2016. július 30., szombat

Szent Anna 5.



Szent János evangelista, Szent Annának unokájától való unokafia,



A mi felelősségünk nagyobb, mint Jeremiásé és kortársaié, mert őrájuk nem volt az egész világ üdvössége rábízva. Nekünk azonban el kell vinnünk az Örömhírt Babilonba, Ninivébe, s ha egy meghamisított evangéliumot adunk át nekik, ha elhallgatjuk Krisztus üzenetéből, ami esetleg irritálhatja a modern embert, akkor éppen azokat áruljuk el, azokat károsítjuk meg, akik öntudatlanul is várják az Örömhírt. Gondoljuk csak meg: ha nem ragaszkodnánk következetes, konok hűséggel a krisztusi hitletétemény sarkalatos pontjaihoz, akkor sem térnek meg tömegek az Egyházhoz, ellenkezőleg, látva gyöngeségét és állhatatlanságát még inkább támadnák. Ugyanakkor Krisztus tanításának, a hitletéteménynek és az evangéliumi erkölcsnek felhígításával azokat is elbizonytalanítanánk és félrevezetnénk, akik eddig hűséges hívei voltak.

Ne riasszon vissza Jeremiás elutasítása, sem Keresztelő János vértanúsága a mai Evangéliumban attól, hogy mindig a teljes igazságot képviseljük és a csorbítatlan evangéliumot hirdessük, melyet életünk odaadásával is kész vagyunk megpecsételni. Az Egyháznak az új évezredben nincs is más választása, mint hogy egyre jobban Egyházzá alakuljon radikális megtérések sorozatán keresztül. Ma Jeremiás Egyházává kell alakulnunk, igazán azzá kell lennünk, amik már keresztségünk óta csírájában vagyunk, amivé Isten akarja tenni egyenként és közösségként is az ő szent népét.

Erre tanít a mai ferences ünnep is, Porciunkula napja. Portiuncula a ferences rend bölcsője: itt állt az Angyalos Boldogasszony temploma, melyet Szent Ferenc a saját kezével épített újjá, ahonnét a klarisszák rendje elindult, s ahol a szeráfi atya a mennybe költözött. Ez volt az a szerény kis kezdet, melyből nyolcszáz esztendő alatt a Rend hatalmas szellemi-lelki épületté fejlődött, s amelyhez újra és újra visszatérve hűséges maradt a kezdetek kegyelméhez.
 


Himnusz CCVIIL.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Égi fények közt, kiket áldva hirdet
harci győztesként diadalmi ének,
ott ragyogsz, boldog Benedek sugárzó
érdemeiddel.
Testben ifjú még, de szívedben érett:
perzselő vágyak tüze nem hevített,
földi életnek gyönyörét kerülve
égre figyeltél.
Távol várostól, a szülői háztól,
sziklás erdőknek vadonába tértél,
s boldog életnek tükörét megírtad:
bölcs Reguládat.
Így a népek nagy nevelője lettél,
hintve Jézus szép tanait; te gyúrj át
minket is bátor követőddé, s gyújts fel
mennyei vágyra.
Zengje énekszó az Atyát Fiával,
és a Szentlelket, vigaszát ki adja:
Ők díszítettek kegyelemmel téged
gazdagon áldva. Ámen.


Ferenc pápa: Azt szeretném, hogy a remény magvetői legyetek!



Ferenc pápa: Azt szeretném, hogy a remény magvetői legyetek!


Július 29-én este Ferenc pápa a krakkói ifjúsági találkozó fiataljaival együtt közös keresztúton vett részt. A gyönyörű keresztút egyik különlegessége az volt, hogy az állomásokhoz az irgalmasság cselekedeteit kapcsolták.




„Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felöltöztettetek. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek.” (Mt 25,35–36).

Jézusnak ezen szavai annak a kérdésnek a megválaszolásához nyújtanak segítséget, amely nemegyszer felvetődik elménkben és szívünkben: „Hol van Isten?” Hol van Isten, ha a világban van rossz, ha vannak éhező, szomjazó, hajléktalan, menekülő és menedékkérő emberek? Hol van Isten, amikor ártatlan emberek halnak meg erőszak, terrorizmus és háborúk következtében? Hol van Isten, amikor kegyetlen betegségek szakítják szét az emberek közötti élet- és szeretetkapcsolat kötelékeit? Vagy amikor a gyerekeket kihasználják, megalázzák, és ők is súlyos betegségektől szenvednek? Hol van Isten, nem látja azokat, akiket kétely emészt, és akik lelkükben megtörtek? Vannak kérdések, amelyekre nincs emberi válasz. Csak Jézusra nézhetünk, és őt kérdezhetjük. Jézus válasza pedig ez: „Isten bennük van!” Jézus bennük van, ő szenved bennük, egészen azonosulva valamennyiükkel. Ő annyira eggyé vált velük, hogy szinte „egy testet” alkot velük.

Jézus maga akart azonosulni ezekkel a fájdalomtól és aggódástól megpróbált testvéreinkkel és nővéreinkkel, amikor elfogadta, hogy végigjárja a keresztutat a Kálváriára. Amikor meghal a kereszten, az Atya kezébe helyez minket, magára veszi és magán hordja – önátadó szeretettel – az egész emberiség testi, erkölcsi és lelki sebeit. Amikor átöleli a fakeresztet, Jézus átöleli minden kor férfijainak és nőinek mezítelenségét és éhezését, szomjazását és magányát, fájdalmát és halálát. Ma este Jézus – és vele együtt mi is – különleges szeretettel öleli át a háború elől menekülő szíriai testvéreinket. Testvéri szeretettel és rokonszenvvel köszöntsük és fogadjuk őket!

Végigjártuk Jézus keresztútját, és felfedeztük, mennyire fontos, hogy hasonlóvá váljuk hozzá az irgalmasság tizennégy cselekedete által. Ezek segítenek, hogy meg tudjunk nyílni Isten irgalmasságára, és kérni a kegyelmet, hogy megértsük: irgalmasság nélkül az ember semmit sem képes tenni, irgalmasság nélkül sem én, sem te, sem mi nem tudunk semmit sem tenni! Nézzük először az irgalmasság hét testi cselekedetét: enni adni az éhezőknek, inni adni a szomjazóknak, felöltöztetni a mezíteleneket, szállást adni az úton lévőknek, meglátogatni a betegeket, felkeresni a foglyokat, eltemetni a halottakat. Ingyen kaptuk, ingyen is adjuk. Arra kaptunk meghívást, hogy szolgáljuk a megfeszített Jézust minden semmibe vett emberben, hogy megérintsük az ő áldott testét abban, aki kirekesztett, éhezik, szomjazik, mezítelen, bebörtönzött, beteg, munkanélküli, üldözött, menekült vagy bevándorló. Ott van a mi Istenünk, ott érintjük meg az Urat! Maga Jézus mondta meg nekünk, ő magyarázta el, milyen „szabály” alapján ítéltetünk meg: valahányszor ezt tesszük legkisebb testvérünknek, neki tesszük (vö. Mt 25,31–46).

Az irgalmasság testi cselekedetei után következnek az irgalmasság lelki cselekedetei: tanácsot adni a kételkedőknek, tanítani a tudatlanokat, figyelmeztetni a bűnösöket, megvigasztalni a szomorúakat, megbocsátani a sértéseket, türelmesen elviselni a zavaró embereket, imádkozni Istenhez élőkért és holtakért. Keresztény hitelességünk abban mutatkozik meg, hogy befogadjuk-e a kirekesztettet, aki testi sérült, és hogy befogadjuk-e a bűnöst, aki lelki sérült. Keresztény hitelességünk abban mutatkozik meg, hogy befogadjuk-e a kirekesztettet, aki testi sérült, és hogy befogadjuk-e a bűnöst, aki lelki sérült. Nem az eszmékben, hanem ebben!

