2016. szeptember 23., péntek

Krisztus Vére, az új és örök Szövetség vére



Krisztus Vére, az új és örök Szövetség vére,
üdvözíts minket!


 
Mindennek meg van az ideje, csakhogy: „az ember nem tudja kifürkészni Isten művét, amelyet létrehoz kezdettől fogva mindvégig”! Ez a tapasztalás szava, amire ráismert a Prédikátor. De Pál apostol valamire rá jött: hogyan lehet úrrá az ember a maga képtelenségén: Istennek való élettel, az értem lett áldozatból való élettel élni!
Pio atyának van ma az emléknapja. Aki azt a különös kegyet kapta, hogy megtapasztalhassa mit jelent az, hogy felvállalni embernek a maga keresztjét. A bűnbánat számára nem elvont fogalom volt, számára maga volt az élet: fájjon az, hogy ember vagyok! Az, aki a jóra törekszem - mert értem mit jelent az, hogy jó. Mégis, megkötözöttségem, töredékességem, gyengeségem, megsebzettségem, melyet el kell tudnom fogadni, fel kell tudnom vállalni, nem tesz rá képessé! Szüntelen a bűn tart fogságában.
Tudom, ki a Krisztus, azt is tudom, hogy mit jelentenek számomra szavai és tettei, értem, hogy mire akar tanítani, mégis képtelen vagyok véghezvinni annak akaratát, akinek a szeretete, szeretetre akar képessé tenni! Bárcsak! Szeretni tudnám magam, téged, és Istent!
De nem megy! Ezért válik értékké számomra Pio atya gondolata, értem őt, és magaménak vallom gondolatait: »Isten az örök bölcsesség. Ő tanít bennünket a jóra, erősít meg, adja fényét, hogy világítsunk. Nyitott szívvel állunk Isten elé, hogy hallgassuk szavát, és tanúságot tehessünk szeretetéről. - Erősödjön meg hitünk, hogy a bűnbánat nem megaláz, hanem sokkal inkább felemel bennünket.« Legyen nekem Istenem, a Te akaratod szerint! Pio atya nyomában járni, segíts meg engem! Ámen


 

Himnusz CCIIC.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Mint fényes hold, mint drága nap,
mint hajnalpír, mely most fakad,
száll az egek csúcsaira
a Szeplőtelen Szűzanya.
Dicső trónjára érkezett,
Királynő ég és föld felett,
ő szülte azt, ki tündökölt,
a hajnalcsillagnál előbb.
Az angyalok s az égiek
rendje fölé emeltetett:
Asszony, ki túlszárnyalta rég
a szentek minden érdemét.
Kit egykor ölben hordozott,
kit jászolyban pólyálgatott,
a mindenség Királyaként
szemléli, Atyja fényeként.
Szüzeknek Szüze, kérd Fiad,
esdjen miértünk hű szavad,
mienket vette általad,
övéből mindent visszaad.
Atya, Fiú s Vigasztaló,
köszöntse őket hálaszó,
kik minden másnál ékesebb,
dicsőbb fényt adtak fönt neked. Ámen.


