűnbánattal közeledünk felé, akkor visszafogad szeretetébe. Ennek a végtelen isteni irgalomnak köszönhetjük, hogy Istenben élhetünk.
Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnénk szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!
 


2016. szeptember 30., péntek

Krisztus Vére, az Oltáriszentségben, a lelkek itala és megtisztulása



Krisztus Vére, az Oltáriszentségben, a lelkek itala és megtisztulása

üdvözíts minket!

 
Isten olyan nagy misztérium, hogy nemcsak az egyértelműen tőle származó kinyilatkoztatás állít elébe, hanem minden olyan vele kapcsolatos kérdés is, amely halálos komolyan vetődik fel bennünk. A teremtés méretei és fizikai törvényszerűségeinek csodája, az emberi élet halállal megjelölt, mégis az örökkévalóságra irányuló volta, ha valóban a maguk egzisztenciális mélységükben érintenek, önkéntelenül is Isten misztériuma elé állítják a gyötrődve kereső emberi értelmet. Ma többet tudunk a teremtett világ szerkezetéről és törvényeiről, mint Jób korában, de ez csak még hatalmasabbnak sejteti a Teremtőt, a végső kérdések pedig ugyanúgy megmaradtak: Honnét a mindenség, a semmiből hogy lehet valami? Honnét az első élő sejt, élettelenből hogy származhat élő? Honnét a személyes lét, az emberi tudat, személyiség, hogy ébredhet öntudatra, ami öntudatlan? Mi vár az emberre a halál után?

Ezekre a kérdésekre nincs és nem is lehet természettudományos válasz, mert ezek a váltások nem magyarázhatók a természetben tapasztalható törvényszerűségekből. Mégis, ezeket kérdéseket az embernek, ha méltó akar lenni az ember névre, nemzedékről nemzedékre fel kell tennie, s akkor, akarva-akaratlanul, Isten misztériuma előtt találja magát. Az már azután rajta múlik, hogy belebocsátkozik‑e ebbe a misztériumba, vagy megáll a küszöbénél és kívül marad. Jób csöndje, ahogy szájára teszi kezét, az imádás mozdulata. Számára ez az elnémulás egyben felszabadító találkozás is, mert nem neki kell megválaszolnia a megválaszolhatatlant, hanem arra bízhatja magát, akinek tökéletessége, hatalma és jósága biztonságérzettel tölti el.

Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy a végidőkben élve mi már birtokában vagyunk annak a teljes tudásnak, melyet Isten Általad nyilatkoztatott ki a világ és benne az ember rendeltetéséről, örök sorsáról. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy miközben kutatjuk és csodáljuk a teremtés titkait, úgy éljünk, hogy az Atya által készített örök jövőnek mi is szemtanúi és boldog részesei lehessünk.

Szent Jeromos atya, aki életed végén Jóbbal együtt átélted, hogy Isten mindentől megfoszt, hogy kizárólag önmagáért szerethesd őt, esdd ki számunkra a kegyelmet, hogy mi is szenvedélyes szeretettel csüggjünk Urunk szerelmes igéin, s ezáltal szívünk egyre jobban vágyódjék a mennyei hazába.
 


Himnusz CCCV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Szent István fényes napja ma rád ragyog,
magyar nép, s téged ünnepi dalra hív:
hirdesse első szent királyod
nagyszerű tetteit hangos ének.
Kényelmet, pompát, mit fejedelmi ház
bősége nyújthat, elveti ifjan ő,
s erények szűk útján haladva
égi magasba sietve lépdel.
A trónra lépve nagy hivatásra lel:
Krisztushoz vinni Hunnia nemzetét.
Egyetlen célja, vágya ez lesz:
tetteit egyre csak ez vezérli.
Isten kegyelme áldja erős kezét:
az ős pogányság mindenütt eltűnik,
s az Üdvözítő szent keresztje
szép ragyogással a hont bevonja.
Atyánkat áldja hódolat és Fiát
s a Vigasz Lelkét, őt, aki egy velük!
A hit, mit érdem nélkül kaptunk,
fénybe borítsa e földet mindig. Ámen.


