2016. július 8., péntek

Jézus Szent Vére 4.



E hónap harmadikán már elmélkedtem a tanítványok elküldéséről, bár ott, és akkor a hetvenkettő kapcsán mondtam el gondolataimat. Amiről ma, egy atya azt említette meg, hogy a hetvenkettő a teljességet jelenti, tehát, amikor Jézus a hetvenkettőt küldte, akkor az vonatkozik minden kereszténynek szóló küldetéséről!
Ma két igét kapcsolnék itt össze, elmélkedésemben: Mk 2,4: „Mivel nem tudták eléje vinni a tömeg miatt, kibontották a ház tetejét”. A másik pedig Mt 6,20a: „Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben”. Ma úgy kaptam e két igét elmélkedésre, meggondolásra, hogy találjam meg e két ige kapcsolatát magamban.
Az első igehelyből a „tömeg miatt” szavak szólítottak meg, a második igéből pedig az a felismerés ragadott el, hogy kincseim lehetnek, kincseket gyűjthetek, olyanokat, melyek a mennyek számára válhatnak értékesekké!
Ugyanakkor, eszembe jut az, hogy már szerveztem közbenjáró közösséget – négy férfivel – akik vállalják, imaközösségben – kilenced tartásával - hogy a rászorulókat beengedjük Jézus elé, kérve számára a gyógyulást.
Másrészről, ismerem a vallásos tömeg fogalmát, ami folyamatosan aggasztóan foglalkoztat: mit lehet tenni érte, és mit lehet tenni azért, hogy a tömeg közösséggé legyen. Felismerve azt, hogy nem több mint tömeg! Továbbá azt, hogy Jézus közösségre hív bennünket Vele elsősorban, de benne egymással, bennünket!
Egy vallási tömegben nem könnyű annak, aki felismeri azt, hogy az, aki közösségnek véli hinni magát Krisztussal, az nem több mint tömeg. Mert csupán abban közösek, hogy tévedésükben erősítik meg egymást. Mert azt állítják magukról, hogy Krisztus közössége, de valójában nincs közös platformjuk. Csupán közös eszközrendszerük, mert egy templomba járnak, ők, akik egy városban laknak, illetve onnan ismerik egymást, hogy már látták egymást, amikor kezet fogtak a kiengesztelődés imájában, illetve áldozásnál szemkontaktusba kerültek már, legalább egyszer. Pedig, ettől még senki sem lesz közösségivé, hogy néhány rítusban hasonlóak. Mert a rítus mögött, a motívum, az indíték még lehet egészen eltérő is.
Én úgy gondolom, hogy közösséggé az formálja a keresztény tömeget, ha annak tagjai megengedővé teszik magukat arra, hogy Isten eszközévé váljanak.
Tudjuk-e azt, hogy hogyan válhatunk Krisztus eszközeivé, hogyan lehetünk Isten szándékára megengedővé, szolgálatra képessé? Talán ez az a kérdés, aminek megfejtésére, kihordására a legelőször találkozniuk kell azoknak, akik Krisztus közösségévé szeretnének formálódni.
Ehhez legelőbb el kell jutnom oda, hogy én felismerjem a tömeget, a keresztény tömeget, mely alapja annak, hogy onnan elindulva, eljuthassunk a keresztény, a Krisztusi közösségre.
Isten bizonyára látja azt is, hogy képes vagyok felismerni azt, hogy Neki szándéka van a tömeggel, melyhez engem szeretne használni. Ugyanakkor Isten bizonyos, hogy tisztában van azzal is, hogy látom az összefüggéseket. Talán Ő generálja bennem a képességet rá, hogy lássam a tömeg és Krisztus közötti kapcsolatban rejlő erőket, lehetőségeket!
Vajon, szabad megijednem attól, hogy felismerem azt, hogy a körülményekben lehetőségek lehetnek Isten számára? Mert a körülmények bennem és általam válhatnak lehetőséggé?
Talán, ha így van, akkor annál inkább kell keresnem a módját annak, hogy hogyan válhatok megengedővé rá, hogy általam Isten terve teljesülhessen, kérve a Szentlélek vezetését!
Hiszem, még, ha hinni nem is bírom, hogy megengedővé válni Istennek, olyan kincs, mely a mennyek értékévé válhat! Mert Isten dicsőségét szolgálja az, ha az ember képessé tudja tenni rá magát!
Azzal a tudással, és annak a józanságával, hogy magamnak is van szándékom és lenne lehetőségem is rá, hogy a magam javára használjam azt fel! Mert ismerem a kísértést, a bűnre való hajlamot, de, melynek engedni nem vagyok hajlandó. Pontosan azért nem, mert Isten végtelen jóságáról már olyan bizonyosságot szereztem be, ami minden ellenérvelésnél erősebb!
Áldalak Uram, Mennyei Atyám, hogy Fiad, Jézus és Isten Szentlelke által a bajban nem hagytál el, megtérésre vezettél engem, és mert akarom, megtérések piciny csillogásában vonzásodban megtartani méltóztatsz! Ámen


Himnusz CCXXI.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Áve, égi Király híve,
királyoknak gyöngye, éke,
László, mennynek sorsosa!
Ég Királyát hűn követted,
országunkat védelmezzed,
légy hazánknak bajnoka!
Menedéke magyaroknak,
örök-társa angyaloknak,
égi kegynek eszköze:
Üdvöz légy, ó, kiváltságos,
híres-neves, igazságos,
jó ítélet hírnöke.
Vigadozzál, magyar nemzet,
harsonáljad, énekeljed
új Királynak új dalod.
Boldog Várad, szálljon híred,
növekedjék dicsőséged,
visszhangozzák századok.
Krisztus, földről himnusz szárnyal
hozzád, aki keresztfáddal
magadhoz vonsz népeket.
Szentek útja te vagy égbe,
hitvallóknak dicsősége,
néked áldás, tisztelet! Ámen.