Minden kész a jezsuita rend október elején kezdődő 36. általános rendgyűlésére



Minden kész a jezsuita rend október elején kezdődő 36. általános rendgyűlésére


A "Találkozások Terme": fölülről jön a Fény 

Bemutatták az új kongregációs aulát a római jezsuita kúrián: a „Találkozás Termének” hívják
Csütörtökön este mutatták be a Jézus Társasága kúriáján, azaz rendi központjában a frissen átadott új Sala di Convegno-t, amit egyszerűen csak a „Találkozás Termének” neveztek el. A rendi központ a Vatikán tőszomszédságában székel az 1930-ban átadott új épülettömbjével, melynek főszárnya maga a kúria, ahol legfőbb rendi elöljárója, a páter generális székel, és ma éppen 50 munkatársával együtt irányítja, de még inkább koordinálja a Társaság küldetését. A másik szárny pedig a „Residenza San Canizio”, a Kaniziusz Ház, ahol a Vatikáni Rádió jezsuita közössége él együtt a rend idős és beteg tagjaival, és alkot mintegy 55 fős közösséget.
A vezetőség az ülésező közösségben, nem fölötte áll, hanem annak a része
A két épületrész közt fekvő régi konferencia termet azért kellett átépíteni és felújítani, mert főként biztonságtechnika szempontból nem felelt meg a mai szabványoknak és elvárásoknak, de nem is tükrözte a régi struktúra a rend mai benső kapcsolati rendszerét. Ovális formájú új termet alakítottak ki, melyben a vezetőség nem a tanácstagokkal szemben foglal helyet, hanem magában az ülésező közösségben, nem fölötte áll, hanem annak a része. Mindenki lát mindenkit és együtt alkotják a legfőbb döntéshozó fórumot, a congregatio generalis-t, az általános rendgyűlést, melynek elnöke a mindenkori generális.
Az alapító elgondolása a mobilitás volt
Jelenleg 18.000 jezsuita szerzetes működik a világ 122 országában. A Társaság születése óta, az 1537-es párizsi montmartre-i fogadalom és az 1540-es római alapítás jegyében eleve egy kis nemzetközi csapatként - Loyolai Szent Ignác elnevezésével compañia - indult és ezt az univerzalitását mind a mai napig megtartotta. Ignác atya alapelgondolása az új közösség felállása szempontjából a mobilitás volt, ami az éppen akkori nagy földrajzi felfedezések és az annak nyomán induló lendületes misszió szempontjából eleve erre a célra, belülről lelkileg felkészített és szakmailag képzett közösség gyors használatbavételét biztosította. Az olasz jezsuiták honlapja ezt ma így fogalmazza: „Az egyetemesség számunkra azt jelenti, hogy a világ polgárai vagyunk, hogy annak a határain lakjunk és hidakat építsünk ott, ahol elkülönülés, kizárás és igazságtalanság történik”. Ez az egyetemes nyitottság Isten üdvözítő tervének felel meg, aki a teremtésben minden népnek Atyja, és aki egyszülött Fián keresztül minden ember egyetemes Megváltója.
A 215 küldött 83 rendtartományt képvisel, a világ 122 országából
A Találkozás Termében 220 számozott szék található, ovális formában és körbe-körbe emelkedő szintekkel. 215 küldött képviseli a jezsuita rend 83 provinciáját, rendtartományát. Az egyes rendtartományok küldötteit maguk a provincia tagjai választották demokratikus szavazás formájában. Ahol egy provinciában a rendtagok létszáma száz alatt van, ott egy jelöltet választanak, százas létszám fölött pedig a megválasztott küldött mellé a tartományfőnök automatikusan társul. Külön sajátossága a mostani rendi nagygyűlésnek, hogy tagjai között számlál hat jezsuita testvért, akik éppúgy teljes jogú tagjai a Társaságnak, mindössze őket nem szentelték pappá. Az általános rendgyűlés küldöttei a jezsuiták római házaiban kapnak szállást: harminc-harminc fő a kúrián és a Kaniziusz Házban, ötvenen a Bellarmino jezsuita papi továbbképző kollégiumban, közel negyvenen a Gregoriana egyetem jezsuita otthonában illetve még több kisebb római rendházban fognak lakni.
A magyar provincia választott küldötte Vizi Elemér atya
A magyar provincia választott küldötte a rend 36. általános rendgyűlésére Vizi Elemér atya, aki jelenleg a dobogókői lelkigyakorlatos ház vezetője. A 42 éves, székelyföldi származású Elemér atyát 2000-ben szentelték pappá, a gyulafehérvári főegyházmegyében végzett három éves papi szolgálata után lépett be a Jézus Társasága magyarországi rendtartományába. Tanulmányait német és angol nyelvterületen folytatta és a szentignáci spiritualitásban szerzett alapos jártasságot.
Négy napig imádságban, kenyéren és vízen, aztán választás…
A rendgyűlés szeptember 30-án pénteken este kezdődik a Gesù rendi főtemplomban bemutatott szentmisével. Nincs meghatározott ideje a tanácskozásnak, hanem a konkrét igényeknek megfelelően rugalmasan bánnak az idővel: ha több nap szükséges akkor meghosszabbítják, ha gyorsabban megy minden, akkor előbb véget ér a rendgyűlés, ahogy a személyesen kísért klasszikus harmincnapos szentignáci lelkigyakorlat is mindig a lelkigyakorlatozó személyes benső útjától, előrehaladásának a mértékétől függ.
A mostani 36. rendgyűlés kezdetén P. Adolfo Nicolas generális atya formálisan is benyújtja lemondását, korára és egészségi állapotára való tekintettel. Amennyiben a rendgyűlés elfogadja a lemondását, kezdődik az új elöljáró megválasztása, melynek első részében azt beszélik meg, milyen elöljáróra van szükség a világ, az egyház és a Jézus Társasága mai állapotában. Után négy napos csendes imádság következik, a megkülönböztetés, az úgynevezett „murmuratio időszaka, amikor a rendgyűlés tagjai kenyéren és vízen élnek, csak négyszemközt, tehát csoportosan nem beszélhetnek egymással és csak a választás témáját érinthetik. Ezt követi a szavazás, az új elöljáró megválasztása. Az ő kinevezésével veszi kezdetét a tulajdonképpeni rendgyűlés, melynek alapvető feladata lesz, hogy meghatározza és az adott körülményekhez igazítsa a jezsuita rend konkrét mai alapcélkitűzéseit.
Ferenc pápa találkozik majd a rendi nagygyűlés tagjaival
Ferenc pápa már előre jelezte a rend felé a szándékát, hogy szeretne találkozni a rendgyűléssel, bár ő tapintatból, mindenképpen az új elöljáró megválasztása után, sőt a lényegi munka elvégzését követően, október utolsó harmadában szeretne szólni a közösséghez. A rendgyűlés munkáját könnyíti meg, hogy minden résztvevő kap egy tablet készüléket, amin keresztül fülhallgató segítségével követheti a felszólalások szimultán fordítását. A kicsi számítógépen egyébként az összes információt, dokumentumot megkapják és tárolhatják, így nem lesz szükség az óriási mennyiségű papírhalmazra. A hivatalos nyelv az angol és a spanyol, de olasz és francia nyelvre is azonnal fordítanak. A tanácskozás zártkörű, a tagok nem nyilatkozhatnak menet közben az elhangzottakról, de a rendgyűlés titkársága időről időre hivatalos tájékoztatást ad a sajtónak a tárgyalásokról.
Rendgyűlések átlagban 13 évente, az utóbbi 50 évben 7-8 évenként
A rend eddigi 476 éves történetében átlagban 13 évente tartottak rendi nagygyűlést, ám az utóbbi időszakban a világ gyorsabb változásai miatt ez az intervallum majdnem  a felére csökkent és ennek megfelelően 7-8 évente került sor a congregatio generalisra. Az utóbbi évtizedek rendgyűlései időrendi sorrendben: 32. általános rendgyűlés 1975-ben a baszk P. Pedro Arrupe generális alatt, 1983-ban az időközben megbetegedett Arrupe atya helyett a 33. rendgyűlés megválasztja a holland Peter Hans Kolvenbach generálist, 1995-ben az ő vezetésével folyik a 34. rendgyűlés, míg végül az utolsó congregatio, immáron XVI. Benedek pápasága alatt 2008-ban, a spanyol Adolfo Nicolas atya megválasztásával és vezetésével.