Ferenc pápa Grúziában: A haza egy ikon, amely meghatározza a nép identitását



Ferenc pápa Grúziában: A haza egy ikon, amely meghatározza a nép identitását



Ferenc pápa köszöntötte Giorgi Margvelasvili grúz elnököt, a hatóságok és a diplomáciai testület képviselőit, majd hálát adott a Mindenható Istennek, amiért lehetőséget nyújtott számára, hogy meglátogassa Grúzia áldott földjét. Az ország, amely kultúrák és civilizációk létfontosságú találkozásának a helye, már a IV. századtól kezdve, Szent Nino apostolnő hithirdetése nyomán a kereszténységben találta meg legmélyebb önazonosságát és értékeinek biztos alapzatát.
A kereszténység a grúz kultúra magva, amely továbbra is termi gyümölcseit
A pápa idézte Szent II. János Pál szavait, aki 1999-ben, grúziai apostoli látogatása kezdetén megállapította: “A kereszténység vált a grúz kultúra további fejlődésének magvává”. Ez a mag továbbra is termi gyümölcseit – mondta a Szentatya, majd utalt az elnök tavalyi vatikáni látogatására, a Grúzia és a Szentszék közötti jó kapcsolatokra.
Grúzia természetes híd Európa és Ázsia között
Grúzia több évszázados történelme mélyen gyökerezik a kultúrája, nyelve, hagyományai által kifejezett értékekben. Az ország maradéktalanul beilleszkedik az európai civilizációba, ugyanakkor földrajzi helyzetének megfelelően szinte természetes híd Európa és Ázsia között. Összekötő elemként megkönnyíti a népek közötti kommunikációt és kapcsolatokat, amely lehetővé vette az évszázadok során mind a kereskedelmet, mind a különböző világok közötti párbeszédet, az eszmék és tapaszatalok konfrontációját.
Grúzia himnusza büszkén hirdeti a hazaszeretetet
Mint ahogy büszkén hirdeti Grúzia nemzeti himnusza: „Az én ikonom, az én hazám, ... a csodálatos hegyek és völgyek Istennel osztoznak” – folytatta a hatóságokhoz intézett beszédét a pápa. A haza olyan, mint egy ikon, egy szentkép, amely meghatározza az önazonosságot, kijelöli a történelem útvonalát, miközben a hegyek az ég felé törnek, anélkül, hogy áthághatatlan falat képeznének. Ragyogó keretet adnak a völgyeknek, azokat egymással összekapcsolják, mindegyiknek más és más arculatot kölcsönöznek, de mindnyájan szolidárisak a közös éggel, amely beborítja és óvja mindnyájukat.
Grúzia 25 évvel ezelőtt hirdette ki függetlenségét
A költői kép után Ferenc pápa az elnökhöz fordulva felidézte, hogy Grúzia függetlenségének kikiáltása óta 25 év telt el. Ez alatt az idő alatt az ország ismét rátalált teljes szabadságára, létrehozta és megszilárdította demokratikus intézményeit és olyan utak keresésére törekedett, amelyek biztosítják a mindenkit magába foglaló és hiteles fejlődést. Mindezt nem kevés áldozathozatal mellett, amelyet a nép bátran vállalt, hogy biztosítsa a hőn áhított szabadságot. A pápa annak a kívánságának adott hangot, hogy a béke és a fejlődés útja továbbra is a társadalom minden tagjának szolidáris elkötelezettségével folytatódjon. Teremtsék meg a stabilitás, az egyenlőség és a jog tiszteletben tartásának feltételeit, amelyek kedveznek a növekedésnek és egyre több lehetőséget nyújtanak mindenki számára.
Minden ország szuverén joggal rendelkezik a nemzetközi jog keretén belül
A hiteles és tartós fejlődés elengedhetetlen előfeltétele a térség minden népének és államának békés együttélése, amelyhez szükség van egymás kölcsönös megbecsülésének növelésére. Ez pedig nem hagyhatja figyelmen kívül minden ország szuverenitását a nemzetközi jog keretén belül.
Földünkön túl sok helyen olyan logika érvényesül, amely megnehezíti a jogos különbözőségek és véleménykülönbségek fenntartását civilizált párbeszéd folytatásával, amelyben az értelem, a mértéktartás és a felelősség van túlsúlyban. Ez különösen szükséges ebben a történelmi pillanatban, amikor erőszakos szélsőségességek torzítják a polgári és vallási természetű alapelveket, hogy azokat az uralkodás és a halál sötét terveinek szolgálatába állítsák.
Arra van szükség, hogy mindenki szívén viselje mindenekelőtt az embert a maga konkrét valóságában. El kell kerülni, hogy a különbözőségek erőszakba torkolljanak, amely óriási pusztítást okozna az embereknek és a társadalomnak.
A különbözőség jelentsen gazdagodást, ne pedig konfliktust
Bármiféle különbözőség etnikai, nyelvi, politikai vagy vallási szempontból legyen mindenki számára kölcsönös gazdagodás forrása a közjó javára, soha ne váljon konfliktusok, véget nem érő tragédiák ürügyévé. Mindenkinek álljon módjában, hogy maradéktalanul gyümölcsöztesse sajátosságait, hogy békében élhessen szülőföldjén, vagy szabadon visszatérhessen oda, ha valamilyen oknál fogva onnan eltávozni kényszerült.
A katolikus egyház és a grúz ortodox egyház tegyen közösen tanúságot
A katolikus egyház – amely évszázadok óta jelen van ebben az országban és kitűnt elkötelezettségével a humán fejlesztés és a szeretetszolgálat terén, osztozik a grúz nép örömeiben és aggodalmaiban, hozzá kíván járulni a nemzet jólétéhez és békéjéhez, tevékenyen együttműködve a hatóságokkal és a polgári társadalommal.
Továbbra is hitelesen járuljon hozzá a grúziai társadalom növekedéséhez, a keresztény hagyomány közös tanúságtétele, a szegények iránti elkötelezettség, az ősi Grúz Ortodox Egyházzal folytatott megújult és növekvő párbeszéd révén.
Isten áldja meg Grúziát, adjon számára békét és bőséget! – fejezte be Grúzia vezetőihez és a diplomáciai testület tagjaihoz intézett beszédét Ferenc pápa.