P. Spadaro SJ beszélgetése Schönborn bíborossal az Amoris laetitia értelmezéséről



P. Spadaro SJ beszélgetése Schönborn bíborossal az Amoris laetitia értelmezéséről


Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek 

Megkülönböztetés az erkölcsi felelősség megállapítására
Szerdai adásunkban  P. Szabó Ferenc jegyzete azokkal a vádakkal foglalkozott, amelyekkel  az ultrakonzervatívok illetik Ferenc pápát, főleg  a két családszinódus óta, bírálva  nyitott, párbeszédet kereső  magatartását, módszerét, a házassági és családi erkölcsre vonatkozó „fellazító” kijelentéseit, Amoris laetitia  kezdetű, szinódus utáni buzdítását is. Válaszul idéztük magának a Szentatyának a megjegyzéseit, nevezetesen a La Croix c. francia katolikus lapnak adott interjúját.
Azoknak, akik a szinódus utáni buzdítást Ferenc pápa személyes reflexiójának tartják, sőt laxizmussal is vádolják, normaként II. János Pál Familiaris consortio k. 1981-es ugyancsak szinódus utáni buzdítását tartják, maga Ferenc  hangsúlyozta: „Minden áron figyelembe vettem a szinódust” -, tehát a záróközlemény háromnegyedes többséggel megszavazott pontjai alapján írta meg buzdítását. Hozzáfűzte: igaz,  „nem találnak benne kánoni pontosítást arról, hogy mit kell tenni és mit nem. Ez derűs, békés reflexió a szeretet/szerelem szépségéről, hogyan kell nevelni a gyermekeket, hogyan kell felkészülni a házasságra…Nagyra értékeli a felelősségeket, amihez még irányelveket adhat a Világiak Pápai Tanácsa.”
Mivel szerte a világegyházban bírálat érte az a családszinódusok eredményeit összegező Amoris laetitia k. buzdítást, a La Civiltá Cattolica jezsuita folyóirat igazgatója, P. Antonio Spadaro SJ hosszú interjút készített Christoph Schönborn OP bécsi bíboros érsekkel a dokumentum értelmezéséről, amelynek összefoglalását közli  az Osservatore Romano pénteki (júl. 8-i) száma. A teljes interjú a folyóirat júl. 23-i számában jelenik meg. P. Spadaro emlékeztet arra, hogy Ferenc pápa Lesbos szigetéről hazatérőben (ápr. 16-án) a repülőgépen az újságírók kérdéseire válaszolva megjegyezte, hogy az osztrák bíboros helyesen értelmezi a szinódusi dokumentumot. Itt emlékeztetünk még arra, hogy éppen az a Schönborn bíboros mutatta be a családszinódus záródokumentumát is (a buzdítás alapját), aki vezette  a szinóduson a német nyelvi csoport vitáit (köztük voltak  olyan a mai problémákra nyitott, haladó teológus  bíborosok, mint Kasper, Marx, Lehman).
A domonkos Schönborn bécsi bíboros a záródokumentum bemutatásakor is, most is hivatkozott II. János Pál Familiaris consortio k. buzdítása sokat idézett  34. és  a Katolikus Egyház Katekizmusa 1735. pontjára, ahol a cselekedetek erkölcsi beszámíthatóságáról, a lelkiismereti döntés minősítéséről van szó. A kulcsszó, amint Ferenc pápa is említette, a megkülönböztetés, amelyet a jezsuita pápa és teológusai Szent Ignác lelkigyakorlatos jegyzetei nyomán itt alkalmaznak, és segítenek a hívők lelkiismeretének nevelésében, hogy felnőttként keressék életükben, a konkrét helyzetükben, hivatásuk és sajátos felelősségük szerint, mi Isten akarata, mi felel meg jobban a szeretet kettős-egy törvényének.
Schönborn bíboros azon túl, hogy jellemzi az Amoris laetitia stílusát, konkrét nyelvezetét, a lelkipásztori szempontokra figyelő irányát, Ferenc pápával hangsúlyozza a keresztény élet, így a keresztény házasság dinamikus voltát: az úton levést, a fokozatosságot az eszmény megközelítésében, általában a keresztény életben, a házassági előkészületben és magában a házaséletben. A hívő ember, aki megtette az alapvető választást:  az igazságot és jóságot, vagyis Istent, Krisztust választotta, igyekszik  előrehaladni az egyenes úton, törekszik az eszményre, de tudja, hogy törékeny, bűnös ember, letérhet erről az útról, sőt, hátat fordíthat Istennek, elvághatja magát az élő Istentől és a szeretetközösségtől, és ha ebben makacsul kitart, ez halálos lehet, ez végső soron a kárhozat. Fokozatosság van tehát nem a törvényben, hanem annak konkrét alkalmazásában; a minden és a semmi módszere, pedagógiája nem célravezető sem a házassági előkészületben, sem magában a házasságban, hangsúlyozták a szinódusok alatt.
Természetesen, a szinódus néhány hete alatt, amikor a házasság és család számtalan összetett problémáiról tárgyaltak világviszonylatban, nem lehetett kellőképpen elemezni a házasság vitatott teológiájára és a vele kapcsolatos egyházjogra vonatkozó újabb nézeteket, sem a zsinat után megújult morálteológia távlatait. (Ezt megtettem Házasság lés család Krisztus fényében c. könyvemben, Bp. 2015.)
Szerdán a  szinódus utáni buzdítás francia fordítását bevezető La Documentation catholique vezércikkét idéztem, amely így értelmezte Ferenc pápát: „Az erkölcsi normák nem változnak, de igenis változik a mi viszonyunk a normákhoz /amelyeket konkrét helyetekben követünk/. És semmit sem lehet véglegesnek tekinteni a keresztény életen és a szentségeken kívül. Ebben a keretben, a morális (erkölcs) nem arról szól, hogy tudjuk: mi szabad vagy mi megengedett, hanem hogy miként tudunk jobban megfelelni annak, amit Isten elvár tőlünk. Ez sokkal nagyobb követelmény, mert az egész Egyháztól (pásztoroktól és hívektől) a megkülönböztetés komoly munkáját követeli meg.”
Mi mármost pontosabban a megkülönböztetés?
Lássuk előbb ennek mivoltát szélesebb távlatokban, biblikus alapjait, majd konkrétabban, a házassági erkölcsre alkalmazva. Szent Ignác Lelkigyakorlataiban mutatja be (saját tapasztalatai alapján) a szellemek megkülönböztetését (a jó és rossz szellem – Szentlélek és Gonosz szellem -  sugallatainak megkülönböztetése a vigasz és a vigasztalanság idején). Szempontjai – bizonyos változtatásokkal -   általában is alkalmazhatók a hívők mindennapi fontosabb döntéseire: konkrét helyzetekben,  az isteni sugallatok és hivatásunktól eltérítő kísértések feszültségében keressük azt, ami Isten ránk vonatkozó üdvösségtervében, választott hivatásunk szerint az Úr tetszésére van, ami jobban tetszik Neki, és eszerint igyekszünk – a rendetlen  vonzalmak és kísértések ellen küzdve -  dönteni, együttműködve a kegyelemmel. Az általános kötelező normát itt és most lelkiismeretben kötelezőnek ítélem. Bizalommal ráhagyatkozom Istenre, de nem hagyom el magamat, mert Isten nem helyettünk cselekszik, hanem cselekvőkké tesz bennünket, hogy nagyobb szabadsággal folytassuk személyiségünk alakítását a krisztusi eszmény szerint.
Szakteológusok, a Szentírásra és a keresztény lelkiségi hagyományra hivatkozva megfogalmazták  a helyes  megkülönböztetés fontosabb kritériumait, ismérveit, amelyek alkalmazhatók egyéni (személyes) és közösségi megkülönböztetés esetén:
Gyümölcseiről ismerjük meg a jó és rossz műveket (vö. Gal 5, 14-22, Róm 7, 4-5. 19-20).
A jó szellem – a Lélek adománya – az Egyház építésére sarkall, békét, bátorságot, bizalmat gerjeszt. A rossz rombol, megbontja az egységet.
Világosság, béke és öröm:  A Lélek gyümölcsei közé tartozik a megvilágítás, a belső béke és az öröm. (Róm 8, 6, 14, 17-18).
A testvéri közösség: a szeretet a  legfontosabb és legbiztosabb kritérium, túl a Lélek rendkívüli adományain: 1 Kor 12-13 (szeretethimnusz).
Az Amoris laetitia értelmezéséhez
Térjünk vissza a Schönborn bíboros interjújához. A bécsi főpásztor megmutatja a folytonosságot az Amoris laetitia és a Familiaris Consortio között. Már II. János Pál szinódus utáni buzdítása megkülönböztette a helyzeteket. Néhány példa.  Valamelyik ártatlan félt elhagyta társa, gyermekekkel maradt, aztán ez a fél talált újabb társat, gyermekei is születtek, akiket fel kell nevelni. Egyesek meg vannak győződve, hogy első házasságuk – különböző okokból – nem volt érvényes szentségi házasság (ezt tisztázni kell, most már Ferenc pápa új motu proprió-ja után gyorsabban megy a semmisség kimondása); ha a hívők felmérték felelősségüket és megbánták bűnüket, és most már – visszafordíthatatlan helyzetükben – az egyházban Krisztus törvénye szerint akarnak élni, a botrány elkerülésével, belső fórumon (lelki vezetővel) lehetséges a szentségekhez járulás. Mert – erre is emlékeztet Schönborn bíboros, hivatkozva a Katolikus Egyház Katekizmusa 1735. pontjára  – Wojtyla pápa dokumentuma, a Familiaris Consortio is kijelentette: feltételezhetjük, hogy nem ugyanaz minden elvált újraházasodott hívő objektív  helyzete, nem állíthatjuk minden további nélkül, hogy halálos bűn állapotában vannak elvágva Krisztus és Egyháza szeretetétől. Meg kell tehát különböztetni az objektív bűnhelyzeteket és belső fórumon – lelkiismeret-vizsgálattal – a személyes felelősség súlyosságát. Ez utóbbira idézi az osztrák  bíboros a Katolikus Egyház Katekézise 1735. pontját: „Egy cselekedet beszámíthatósága vagy felelőssége csökken vagy megszűnhet a tudatlanság, figyelmetlenség, erőszak, félelem, szokássá válás, mértéktelen érzelmek és más pszichikai vagy társadalmi tényezők következtében.” Tehát a szinódus és a pápa nem fogalmazhatott meg egyetemes irányelvet, az esetek végtelen változatossága miatt, csakis konkrét esetekben lehet döntést hozni kellő megkülönböztetés után.
Schönborn bíboros emlékeztet a Hittani Kongregáció 1994-es dokumentumára az elvált újraházasodottak kérdésében. Akkor megkérdezte Ratzinger bíboros prefektust: Vajon nem érvényes-e a már a zsinat előtt is bevált gyakorlat: megvizsgálni  belső fórumon a gyóntatóval, hogy az illetők szentségekhez járulhatnak-e, feltéve, hogy elkerülik a botránkoztatást? Ratzinger bíboros válasza világos volt, miként most Ferenc pápáé is: nincs olyan általános norma, amely alkalmazható  lenne minden  egyes konkrét esetre.
 