Évközi huszonötödik hét péntekje



Évközi huszonötödik hét péntekje


Heródes vélekedése kapcsán a tegnapi elmélkedésben megemlítettük, hogy a nép körében sokan hiszik azt, hogy Jézus a Messiás, mert tanítása és rendkívüli cselekedetei egyre ezt igazolják, vagy legalábbis erre utalnak. Ez a gondolat folytatódik a mai evangéliumban, s ez alapján már könnyen megértjük, hogy miért kérdezi Jézus tanítványait arról, hogy mit gondolnak, mit hisznek róla az emberek. A tanítványok válaszából kiderül, hogy a nép már sejti, hogy Jézus lehet a Messiás, és ez a vélemény juthatott el Heródeshez is.
Ezt követően a tanítványok véleményére kíváncsi Jézus, s Péter válaszából kiderül, hogy ők is Isten küldöttének, Isten Fölkentjének tartják Jézust, mondhatjuk így is: Jézus az Isten által Fölkent Messiás. E válaszokból Jézus tehát megtudja, hogy kezd kialakulni, formálódni, hogy az ő személyéhez kötik a messiásra vonatkozó ígéretek beteljesedését. A messiási küldetésről, szerepről alkotott emberi elképzelések azonban nem egyeznek azzal, amit Isten akar. A nép uralkodót, politikai vezetőt vár, Isten viszont olyan Messiást küld, aki szenvedéssel és halállal teljesíti megváltói küldetését. Erről az isteni szándékról beszél a mi Urunk tanítványainak, amikor megjövendöli a rá váró szenvedést és halált.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Életem Ura, Jézus Krisztus! Te teljes odaadással figyelsz a betegekre, mindazokra, akik testi vagy lelki bajban szenvednek. A szeretet és az irgalom nyelvén szólsz hozzájuk. Megérinted őket, hogy meggyógyuljanak. Kezed gyógyítja a beteg testrészeket, irgalmad gyógyítja a bűnös lelket. A te gyógyító érintésedet várja a testem. A te irgalmas érintésedet várja a lelkem. A te szeretetteljes érintésedet várja a szívem. Megnyitom előtted szívemet: érints meg engem irgalmaddal! Érints meg és segíts, hogy az evangéliumhoz méltóan éljek!



2016. szeptember 22., csütörtök

Krisztus Vére, az Isten megtestesült Igéjének vére,



Krisztus Vére, az Isten megtestesült Igéjének vére,
üdvözíts minket! 



Érdemes olykor elgondolkodni azon, mit is jelent, hogy egy napon el kell távoznunk az élők sorából, s szinte semmi nem marad utánunk. Nagynak hitt műveink, az utókornak szánt alkotásaink hamarosan egytől egyig megsemmisülnek. A nevünket talán még emlegetik néhányan egy darabig, hogy azután az emlékezetünk is örökre kivesszen a földről. Mit számít a gazdagság és a siker, a szépség és a hatalom, mit a röpke emberi létezés a maga örömeivel és gondjaival a hegyekhez és az óceánhoz képest, a csillagmilliárdokhoz és azok éveihez képest? Az effajta szembesülés a valósággal segít leszámolni az illúziókkal, s ezért a lelki életre nézve is hasznos; ha tetszik, vallási értéke van.

Ám Isten igéje, még ha látszólag csupán egy általános emberi tapasztalatot fogalmaz is meg, nem csupán egyszerű tényközlés, mely hírt ad a valóságról, hanem maga a valóság. A Prédikátor könyvének ma olvasott nyers és súlyos mondatai nemcsak szembesítenek azokkal a nagy tényekkel, melyek mellett könnyedén elsiklik az ember figyelme, hanem arra késztet, hogy e tények mögé is nézzünk. Mert bár hozzánk, a mi pár évtizednyi életünkhöz képest a föld és a kozmosz éveinek száma szinte örökkévalóságnak tűnik, Jézus mégis ezt mondja: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” Az arányok most megfordulnak: Krisztus nélkül minden hiábavalóság, a hegyek és vizek, az egész naprendszer értelmetlen, vele azonban a legkisebb dolog, egy asztal megterítése, egy dolgozat kijavítása vagy egy szenvedő könnyeinek letörlése is világépítő tett. Azt az új világot építi, mely Jézus megdicsőült testében már részesült az örök isteni létezésben.

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked a mai Olvasmányban adott tanítást, mely szívünket a Te méreteidre tágítja. A lélek szanatóriumi kezelése ez az elmélkedés: tüdőnk megtelik egészséges hegyi levegővel, szemünk végre nyugalmat talál a hiúság vásárán páváskodó karrierizmus és testiség látványaitól, s lelkünk örömmel telik el, hogy a teremtett világ csodái, az értelmünk számára befoghatatlan méretű világegyetem csakis Érted, Általad és Benned áll fenn, aki a mi testvérünkké lettél, s nem mulandóságra, hanem el nem múló boldogságra szánsz bennünket.