Évközi huszonhatodik hét péntekje



Évközi huszonhatodik hét péntekje


A korábbi napokban többször volt szó arról, hogy Jézus Isten üzenetét hozta el a világba. Nem elégszik meg azzal, hogy követői, tanítványai hallgassák szavát, hanem azt kéri, hogy valósítsuk meg azt életünkben. A mai evangélium továbbviszi az Úr kérését. Jézus gondoskodni akar arról, hogy tanítása, amelyben minden ember felfedezheti az üdvösségre vezető igazságot, minden kor embere számára megismerhető legyen. Tudja, hogy nem maradhat örökké ebben a világban, vissza fog térni a mennybe, ezért apostolait bízza meg azzal, hogy tanításának hirdetői legyenek. Az apostolok elfogadják ezt a feladatot, s ennek köszönhetően az Egyház az idők végezetéig hirdeti a krisztusi tanítást.
Mind a küldöttek, mind a leendő hallgatók számára lényeges a kijelentés, amit Jézus azoknak mond, akiket megbíz az igehirdetéssel: „Aki titeket hallgat, engem hallgat.” A küldött nem a maga igazát hirdeti, hanem csak azt, amit az Úrtól kapott. Az emberek pedig nem egy ember gondolatait hallják, hallgatják, hanem Krisztus tanítását. E hirdetés és hallgatás révén terjed a hit. Krisztus szavának hallgatása nélkül, az igehirdetők szolgálata nélkül nem terjedhetne a hit, nem növekedhetne Isten országa. Isten minden korban szól az emberekhez, napjainkban is szól hozzánk, hogy igazsága vezesse életünket.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Ó, Istenem, mikor találom meg végre nyugalmamat? Nagyon vágyódik lelkem tehozzád! De erős leszek, s türelmesen várom azt az órát, melyen isteni Megváltóm az örök üdvösségre hív. Addig csak az lesz a gondom, hogy neki tetszően éljek, s szent akaratát teljesítsem. Mindenben Isten akarata legyen meg, hiszen az övéi vagyunk az időben és az örökkévalóságban. Ámen.
Chantal Szent Franciska



2016. szeptember 29., csütörtök

Krisztus Vére, amely nélkül nincs bűnbocsánat



Krisztus Vére, amely nélkül nincs bűnbocsánat

üdvözíts minket!