Évközi tizennegyedik hét péntekje



Évközi tizennegyedik hét péntekje



Missziós útra küldésüket megelőzően Jézus nem csak buzdítja tanítványait, hanem figyelmezteti is őket azokra a veszélyekre, amelyekkel várhatóan találkozni fognak. Bár szolgálatukat szegényen és békés lelkülettel végzik, nem számíthatnak arra, hogy mindenütt lelkesen fogadják őket. Bár küldöttei a bárányok szelídségével közelednek majd az emberekhez, ellenfeleik ragadozó farkasokként fognak rájuk törni. Az ilyen üldözések a megfélemlítést és a küldetés teljesítésétől való elállást célozzák. Megdöbbenünk azon, hogy a krisztusi tanítás elfogadása és elutasítása még a családtagok között is viszályt fog kelteni, de a történelem során a gyakorlat sajnos igazolta Krisztus Urunk szavait.
Az üldözések, a támadások nyilvánvalóan a Krisztusban való hitük és a hozzá való tartozásuk miatt érik majd a küldötteket, illetve a későbbi korokban a tanítványokat. Lám, a hit, amely oly sok esetben csodákat eredményezett vagy éppen a csodák láttán született meg az emberekben, most az üldözések kiváltójává válik. Vajon miért? Mert a hit és a hitről való tanúságtétel jel mindenki számára. E jelet és mások hiteles példáját látván egyesek a krisztusi igazság követőivé válnak, mások azonban elutasítják azt. Jézus szavai szerint azok fognak üdvözülni, akik kitartanak a hitben.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenünk, add, hogy készségesek legyünk befogadni az életet! Add, hogy legyen bennünk erő, hogy fölemeljük fejünket, és föltekintsünk Jézusra, akit értünk szegeztek keresztre! Add, hogy ne vesszünk el a hétköznapok gondjaiban, hanem vegyük észre az odafönn-valókat! Add, hogy a világosságban járjunk, ne pedig bűneink sötétségében. Köszönjük, hogy Fiadban, Jézus Krisztusban az igazi világosság jött közénk. Add, hogy fölismerjük őt, neki szolgáljunk, ne pedig bálványoknak! Add, hogy mindig úgy járhassuk életünk útját, hogy sose veszítsük szemünk elől: egyedül te vagy az Úr, a mi Istenünk!
 


2016. július 7., csütörtök

Jézus Szent Vére 3.



Hogy a bűnösöknek a megtérés kegyelmét megadjad


A végtelen szeretetű Istenatyának azért szeretett Fia Jézus, mert helyre akarja állítani Atyja igazi országát. Ez az az igazi ország, amely a Jézus által fogalmazott legszentebb imádságban a legelső kérés:„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, miképpen mennyben, úgy a földön is” (Mt 7,9-10) A pogánnyá vedlett emberi gondolkodás központja az „ÉN” Ennek az eltorzult világi gondolkodásnak a saját jóléte a fontos. Az Úr Jézus kifogásolja ezt, mert minden embernek az a földi küldetése: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből,, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb és első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták”(Mt 22,37-40) Így is fogalmazhatnánk: Isten minden embernek ezt adta életcélul, hogy a szeretet parancsát valósítsa meg. A sorrend: Isten, a felebarát és én.A zsidók Jézustól azt kérik számon: „Miért térnek el tanítványaid az ősök hagyományaitól? Evés előtt ugyanis nem mossák meg a kezüket. így felelt nekik: Hát ti miért szegitek meg Isten parancsát hagyományotok kedvéért? Azt mondta az Isten: Tiszteld apádat és anyádat, és: Aki apját vagy anyját gyalázza, halállal lakoljon! Ti pedig azt mondjátok: Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel megsegíthetnélek, akkor már nem engeditek, hogy bármit tegyen is apjáért vagy anyjáért;és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét hagyományotokkal, amelyet továbbadtatok; de sok más ehhez hasonlót is tesztek. Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás: Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, tanításuk csak emberi parancs” (Mt 15,1-9) Jézus remekül összefoglalja küldetését az utolsó vacsorán: „Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok. Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, és arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle. Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást!”(Jn 15,14-17)„Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza”.(Jn 13,3) Ezért a szeretetet egy rabszolgai munkával, tanítványai lábának megmosásával gyakorolja. A nyilvános működése is csupa szeretetszolgálat: tanít és gyógyít, szorítja kifelé a sátánt. Szent Pál remekül foglalja össze az Úr küldetését: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban,s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2,5-11) 