Himnusz CCIIIC.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Urunk, hatalmas Istenünk,
te mindazt, amit víz fogant,
vagy mély örvénybe juttatod,
vagy fel, magasba emeled.
A vízi lényt habhoz kötöd,
a szárnyasnak fenn szabsz határt,
hogy egy közös törzs sarjai
sok-sok helyet betöltsenek.
Hű szolgáidnak adj erőt,
akikre véred harmatoz,
ne ismerjék meg a bukást,
sem a halálos borzadást.
Vétkek senkit ne sújtsanak,
senkit ne fűtsön büszkeség,
ne hulljon porba a bukó,
s ki felkelt, már ne essen el.
Ezt add meg, kérünk, jó Atya,
s Atyának mása, egy Fia,
s te, Szentlélek, Vigasztaló:
örökre egy uralkodó. Ámen.
 


Ferenc pápa: A kapzsiság, hiúság és büszkeség minden rossz gyökere



Ferenc pápa: A kapzsiság, hiúság és büszkeség minden rossz gyökere


A Szentlélektől származó jó nyugtalanságról és a rossz lelkiismeret okozta rossz nyugtalanságról, valamint a hiúság veszélyeiről beszélt a Szentatya a szeptember 22-i, csütörtök reggeli szentmisén a Szent Márta-házban.


A napi evangéliumi szakasz a nyugtalan Heródes Antipászt állítja elénk, aki miután megölette Keresztelő Jánost, most Jézusban lát veszélyt. Úgy aggódik, mint apja, Nagy Heródes a napkeleti bölcsek látogatása után. Kétféle nyugtalanság rejtőzhet lelkünkben: a jóféle, melyet a Szentlélektől kapunk, hogy jó dolgokra legyünk képesek, és a rossz nyugtalanság, amely a rossz lelkiismeretből fakad. A két Heródes pedig úgy lett úrrá nyugtalanságán, hogy gyilkolt, emberek holttestein gázolt át.

Ezek az emberek, akik nagyon sok rosszat tettek, sokat ártanak, és rossz a lelkiismeretük, nem élhetnek békében, mert mintha csalánkiütésük lenne, folyamatos viszketést éreznek, ami nem hagyja őket nyugodni. Ezek az emberek ártottak, és a rossznak mindig ugyanaz a gyökere, bármi is legyen: a kapzsiság, a hiúság és a büszkeség. Ezek pedig soha nem hagyják békében a lelkiismeretet, nem hagyják, hogy belépjen a Szentlélek jófajta nyugtalansága, hanem félelemben tartanak. A kapzsiság, hiúság és büszkeség minden rossz gyökere.

A szentmise első olvasmánya a Prédikátor könyvéből a hiábavalóságról szól. A hiúság felfúj bennünket. Nem hosszú életű, mert olyan, mint a szappanbuborék. A hiúság nem hoz valódi nyereséget. Mit nyer az ember a sok vesződséggel, amellyel bajlódik? Azért fárad, hogy feltűnjön, hogy tettessen, hogy valaminek látsszon. Ez a hiábavalóság. Ha egyszerűen akarjuk megfogalmazni: a hiúság saját életünk meghamisítása. Ez pedig megbetegíti a lelket, mert ha valaki meghamisítja az életét azért, hogy feltűnjön, valaminek látsszon, és mindent csak tettetésből, hiúságból csinál, akkor végül mit nyer vele? – kérdezte a pápa, majd így felelt: A hiúság olyan, mint a lélek csontritkulása: a csontok jónak tűnnek kívülről, de belül mind tönkrement. A hiúság hamisításhoz vezet.

A kártyacsalók megjelölik a lapokat, hogy nyerjenek, de ez a győzelem nem valódi. Ilyen a hiúság is: azért él valaki, hogy tettessen, hogy másnak látsszon, mint ami; hogy feltűnjön. Ez pedig nyugtalanítja a lelket. Szent Bernát keményen szólt a hiú emberekhez: „Gondold végig, hogy mivé leszel. Férgek eledele. Ez az egész, hogy kozmetikázod az életed, egy nagy hazugság, mert fölfalnak a férgek, és semmi nem marad belőled.” De hol rejtőzik a hiúság ereje? A gonoszságra hajló gőgtől hajtva nem engedi meg, hogy kiderüljön, ha hibázik, mindent, de mindent elfed.

Hány ilyen embert ismerünk, aki csak látszik valaminek… „Milyen jó ember! Minden vasárnap misére jár.” Ez az, ami kívülről látszik, de a „csontritkulás” a romlottság, amit belül hordoznak. Vannak ilyen emberek, akik így tesznek, de vannak szentek is. A hiúság ilyen: szent ábrázatúnak mutat, de a valóság más.

És hol a mi erőnk és biztonságunk, a mi menedékünk? A mai válaszos zsoltárban olvastuk: Uram, menedékünk lettél nemzedékről nemzedékre (vö. Zsolt 89,3–6.12–14.17). Az evangélium előtt pedig Jézus szavaira emlékeztünk: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Ez az igazság, nem pedig a hiúság trükközése. Fohászkodjunk az Úrhoz, hogy szabadítson meg minden rossz e három gyökerétől: a kapzsiságtól, a hiúságtól és a büszkeségtől. De főként a hiúságtól, mely sokat árt nekünk – mondta végül csütörtök reggeli homíliájában Ferenc pápa.