Ma van a Szent angyalok emlékezete. Kikre is gondoljunk e napon? Mennyire él bennünk Isten angyalainak léte? Mely csak azért lehet fontos a számunkra, mert Istentől, javunkra látják el szolgálatukat.
Nekem elsőre Pio atya szavai jutnak az eszembe, aki számára az angyalok jelenléte fontos volt (találkozott saját őrangyalával is, idegen nyelvekre az őrangyala tanította), és velünk, magyarokkal kapcsolatban azt mondta: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!” Hiszem, hogy szavai, egyrészt jövendölésként értendők, másrészt pedig figyelmeztetésként. És, nem tartom fontosnak azt, hogy a „nagyhatalmú őrangyalunk” személyéről vitázzunk. De annál inkább fontosnak tartom, hogy erősen, tudatosan és állhatatosan kérjük „hathatós oltalmát” nemzetünkért, országunkért. Mert meg kell történnie annak, amivel bennünket „stigmatizált” Pio atya. „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük.” Ez a sok szenvedés, ami nem kell, hogy megijesszen bennünket, de tudnunk kell felvállalni, pontosan azért a majdani dicsőségért, ami Isten karjaiban érhet bennünket! Soha nem szabad, hogy az út elrettentsen engem attól, amit elérhetek, ha egyszer a cél Isten dicsőségében a megdicsőülésünk! Csak legyen „muníciónk” az állhatatosságra, a kitartásra! Amihez nagyhatalmú őrangyalunk oltalmára szükségünk van!
Ha Pio atya szenvedéseit szemlélem, melyeket tudatosan vállalt a bűnök engesztelésére, akkor be kell látnom, hogy az ember útján, a rá kiszabott szenvedések ugyan úgy Isten szándékából valók, és dicsőségét szolgálják, mindazok helyett, akik nem képesek a szenvedéseket felvállalni, viselni, helyette a bűn útjára tévednek! Ezt én úgy jelentem ki, mint aki tudom, hogy magam is éltem azt a koromat, mikor nem voltam képes a rám kiszabott szenvedést elbírni, felvállalni, inkább döntöttem úgy, ami másoknak okozott szenvedést. Bizony, időről időre, ki kell egészítenünk egymást, és ez is közbenjárás. Amikor én magamon érzem azt, hogy mi fáj, mi okoz számomra szenvedést, vagy hiányt, elvárást a világtól – piciny világomtól, mert ráérezni képes lehetek arra, hogy mindezek hiányának milyen következményei lesznek, éppen ezért bűnt követ el, ki gerjeszti a rosszat, és nem képes annak gátat szabni –, mert képtelen a világ arra fordítani figyelmét, hogy el ne tiporja azt, mi csírájában a jót szolgálja. Tudva, hogy most én figyelek fel rá, de máskor a környezetem veszi észre, mit én nem! Talán itt jön be az Őrangyalok szerepe az életünkbe. Legalább is betüremkedni szeretne, de képtelenek vagyunk felfigyelni Rájuk. Érzéketlen a szívünk azokra a túlon túlról jövő jelekre, melyek pontosan azért volnának segítségünkre, hogy képessé lehessünk a jót tenni.
Kerestem az Új –szövetségben néhány olyan mondatot, melyek arról szólnak, hogy életünkben jelen vannak az angyalok, vagy legalább is lehetnének, mert ez a dolguk, hogy segítsenek bennünket a jóra.
Miért olyan kevés az, amit tudok találni? Mert olyan tömény, sűrített kinyilatkoztatása a Szentírás Isten üzenetének, hogy mindenből csak ízelítő fér bele abból, amit közölni akar!
Mert, a Szentírás csak arra szolgál, hogy ráérezzünk: mi az, ami talán hétköznapi dolognak, eviláginak tűnik, de mégis csak több annál. Mert mindenben, és minden dolog mögött, ha keresem, megtalálhatom, megláthatom az Isten jelenvalóságát, az Istentől nekem rendelt angyalok munkálkodását!
  • Amikor Heródes bevégezte életét, íme, az Úr angyala megjelent álmában Józsefnek Egyiptomban [Mt 2,19]
  • Akkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok jöttek hozzá és szolgáltak neki. [Mt 4,11]
  • A pusztában volt negyven napig; a sátán kísértette. A vadállatokkal volt, és az angyalok szolgáltak neki. [Mk 1, 13]
  • Mert írva van: ‘Angyalainak parancsol felőled, hogy őrizzenek téged’ [Lk 4,10]
  • Ő az, akiről írva van: ‘Íme, elküldöm angyalomat színed előtt, aki elkészíti előtted utadat’ [Lk 7, 27]

Pio atya! Számomra a Te szentséged nem az Egyház kinyilvánításától az, ez számomra sokkal mélyebbről feltörő tényként hangzik. Ezért fordulok Hozzád, ki itt vagy bennem és körülöttem, őrangyalom társaságában. A Te példád segítsen engem a hűségben, a kitartásban a szenvedések felvállalásában. Elfogadni azt, hogy mindezek megtapasztalása, viselése, hordozása vezethet el arra a meggyőződésre, hogy értve, elfogadva, megengedőn viseljem, és tanuljak meg közbenjáróvá lenni, az általam észlelt bajok gyógyítására, azokon való felülkerekedésre. Ami sújtja a világot bűneink miatt, melyekről tudomást sem vagyunk hajlandók venni, lehessen életem mindezekért adott áldozat! Ne kergessem a magam boldogságát jobban, mint a világ gyógyulását közbenjáró élettel. Legyen bár az ima, vagy cselekvés, bármilyen módja, amire én Isten kegyelméből képessé lehetek! Legyek, kinek lennem kell, mert Mennyei Atyám óhajtja velem elérni! Ámen


  

Himnusz CCCIV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Nagy példaképünk, nincs igazabb király,
sem bölcs vezérünk harctereken különb,
ki néped égi, földi sorsát
jó alapokra leraktad egykor.
De mégis főként nélkülözők iránt
voltál nagylelkű, krisztusi szolgaként:
megmosva, mint az égi Mester,
lábukat, és letörülve könnyük.
Majd élted fogytán szent öröm és remény
tölt el, mert hallod, égi sugallat int,
hogy lángoló szívvel ajánlj fel
minket örök jogon Máriának.
Bevált reményed: épp ama szent napon,
amelyen fölment égbe Nagyasszonyunk,
téged is aznap ékesített
fénykoszorúval az Úr örökre.
Szentháromsághoz szálljon ezért imánk;
nagy Szent Istvánunk érdemeit tekintsd,
hogy népünk csak téged dicsérjen,
s szent nevedet örökre áldja. Ámen.