Himnusz CCXX.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Háromszor három óra már
az Úr kegyelméből lejár:
ki három és egy teljesen,
őt áldjuk dallal lelkesen.
Isten szentséges titkait
hűséggel tartsa tiszta szív:
Szent Péter itt a mesterünk,
gyógyító csodával tanít.
Lélekben zsoltározva így
a szent apostolok nyomán,
Krisztustól kérjünk általuk
a gyenge lábnak új erőt.
Dicsérjük őt, ki jó Atyánk,
és egyszülött örök Fiát,
s a Szentlelket, ki vigaszunk
meg nem szűnő időkön át. Ámen.


Szeretetszövetség a Szűzanyával – Bemutatkozik a papszentelésre készülő Schönstatt Mozgalom



Szeretetszövetség a Szűzanyával – Bemutatkozik a papszentelésre készülő Schönstatt Mozgalom


Július 8-án a budapesti Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros pappá szenteli Csermák Pétert, az első lelkipásztort, aki a magyarországi Schönstatt Mozgalom tagja. Ez alkalomból Soós Viktorral és Zsuzsannával, a Schönstatt Családmozgalom egyik vezető házaspárjával beszélgettünk.


– A Schönstatt Mozgalmat 1914-ben alapította Josef Kentenich (1885–1914) német pallottinus szerzetes. Milyen célok, elképzelések vezették őt?
Soós Viktor: Kentenich atya 1912-ben lett a nyugat-németországi Koblenz melletti Vallendar városka Schönstatt nevű városrészében gimnáziumi hitoktató. Két évvel később, amikor a szünidőből visszatértek a fiúk – már az I. világháború kitörését követően –, 1914. október 18-án fontos beszédet intézett hozzájuk, ezt tekintjük a Schönstatt Mozgalom alapításának. Ebben a beszédében Kentenich atya megosztotta a fiúkkal azt a szívbéli vágyát, hogy hívják meg közösségükbe a Szűzanyát, hogy különleges módon telepedjen közéjük, ossza áldásait és hassa a kegyelem csodáit. Ez az alkalom volt az első szeretetszövetség-kötés a Szűzanyával, ami azóta is a mozgalom lelkiségének alapköve, és amibe az elmúlt évszázadban schönstattiak ezrei kapcsolódtak be.
Kentenich atya elsősorban fiúkkal foglalkozott, később alakult meg a mozgalmon belül a Mária-nővérek kongregációja. Az alapító a II. világháború alatt Dachauban raboskodott, és ekkor – látva az evangélikus családok példáját – fogalmazódott meg benne, hogy a Schönstatt Mozgalmon belül szükség lenne a családok megerősítésére is. Magyarországon a családmozgalom az, ami erős, de külföldön nővérek és atyák is szép számmal vannak a mozgalmon belül.

Soós Zsuzsanna: Kentenich atya a 20. századi, erősen poroszos iskolarendszerben egy attól eltérő pedagógiai programot hirdetett meg ezeknek a fiúknak. „Szilárd, szabad, papi személyiségek legyünk” – ez volt a jelmondata. Ne felsőbb utasításra, kényszerből tegyük a dolgunkat, hanem a saját belső indíttatásunkból, a Jóisten iránti szeretetünkből. Ehhez a Szűzanyát hívta társként. Rengeteg jelet kapott, erősen kötődött Máriához, hitt abban, hogy ő az, aki az önnevelési folyamatban hatékonyan képes segíteni mindazokat, akik nyitott szívvel figyelnek rá.
– Magyarországon mióta létezik a Schönstatt Mozgalom?
S. V.: Az alapító házaspár Gódány Róbert és Rita. Róbert az 1956-os forradalom idején hagyta el Magyarországot. Később a bécsi Pázmáneumban lett papnövendék, de végül nem lett belőle lelkipásztor. Kispap korában egy schönstatti Mária-nővéren, Aquila nővéren keresztül ismerte meg a mozgalmat. Ebben az időben Kentenich atya az Amerikai Egyesült Államokban – Wisconsin államban, Milwaukee-ban – élt száműzetésben. Róbert itt találkozott vele először 1962 őszén. Később Kentenich atya visszatérhetett Schönstattba, a Gódány házaspár pedig Bécs egyik külvárosába költözött. Az 1980-as évek elején fölvetődött bennük, hogy jó lenne, ha öt gyermekükkel együtt visszatérhetnének a szülőföldjükre, Magyarországra. A környezetükben sokan értetlenkedtek, hogy a nyugati életet feladva haza akarnak menni a kommunista diktatúrába. Ők azonban küldetésüknek érezték ezt. Segítségükre volt Beller Tilmann atya, aki a magyar mozgalomnak sokáig meghatározó lelkivezetője volt, és megígérte nekik, évente meglátogatja, támogatja őket, hogy a Schönstatt Mozgalom Magyarországon is létrejöhessen. Tilmann atya először 1983-ban találkozott néhány családdal, 1985-től kezdődően pedig rendszeresekké váltak vezetésével az ún. családnapok, melyeket kezdetben ő, később pedig házaspárok tartottak. Rita és Róbert Óbudaváron – egy Veszprém megyei községben – telepedett le, és az ő családi házuk adott először otthont a magyarországi Schönstatt Mozgalomnak.

– Ez pontosan mikor történt?
S. Zs.: 1985-ben rendezték meg az első családnapokat. De már 1983-ban találkozott Tilmann atya a Gódány házaspár két baráti családjával, ezt tekintjük a magyarországi Schönstatt Mozgalom indulásának. Ettől kezdve csatlakoztak a családok a mozgalomhoz. A rendszerváltozásig egy zárt, kicsi közösség volt, de később személyes megszólítások révén egyre több család érezte úgy, hogy itt a helye, és örömmel vettek részt a családnapokon. A növekvő közösség kinőtte a Gódány család házát, és a vágy is megszületett arra, hogy Óbudaváron megépüljön a schönstatti kápolna. Ez a Schönstattban található ősszentély mintájára készült, ami eredetileg temetőkápolna volt, de 1914-ben Kentenich atya elkérte a pallottinusoktól, hogy a fiúk közösségének saját otthona legyen.
Idővel a Schönstatt Mozgalom elterjedt a világon – jelenleg már több százezer ember tartozik hozzánk –, és a helyi közösségek szinte mindenütt megépítették ennek az ősszentélynek a másolatát. Ma már mintegy kétszáz ilyen kápolna van világszerte, mindegyik ugyanúgy néz ki, mint az ősszentély, belsőleg és külsőleg is. Magyarországon 2005-ben szentelték fel a kápolnát Óbudaváron. Ennek a mi kápolnánknak van egy sajátossága. Tilmann atya feltételül szabta, hogy a magyarországi Schönstatt Mozgalom akkor építsen kápolnát, ha van száz elkötelezett család, aki tevékenyen részt vesz a mozgalomban. A kétezres évek elején már megvolt ez a szám, ma pedig lényegesen többen vagyunk, a nyári családnapokon 180-200 család vesz részt rendszeresen, ezer fölötti a létszám, ennyi ember kötődik szorosan a mozgalomhoz.