Ma az emberiségnek olyan férfiakra és nőkre van szüksége, különösképpen hozzátok hasonló fiatalokra, akik életüket nem „félig-meddig” akarják élni, hanem akik készek a legszegényebb és leggyengébb testvéreik önzetlen szolgálatára szentelni életüket, Krisztust követve, aki egészen odaadta magát a mi üdvösségünkért. A rosszal, a szenvedéssel, a bűnnel szemközt Jézus tanítványa számára az egyetlen lehetséges válasz: önmaga odaadása, életéé is, Krisztust követve, a szolgálat magatartása. Ha valaki – aki kereszténynek mondja magát – nem azért él, hogy szolgáljon, az nem szolgál rá, hogy éljen. Életével megtagadja Jézus Krisztust.

A mai estén, kedves fiatalok, az Úr ismét meghív titeket, hogy vállaljatok főszerepet a szolgálatban. Konkrét válasszá akar tenni benneteket az emberiség szükségleteire és szenvedéseire. Azt akarja, hogy az ő irgalmas szeretetének jele legyetek korunk számára! Hogy teljesíteni tudjátok ezt a küldetést, ő megmutatja nektek a személyes elköteleződésnek és önmagatok feláldozásának az útját: ez a kereszt útja. A kereszt útja a mindent vállaló Krisztus-követés boldogságának útja a mindennapi élet gyakran drámai körülményei között, az az út, amely nem fél a sikertelenségtől, a kirekesztéstől vagy a magánytól, mert betölti az ember szívét Jézus teljességével. A kereszt útja Isten életének és stílusának az útja, amelyet Jézus végigjárat velünk egy olyan társadalom ösvényein is, amely nemegyszer megosztott, igazságtalan és romlott.

A kereszt útja nem egy szadomazochista viselkedés! A kereszt útja az egyetlen út, amely legyőzi a bűnt, a rosszat és a halált, mert Krisztus feltámadásának ragyogó világosságába torkollik, és megnyitja az új és teljes élet távlatait. Ez a remény és a jövő útja! Aki nagylelkűen és hittel járja, az reményt és jövőt ad az emberiségnek. Aki nagylelkűen és hittel járja, az a remény és jövő magvait veti el. És én azt szeretném, hogy ti a remény magvetői legyetek!

Kedves fiatalok, azon a nagypénteken sok tanítvány szomorúan tért vissza otthonába, mások inkább vidéki házukba mentek, hogy elfelejtsék egy kicsit a keresztet. Kérdezlek titeket – mindannyian csendben válaszoljatok, szívetek mélyén –: hogyan akartok ma este visszatérni házatokba, szálláshelyetekre, sátratokba? Amikor ma hazamentek, hogyan akarjátok találni magatokat? A világ néz minket. A ti feladatotok, hogy magatokban válaszoljatok erre a kérdésre.



Évközi tizenhetedik hét szombatja



Évközi tizenhetedik hét szombatja


A keresztény igehirdetés előszeretettel állítja párhuzamba Keresztelő János és Jézus életét, illetve halálát. A mi szempontunkból most azt érdemes kiemelni, hogy mindketten a megtérésre való felszólítással kezdték meg küldetésüket. A bűnbánattartás, mint az Istenhez való közeledés jele és feltétele a későbbiekben is jelentős szerepet játszott tanításukban. Keresztelő János eredményes munkáját az jelzi, hogy emberek tömegei mentek hozzá, hogy a bűnbánat jeleként megkeresztelkedjenek nála. Jézus pedig számos alkalommal kijelentette, hogy küldetése a bűnösökhöz is szól és van hatalma a bűnök megbocsátására.
Helyesnek tűnik az a megállapítás, hogy ha csak a bűnt ítélték volna el és nem beszéltek volna az ember felelősségéről, akkor Jánost nem fejezték volna le és Jézust nem feszítették volna keresztre. Napjainkban is divat a bűnről, mint az embertől független tényezőről beszélni, de téves minden ilyen nézet. A bűnt mindig az ember követi el, aki felelős tettéért. Ez nem a bűnös elítélését jelenti, hanem következetes felszólítás arra, hogy az ember felelős minden bűnös cselekedetéért és vállalni kell annak következményeit. Ugyanakkor azt az üzenetet is közvetítenünk kell a bűnösök felé, hogy Isten nem büntetni akarja őket, hanem mindenkor irgalmas és megbocsát. A bűntől való megszabadulás lehetőségét Isten mindenkinek a szentgyónásban kínálja fel.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Ha előítéletekkel vagy hitetlenséggel közelednénk feléd, félreismernénk téged. Te közülünk való valóságos ember és közénk jött valóságos Isten vagy. Emberként élted földi életed, emberként viselted el a szenvedéseket és a halált, megmutatva, hogy miként kell emberként élnünk. Jöjj, taníts bennünket az igazságra és vezess minket az örök életre! Taníts minket a hitre, hogy hitetlenségünk ne akadályozza, hogy közöttünk is csodát tegyél! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!
 


2016. július 29., péntek

Szent Anna 4.



Keresztelő Szent János, Szent Annának unokafia, könyörögj érettünk!



Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: Békesség nektek! E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad. A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: Láttuk az Urat!” (Jn 20,19-25) Tamás menteni akarta hitetlenségét, ezért felsorolta, amit hallott: Én is mindezt tapasztalni akarom! Jézus egy hét múlva ismét megjelent nekik. Tamás is ott volt. Jézus neki is megmutatta bizonyítékait: Az oldalsebet és csuklóit. Erre Tamás boldog szóval tett hitvallást. Jézus ezért nem dicsérte meg. Hogyan várja majd el, hogy neki higgyenek, ha ő tíz társának nem hitt.’ Jézus csak ennyit mondott: Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek” (29) János még beszámol a Genezáreti tó melletti találkozásról. Péternek háromszor kellett megvallania, hogy szereti Jézust, jobban, mint ezek. (Jn 21,15-17) Jézus pedig örökre rábízta egyetlen Egyházát, amit alapított. Úgy, ahogy Atyja bízta rá, majd Ő a Szentlélekre. .Jézus földi életének utolsó napjaiban, majd dicsőséges feltámadása után a földön töltött negyven nap alatt rendszeresen fölkereste apostolait. Megjelent néha másoknak is, de az igazi célja az volt, hogy az apostoli kollégium megmaradt tizenegy tagja lássa, hallja, érintse a feltámadt testét, mert nekik szavatolniuk kell a megtérők előtt, hogy érzékszerveikkel is tanúskodhatnak a feltámadt Test és a kereszten meghalt test azonosságában. Azt is vállalták, hogy ezt vérük ontásával is tanúsítják majd, amikor annak ideje elérkezik. Húsvét napjaitól kezdve már a Szentlélek titkos működése is meg-megjelent, amit követnie kellett megjelenésének is: „De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,1-8) Miután Jézus ezeket közölte velük, az Olajfák hegyéről fölment az égbe. „Erre az Olajfákról elnevezett hegyről, amely Jeruzsálemtől egy szombatnapi járásra van, visszatértek Jeruzsálembe. Amint megérkeztek, fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia, Jakab, a buzgó Simon, és Jakab testvére Júdás. Mindannyian egy szív, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt”(12-14) Az ima ereje arra ösztönözte Pétert, hogy elkezdje gyakorolni egyházfői hivatalát: „Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek Dávid szájával Júdásról, azok vezetőjéről jövendölt, akik elfogták Jézust. Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt, és kifordultak a belei. Erről Jeruzsálem minden lakója tudomást szerzett, úgyhogy azt a telket az ő nevükön Hakeldamának, azaz Vérmezőnek nevezték el. Benne van ugyanis a Zsoltárok könyvében: Lakóhelyük váljék sivataggá, ne lakja senki sátrukat. És: Tisztségét kapja meg más’” (16-20) Péter tehát lezárja Júdás ügyét.