Testvéreink vágya a béke – A Közel-Keleten működő katolikus segélyszervezetek tagjait fogadta a pápa



Testvéreink vágya a béke – A Közel-Keleten működő katolikus segélyszervezetek tagjait fogadta a pápa


Ferenc pápa szeptember 29-én délelőtt az Apostoli Palota Kelemen termében fogadta a Szíriában, Irakban és a velük határos országokban szolgálatot teljesítő katolikus segélyszervezetek tagjainak százfős csoportját.


A pápa nagy szomorúsággal állapította meg, hogy minden erőfeszítés ellenére a Közel-Keleten még mindig nem sikerült megállítani az országok tönkretételét és az emberi jogok folyamatos megsértését. „És az erőszak erőszakot szül – tette hozzá. – A szenvedők, otthont vesztett menekültek láttán, legyen az a Közel-Keleten vagy máshol, az egyház a szenvedő Krisztus arcára tekint.”
Ebben a drámai helyzetben a Szentatya háláját fejezte ki a jelenlévőknek és mindazoknak, akik névtelenül segítenek megannyi bajbajutott emberen, és hozzáfűzte, hogy bár számunkra nevük ismeretlen, Isten számára nem az.
Az ő munkájuk a reménység hatalmas jele, különösen a gyermekek és a leggyengébbek számára – hangsúlyozta a pápa, majd szomorúan emlékeztette a jelenlévőket: „Aleppóban a gyermekeknek szennyezett vizet kell inniuk…”
„Minden humanitárius segítségen túl szíriai és iraki testvéreink legnagyobb vágya a béke. Ezért nem hagyok fel azzal, hogy továbbra is kérjem: a nemzetközi közösség megújult és nagyobb erővel munkálkodjon az egész Kelet békéjén” – folytatta a Szentatya, és elmondta, hogy e találkozó lehetőséget ad számára, hogy megköszönje a nemzetközi szervezetek munkáját, és bátorítsa őket további lépések megtételére, hogy végre a védtelen lakosság java kerüljön az első helyre.
„Végül pedig a Közel-Kelet keresztény közösségeire gondolok, amelyeknek el kell szenvedniük az erőszak következményeit, és félelemmel tekintenek a jövőre. A nagy sötétség közepette ezek az egyházak a hit, a remény és a szeretet lámpását emelik a magasba” – fogalmazott Ferenc pápa, majd a közel-keleti keresztényeket Isten irgalmassága jelének nevezte, hiszen bátorsággal nyújtanak segítséget a szenvedőknek, megkülönböztetés nélkül, és a békés együttélés érdekében munkálkodnak.
„Az egyetemes egyház ezért csodálja, tiszteli és támogatja őket” – zárta beszédét Ferenc pápa Kalkuttai Szent Teréz anya, a szeretet és az irgalmasság példaképe közbenjárását kérve a közel-keleti keresztények és segítőik számára. Végül köszönettel teli áldással búcsúzott a jelenlévőktől.


SZENT MIHÁLY ARKANGYAL



SZENT MIHÁLY ARKANGYAL


Az angyalok Isten teremtményei, miként az emberek. A különbség csak annyi, hogy ők szellemi lények, nincs testük. Az embernek van teste és lelke, pontosabban az ember test és lélek egysége. Az angyaloknak is van szabad akarata. Egykor nekik is megadatott a választás lehetősége. Bukott angyaloknak, gonosz lelkeknek nevezzük azokat, akik szabad akarattal fellázadtak Isten ellen. Jó angyaloknak pedig azokat, akik Isten mellett döntöttek. Az angyalok Isten tökéletes munkatársai, akik Istent szolgálják s engedelmeskednek neki. Ők az Isten szolgálatában élik meg szabadságukat.
A mai napon a három főangyalt (régiesebb szóhasználattal: arkangyalok) ünnepeljük. Szent Mihály főangyal jelentése: „ki olyan, mint az Isten?” A sátán elleni küzdelemben társa az embernek. Gábor (Gábriel) főangyal jelentése: „Isten erősnek bizonyult.” Ő hozza meg a hírt Zakariásnak fia, Keresztelő János születéséről, és valamivel később szintén őt küldi Isten a Názáretben élő Máriához, hogy közölje vele a hírt arról, hogy ő lesz a Megváltó Anyja. Rafael főangyal neve ezt jelenti: „Isten gyógyít.” Főként a nehéz helyzetekben számíthatunk segítségére.
Az angyalok színről színre látják Istent és állandóan készen állnak szolgálatára. Ha földi életünk során mi is Istennek szolgálunk, akkor az örök életben megláthatjuk őt és vele élhetünk a tökéletes boldogságban.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, Jézus! Szeretném, ha tanításod jó talajra hullna a szívemben! Add, hogy mindig nyitott szívvel hallgassalak és segíts, hogy tanításod szerint éljek! Segítsen engem a Szentlélek a tanítás hűséges hallgatásában, megértésében, megélésében és bátor hirdetésében!
 