– A központ tehát Óbudavár.
S. V.: Óbudaváron van egy képzőközpont, és ott van a szentély is. Rendkívül fontos ugyanakkor, hogy az elkötelezett családok otthonában van háziszentély, amelyet mindenki a saját lelki elköteleződése alapján alkot meg, egy atya pedig megáldja. A háziszentélyek mintegy „mellékoltárai” az óbudavári szentélynek. Kegyelmi hálót alkotnak. Meghívjuk otthonainkba a Szűzanyát, hogy legyen ő a nevelőnőnk. Nem az a lényeg, hogy a szentélyek kőből épülnek, sokkal fontosabb ennél, hogy lélekben hordozzuk a schönstatti szellemiséget. A fiataljaink szívében régóta ég a vágy, hogy Budapesten is legyen egy szentély, de nem maga a felépítmény a fontos, hanem hogy legyen mögötte egy közösség, amelynek tagjai lélekben hordozzák és élik meg a krisztusi lelkiséget, így gyűjtve össze a kegyelmi tőkét, hogy minél mélyebben elköteleződjünk.
S. Zs.: Imádsággal, áldozattal, felajánlásokkal épül a schönstatti közösség és a szentély, így épült fel az óbudavári is. Az ottani szentély padlójában, az oltár alatt a mai napig be vannak építve azok a kis cédulák, melyek azokat a lelki áldozatokat szimbolizálják, amelyekből a szentély felépült. Ez a mai napig így van, egy olyan közösségről van szó, melyben intenzíven megélhetjük az emberekkel, a Jóistennel és a Szűzanyával való kapcsolatunkat.
– A központi Óbudaváron kívül hol vannak még olyan helyek, ahol rendszeresen találkozhatnak egymással a magyarországi schönstatti családok?
S. V.: A családnapokat Óbudaváron tartjuk, de miután kinőttük a központi helyünket, az egyéb rendezvényeinket gyakran tartjuk lelkigyakorlatos házakban. A legfontosabb a közösségünkben a házaspárok élete, kapcsolata. Fontos, hogy mint házaspár tudjunk együtt növekedni és elköteleződni. Emellett öt-hat párból álló családcsoportjaink vannak – havonta járunk össze. A Schönstatt Mozgalom legalapvetőbb küldetése, hogy a házaspárokat, a családokat erősítse, szem előtt tartva Tilmann atya figyelmeztetését, hogy a házasság munka, folyamatosan kell dolgoznunk kettőnk kapcsolatán.
– Kentenich atya házasságon kívül született, ami abban az időben a mostaninál lényegesen több hátránnyal, negatív előítélettel járt. Vajon mennyire volt meghatározó ez a tény abban, hogy ilyen kiemelt jelentőséget tulajdonított a családnak?
S. Zs.: Amikor Kentenich atyát megkérdezték, mit tart nagyobb megpróbáltatásnak a saját életében, a három év koncentrációs tábort Dachauban vagy a tizenöt éves száműzetést Amerikában, esetleg azt, hogy az egyházban kezdetekben nem értették meg a törekvéseit, azt válaszolta: egyiket sem, hanem az apanélküliséget, hogy édesapa nélkül kellett felnőnie. A Szűzanya közbenjárására Isten hatalmas kegyelme volt Kentenich atya életében, hogy apa nélkül felnőve tudott mindenki számára atya lenni. Kezdettől fogva úgy tekintettek rá a fiúk, akikkel foglalkozott, de a későbbiekben mások is, hogy ő mindenkinek az édesapja, lelkivezetője volt, és aki beszélt vele, úgy érezte, hogy az adott pillanatban ő a legfontosabb a számára.

S. V.: Kentenich atya nyolc és fél éves volt, amikor az édesanyja fölajánlotta a Szűzanyának, és a Máriával való mély kapcsolata meghatározta és áthatotta egész életét. Szűz Mária az ő szemében egyszerre volt édesanya, nevelőnő és királynő. Ez a mi számunkra is rendkívül fontos. Ha valaki apa vagy anya nélkül nő fel, de akkor is, ha teljes családban, tudnunk kell, hogy van egy mennyei édesanyánk, aki amellett, hogy anyaként gondoskodik rólunk, nevelőnőnk is. A mi feladatunk pedig az, hogy az ő segítségével folyamatosan neveljük magunkat, hogy ezáltal még közelebb kerüljünk a Jóistenhez.
– A családok a magyar Schönstatt Mozgalom lelkiségi csoportjai. Milyen a kapcsolat ezen csoportok között, milyen gyakran találkoznak egymással?
S. Zs.: Kentenich és Tilmann atya is egyaránt azt hangsúlyozták, hogy a házaspár az első, ezért a családcsoportjaink nem találkoznak túl sűrűn, havonta egyszer van összejövetel. Ezeknek a találkozóknak megvan a tematikájuk, megbeszéljük egymással, hogy az egyes családok milyen élethelyzetben vannak, közösen olvassuk Kentenich atya valamelyik írását, vagy feldolgozzuk a nyári családnapokon elhangzott előadásokat. Lényeges, hogy nem megváltoztatni akarjuk egymást, hanem csak a megtapasztalásainkról beszélünk, hogy mit mond számunkra az adott szöveg, gondolat, és főleg azt, hogy mit üzen a tanítás a saját személyes életünkre vonatkozóan. Természetesen a családcsoportokban nagyon mély, emberi kapcsolatok születnek meg és formálódnak ki, különösen, amikor egy közösség már régebb óta együtt van. Hordozzuk egymást lélekben.
S. V.: Szólnék még három fontos törekvésünkről. Nem a magunk számára akarunk létrehozni egy közösséget és egy baráti társaságot, hanem az egyházban és a társadalomban akarunk élni és szolgálni. Schönstatt-tól egy lelki hátteret, kötődést kapunk, de nem az egyházból kivonulva. Kentenich atya sírfeliratán ez szerepel: „Szerette az egyházat.” A másik pedig – amint azt már említettük is –, hogy a leglényegesebb a férj és feleség közötti munka. Ezért arra törekszünk, hogy minden héten egyszer szakítsunk időt egy olyan beszélgetésre, amely nem a háztartásról, gyakorlati dolgokról, hanem kettőnk lelki állapotáról, növekedéséről szól. Nagyon fontosak a gyermekeink, akikkel a Jóisten megajándékozott bennünket, és akiket ránk bízott, amíg ki nem repülnek, de mégis, házaspárként igyekszünk kettőnk kapcsolatát erősíteni ezekben a beszélgetésekben. A harmadik fontos jellemzőnk, hogy a családnapokra a gyerekeinket is vihetjük magunkkal, mert lényeges, hogy már egészen kicsi kortól kezdve részt vegyenek velünk ezeken a programokon, később már maguk dönthetnek erről. Amíg mi lelkileg igyekszünk erősödni, töltődni, schönstatti vagy más fiatalok vigyáznak rájuk, játszanak velük.