Himnusz CCVIIIL.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Bölcs tanítónk, Szent Benedek, világíts,
Krisztusunk fényét a világba hintsd szét,
híven ismernünk e hitet, segíts meg,
s töltsd be szívünket!
Népeket tettél egyazon családdá,
felvirágzott így a tökéletesség,
és szelíden lett követőid éke
Krisztus igája.
Szent szabályoddal szabadok s rabszolgák
Jézusunknak hű követői lettek;
s megvalósult bölcs Regulád világa:
munka, imádság.
Így vezéreld szent akaratra néped,
egy közösségben egyetértve éljünk,
és erősödjék az öröm közöttünk,
hozva a békét.
Zengje énekszó az Atyát Fiával,
és a Szentlelket, vigaszát ki adja:
ők díszítettek kegyelemmel téged
gazdagon áldva. Ámen.
 


Ferenc pápa: Az egyház, a világ ma titeket néz, és tanulni akar tőletek!



Ferenc pápa: Az egyház, a világ ma titeket néz, és tanulni akar tőletek!


Július 28-án, csütörtök este a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón egy énekes, táncos, szenteket, tanúságtételeket felvonultató ünnepség keretében fogadták a fiatalok a közéjük (villamoson) érkező Ferenc pápát.



Kedves fiatalok, szép délutánt kívánok!
Végre találkozunk! Köszönöm ezt a meleg fogadtatást! Köszönetet mondok Dziwisz bíborosnak, a püspököknek, a papoknak, a szerzeteseknek, a papnövendékeknek, a világiaknak és mindazoknak, akik kísérnek titeket. Köszönetet mondunk nekik, akik lehetővé tették, hogy ma itt legyünk, akik sok többletmunkát vállaltak annak érdekében, hogy ünnepelhessük a hitet. Ma itt mindannyian a hitet ünnepeljük!
Szeretnék külön köszönetet mondani szülőföldjén Szent II. János Pál pápának [hangos taps] – hangosabban! hangosabban! –, aki megálmodta és elindította ezeket a találkozókat. Ő kísér minket az égből, látja a sok fiatalt, akik bár igen eltérő népekhez, kultúrákhoz és nyelvekhez tartoznak, mégis egyetlen szándék vezeti őket: ünnepelni Jézust, aki köztünk él! Értettétek? Ünnepelni Jézust, aki köztünk él! Amikor azt mondjuk, hogy él, az azt jelenti, hogy meg akarjuk újítani az ő követésére irányuló vágyunkat, azt a vágyunkat, hogy szenvedéllyel éljük meg Jézus követését. Lenne-e jobb alkalom a Jézussal való barátságunk megújítására, mint megerősíteni az egymás közti barátságot!? Lenne-e jobb mód a Jézussal való barátságunk megerősítésére, mint megosztani azt másokkal!? Lenne-e jobb mód az evangélium örömének megtapasztalására, mint akarni „megfertőzni” a jó hírrel a fájdalmas és nehéz helyzetben élő embereket!?

Jézus az, aki egybehívott minket erre a harmincegyedik ifjúsági világnapra. Jézus az, aki azt mondja nekünk: „Boldogok az irgalmasak, mert irgalomra lelnek” (Mt 5,7). Boldogok azok, akik képesek megbocsátani, akik együttérző szívvel tudnak élni, akik a legjobbat tudják adni magukból, a legjobbat, nem a maradékot, hanem a legjobbat!
Kedves fiatalok, ezekben a napokban Lengyelország, ez a nemes föld, ünnepbe öltözik; ezekben a napokban Lengyelország az irgalmasság mindig fiatalos arca akar lenni. Ezen a földön veletek, de összekapcsolódva azzal a számtalan fiatallal is, akik ma nem tudnak itt lenni, de követnek minket a tömegkommunikációs eszközökön keresztül, valamennyien, együtt valódi szentévi ünnepet csinálunk ebből a napból, az irgalmasság szentévében.

Püspökként töltött éveim során egy dolgot megtanultam – sok mindent tanultam, de egyet szeretnék most elmondani –: nincs szebb dolog, mint szemlélni azokat a vágyakat, azt az odaadást, azt a szenvedélyt és energiát, amellyel sok fiatal éli az életet. Szép ez! És honnan jön ez a szépség? Amikor Jézus megérinti egy fiatal fiú vagy lány szívét, valóban hatalmas tettekre lesz képes. Lelkesítő hallani őket, amikor megosztják az álmaikat, a kérdéseiket és azt a vágyukat, hogy szembeszálljanak mindazokkal, akik azt mondják, hogy a dolgokat nem lehet megváltoztatni. Azokkal, akiket én „beletörődőknek” hívok: „Semmit sem lehet megváltoztatni.” Nem, a fiataloknak van erejük, hogy szembeforduljanak ezekkel! De talán vannak némelyek, akik nem biztosak ebben… Kérdezem tőletek, ti pedig válaszoljatok: Meg lehet változtatni a dolgokat? [Igen!] Nem hallom! [Igen!] Így már jó! Az ég ajándéka látni, hogy sokan közületek, a magatok kérdéseivel, azon vagytok, hogy a dolgok másképp folyjanak. Szép, és szívemet erősítő, ennyire hevesnek, lendületesnek látni titeket! Az egyház ma titeket néz – tovább megyek: a világ ma titeket néz –, és tanulni akar tőletek, hogy megújítsa bizalmát az Atya irgalmasságában, akinek mindig fiatalos az arca, és nem szűnik meg hívni minket, hogy tartozzunk az ő országához, amely egy örömteli ország, ahol mindig boldogság van, olyan ország, amely mindig továbblendít minket, amely erőt tud adni nekünk, hogy megváltoztassuk a dolgokat. Én már elfelejtettem, ezért most újból megkérdezem tőletek: Meg lehet változtatni a dolgokat? [Igen!] Rendben!