2016. szeptember 28., szerda

Krisztus Vére, üdvösségünk váltságdíja



Krisztus Vére, üdvösségünk váltságdíja

üdvözíts minket!


A krisztusi közösség éltető ereje Isten irgalmassága.

Vallom, hogy Jézus Krisztusban személyesült meg az Isten, lealacsonyítva önmagát, azért, hogy bennünket magához felemelhessen. A „bennünket”, ha minket jelent, és arra vágyakozunk is, hogy Istenhez felemeltessünk, e vágyunkhoz kell, hogy társuljon némi kultúra, életmód. Ha így van, akkor már mi, egymással közösségre is léptünk, akik bírják, igénylik, ezt az életmódot. Hiszen láthatatlanul, vagy éppen egymást megerősítve, lehetünk képesek azt az életmódot megvalósítani, ami vágyainkat igazolja, megerősíti, kifejezi.
Ebben a közösségben máris benne van az a krisztusi mentalitás, személyiség, aki mesteri példájával, tanításával, éppen hogy el szeretne vezetni az Atyához! Walter Kasper tanulmányát veszem elő, és idézem, akinek az Irgalmasságról írott könyve „győzte meg” Ferenc pápát is arról, hogy ez az idei év, az Irgalmasság Szentéve legyen. Azt állítja, hogy Jézus evangéliuma az Atya irgalmassága. „Jézus nem csak meghirdette az Atya irgalmasságának üzenetét, hanem ő maga meg is élte. Amit Jézus hirdetett, azt élte is.”
„Azon a szöveghelyeken, ahol Máté Isten tökéletességéről szól (5,48), Lukács Isten irgalmasságáról beszél (6,36). Így, Lukács számára az irgalmasság az isteni lényegnek a tökéletessége. Isten nem ítél el, hanem megbocsát”! Ezt a megbocsátó üzenetet hozza közénk Jézus, a tökéletes ember, aki jól tudja, hogy mi mind parányi töredékei, részei vagyunk csupán! Esendők, bűnösök, gyarlók, okoskodók, együgyűek, értetlenek, még azt sem értjük, mit ér számunkra Isten irgalmas szeretete! Ismer bennünket Jézus, a Krisztus! Éppen ezért nagyon jól tudja, hogy szükségünk van az Atya irgalmas szeretetére, mert nélküle nem boldogulhatunk, nem juthatunk el oda, ahova Ő, a tökéletes ember eljuthatott. Jézus, nem csupán úgy ismer bennünket, mint ember az embert, hanem úgy, mint akiket az Atya Neki adott, rá bízott.
Érthetem azt a fogalmat vajon, hogy Jézus úgy ismer engem, mint egy porszemet, de mely porszem csillaggá lehetek? És ebben sem különböznek az egyszerű emberektől a papok, a püspökök sem. Hiszen a felszentelő kegyelem nem a tökéletesítő kegyelem, csupán Isten szolgálatára való felkentség szövetségének a jele. Rajtuk keresztül akar részesíteni bennünket Isten valami olyan dologból, amire csak néhány embert választ ki magának. Akarom ezzel a kis kitérővel kifejezni, hogy papjaink is e közösség tagjai, egyenrangú tagjai (amit tudom, hogy nem szeretnek hallani), amiben nekik más feladatuk van, mint a többieknek.
Az Atya, minden egyes emberben egy esélyét teremtette meg annak, aki Isten részeként válhat Isten országának építő részévé! Ebben az építkezésben az Isten irgalmas szeretete a kötőszövet, a malter. Nélküle nem szilárdulhat meg az építmény, nem válhat hegyre épült várossá, erődítménnyé (l.: Mt 5,14), mely beragyog mindent, világosságot ad a sötétben lévőknek! Mert valami olyan biztonságot, bizonyosságot, békességet hirdet, amire mindannyian vágyakozunk. De a vágy nem elég! A vágyakozás a jóra, a szépre, a biztonságra, az a kegyelem, az az ajándék, mely, egyrészt képessé tesz rá, hogy ezt