Évközi huszonötödik hét csütörtökje



Évközi huszonötödik hét csütörtökje


A rövid evangéliumi jelenet bemutatja a bibliai idők egyik uralkodóját, Heródest. Ő is tudomást szerez Jézus cselekedeteiről és tanításáról. Lám, amit Jézus korábban szemléltetett a lámpatartóra helyezett és a házat bevilágító lámpásról szóló példával, valóra vált: tanításának híre elterjed, eljut a vezető emberek otthonába is. Jézus híre kérdéseket vet fel az uralkodóban, amelyek számunkra kissé furcsának tűnnek. Miért gondol Heródes arra, hogy a régmúlt idők valamelyik prófétája támadt fel? Nem valamiféle babonás hiedelemről van szó, amelynek hátterében esetleg emberi félelmek húzódnak meg, hanem egészen másról.
Heródes pontosan úgy gondolkodik, mint korának vallásos zsidó emberei, akikben erősen élt az az elképzelés, hogy a messiási időkben újra eljön Illés próféta. Amikor az uralkodó azt véli, hogy Illés jelent meg Jézus személyében, akkor burkoltan arról van szó, hogy Jézus a Messiás. Nem feltétlenül az ő véleménye ez, azaz nem ő gondolja azt, hogy a Messiás érkezett el Jézus által, hanem Jézus tettei és tanítása alapján úgy gondolják az emberek, hogy valóban eljött a Messiás. Akik hírt visznek Jézus tevékenységéről az uralkodónak, elmondhatták azt is, hogy sokan hiszik azt a nép körében, hogy Jézus a megígért Messiás, a Megváltó, akire a nép várakozott.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Élők és holtak Istene, tégy minket készségessé, hogy Krisztust követve tudjuk odaadni önmagunkat másokért, miként a búzaszem, amely egyedül marad, ha nem hull a földbe, de ha földbe hullván elhal, sok termést hoz. Add, Urunk, hogy készek legyünk áldozatot hozni társainkért, és add, hogy életünk soha el nem múló, gazdag termést hozhasson.



Krisztus Vére, az örök Atya egyszülött Fiának Vére,



Krisztus Vére, az örök Atya egyszülött Fiának Vére, 
üdvözíts minket!


Ha közösséget szándékozunk szolgálni Krisztussal (megengedve, hogy az építő Krisztus legyen), akkor, e szolgálat központi helyén ott kell legyen Jézus kijelentése: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot” [Óz 6,6]. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.”
Igen, Krisztus közösségében a szolgálat orvoslás. Orvoslása annak a tévedésnek, amiről a világ akarja meggyőzni az embert, és ami e győzködésének következménye. Mert a világ megbetegíti azt az alanyt, akit Isten a maga lelkével oltott be. Martin Werlen írja, és mélységesen együtt érzek gondolatával: »Minden ember szívében mély vágyakozás él. Ez a vágyakozás arra irányul, hogy megélhessük saját eredeti mivoltunkat Isten szeretetétől körülölelve. Tapasztaljuk, hogy ezt a vágyakozást olykor betemeti a mindennapok törmeléke. Mégis jelen van.« Ebből következik az, hogy az ember megfelelési kényszere egyfelől isteni énjéért van, de, ugyanakkor, mert jóra van szándéka, jót tenni is kötelességének tartja. Éppen ezért, a külső elvárásoknak is meg akar felelni. Úgy véli az ember, hogy az a külső inger, ami megszólítja jó szándékú. Elsőre nem vitatja, elfogadja, hogy jó, mert eleve önmaga is jóra törekvő. Éppen ezért, amikor szembesül azzal, hogy amit elsőre jónak tételezett fel, nem biztos, hogy az, fájdalmas csalódással könyveli el. Ebben a csalódásban elkerülhetetlenül megkérdőjelezi azt a jót is, ami belülről megindította. Ez a lelki trauma konfliktust teremt az ember, anyagi mivoltában is, mely zavar felborítja a természetes anyagi, biológiai egyensúlyát, éppen ezért végső stádiumában betegségként nyilvánul meg. A betegség tulajdonképpen nem más, mint a felborult egyensúly visszaállítására való törekvése a testnek. De, mert felborult a lelki és testi összhang, a test önmagát próbálja kontrollálni, önmagában keresi az egyensúly helyreállításának a lehetőségét, ami képtelenség. A lélek és a test közötti kommunikáció eleve feltétele az ember helyes működésének! Így vagyunk teremtve! Egyik a másik nélkül nem képes egészségesen működni! Ebbe a harmóniába vonta be az Ember a tudást, szabad akaratának tévesen értelmezett lehetőségei által! Amit az ember arra próbál használni – Ádám és Éva óta -, hogy a lélek és a test közötti egyensúlyi zavarokat korrigálja. De a tudás, az Ember tudása, szüntelen töredékes marad. Éppen ezért, a korrekció ellátására – mely a test és a lélek közötti összhang megteremtésére irányul – csak ideig-óráig alkalmas. Az ember a megszerzett tudásában nem állandó. Abban állandó változást él meg. Amit az egyre bonyolultabb, és szertelenebb információ halmazból kénytelen feldolgozni, magáévá tenni, és a maga logikájában rendezni. A megszerzett tudás az emberi elmében egyre összetettebbé válik, egyre bonyolultabb összefüggéseket produkál, melynek követésére az emberi elme képességei szabnak határt, ami végül, az egyedi toleranciaképesség függvényévé válik. (Nem véletlen, hogy az évezredek során már ki tudja hány kultúra tűnt el, melyek nem voltak képesek felülemelkedni evilági dimenziójukon.)
Az emberi elme ebben az összefüggésrendszerben, melyet kényszerűség szül, olyan energiákat kénytelen elvonni más feladatoktól, melyek tulajdonképpen az Ember alapműködéséhez volnának szükségesek, és a környezetével való egyensúlyi állapot – békesség, összhang, lojalitás, kompromisszumkészség, szeretet, stb. (melyek törvényszerűsége az, hogy nem az a jó ami tökéletes!) – természetéhez tartoznának. Ebből az következik, hogy az a belső egyensúly, mely a lélek és test kommunikációjában sérült, felborult, és melyet a szellem, a tudati én, próbál kompenzálni, kiderül, hogy a problémát egy külső kommunikációs problémával csak tovább terheli. A tudás így válik az embert megterhelő körülményévé, melyet jó szándékkal, de mégis töredékességének tudatlanságával követelt ki a maga számára, amivel, végül is, nem tud boldogulni.
Mi lehet a megoldás? A tudás által megszerezhető csábító kíváncsiságunkat kell visszafognunk! Megengedni magunknak, és felismerni újra, mi számomra a legfontosabb!? És ez nem más, mint a lelkek megkülönböztetése (Szent Ignác logikája, lelkisége): mi az, ami a belső lelki és testi harmóniám megőrzéséhez, vagy visszaszerzéséhez szükséges, úgy, hogy azt ne a tudás, ne az elme, ne a kívülről jövő részigazságok próbálják fenntartani. Hanem az Én bensőm. A lelki énem ismerete, a testem ismerete, ismerhessék egymást, hogy képessé legyenek önmaguk békességét, egyensúlyát fenntartani, melyet az elmém szolgálni képes lehet.
Persze, ez egy elmélet. Addig, amíg ezt az elméletet nem helyezem bele Jézus kinyilatkoztatott jelenlétébe, melyek így fejeződnek ki: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot” Ki az, aki egészséges? Miért nem értjük meg, hogy az áldozat nem vezet sehova, ellenben, ha önmagammal irgalmasságra jutok, máris irgalmasságot fogok gyakorolni másokkal szemben is!
Nagy orvos Isten, csak nem hisszük el! Mert szellemi emberek vagyunk és nem lelki emberek!
Bocsáss meg nekünk Istenünk, és légy úrrá tudálékosságunkon! Ámen