Ismerve azt a szenvedélyt, amellyel küldetéseteket végzitek, meg merem ismételni: az irgalmasságnak mindig fiatalos arca van! Mert az irgalmas szívnek van bátorsága elhagyni a kényelmet; az irgalmas szív képes mások elé menni, át tud ölelni mindenkit. Az irgalmas szív képes menedék lenni azok számára, akiknek sosem volt otthona vagy elveszítette azt, képes otthonos, meghitt környezetet teremteni annak, aki kénytelen volt kivándorolni, képes gyengéd és könyörületes lenni. Az irgalmas szív meg tudja osztani a kenyeret az éhezővel, az irgalmas szív nyitott arra, hogy befogadja a menekültet és a bevándorlót. Irgalmat említeni veletek kapcsolatban, nem más, mint kedvező alkalmat említeni, holnapot említeni, odaadást említeni, bizakodást említeni, nyitottságot, vendégszeretetet, együttérzést említeni, álmokat említeni. Ti képesek vagytok álmodni? [Igen!] Amikor a szív nyitott és képes álmodni, akkor van hely az irgalmasságnak, van hely megsimogatni azokat, akik szenvednek, van hely azok mellé állni, akiknek nincs béke a szívükben, vagy nélkülözik a létfontosságú dolgokat, vagy nélkülözik a legszebbet: a hitet. Irgalmasság! Mondjuk ki együtt ezt a szót: irgalmasság! Valamennyien! [Irgalmasság!] Még egyszer! [Irgalmasság!] Még egyszer, hogy meghallja a világ! [Irgalmasság!]
Egy másik dolgot is szeretnék megvallani nektek, amit ezekben az években tanultam. Senkit sem szeretnék megbántani, de fájdalmas olyan fiatalokat látnom, akik idő előtt „nyugdíjba vonultnak” látszanak. Fájdalmas ez számomra! Olyan fiatalok, akik huszonhárom, huszonnégy, huszonöt évesen nyugdíjba mentek! Fájdalommal tölt el! Aggódom azokért a fiatalokért, akik „bedobták a törölközőt”, még mielőtt elkezdődött volna a meccs. Akik „feladták”, még mielőtt elkezdtek volna játszani. Fájdalmas olyan fiatalokat látnom, akik szomorú arccal járnak, mintha az életüknek nem lenne értéke. Végtelenül unott és unalmas fiatalok, akik untatnak másokat, és ez fájdalommal tölt el. Nehéz olyan fiatalokat látni – és ez kérdőre von minket! –, akik elhagyják az életet a „bódultságot” keresve, vagy azért az élményért, hogy élőnek érezzék magukat olyan sötét utakat választva, amelyért aztán „megfizetnek”… drágán megfizetnek. Gondoljatok csak arra a sok fiatalra, amilyeneket ti ismertek, akik ezt az utat választották! Elgondolkodtat, amikor látsz fiatalokat, akik életük szép éveit és energiáit arra vesztegetik, hogy hamis illúziók árusai után futnak – van belőlük bőven! –, az én szülőföldemen úgy mondanánk, „füstárusok”, akik elrabolják azt, ami a legjobb bennetek. És ez fájdalommal tölt el! Biztos vagyok abban, hogy itt köztetek nincs egyetlen sem ezek közül, de szeretném elmondani nektek, hogy nagyon sok nyugdíjba vonult fiatal van, sokan, akik bedobták a törölközőt a meccs előtt, sok fiatal, akik a bódultságot választják a hamis illúziókkal, és a semmiben végzik.
Ezért, kedves fiatalok, egybegyűltünk, hogy segítsük egymást, mert nem akarjuk hagyni, hogy elrabolják azt, ami a legjobb bennünk, nem akarjuk hagyni, hogy elrabolják az energiáinkat, hogy elrabolják az örömünket, hogy elrabolják az álmainkat a hamis illúziókkal!

Kedves barátaim, kérdezlek titeket: életetek számára ti az elidegenítő „bódultságot akarjátok, vagy pedig azt az erőt szeretnétek, amellyel élőnek és teljesnek érzitek magatokat? Elidegenítő bódultság vagy a kegyelem ereje? Mit akartok: elidegenítő bódultságot vagy a teljesség erejét? Mit akartok? [A teljesség erejét!] Nem hallatszik! [A teljesség erejét!] Ha valaki a teljes élet felől kérdezősködik, ha valaki megújult életet szeretne, van válasz, olyan választ, amelyet nem árulnak, olyan választ, amelyet nem lehet megvenni, olyan válasz, amely nem valami, nem egy tárgy, hanem egy személy, Jézus Krisztusnak hívják! Kérdem tőletek: Jézus Krisztust meg lehet vásárolni? [Nem!] Jézus Krisztust árusítják az üzletekben? [Nem!] Jézus Krisztus ajándék! Az Atya ajándéka, a mi mennyei Atyánk adománya! Ki tehát Jézus Krisztus? Mindannyian [mondjátok]! Jézus Krisztus ajándék! Mindannyian! [Ajándék!] Az Atya ajándéka!
Jézus Krisztus az, aki valódi szenvedélyt tud adni az életnek! Jézus Krisztus az, aki eléri, hogy ne elégedjünk meg a kevéssel, és hogy a legjobbat adjuk magunkból! Jézus Krisztus az, aki kérdést intéz hozzánk, aki hív és segít minket, hogy felkeljünk, amikor vesztesnek érezzük magunkat! Jézus Krisztus az, aki ösztökél, hogy felemeljük tekintetünket, és merészet álmodjunk! „De, atyám – mondhatná valaki –, igencsak nehéz merészet álmodni, igencsak nehéz felfelé haladni, mindig csak felfelé. Atyám, én gyenge vagyok, elbukom, igyekszem, de nagyon sokszor elesem.” A hegyivadászok, amikor a hegyeket járják, egy gyönyörű éneket énekelnek, amely így szól: „A hegymászás művészetében nem az a fontos, hogy ne ess el, hanem, hogy ne maradj elesve!” Ha gyenge vagy, ha elesel, nézz fel egy kicsit, és ott van Jézus kinyújtott keze, és ő azt mondja neked: „Kelj fel, gyere velem!” „És ha újból elesem?” Akkor is! „És ha azután is?” Akkor is! Péter egyszer megkérdezte az Urat: „Uram, hányszor?” „Hetvenszer hétszer!” Jézus mindig kinyújtott kézzel vár minket, hogy felemeljen, amikor elesünk! Értettétek? [Igen!]
Az evangéliumban azt hallottuk, hogy Jeruzsálem felé tartva Jézus megállt egy házban – Márta, Mária és Lázár házában –, amely befogadta. Útközben betér az ő házukba, hogy velük legyen; a két nő befogadja azt, akiről tudják, hogy képes elérzékenyülni. A sok elfoglaltságunk olyanná tesz minket, mint Márta: dolgossá, szétszórttá, ide-oda futkosóvá…, de időnként olyanok vagyunk, mint Mária: látva egy szép tájat, vagy egy videót, melyet egy barátunk küld a telefonunkra, megállunk gondolkodni és hallgatni. Az ifjúsági világtalálkozónak ezekben a napjaiban Jézus szeretne belépni a házunkba: a te házadba, az én házamba, valamennyiünk szívébe; Jézus látni fogja a gondjainkat, a futkosásunkat, ahogyan Mártával tette, és várni fogja, hogy hallgassuk őt, mint Mária: hogy minden ügyünk közepette is legyen bátorságunk őrá bízni magunkat. Jézus szeretné, ha ezek a napok az övéi lennének, ha arra szánnánk, hogy meghallgassuk egymást, és befogadnánk őt azokban, akikkel együtt vagyunk otthon, az úton, a csoportban, az iskolában.

És aki befogadja Jézust, megtanul úgy szeretni, ahogyan Jézus szeret. Ő azt kérdezi tőlünk, akarunk-e teljes életet. Én pedig az ő nevében kérdezlek titeket: ti akartok teljes életet? E pillanattól kezdve engedd, hogy elérzékenyülj! Mert a boldogság az irgalmasságban csírázik ki és hoz virágot: ez tehát az ő válasza, ez az ő meghívása, az ő kihívása, az ő kalandja: az irgalmasság. Az irgalmasságnak mindig fiatalos arca van; mint a betániai Máriáé, aki tanítványként az Úr lábánál ül, aki szereti hallgatni őt, mert tudja, hogy ott talál békére. Mint a názáreti Mária arca, ő igenjével belevetette magát az irgalmasság kalandjába, őt boldognak fog nevezni minden nemzedék, mi pedig mindannyian az „irgalmasság anyjának” hívjuk. Szólítsuk meg őt együtt mindnyájan: Mária, irgalmasság anyja! Mindnyájan: Mária, irgalmasság anyja!
Most pedig valamennyien kérjük az Urat – mindenki ismételje meg csendben a szívében –: Urunk, vess minket az irgalmasság kalandjába! Vess minket abba a kalandba, hogy hidakat építsünk és falakat (kerítéseket) lebontsunk! Vess minket abba a kalandba, hogy segítsük a szegényt, azt, aki egyedül és elhagyatva érzi magát, aki nem látja többé életének értelmét! Vess minket abba a kalandba, hogy kísérjük azokat, akik nem ismernek téged, és mondjuk ki előttük lassan és nagy tisztelettel a te nevedet, a mi hitünk okát. Ösztönözz minket, mint a betániai Máriát, hogy meghallgassuk azokat, akiket nem értünk, akik más kultúrából, más népből valók, azokat is, akiktől félünk, mert azt hisszük, árthatnak nekünk. Segíts minket, hogy tekintetünket fordítsuk – miként a názáreti Mária Erzsébetre –, hogy tehát tekintetünket fordítsuk az öregeinkre, a nagyszüleinkre, hogy tanuljunk az ő bölcsességükből! Kérdem tőletek: ti beszéltek a nagyszüleitekkel? [Igen!] Úgy-ahogy! Keressétek fel nagyszüleiteket, nekik van életbölcsességük, és olyan dolgokat fognak mondani nektek, amelyek megérintik szíveteket!