– Ha, ne adj’ Isten, válságba kerül egy házasság, hogyan próbálnak segíteni a mozgalmon belül?
S. V.: Minden családban, házasságban lehetnek nehézségek, megpróbáltatások, nem élünk rózsaszín ködben, hanem benne a mai társadalomban. Mi is átélhetünk, átélünk kísértéseket, megpróbáltatásokat. A Schönstatt Mozgalom célja és feladata azonban nem a válságmenedzselés. Imában és lelki felajánlásokban hordozzuk egymást, ha valaki súlyos nehézségeket él át. Az előadásokban, beszélgetéseinkben azonban a pozitív dolgokat igyekszünk inkább megosztani egymással. Ha egy házasságban gondok merülnek fel, akkor ajánlatos nekik először a lelkivezetőjükhöz fordulniuk, vagy kérhetnek segítséget egy másik házaspártól is.
S. Zs.: Schönstatt egyik nagyon fontos üzenete, hogy igyekezzünk a házastársi kapcsolatainkat mindig frissen tartani, hogy ne is jussunk el odáig, hogy nagy válságba kerülünk. Adódhatnak persze nagyon nehéz élethelyzetek, de ezek megoldására, hordozására léteznek hatékony stratégiák. Ha képesek vagyunk arra, hogy a gondok idején visszanyúljunk az örömteli pillanatokhoz, a szép élményeinkhez, az nagyon erősíti a kapcsolatunkat, és akkor, még ha úgy is érezzük, hogy most kicsit nehezebb, vagy nem érezzük azt, hogy teljesen egy hullámhosszon vagyunk, az évek során átélt lelki gazdagság és sok öröm segít abban, hogy túllendüljünk a nehézségeken, és erősítsük egymást. Nem szabad elfeledkeznünk a leglényegesebbről, a Jóisten kegyelméről és a Szűzanya közbenjárásáról, amit folyamatosan megtapasztalunk az életünkben.

– Ezen a héten, július 8-án, pénteken este jelentős eseményre kerül sor a magyarországi Schönstatt Mozgalom életében: a budapesti Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros pappá szenteli Csermák Péter diakónust (a képen a diakónusszentelés után látható – a szerk.). Ő a hazai Schönstatt Mozgalom első olyan tagja, akiből pap lesz.
S. V.: Ez a Jóisten hatalmas ajándéka, kegyelme. Említettük, hogy Magyarországon a családmozgalom erős, és Péter szülei az elsők között vettek részt a családnapokon, még a nyolcvanas évek közepén. Pétert Tilmann atya keresztelte meg. Van már Mária-nővérünk is, Oroszi Klára Mária nővér, aki egyelőre még kint él Bécsben, és mozgalmunkért dolgozik Gertrúd Mária nővér, aki német származású, de szívében teljesen magyar, Tilmann atya rábízta a magyar mozgalom lelkivezetését. Péter hosszú ideje készül papi hivatására. Kentenich atya elképzelése az volt, hogy harmincéves kor előtt nem szentelnek Schönstattban papot, és a szerzetesnővéreknél is megvárják, míg valaki mélyen elköteleződik. Fontos tehát látnunk, hogy Péter több mint tíz éve tanul és készül arra, hogy pap legyen. Németországban tanult, de rendkívül fontos számára az, hogy Budapesten legyen a szentelése, ezért is kérte fel Erdő Péter bíborost, hogy ő szentelje pappá.
Budapesten él sok, a mozgalmunkhoz tartozó egyetemista, akikkel Péter szeretne hosszú távon együtt dolgozni, foglalkozni. Ezért is volt fontos, hogy a magyar egyház központi egyházmegyéjében legyen az ő papszentelése, az újmiséje pedig vasárnap lesz Óbudaváron. Péter Keszthelyen született, a szülei azon a környéken élnek, de fontos számára, hogy a magyarországi Schönstatt Mozgalom központjában mutassa be az újmiséjét. Itt együtt ünnepel majd az egész Schönstatt Család, és sok külföldi vendéget várunk, Németországból, Ausztriából, Horvátországból, Spanyolországból is.
Péter pappá szentelését megelőzően a Szent István-bazilika kincstárában kiállítás nyílik Ozsvári Csaba ötvösművész munkáiból. Ő szintén tagja volt a Schönstatt Mozgalomnak, hét évvel ezelőtt halt meg. Nemcsak nemzetközi hírű művészként övezi tisztelet a közösségünkben, hanem mert szerető családapaként és mély imaéletet élő, hitvalló keresztényként élt közöttünk hirtelen és a közösség szeme láttára bekövetkezett haláláig. Különösen sokat imádkozott a papokért és papi hivatásokért. Az ő liturgikus munkáiból készült tárgyakkal misézik Erdő Péter bíboros Csermák Péter pappá szentelési szentmiséjén.
A Schönstatt Mozgalom egy nagy család, szervesen összetartozó közösség, és ennek most különleges kegyelmi pillanata Péter pappá szentelése.
Csermák Pétert a július 8-án 18 órakor kezdődő szentmise keretében  szenteli pappá Erdő Péter bíboros. A szentmise előtt, 17 órakor a Szent István-bazilika kincstárában Ozsvári Csaba ötvösművész munkáiból nyílik kiállítás. 22 órakor a Magyar Schönstatti Fiúmozgalom tagjai fáklyás futásra indulnak, melynek végcélja Óbudavár.
Csermák Péter július 10-én, vasárnap 10.30-kor mutatja be újmiséjét Óbudaváron, a Schönstatt-szentélyben. Az ünnepi szónok Márfi Gyula veszprémi érsek lesz.
14 órától – Péter újmisés jelmondatához kapcsolódóan – az öröm útján járva egy vidám délutánt tölthetnek együtt a jelenlévők. 14.30-kor a kápolnában Ther Antal és Ágnes a szentélyről, annak történetéről és az ott található szimbólumokról tart ismertetést az érdeklődőknek, és a délután folyamán lehetőség nyílik a Házaspárok útjának végigjárására is. 16 órától közös hálaadást, imádságot tartanak a szentélynél.