felfogjam, másrészt, amihez társulni kell annak a képességemnek, mely helyváltoztatásra, mozgásra, cselekvésre tesz képessé. Én vagyok az, aki megvalósíthatom azt a tervet, amit Jézus felvázolt, kinyilatkoztatott, lefektetett. Ebben a változó világban, ebben az anyagelvű világban, melyet behatárol a születés és a halál, és benne a szüntelen újjászületés esélyét nyújtja számomra! Érthetővé válhat számomra az érthetetlen, hogy megvalósulhasson mindannyiunk számára az, amit a megváltás szóval fejezünk ki, és ami hallhatatlanná teszi az embert!
Mert válhatok olyanná, lehetek az, aki örökül hagyok valamit abból, amit felismertem, amit felfedeztem, amire nekem adott Isten képességet, megszentelő kegyelmet, hogy többé, abban a dologban ne maradjon Ő titok a világ számára!
Emlékszem még a példabeszédre: „ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon van-e miből befejezni? Nehogy miután az alapot lerakta és nem tudta befejezni, mindenki, aki látja, csúfolni kezdje őt: ‘Ez az ember elkezdett építeni, de nem tudta befejezni.’ Vagy melyik király az, aki amikor háborúba indul egy másik király ellen, nem ül le előbb, hogy megfontolja, vajon képes-e tízezerrel szembeszállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá és békét kér, amikor még messze van. Így tehát aki közületek nem mond le mindenről, amije van, nem lehet az én tanítványom. Jó a só; de ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Sem a földre, sem a szemétdombra nem való, hanem hogy kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!« [Lk 14,28-35]
Isten mindent eltervezett, állítja jól. Majd elküldte hozzánk „főépítészét”, aki kiosztotta a tervlapokat, kiadta a munkát. „Pallérokat” is adott a munkához. Lehet azokat pásztorokként, apostolokként is nevezni. Teljesen mindegy. A lényeg az, hogy mindenki ott álljon, azon a helyen, ahova állítja Isten! Nehogy minduntalan arról fecsegjünk, hogy nekem most mi lenne a fontosabb, éppen mi az, ami szerintem a dolgom volna, mert a világ azt várja el tőlem. És eközben, Isten terve nem valósul meg, vagy éppen akadályozom, hogy megvalósulhasson! (Vagyis: nem teszem meg azt, amitől örökérvényűvé lehetnék az Isten terve szerint!) Talán, valójában nem is ismerem a tervet, mert nem a tervismertetéssel foglalkozik az, akinek a dolga az volna, hanem valami olyannal, ami a saját agyréme, agymenése. Lehet, hogy éppen újabb munkások után rohangál, ahelyett, hogy a meglévő munkásokat munkára bírná, vagy munkával látná el őket. Mert az önmegvalósításom, az önérvényesülő kényszerem a fontosabb ahhoz, hogy biztosan álljak a földön, mert én itt akarok célt érni. Eredményt felmutatni önmagamnak, önmagam igazolására. Önigazolás. Isten pedig semmi ilyen dologról nem beszél. Nem értjük Jézust, nem is rá figyelünk, már csak arra van hallásunk, hogy én mit értettem meg úgy, hogy az engem igazoljon. Jézus semmit sem valósított meg emberségéből, önmagából. De megengedte, hogy az Atya megvalósulhasson, láthatóvá legyen általa, a számomra! Alázat, szelídség, engedelmesség, megengedőképesség, … hiányától nyüzsgünk. Ebbe a hibába, mindannyian bele esünk. És észre sem vesszük. Magunkkal vagyunk elfoglalva, nem azzal, amire Krisztus tanít.
Tanulni jöttünk a világra, nem tanítani! Ne hagyj nyugtot nekem Atyám! Ámen