Itt vagyunk, Urunk! Küldj minket, hogy megosszuk a te irgalmas szeretetedet! Szeretnénk befogadni téged ezen az ifjúsági világtalálkozón, szeretnénk vallani, hogy az élet akkor teljes, amikor az irgalmasságból kiindulva éljük, és hogy ez a jobbik rész, az édesebb rész, amelyet soha nem veszítünk el! Ámen.


Betániai Szent Márta



Betániai Szent Márta



Szent Márta napjának evangéliuma Márta és Jézus beszélgetését örökíti meg a feltámadásról. Jézus már napokkal barátjának, Lázárnak halála után érkezik meg Betániába, Lázár már négy napja a sírban van. Márta úgy véli, hogy testvérének halála megelőzhető lett volna, ha a betegségről értesülvén Jézus azonnal elindul és meggyógyítja Lázárt, hiszen más esetekben is megmutatta már, hogy képes csodás módon gyógyítani. E véleményét nyíltan megmondja Jézusnak, s ebből egy kis szemrehányást is kiérzünk. Jézus nem sértődik meg, megérti a gyászoló testvér fájdalmát, s tudja, hogy az elkeseredettség szól belőle. Mindjárt bátorítani kezdi őt, a feltámadásról beszél neki, mégpedig nem csak általánosságban, hanem Lázár vonatkozásában. Márta kifejezi, hogy hisz a feltámadásban, de ő nem arra gondol, hogy Jézus visszahívja a földi életbe testvérét, hanem arra, hogy a végső időkben feltámad majd az örök életre. Ezt követően Jézus kimegy a sírhoz, és előhívja Lázárt, feltámasztja őt a halálból.
Márta és Jézus beszélgetését a halottak feltámadásáról olvasva szembetűnik, hogy olyan párbeszédről van szó, amely magán hordozza annak ismeretét, hogy Jézus feltámadt a halálból, azaz már megfogalmazódik benne az első keresztény közösség hite.
A Jézusban való hitünk egyik legfontosabb eleme az, hogy hiszünk az ő feltámadásában.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!



2016. július 28., csütörtök

Szent Anna 3.



Szent Joáchim, Szent Annának férje,



Amikor a családban gyermek születik, nagy az öröm. Az öröm egyik oka az, amit Istenatyánk a teremtéssel el akart érni: a teremtett világ legkedvesebb rétege az emberiség. Benne a szellem és a mérhetetlen anyagvilág egy lényegben él. A férfi és a női természet lényegében ugyanaz: szellemi lélek és anyagi test, de együtt a kettő két külön világ. Isten úgy akarta, hogy az emberi faj két gyönyörű testéből, lelkéből újabb változat létesüljön. Ezt a kombinációt teljességgel a Teremtő irányítja. Az igazi újdonság a lélek és a személyiség teremtése, majd a test és a lélek egyesítése az igazi remekmű. A szülők gyönyörködve fedezik fel a saját vonásaikat, később tulajdonságaikat is. Isten pedig, a legfőbb tervező, látja a család csodálatos vonalát, és a legtisztábban tud örülni. Négyezer éve kezdte Isten kialakítani Ábrahám vérvonalát, adta rá áldását, és egy szeplőtelen lélek a remek testben készen állt befogadni a Szentlélek teremtő erejét: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni”(Lk 1,35) Mária anyai teste az ősszülők romlatlan erejét és szépségét hordja, az apai erővonalat a Teremtő Lélek örök szellemi ereje ajándékozza. Jézus harminc évesen, alkalmazkodva Ábrahám népének jogszokásaihoz, bejelenti, hogy megkezdi küldetését, nyilvános messiási működését. Ennek a bejelentése a nála hat hónappal idősebb rokon fiú, Zakariás pap és a Mária rokonságából született idős Erzsébet asszony fia, Keresztelő János feladata. Ő is pontosan harminc évesen kezdi hirdetni a Jordán partján Izajás próféta beszédei alapján: „A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!”(Lk 3,4)János természetesen nem szentségi keresztséget hirdetett: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De jön nálam erősebb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni. Szórólapátja már a kezében, hogy rendet teremtsen szérűjén. A búzát csűrökbe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzzel elégesse” (Lk 3,16-17) „Ekkor történt, hogy amikor már az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is felvette a keresztséget, és amikor imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek galamb alakjában leszállt rá. Szózat is hallatszott az égből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (21-22) A Lélek ettől kezdve vele működöttAmikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: Békesség nektek! E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad. A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: Láttuk az Urat!” (Jn 20,19-25) Tamás menteni akarta hitetlenségét, ezért felsorolta, amit hallott: Én is mindezt tapasztalni akarom! Jézus egy hét múlva ismét megjelent nekik. Tamás is ott volt. Jézus neki is megmutatta bizonyítékait: Az oldalsebet és csuklóit. Erre Tamás boldog szóval tett hitvallást. Jézus ezért nem dicsérte meg. Hogyan várja majd el, hogy neki higgyenek, ha ő tíz társának nem hitt.’ Jézus csak ennyit mondott: Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek” (29) János még beszámol a Genezáreti tó melletti találkozásról. Péternek háromszor kellett megvallania, hogy szereti Jézust, jobban, mint ezek. (Jn 21,15-17) Jézus pedig örökre rábízta egyetlen Egyházát, amit alapított. Úgy, ahogy Atyja bízta rá, majd Ő a Szentlélekre.

 

Himnusz CCXIL.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Égi fények közt, kiket áldva hirdet
harci győztesként diadalmi ének,
ott ragyogsz, boldog Benedek sugárzó
érdemeiddel.
Testben ifjú még, de szívedben érett:
perzselő vágyak tüze nem hevített,
földi életnek gyönyörét kerülve
égre figyeltél.
Távol várostól, a szülői háztól,
sziklás erdőknek vadonába tértél,
s boldog életnek tükörét megírtad:
bölcs Reguládat.
Így a népek nagy nevelője lettél,
hintve Jézus szép tanait; te gyúrj át
minket is bátor követőddé, s gyújts fel
mennyei vágyra.
Zengje énekszó az Atyát Fiával,
és a Szentlelket, vigaszát ki adja:
Ők díszítettek kegyelemmel téged
gazdagon áldva. Ámen.


Ferenc pápa: Ne féljünk kimondani az igazságot: a világ háborúban áll!



Ferenc pápa: Ne féljünk kimondani az igazságot: a világ háborúban áll!


Július 27-én, repülőútján Lengyelország felé Ferenc pápa szokásához híven röviden üdvözölte a vele együtt utazó újságírókat, de ezúttal a napi események kapcsán is nyilatkozott.


Ferenc pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Federico Lombardi:

Szentatya, köszöntjük körünkben! Köszönjük, hogy ezen az úton is szán egy kis időt arra, hogy köszöntsön minket és velünk legyen. Szokás szerint most is több mint hetvenen vagyunk, tizenöt különböző országból, és reméljük, jól szolgáljuk majd szavainak és üzenetének terjesztését ezekben az olyannyira fontos napokban.