Évközi tizennegyedik hét csütörtökje



Évközi tizennegyedik hét csütörtökje


Mielőtt útnak indítaná Jézus az általa kiválasztottakat, tanítást ad nekik arra vonatkozóan, hogy mi lesz a feladatuk és azt milyen módon, milyen lelkülettel végezzék. Útmutatásait azzal kezdi, hogy küldöttei hirdessék az embereknek: Elközelgett a mennyek országa! Ő is ennek meghirdetésével kezdte meg nyilvános működését és tanítványaitól is ezt kéri. Feladatuk lesz továbbá a betegek, köztük a leprások gyógyítása, a halottak feltámasztása, illetve az ördögök, a gonosz lelkek kiűzése a megszállottakból. Hatalmuk tehát arra van, amire Jézus megbízást ad nekik s amit Mesterük is tett.
Az általuk végzendő feladatok felsorolása után Jézus felhívja figyelmüket, hogy szolgálatukat ingyenesen kell végezniük, s arra sincs szükség, hogy pénzt vigyenek magukkal az útra. Tulajdonképpen teljesen eszköztelenül, mindössze az Úrtól kapott tanítás és erő birtokában indulnak, hogy küldetésüket teljesítsék. Látszik, hogy teljesen megbíznak Jézusban, mert nincs ellenvetésük, nem tesznek fel kérdéseket, hanem lelkesen indulnak.
Erre a missziós és apostoli lelkületre, a feltétlen bizalomra és az eszköztelenség elfogadására van napjainkban is szüksége mindazoknak, akik Krisztus követségében elindulnak, hogy örömhírét terjesszék. Szolgálatuk által növekszik az Isten országa.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne gyengüljön el! Add, hogy akadályokat nem ismerve keressünk és kutassunk téged! Add, hogy felismerhessünk téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat! Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni neked. Add, hogy tudjunk mindig leborulni istenséged titka előtt!
 


Jézus Szent Vére 2.




Hogy a Szentlélek kegyelmével minden Isten-keresőt megvilágosíts


Az Atya Szentlelke ma, az evangéliumban, az alábbi sorokat húzza alá a számomra – figyelmembe ajánlva:
„tanítványait”; „Hatalmat adott nekik”; „A pogányokhoz vezető útra ne térjetek le, (...) Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: „Elközelgett a mennyek országa!”
Mi jellemzi, Jézus szándéka szerint a tanítványt szó?
  • Jézus maga válassza ki tanítványait
  • A tanítvány az, aki Jézust egyetlen, feltétlen mesterének ismeri el
  • A tanítvány hűséggel és állhatatosan ragaszkodik mestere tanításához
  • A tanítvány mindvégig nyitott marad rá, hogy mestere tanítását befogadja, még akkor is, mikor már apostolává lesz. Mert az apostol csak több a tanítványnál, de tudja, hogy tanítvány lét nélkül, nem lehet apostola Krisztusnak.
A hatalom, a fentiekkel azonosultan, Jézus szándéka szerint annyit tesz, hogy szolgáló szeretettel, Vele való közösségben cselekvő. Tehát az, aki e kegyet bírja (és nem csak, hogy megkapta!), kész rá, hogy saját akaratát, emberségét és minden készségét alárendelje Krisztusban, az Atya akaratának, az által végbe menjen az Isten megtisztító szándéka azokon, akik szenvednek tőle, és tudatában vannak annak, hogy gonosz lélek gyötri őket, melytől szabadulni akarnak!
Úgy látom, hogy nagy jelentést tulajdonít Jézus annak, hogy a küldetését kik számára adja tanítványainak. Nem bárki számára, vagyis, „ne adjátok a szent dolgokat kutyáknak, és gyöngyeiteket ne dobjátok a disznók elé” [Mt 7,6], hallom Jézus korábbi intését, e szavainál!
Vagyis, annak, akinek szüksége van rá, azoknak kell a ti hatalmatok, pontosabban az a hatalom, amit Jézus ad, hogy azzal használjanak, az Ő nevében!
„Elközelgett a mennyek országa!” – a tettek értelme ez, hogy e szavak jelentése megérintse a gyógyult szívet és testet! Vagyis, nem elég az, hogy megértse ezt bárki is. Az üzenetnek be kell hatolni a szívbe, és a szívből kell szétáradnia a jelen valóságba, vagyis a testi emberbe, hogy idegei, izmai, gondolatai, szavai és tettei legyenek képesek sugározni, hirdetni, e szavak misztériumát!
Egyetlen tett sem önmagáért való! Az a tett, mely csodát kelt az emberben, mely hatni akar az emberre, annak értelme az, hogy felfogja, hitet adjon számára: hogy nem e földi dolgok fontosak önmagukban, hanem e földi dolgok arra valók, hogy elvezessék az embert e fizikai létből, az öröklétére! Üdvösségre akar segíteni bennünket Jézus! Értsük már meg! De arra nem lehetünk alkalmasak, ha nem vagyunk képesek elengedni e világ kínálta örömöket, „szükségünket”, kényszereinket, függőségeinket!
Hol van az én akadályom? Hol vannak számomra is, ki tanítványa igyekszem lenni, azok az akadályok, melyektől nem vagyok képes elszakadni, hogy egészen krisztusivá, igaz tanítvánnyá lehessek képes válni!?
Mert, akiket küld Jézus, a tanítványainak is szükségük van a Jézustól kapott hatalom gyakorlására. Azért, hogy láthassák, illetve, maguk is gyógyulhassanak, megfejlődhessék a maguk kiteljesedését. Bizony, a küldetés, mely Jézustól való, egyben a gonosz részéről kísértéssé is lehet. Ezt tudnia kell minden tanítványnak, ahogy Jézus tudja, és főpapi imájában is elhangzik: „Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.” [Jn 17,15]
A küldetésről, magáról is kell szólni! Mit jelent a feladat? A ma elhangzó zsoltár szavai gyönyörűen tanítják! Semmi mást nem kell tennie annak, aki küldetésben van, mint a zsoltáros szavai szerint elbeszélni ki az a számomra, aki küld hozzád, ahhoz, akinek szüksége van erre a csekély megerősítésre, amit én tudok adni számodra, Krisztusból és Krisztusról.
Gyönyörű, már maga a krisztusi tanítás is csodát keltően kifinomult, egymásba fonódó, egymásra épülő, egymást igazoló, és bizonyosságot adó szavak láncolata, melyet, ha megértenünk – megragadnunk sikerül, akkor sodornak bennünket a teljesség, a kiteljesedés felé!
Sodrásodban terelj, vezess engem Istenem, Atyám, jó érzéssel, csodálattal, és megengedőn, ki a Fiúban és a Szentlélekben jössz el hozzám, és vonzani próbálsz! Győzz le engem! Akarom! Ámen


Himnusz CCXIX.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Dicsérjük dallal az Urat,
buzgó készséggel lelkesen:
az óra, íme, délre jár
s bennünket imádságra hív.
Ez szent idő: az áldozat,
boldog Bárány, keresztre száll
és híveit megváltva most
dicsőségünket szerzi meg.
E fénytől, mely tűzőn ragyog,
homályba hull a déli ég:
szívjuk szívünkbe lelkesen
kegyelme lángját s erejét.
Dicsérjük őt, ki jó Atyánk,
és egyszülött örök Fiát,
s a Szentlelket, ki vigaszunk
meg nem szűnő időkön át. Ámen.


Együtt Európáért – Európai keresztény közösségek, mozgalmak találkozója Münchenben



Együtt Európáért – Európai keresztény közösségek, mozgalmak találkozója Münchenben


„Találkozás – kiengesztelődés – jövő” volt a hármas jelszava annak a nemzetközi találkozónak, melyet az európai keresztény közösségek és mozgalmak rendeztek június 30. és július 1. között Münchenben „Együtt Európáért” címmel.