  

Himnusz CCCIII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Bernát, mennybéli drágakő,
dalunkat, mely ma téged áld,
örömként visszhangozd felénk,
s üdvünkre váljék most nekünk.
Beléd égette Krisztusunk
szerelme drága, szent sebét,
és Egyházadban felemelt,
mint pajzsot, fáklyát, oszlopot.
Az áldó Szentlélek nyitott
igazságforrást ajkadon,
forrást, mely angyaleledelt,
csodás titkú színmézet ont.
A szeretetnek szent tüzét
a Szűzanya lehelte rád,
kiről nem zengett senki még
nálad dicsőbb magasztalást.
Kérték bírói bölcs szavad
királyok, rendek, mesterek,
bár csend, magány barátja vagy,
világgá szállt nagy hírneved.
Szentháromságnak tisztelet,
kit láthassunk majd egykoron,
s legyen részünk együtt veled
a boldogító szent öröm. Ámen.


Jézus a kereszten üdvözít minket, mindenkinek megbocsát: a pápa szerdai katekézise



Jézus a kereszten üdvözít minket, mindenkinek megbocsát: a pápa szerdai katekézise


Ferenc pápa a Szent Péter-téren

Verőfényes napsütésben tartotta meg Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatást a Szent Péter-téren. Ezúttal katekézisében a keresztre feszített Jézus megbocsátásáról elmélkedett: ott teljesedik be szeretetajándéka és fakad számunkra az üdvösség. Semmi nem választhat el minket többé Krisztus szeretetétől, és ez igaz azokra is, akiket ágyhoz köt a betegség, akik börtönben vagy háborúban élnek. A gonosztevő könyörgése pedig: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz uralmaddal” példa lehet minden kereszténynek arra, hogyan bízza életét és sorsát Krisztusra.
Valódi megbocsátás jóknak és rosszaknak egyaránt
Lukács evangéliuma elbeszéli nekünk (vö. Lk 23,39-43) a keresztre feszített Jézus és a két gonosztevő közti párbeszédet. Jézus kínszenvedése során elhangzott szavai a megbocsátásban érik el csúcspontjukat: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek” (Lk 23,34). Ezek pedig nemcsak szavak, mert a bűnbánó gonosztevőnek nyújtott valódi megbocsátásnak vagyunk tanúi. Az első gonosztevő káromolja Jézust, retteg a haláltól és elképzelhetetlen számára, hogy a Messiás, akit Isten küldött ne tegyen semmit azért, hogy megszabadítsa magát a kereszten. Ezzel szemben Jézus a kereszten maradva üdvözít minket. Itt teljesedik be szeretetajándéka és fakad üdvösségünk mindörökre – mondta katekézisében a pápa.
Isten mindig velünk van, a betegség és a szenvedés pillanataiban is
Azzal, hogy két gonosztevő között ártatlanul megfeszítve vállalja a halált, megmutatja nekünk, hogy Isten üdvössége bárkit és bárhol elérhet, még a legnegatívabb és legfájdalmasabb helyzetben is. Ezért az irgalmasság szentéve kegyelmi időszak mindenki számára, jóknak és rosszaknak, egészségeseknek és szenvedőknek egyaránt. Semmi nem szakíthat el minket Isten szeretetétől” (vö. Róm 8,39). Akiket ágyhoz szögez a betegség, akik egy börtönbe zárva tengetik napjaikat, akik háborús övezetekben élnek, mind nézzenek a keresztre feszített Jézusra: Isten velük van, velük marad a kereszten és Üdvözítőként nyújtja magát. Hagyjátok, hogy az evangélium ereje behatoljon szívetekbe és megvigasztaljon, reményt és bizonyosságot adjon rá, hogy senki nem marad ki a megbocsátásából – mondta a Szentatya.
A jobb lator bízik Isten jóságában
A másik gonosztevő a bűnbánás gyönyörű példáját állítja elénk, megtanítja nekünk, hogyan kérjük Jézus bocsánatát. Előbb így fordul társához: „Nem félsz az Istentől, hiszen te magad is ugyanazt a büntetést szenveded? (Lk 23,40), vagyis rámutat, hogy a bűnbánat első lépése az istenfélelem. Ez nem az Istentől való félelmet jelenti, hanem a neki járó tiszteletet. A jobb lator rábízza magát Istenre, tudatában van mindenhatóságának és végtelen jóságának. Ez a tiszteletteljes bizalom segít helyet készíteni Istennek és ráhagyatkozni irgalmasságára még a legsötétebb időszakokban is.
Isten úgy szeret minket, hogy meghal értünk a kereszten
Ezután kijelenti, hogy Jézus ártatlan és nyíltan megvallja saját bűnösségét: „Mi ugyan joggal szenvedjük tetteink méltó büntetését, de ez semmi rosszat nem tett” (Lk 23,41). Jézus tehát azért van a kereszten, hogy együtt legyen a bűnösökkel, így nyújtja nekik az üdvösséget. Az, ami botrányos a főtanács tagjainak és a bal latornak, a jobb lator számára a hit alapja lesz. Így tanúskodik a kegyelemről: Isten annyira szerette őt, hogy meghalt érte a kereszten. Közvetlenül Jézushoz fordulva kéri segítségét: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz uralmaddal”. Bizalmasan Jézusnak nevezi és rámutat a név jelentésére: az Úr üdvözít. Mennyi gyengédség rejlik ebben a kifejezésben, mennyi emberség! – mondta a pápa, majd így folytatta: az embernek szüksége van rá, hogy ne legyen magára hagyva, hogy Isten mindig mellette álljon. Így tehát egy halálraítélt lesz a magát Jézusra bízó keresztény modellje, s egyben az egyház modellje is, amely a liturgiában sokszor fohászkodik az Úrhoz, mondván: „Emlékezz, emlékezz meg…”.
„Jézus, Jézus, Jézus” – hívjuk Őt, ahogy a jobb lator tette
Míg a jobb lator a jövőről beszél: „amikor eljössz uralmaddal”, Jézus válasza már a jelenben érvényes: „Ma velem leszel a paradicsomban”. A kereszt óráján éri el tetőpontját Krisztus üdvössége. Már a kezdetektől fogva úgy nyilatkoztatta ki magát, mint az irgalmasság, az Atya szeretetének végleges megtestesülése és megismételhetetlen szeretete. Jézus valóban az Atya irgalmasságának az arca. Ezért a pápa katekézise végén arra kérte a híveket, hogy minden nap imádkozzák Jézus nevét, csak annyit mondva: „Jézus, Jézus, Jézus” – éppúgy, ahogy a jobb lator hívta Őt.