Ezekben a napokban valamennyiünket felkavar az, tudjuk, ami a világban történik, az, ami tegnap történt; tehát hálásak lennénk, ha, mielőtt személyesen köszöntene minket, mondana néhány szót: Ön hogyan éli meg ezt az időszakot, és hogyan készül a világ fiataljaival való találkozásra ebben a helyzetben? Köszönjük, Szentatya!

Ferenc pápa:

Jó napot kívánok, és köszönöm a munkájukat! Van egy szó, amelyet – ebben a helyzetben, melyről Lombardi atya beszélt – sokat ismételnek: a „bizonytalanság”. De az igazi szó a „háború”. Jó ideje zajlik. Azt mondhatjuk: „a világ – darabokban – háborúban áll.” Ez háború! Volt az 1914-es háború, a maga eszközeivel, aztán az 1939-től 1945-ig tartó, egy másik nagy háború a világon; most pedig ez. Talán nem annyira összefüggő, de szervezett, az igen; nem mondanám egységesnek… De háború. Ez a szent pap, aki éppen akkor halt meg, amikor az egész egyházért imádkozott, csak egyetlen áldozat; de mennyi keresztény, mennyi ártatlan, mennyi gyermek hal meg… Gondoljunk például Nigériára. „De hiszen az Afrika…” Háború van! Ne féljünk kimondani ezt az igazságot: a világ háborúban áll, mert elvesztette a békét.

Nagyon köszönöm munkájukat, amelyet az ifjúsági világnap körül végeznek. Az ifjúság mindig reményt jelent számunkra. Reméljük, a fiatalok mondanak majd nekünk valami reménykeltőt ezekben a napokban.

Ami a tegnapi történést illeti [Franciaországban egy idős papot a templomban, a hívők szeme láttára két támadó kegyetlenül megölt, egy túszt súlyosan megsebesítetta ford.], szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik kifejezték részvétüket, különösen Franciaország elnökének, aki telefonon keresztül akart kapcsolatba lépni velem, mint testvér! Köszönöm neki! Köszönöm!

Federico Lombardi:

Köszönjük, Szentatya! Biztosíthatom, mi is megpróbálunk együttműködni Önnel a béke érdekében ezekben a napokban.

Ferenc pápa:

Még szeretnék egy tisztázó megjegyzést tenni. Amikor háborúról beszélek, valódi háborúról beszélek, nem vallásháborúról, nem. Az érdekek háborúja folyik, háború a pénzért, háború a természeti erőforrásokért, háború a népek feletti hatalomért: ez a háború! Azt gondolhatná ugyanis valaki, hogy: „Ez [a pápa] vallásháborúról beszél.” Nem! Minden vallás békét akar. A háborút mások akarják. Remélem, érthető voltam.



Évközi tizenhetedik hét csütörtökje



Évközi tizenhetedik hét csütörtökje


Az Isten országáról szóló hetedik példabeszéd a halászhálóról szól, amely mindenféle halat kifog a tengerből. A halász csak az értékesebb, a nagyobb halakat tartja meg, mert azokat tudja értékesíteni, a kisebbeket és minden mást, ami a hálóba akad, visszadob a tengerbe. A szétválasztásnak, válogatásnak ez a mozzanata hasonlít ahhoz, amikor aratáskor a munkások szétválasztják az értékes, táplálkozásra alkalmas búzát a haszontalan gyomnövénytől, a konkolytól. Itt is az isteni ítélet és igazságosság megnyilvánulásáról van tehát szó.
Ennek fényében pontos képet kapunk arról, hogy evangéliumának megírása idején Máté már megtapasztalja azt, hogy a krisztusi közösség tagjai sorában jók és rosszak, szentek és bűnösök egyaránt vannak. Isten nem akadályozza meg, hogy az utóbbiak is a közösség tagjai közé kerüljenek, hiszen Isten országába minden ember meghívást kap. Sajnos nem mindenki él Isten kegyelmével és nem mindenki méltó arra, hogy a közösség tagja legyen. Ennek megítélése azonban nem az ember feladata, hanem Istené. Az ítélet, az emberi cselekedetek megítélésének joga egyedül Istené, aki mindig igazságosan, ugyanakkor irgalmasan ítéli meg életünket. Törekednünk kell arra, hogy Isten országa általunk is növekedjen a világban.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk! Te türelmesen és alázatosan viselted az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait is. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád! Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy te támogatsz!
 


2016. július 27., szerda

Szent Anna 2.



Szent József, Boldogságos Szűz Máriának, szent Anna leányának jegyese, könyörögj érettünk!



Tudjuk az isteni kinyilatkoztatásból, hogy az isteni lényeg (természet, állag) nem kezdődött lenni, hanem öröktől fogva van. Jellemzője, hogy végtelenül értelmes (mindentudó) és végtelenül hatalmas (mindenható). Aki ezt az örök lényeget egyedül birtokolja, az az Isten.  Tudjuk, hogy az Isten örök Személy, az, aki egyedül birtokolja öröktől fogva ezt az isten lényeget. Kétezer éve tudjuk, hogy a látható világ teremtése előtt isteni szüléssel született a Második Isteni Személy, akit Fiúnak és Igének nevez az Első Isteni Személy, és akiről a Fiú megtestesülése után szeretett tanítványa így nyilatkozik: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél” (Jn 1,1-2) Ezt a titkot próbálja megértetni velünk emberekkel háromezer év óta Dávid, a zsidók második királya, aki egyben próféta és zsoltárszerző volt: „Azt mondja az Úr az én Uramnak: Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul. Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból: uralkodj ellenségeid közepette! Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen, anyád méhétől kezdve, születésed hajnala óta. Az Úr megesküdött és nem bánja meg: Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint. Jobbodon áll az Úr: haragja napján királyokat tipor le, a pogányok között ítéletet tart. A halottak halomban feküsznek, szerte a földön fejeket zúz szét. Útközben a patakból iszik, és újra fölemeli a fejét” (Zsolt 110,1-7) Jézust közvetlenül az Ószövetség legrangosabb tanúságtevője, Keresztelő Szent János mutatta be a zsidóknak, a papi küldöttségnek, (Jn 1,19-28) sőt a jövendő apostolok képviselőinek is: „Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit. Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel. Ezután János tanúsította: Láttam a Lelket, amint galamb alakjába leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt. Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll rá a Lélek, s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia.(29-34) „Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: Nekem van szükségem a te keresztségedre –mondta--, s te jössz hozzám? Jézus ezt mondta: Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva. Erre engedett neki. Megkeresztelkedés után Jézus azonnal feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke, mint galamb leszállt, s föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,13-17) Ezzel igazolta Jézust az Atya és a Szentlélek. Egyben kihirdette az Úr a Szentháromság titkát.


Himnusz CCXL.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Fény alkotója, jó Urunk,
ki minden napra fényt hozol,
s az új fény első hajnalán
adtál a létnek kezdetet,
reggelt estével összefogsz
s belőlük alkotsz egy napot;
sötét káosz szakad le ránk,
halld meg hát felsíró imánk.
Kit vétek súlya földre ver,
az életet ne játssza el,
míg csak mulandón jár esze,
és számtalan bűn sújtja le.
Ég ajtaját zörgesse meg,
élet jutalmát nyerje meg!
Kerüljük messze a gonoszt,
tisztítsunk mindent, ami rossz!
Add meg, kegyelmes jó Atya,
Atyának egyszülött Fia
és Szentlélek, Vigasztalónk:
egyetlen Úr, örök Király. Ámen.