  

Himnusz CCIVC.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Már kél a nap, a csupa tűz,
és ránk pirít, bánatra int;
ki tudna bűnbe esni már,
ha ez fényével ránk tekint!
Nem, többé nem vakoskodunk,
nem botorkálunk s kapkodunk
a bűn baljós ösvényein,
hol csak tévútra juthatunk.
Ez a fény legyen nyugtató,
szent tisztaságra biztató:
beszédünk ne legyen hamis,
sötét terv hozzánk nem való!
Így folyjon le egész napunk,
kezünk, nyelvünk igaz legyen,
tilosba ne térjen szemünk,
bennünk a bűn kárt ne tegyen.
Felettünk ott áll Őrszemünk,
s mindennap mindenre ügyel,
szemléli, mit, hogyan teszünk,
s hajnaltól estig ránk figyel.
Áldott az egy-örök Atya,
áldott az egyszülött Fiú,
és áldott a Szentlélek is,
most és örök időkön át! Ámen.


Ferenc pápa: Az irgalmasság főleg a megbocsátásában és az adásban mutatkozik meg



Ferenc pápa: Az irgalmasság főleg a megbocsátásában és az adásban mutatkozik meg


A Szentatya szeptember 21-én az irgalmasság szentévének mottójához fűzött magyarázó gondolatokat a délelőtti általános kihallgatás keretében.




Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Lukács evangéliumából azt a szakaszt hallottuk (Lk 6,36–38), amelyből ennek a rendkívüli szentévnek a mottója származik: Irgalmasok, mint az Atya. A teljes mondat így hangzik: „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36). Ez nem egy hatásvadász szlogen, hanem meghívás életünk elkötelezésére. Hogy helyesen értsük ezt a mondatot, érdemes összevetnünk a Máté evangéliumában található párhuzamos szöveggel, ott ugyanis Jézus ezt mondja: „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48). Az úgynevezett hegyi beszédben, mely a boldogmondásokkal kezdődik, azt tanítja, hogy a tökéletesség a szeretetben áll, hiszen a szeretetben teljesedik be a törvény összes parancsa.
Ugyanebben a perspektívában Szent Lukács világossá teszi, hogy a tökéletesség az irgalmas szeretet: tökéletesnek lenni azt jelenti, hogy irgalmasok vagyunk. Az az ember, aki nem irgalmas, vajon tökéletes? Nem! Az az ember, aki nem jó, vajon tökéletes? Nem! A tökéletesség és a jóság az irgalmasságban gyökerezik! Nyilvánvaló, hogy Isten tökéletes. Ha viszont erről az oldalról közelítjük meg őt, lehetetlennek tűnik az ember számára, hogy arra az abszolút tökéletességre törekedjen. Ha viszont irgalmasként áll előttünk, akkor jobban megértjük, miben is áll az ő tökéletessége, és ez arra sarkall minket, hogy olyanok legyünk, mint ő, vagyis szeretettel, együttérzéssel, irgalommal teljesek.
De felteszem a kérdést: Jézus szavai reálisak? Valóban lehetséges úgy szeretni, ahogyan Isten szeret, olyan irgalmasnak lenni, mint ő?
Ha az üdvösségtörténetet nézzük, azt látjuk, hogy Isten egész kinyilatkoztatása nem más, mint szüntelen és fáradhatatlan szeretet az emberek iránt: Isten olyan, mint egy apa vagy egy anya, aki mérhetetlen szeretettel szeret, és szeretetét bőséggel árasztja minden teremtményére. Az Isten és ember közötti szeretettörténet csúcspontja pedig Jézus kereszthalála. Oly nagy ez a szeretet, hogy egyedül Isten tudja megvalósítani. Nyilvánvaló, hogy ehhez a mérhetetlen szeretethez viszonyítva a mi szeretetünk mindig hiányos marad. De amikor Jézus azt kéri, hogy irgalmasok legyünk, mint az Atya, nem a mennyiségre gondol! Ő azt kéri tanítványaitól, hogy az ő irgalmasságának jelei, csatornái, tanúi legyenek!
Az egyháznak pedig az a feladata, hogy Isten irgalmasságának szentsége legyen a világban, minden korban, az egész emberiség számára. Következésképpen minden keresztény is arra kapott meghívást, hogy az irgalmasság tanúja legyen, ez pedig úgy valósul meg, ha az életszentség útján halad. Gondoljunk csak bele, mennyi szent vált irgalmassá, mert engedte, hogy szívét betöltse az isteni irgalmasság! A szentek megtestesítették az Úr szeretetét azáltal, hogy elárasztották ezzel a szeretettel a számtalan nélkülözéstől szenvedő emberiséget. A tevékeny szeretet formáinak ebben a kivirágzásában felfedezhetjük Krisztus irgalmas arcának visszfényeit!
Tegyük fel a kérdést: mit jelent a tanítványok számára irgalmasnak lenni? Jézus két igével ad magyarázatot: „megbocsátani” (Lk 6,37) és „adni” (Lk 6,38). Az irgalmasság mindenekelőtt a megbocsátásban fejeződik ki: „Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak” (Lk 6,37). Jézus nem akarja felforgatni az emberi igazságszolgáltatás menetét, ugyanakkor emlékezteti tanítványait, hogy a testvéri kapcsolatokhoz abba kell hagyni a megítélést és az ítélkezést. A megbocsátás ugyanis az a tartóoszlop, amelyen a keresztény közösség élete nyugszik, mert benne megmutatkozik annak a szeretetnek az ingyenessége, amellyel Isten elsőként szeretett minket. A kereszténynek meg kell bocsátania! Valamennyien, akik ma itt vagyunk a téren, bocsánatot nyertünk! Senki sincs közülünk, aki életében bármikor nélkülözte volna Isten bocsánatát! És mivel mi bocsánatot nyertünk, ezért nekünk is meg kell bocsátanunk. Mindennap elmondjuk a miatyánkban: „Bocsásd meg vétkeinket, engedd el tartozásainkat, miképpen mi is elengedjük adósainknak.” Vagyis meg kell bocsátanunk a sértéseket, meg kell bocsátanunk oly sok mindent, hiszen Isten nekünk is megbocsátotta oly sok vétkünket, oly sok bűnünket! Így könnyű megbocsátani: ha Isten megbocsátott nekem, én miért ne bocsátanék meg másoknak? Talán nagyobb vagyok Istennél? A megbocsátásnak ez a tartóoszlopa tehát megmutatja nekünk annak a szeretetnek az ingyenességét, amellyel Isten elsőként szeretett minket. Hibás dolog megítélni és elítélni vétkező testvérünket. Nem azért, mintha nem akarnánk meglátni a bűnt, hanem mert a bűnös elítélése megszakítja a testvéri kapcsolatot vele, és semmibe veszi Isten irgalmasságát, aki viszont egyetlen gyermekéről sem akar lemondani. Nem áll hatalmunkban elítélni tévedő testvérünket, nem állunk felette: inkább az a kötelességünk, segítsük őt visszakerülni az Atya gyermekeinek méltóságába, és kísérjük őt megtérésének útján.
Egyházának, vagyis nekünk, Jézus egy másik tartóoszlopot is megjelöl: „adni”. Az első tartóoszlop a megbocsátás, a második pedig az adás. „Adjatok, és ti is kaptok; […] amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is” (Lk 6,38). Isten sokkal többet ad, mint amennyit megérdemlünk, de még nagylelkűbb lesz azokkal, akik itt, a földön nagylelkűek. Jézus nem mondja meg, mi történik azokkal, akik nem adnak, hanem a „mérték” képét figyelmeztetésül használja: annak a szeretetnek a mértékével, amellyel adunk, mi magunk döntünk arról, milyen ítéletben – és milyen szeretetben – lesz részünk! Ha jól megnézzük, következetes ez a logika: amilyen mértékben kapunk Istentől, olyan mértékben testvéreinknek adjuk magunkat, és amilyen mértékben testvéreinknek adjuk magunkat, olyan mértékben kapunk Istentől!
Ezért az irgalmas szeretet az egyetlen út, amelyen járhatunk! Mennyire rászorulunk mindnyájan, hogy egy kicsit irgalmasabbak legyünk, hogy ne szóljuk meg a másikat, nem ítélkezzünk, ne „kopasszuk meg” a többieket a kritikánkkal, az irigységünkkel, a féltékenységünkkel. Meg kell bocsátanunk, irgalmasnak kell lennünk, szeretetben kell élni életünket! Ez a szeretet lehetővé teszi Jézus tanítványainak, hogy ne veszítsék el tőle kapott identitásukat, és ugyanazon Atya gyermekeinek ismerjék el egymást. Abban a szeretetben, amelyet életükben gyakorolnak, így az az irgalmasság tükröződik, amely soha nem ér véget (vö. 1Kor 13,1–12). Ne felejtsétek el: irgalmasság és adás; megbocsátás és adás! Így a szívünk kitágul, kitágul a szeretetben. Az önzés, a harag viszont összehúzzák a szívet, kicsire, és az megkeményedik, mint a kő. Ti mit szeretnétek? Kőszívet vagy szeretetteljes szívet? Ha szeretetteljes szívet szeretnétek, akkor legyetek irgalmasok!