A mintegy negyven országból, köztük hazánkból is érkező 1700 résztvevő egy kétnapos kongresszuson vett részt, melyet a múlt szombaton egy 5000 Krisztus-hívőt fogadó nyilvános rendezvény zárt a müncheni Karlsplatzon. Ferenc pápa és I. Bartholomaiosz pátriárka videoüzenetben szólt a résztvevőkhöz.

Üzenetében a pápa hangsúlyozta, hogy gyorsan változó és számos kihívást jelentő világunkban „Európának el kell gondolkodnia és fel kell tennie magának a kérdést, hogy a kereszténységgel átitatott mérhetetlen öröksége csupán múzeumi darab-e, vagy még hatni tud-e a kultúrára és ajándékozni tudja-e kincseit az egész emberiség számára.” Üdvözölte a találkozó résztvevőit, akik azért gyűltek össze, hogy „hidakat építsenek és legyőzzék a nyílt vagy leplezett konfliktusokat”. A Szentatya hangsúlyozta a különböző karizmák szerepét, melyek Isten ajándékai korunk egyháza számra és segítenek abban, hogy válaszokat találjunk az égető kérdésekre. „Életstílusotok alapja – mondta – az evangéliumi radikalitással megélt kölcsönös szeretet. A kölcsönösség kultúrája párbeszédet, egymás iránti tiszteletet, befogadást, kölcsönös segítségnyújtást jelent”, ez pedig kézzelfogható tanúságtétel, amely elvezet hitre.

„Ha egész Európa a népek családja szeretne lenni – folytatta a pápa –, akkor újra középpontba kell állítania az embert, nyitott és befogadó kontinenssé kell válnia, és folytonos együttműködési formákat kell megvalósítania mind a gazdaság, mind a társadalom és a kultúra terén . (…) Ebben a sok nemzetből összetevődő Európában tegyetek tanúságot arról, hogy egyetlen Atya gyermekei és egymás testvérei vagyunk. Legyetek a remény értékes magva, hogy Európa újra felfedezhesse azt a hivatását, hogy hozzájáruljon a mindenki között megvalósuló egységhez.”

Bartholomaiosz pátriárka is a szolidáris cselekvés fontosságát húzta alá: „Világunk példátlan kihívások előtt áll, melyek rákényszerítenek bennünket arra, hogy egyesüljünk, együttműködjünk és támogassuk egymást.”

A rendezvényen több jelentős egyházi személyiség is részt vett, így az ökumenizmusért felelős Kurt Koch, és elődje, Walter Kasper vatikáni bíborosok, Reinhard Marx bíboros, müncheni érsek, Heinrich Bedford-Strohm evangélikus tartományi püspök.

A fórumokon és kerekasztal-beszélgetéseken szinte minden lényeges kérdés terítékre került a migrációtól a környezetvédelemig, az új evangelizációtól a párbeszéd misztikájáig. A találkozón több nemhívő és baloldali értelmiségi is részt vett az egyház nemhívőkkel folytatott párbeszédének részeként, partnerséget keresve a keresztényekkel kontinensünk megújításában.

Az Együtt Európáért program Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítója kezdeményezésére jött létre 1999-ben, miután II. János Pál pápa az előző évben arra szólította fel a katolikus közösségeket és mozgalmakat, hogy sajátos karizmájukat megtartva legyenek együtt egyház. A Szent Egyed Közösség, a Katolikus Karizmatikus Megújulás, a Schönstatti mozgalom és mások azonnal csatlakoztak. Az első nagy közös megmozdulásra 2004-ben Stuttgartban került sor, ahol már jelen voltak a protestáns és ortodox közösségek is. Ma mintegy 300 keresztény közösség és mozgalom csatlakozott az Együtt Európáért hálózathoz, hogy összefogjanak Európa keresztény megújításáért.
A magyar résztvevők közül a szegedi Rózsa házaspár osztotta meg tapasztalatát a Kiengesztelődés kultúrája a házasságban és a családban című fórumon. Beszámoltak összekülönbözésükről, válásukról, találkozásukról a Fokoláre lelkiségből táplálkozó családokkal, majd kiengesztelődésükről, szentségi házasságukról és az ebből kibontakozó közösségi életükről.

Györök Tibor atya az országban működő ökumenikus lelkészkörök mindennapjairól és tanúságtételéről beszélt, valamint együttműködésükről más egyházi és világi szervezetekkel. Kihangsúlyozta szegedi kezdeményezésüket, a Tágas Tér fesztivált, ahol a város összefogását láthatták a közös javak és értékek érdekében.
* * *

Az Együtt Európáért találkozó résztvevői a következő zárónyilatkozatot fogalmazták meg:
Az együttműködésnek nincs alternatívája

Egyek a különbözőségben – Európában ez a remény ma aktuálisabb, mint valaha. Európa nem válhat erődítménnyé és nem emelhet újabb határokat. Az együttműködésnek nincs alternatívája. Az együttműködés kiengesztelődésben megvalósuló különbözőségben lehetséges.

Reményünk forrása az evangélium

Jézus Krisztus az egységért imádkozott és az életét adta ezért. Az evangélium mondja ezt, mely szinte kétezer év óta a kultúra meghatározó ereje Európában. Jézus Krisztus arra tanít, hogy határok nélkül szeressünk, és mindenkit. Ő megmutatja az irgalmasság és a kiengesztelődés útját: bocsánatot kérhetünk és megbocsáthatunk egymásnak. Jézus Krisztus evangéliuma hatalmas forrás, melyből reményt meríthetünk a jövő számára.

Európa – a tisztelet és megbecsülés kultúrája

A világháborúk borzalmai megtanították, hogy a béke értékes ajándék, melyet meg kell őriznünk. Jövőnket a másik iránti tiszteletnek és megbecsülésnek kell jellemeznie, akkor is, ha az a másik egy idegen.

Az egység lehetséges – Kerekedjünk felül a megosztottságokon

Arra hívunk minden keresztényt, különösen az egyházak vezetőit, hogy kerekedjünk felül a megosztottságokon. Ezek szenvedést, erőszakot és igazságtalanságot okoztak, és aláásták az evangéliumi hitelességet. Mi, keresztények kiengesztelődve, teljes közösségben szeretnénk együtt élni.

Elhatározásunk

Éljük Jézus Krisztus evangéliumát, szavainkkal és tetteinkkel tanúságot teszünk róla.

A kiengesztelődés útját járjuk és lehetővé tesszük, hogy közösségeink, egyházaink, népeink és kultúráink éljék az „egységet a különbözőségben”.

Tisztelettel közeledünk a más meggyőződésű és vallású emberekhez, és igyekszünk párbeszédet folytatni velük.

Elkötelezzük magunkat, hogy a világban erősödjön az emberiesség és a béke.
Olyan közös Európa lebeg a szemünk előtt, amely minden félelemnél és egoizmusnál erősebb.

Bizalmunkat a Szentlélekbe vetjük, aki folytonosan megújítja és élteti a világot.