Árassza el világunkat a szeretet lángja – Stanisław Dziwisz bíboros az IVT nyitószentmiséjén



Árassza el világunkat a szeretet lángja – Stanisław Dziwisz bíboros az IVT nyitószentmiséjén


Július 26-án hivatalosan kezdetét vette az Ifjúsági Világtalálkozó a Stanisław Dziwisz krakkói érsek által Krakkóban, a Błonia parkban bemutatott szentmisével, amelyen kétszázezer fiatal vett részt.



Krakkóban megállt az élet – jobban mondva, talán éppen most kezdődött el. Fiatalok ezrei mozdultak meg újra, hogy a találkozás és együttlét örömét vigyék el másokhoz. „Ne féljetek! Tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt!” – mondta Szent II. János Pál pápa, buzdítva minden embert egymás, és így Krisztus befogadására. Személye most is közel áll a fiatalokhoz, tanúságtétele Isten irgalmáról – Szent Fausztináéval együtt – mélyen átjárja az Istent keresők szívét.

Lukasz, egy Sandomierzből érkezett ötödéves szeminarista elmondta, hogy mindennap imádkozik II. János Pál pápához. Életében másodszor vesz részt ifjúsági világtalálkozón, öt évvel ezelőtt Madridban volt, a papi hivatás mellett a találkozó után döntött. Nyitottság és érdeklődés tükröződött a Fokoláré mozgalomhoz tartozó libanoni fiatalok szemében is, akik először járnak Európában a világtalálkozó ideje alatt. Hosszú utat tettek meg, de félelem egyáltalán nem érződött rajtuk.
Krakkó belvárosában délutánra már a buszközlekedést is leállították, a Błonia parkban bemutatott szentmisére csak úgy özönlöttek a különféle lelkiségi mozgalmakhoz, szerzetesi közösségekhez tartozó fiatalok, akik énekelve, tapsolva, táncolva, zászlókat lengetve vonultak az utcákon a helyszín felé, már órákkal a szentmise kezdete előtt. (A Błonia, a város legnagyobb parkja nem először lesz helyszíne pápai látogatásnak: II. János Pál pápa négyszer, 1979-ben, 1983-ban, 1997-ben és 2002-ben járt itt, XVI. Benedek pedig 2006-ban.)

Az IVT-t megnyitó szertartás során bemutatták, és a találkozóra írt himnusz elhangzása alatt az oltárhoz vitték a rendezvény két szimbólumát: a keresztet, melyet a megváltás 1983-ra meghirdetett szentévére készítettek, és amely azóta II. János Pál szándéka szerint bejárta a világot; a fiatalok tanúságot téve hitükről elvitték minden országba, valamint a Mária-ikont, amely a találkozót megelőzően bejárta a lengyel egyházmegyéket. A Szűzanyát a kis Jézussal együtt ábrázoló alkotás a Róma pestistől való megmenekülésére emlékeztető, a Santa Maria Maggiore-bazilikában látható Salus Populi Romani kép másolata. (Ez előtt az ikon előtt imádkozik Ferenc pápa apostoli útjaira készülve.)

Stanisław Dziwisz a szentmise elején köszöntötte a világ minden részéről érkezett zarándokokat, majd arra kérte őket, imádkozzanak a békéért és az elmúlt napokban történt támadások áldozataiért – köztük azért az idős lelkipásztorért, akit aznap reggel gyilkoltak meg egy franciaországi templomban.
* * *

Dziwisz bíboros köszöntőszavait, valamint a szentmisén elmondott szentbeszédét Korponai Gábor SJ fordításában közöljük.
Kedves barátaim!
A pillanat, melyre három éve vártunk, elérkezett. A pillanat, melyre azóta várunk, amikor Ferenc pápa kihirdette Rio de Janeiróban, hogy a következő ifjúsági világtalálkozót Lengyelországban rendezik meg, Krakkóban. Krakkó történelmi központjában, egy a Mária-bazilika homlokzatára kihelyezett óra számolta a napokat, órákat, perceket és másodperceket eddig a pillanatig, melynek most részesei vagyunk. Ám egy sokkal fontosabb óra, mely szívünk gondolatait és érzéseit mérte, készített bennünket elő a Názáreti Mester fiatal tanítványainak találkozójára, melyet ma kezdünk el.
Minden földrészről és népből eljöttetek, keletről és nyugatról, északról és délről. Sok tapasztalatot és sok vágyat hoztatok magatokkal. Sokféle nyelven beszéltek, de mától kezdve az evangélium nyelvén fogunk egymással beszélni. Ez a szeretet, a testvériség, a szolidaritás és a béke nyelve. Teljes szívemből köszöntelek benneteket Karol Wojtyła, Szent II. János Pál városában. Ő itt nőtt föl az egyház szolgálatára, s innen indult el aztán arra a sok útra, melyeken Jézus Krisztus evangéliumát hirdette. Köszöntelek benneteket abban a városban, ahol különösen megtapasztaljuk az Isteni Irgalmasság titkát és ajándékát.
Cari amici – benvenuti a Cracovia!
Dear friends – welcome to Cracow!
Chers amis – bienvenus à Cracovie!
Liebe Freunde – herzlich willkommen in Krakau!
Queridos amigos – bienvenidos a Cracovia!
Queridos amigos – Bem-vindos à Cracóvia!
Дорогие Друзья! Добро пожаловать в Краков!
Дорогі друзі, вітаємо у Кракові!
Drodzy Przyjaciele – witajcie w Krakowie!
(Kedves Barátaim! – Isten hozott benneteket Krakkóban!)
Testvéreim, nyissuk meg szívünket, hogy befogadjuk Isten Igéjét és az Eucharisztia ajándékát. A megfeszített és föltámadt Úr, a Világ Megváltója lesz velünk. Tegyük le elé minden gondolatunkat, érzésünket, reményünket és várakozásunkat a fiatal egyház hitének ma kezdődő ünnepével kapcsolatban. Bűnösségünk és az evangélium eszméihez való hűtlenségünk tudatában kérjünk bocsánatot Istentől, hogy közösen és tiszta szívvel ünnepelhessük a legszentebb szentmiseáldozatot.
* * *
Kedves barátaim!
Miközben a föltámadt Jézus és Simon Péter a Galileai-tenger partján folytatott párbeszédét, a szeretet hármas kérdését és az arra adott választ hallgattuk, eszünkbe juthatott ennek a galileai halász életének a keménysége, amely elvezette ehhez a sorsdöntő párbeszédhez. Tudjuk, hogy egykor mindent elhagyott – családját, hajóját és hálóit – és egy szokatlan Tanítót követett Názáretből. Tanítványává vált. Megtanult Hozzá hasonló szemmel tekinteni Isten és az emberek dolgaira. Megélte szenvedését és halálát személyes gyöngeségének és tagadásának pillanataival együtt. Ezek után pedig, Jézus feltámadásakor megtapasztalta a megdöbbenés és az öröm pillanatait is, amikor az Úr megjelent szűkebb tanítványi körének, mielőtt fölment volna a mennybe. Ismerjük a beszélgetés folytatását, a szeretet próbáját, melyről a mai evangélium beszél.

Simon Péter a Szentlélektől megerősítve Jézus Krisztus bátor tanújává vált, a születő egyház sziklájává. Mindezek mellett a Római Birodalom fővárosában lerótta a legnagyobb árat is – keresztre feszítették, mint Mesterét. Péter vére Jézus nevében a hit magjává lett, melyből aztán kisarjadt az egyház elterjedve az egész világon.
Ma Krisztus Krakkóban szól hozzánk, a Visztula folyó partján, mely átszeli egész Lengyelországot a hegyeken át a tengerig. Tegyük magunkévá Péter tapasztalatát, és gondolkozzunk el rajta. Tegyünk föl magunknak három kérdést és keressük ezekre a választ! Elsőként, hogy honnan jövünk? Másodszor: hol vagyunk ma, életünk ezen időszakában? Harmadszor pedig: hová tartunk, és mit viszünk magunkkal?