Évközi huszonötödik hét szerdája



Évközi huszonötödik hét szerdája


A Szentírás Isten kinyilatkoztatását tartalmazza. A Biblia azonban nem iskolás módon tanít, azaz nem meghatározásokat ad Istenről, az emberről vagy a világról, hanem történeteket ír le arról, hogy ez a három milyen viszonyban áll egymással. Isten odalép az ember mellé vándorútján, vezeti, segíti őt. Az ember hol hagyja magát vezetni Isten által, hol pedig önállóságra törekszik, maga akar boldogulni. Ez utóbbit nevezzük bűnnek. Isten azonban újra és újra megszólítja, magához hívja az embert, sőt, az idők teljességében Jézus Krisztus személyében emberré lesz, hogy emberként is végigkísérjen minket életutunkon.
A mai napon a négy evangélium egyikének szerzőjét, Szent Mátét ünnepeljük. Ő tehát azon emberek egyike, akit Isten arra a feladatra választott, hogy leírja, lejegyezze azt az igazságot és örömhírt, amit Isten üzen az embereknek, s amit maga Isten sugall. A Szentírás egyes könyveit, részeit emberek írták le, de nem emberi szó ez csupán, hanem az Isten által sugalmazott igazság. A Szentírást és azon belül az evangéliumokat mindig azzal a szándékkal olvassuk, hogy ezt az üzenetet fedezzük fel a szöveg mélyén. Soha ne bánkódjunk azon, ha valamit nem értünk, ha az írás valamely része titok marad számunkra. Inkább törekedjünk arra, hogy amit megértettünk, azt meg is valósítsuk!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége.
 


2016. szeptember 20., kedd

Hogy gyermekeinket komoly Isten hitre tudjuk nevelni



Hogy gyermekeinket komoly Isten hitre tudjuk nevelni


Kérjük közbenjárásodat! 



Leszámítva a teljesen elvakultakat, több-kevesebb kételye azért mindegyikünknek van döntéseinket és választott cselekvési módunkat illetően. Ezért tanácsot kérünk, vagy legalábbis megkérdezzük mások véleményét. Persze, itt is hajlamosak vagyunk egy bizonyos elfogultságra, mert többnyire nem akárkitől kérünk tanácsot, hanem elsősorban olyanoktól, akiktől helyeslést és megerősítést várunk. (A legtöbbünknek nem nehéz olyan „jó barátot” találnia a környezetében, aki a legnagyobb örömmel ad igazat neki.) És persze úgy adjuk elő a dolgot, hogy az általunk tervezett lépés előnyeit ecseteljük, a hátrányait, illetve más lehetséges megoldások pozitívumait homályban hagyjuk. Ily módon valószínűleg körülbelül azt a tanácsot fogjuk kapni, amit szerettünk volna hallani, s mindjárt szentesítve érezzük azt, amit belül már el is döntöttünk.

Ha azután megtettük, amit elterveztünk, de lényegében helytelen választásunk miatt csak marad bennünk valami lelkifurdalás, akkor igyekszünk az egyre nyilvánvalóbb rosszat zárójelbe téve a jót hangsúlyozni. Például egy bűnös szerelmi kapcsolatban azt, hogy a másikat ezáltal a hitre vezetjük. Végül pedig, amikor rá kell döbbennünk, hogy az út, amelyet választottunk, zsákutca volt, nincs tovább, elkezdjük megmagyarázni, hogy mindez miért volt mégis jó, hasznos, sőt szükséges. Micsoda hazugság, önáltatás! Mintha bizony Isten nem adhatta volna meg ugyanezt a jót vagy még többet, ha nem a könnyebb, szélesebb, vonzóbb utat választjuk, hanem kitartunk az igazságért vívott kemény harcban! S ha mégis valami jó jött ki a rossz döntésből, az semmi esetre sem a rossz döntés gyümölcse, hanem Isten végtelen bölcsességének és irgalmának ajándéka.

Urunk Jézus, megvalljuk Neked, hogy sokszor tévedtünk hamis útra, de nem akartuk belátni, beismerni, hogy hibáztunk. Eltévelyedésünket sokszor még utólag is megpróbáltuk igazolni, és azzal takaróztunk, hogy ha nem úgy tettünk volna, ahogy, akkor nem szolgáltattunk volna alkalmat Neked, hogy irgalmasságot gyakorolj velünk. Bocsásd meg, kérünk, kevélységünket, s nevelj kudarcaink őszinte beismerésére, mely igaz bűnbánatra és Hozzád való megtérésre vezet bennünket.
 


Himnusz CCVC.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Siess, ó boldog vértanú,
köszöntsd győzelmed ünnepét,
ma nyerted véred díjaként
fejed köré a koszorút.
A világ éjéből e nap
bírót, bakót mikor levert,
téged fénylő egekbe vitt,
és Krisztus nyájához sorolt.
Most angyalok közt van helyed,
s fehér ruhában tündökölsz:
tisztára mostad, hős tanú,
véred patakját ontva rá.
Állj mellénk, könyörgő szavad
Krisztus kegyelmét esdje le:
hajoljon hozzánk kegyesen
s oldjon fel vétkeink alól.
Csak kis időre szállj közénk,
Krisztus kegyét terjeszd ki ránk.
A bűntől terhelt szíveket
bocsánat könnyebbítse meg.
Atyát, Fiát s Vigasztaló
Lelkét dicsérjük szüntelen,
ki dicsőséggel koronáz
örökre téged odafenn. Ámen.