Honnan jövünk? „Minden népből az ég alatt” (ApCsel 2,5), mint azok az emberek, akik nagy számban összejöttek Jeruzsálemben pünkösdkor, de most összehasonlíthatatlanul többen vagyunk, mint kétezer évvel ezelőtt, hiszen századokon keresztül hirdették nekünk az evangéliumot, amely azóta eljutott a világ legtávolabbi szegleteibe is. Tapasztalatainkat különféle kultúrákból, hagyományokból és nyelvből hozzuk. De magunkkal hordozzuk testvéreinknek, a föltámadt Úr követőinek hitének és életszentségének tanúságtételét – a régebbi és a jelenlegi nemzedékekét egyaránt.
Közöttünk vannak olyanok, akik a világ olyan részéből érkeztek, ahol békében élhetnek, ahol a családok a szeretet és az élet közösségei és ahol a fiatalok elérhetik álmaikat. Ám vannak közöttünk olyan fiatalok is, akik olyan országokból jöttek, ahol az emberek háborúktól vagy másféle konfliktusoktól szenvednek, ahol a gyermekek meghalnak az éhségtől és ahol a keresztényeket brutálisan üldözik. Közöttünk vannak olyan fiatal zarándokok is, akik a világ ama részéről érkeztek, ahol az erőszak és a vak terrorizmus uralkodik, ahol a kormányok tagjai őrölt eszméket követve hatalmaskodnak az emberek és a népek fölött.

Elhozzuk erre a találkozóra, ahol ezekben a napokban Jézussal találkozunk, személyes tapasztalatunkat arról, ahogy problémás világunkban megéljük az evangéliumot. Hozzuk félelmeinket és csalódásainkat, de reményeinket és vágyainkat is, azt a vágyunkat, hogy egy emberibb, testvéribb és szolidárisabb világban élhessünk. Tudatában vagyunk gyöngeségeinknek, de egyúttal hisszük azt is, hogy „mindenre képesek vagyunk Abban, aki erőt ad nekünk” (Fil 4,13). Képesek vagyunk szembenézni a modern világ kihívásaival, ahol a hit és a hitetlenség, a jó és a rossz, a szeretet és annak elutasítása között választhatunk.
A következő kérdés: hol vagyunk most, életünk e pillanatában? Közelről és távolról is érkeztünk. Sokan közületek több ezer kilométert utaztak és sokat adtak azért, hogy elérjenek ide. Krakkóban vagyunk, Lengyelország egykori fővárosában, ahol a hit világossága föllobbant ezerötven évvel ezelőtt. A lengyel történelem viszontagságos volt, de mi mindig megpróbáltunk hűek maradni Istenhez és az evangéliumhoz.
Azért vagyunk itt, mert Krisztus gyűjtött egybe minket. Ő a világ világossága. Aki Őt követi, nem jár a sötétben (Jn 8,12). Ő az Út, az Igazság és az Élet (Jn 14,6). Kihez mennénk? Az örök élet igéi Nála vannak (Jn 6,68). Egyedül Ő – Jézus Krisztus – tudja betölteni az emberi szív legmélyebb vágyait. Ő az, aki elvezetett minket ide. Ő jelen van közöttünk. Elkísér bennünket, ahogy az Emmauszba tartó tanítványok mellé is odaszegődött. Bízzuk Rá ezekben a napokban gondjainkat, félelmeinket és reményeinket. Ezekben a napokban Ő meg fog kérdezni minket szeretetünk felől, ahogy Simon Pétert is megkérdezte. Ne kerüljük el a válaszadást ezekre a kérdésekre!

Jézussal találkozva annak is tudatában leszünk, hogy mi mindannyian egy nagy közösséget alkotunk – az egyházat –, amely átível az emberek által fölállított és az őket elválasztó határokon. Mi mindannyian Isten gyermekei vagyunk, akiket Fia, Jézus Krisztus megváltott vérével. Az egyetemes egyház megtapasztalása nagy tapasztalat, mely az ifjúsági világtalálkozók sajátja. Az egyház képe tőlünk függ – a mi hitünktől és életszentségünktől. Rajtunk múlik, hogy az evangélium eljusson azokhoz, akik még nem hallottak Krisztusról vagy nem tudnak róla eleget.
Holnap, eljön közénk napjaink Pétere, Ferenc pápa. Holnapután ugyanitt fogjuk Őt köszönteni. A következő napokban hallani fogjuk szavát és együtt fogunk imádkozni Vele. A pápa jelenléte az ifjúsági világtalálkozón a hit eme ünnepének még szebb és sajátosabb jellemvonása.

Végül, harmadjára, az utolsó kérdés: merre tartunk és mit fogunk magunkkal vinni innen? Találkozónk csupán pár napos, mely egy sűrű, lelki és bizonyos értelemben fizikai erőt is igénylő tapasztalat lesz. Majd visszatérünk otthonainkba, családjainkhoz, iskoláinkba, egyetemeinkre és munkahelyeinkre. Talán fontos döntéseket hozunk ezekben a napokban? Talán új célokat tűzünk ki életünkben? Talán meghalljuk Jézus tiszta hangját, amellyel azt mondja nekünk, hogy hagyjunk el mindent és kövessük Őt?
Mit viszünk magunkkal? Jobb, ha nem válaszoljuk meg előre ezt a kérdést. De vegyük föl ezt a kihívást! Ezekben a napokban osszuk meg egymással, mi volt a legértékesebb! Osszuk meg egymással hitünket, tapasztalatainkat, reményeinket. Kedves fiatal barátaim, szolgáljanak ezek a napok lehetőségként arra, hogy alakítsátok szíveteket és értelmeteket! Figyeljetek oda a püspökök által előadott katekézisekre! Hallgassatok Ferenc pápa hangjára! Vegyetek részt teljes szívvel a szentmiséken!

Tapasztaljátok meg az Úr irgalmas szeretetét a kiengesztelődés szentségében. Fedezzétek föl Krakkó templomait, a város kulturális értékeit, lakóinak és a környező települések lakóinak vendégszeretetét, nyugalmat találhattok a napok hajtása után.
Krakkóban eleven az Isteni Irgalmasság titka. Krakkó az alázatos Fausztina nővér és II. János Pál otthona, akik érzékennyé tették az egyházat és a világot Isten e sajátos tulajdonságára. Visszatérve hazátokba, otthonaitokba, vigyétek el az irgalmasság szikráját, emlékeztetve mindenkit, hogy „boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek” (Mt 5,7). Vigyétek el hitetek lángját és gyújtsatok általa újabb lángokat, hogy az emberi szívek Jézus szívének ritmusára dobbanjanak, amely a „szeretet lángoló tűzhelye”. A szeretet lángja árassza el világunkat és szabadítsa meg az önzéstől, az erőszaktól és az igazságtalanságtól, hogy a jóság, a megbékélés, a szeretet és béke erősödjön meg a Földön.

Izajás próféta üzente ma számunkra ez:, hogy „Milyen szép a hegyeken annak lába, aki jó hírt hoz” (Iz 52,7). II János Pál ilyen hírvivő volt – Ő volt az ifjúsági világtalálkozók elindítója, a fiatalok és a családok barátja. Ti is ilyen hírvivők vagytok. Vigyétek el Jézus Krisztus örömhírét a világnak. Tegyetek tanúságot arról, hogy egyaránt érdemes és szükséges Krisztusra bíznunk sorsunkat! Tárjátok szélesre szívetek ajtaját Krisztus előtt! Hirdessétek Pál apostol meggyőződését, „hogy sem halál, sem élet, … sem más egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” (Róm 8,38–39) Ámen!