2016. június 11., szombat

Jézus Szíve 9.



Jézus Szíve, minden dicséretre legméltóbb Szív, irgalmazz nekünk!

Értékes élmény, ha valakit eredményes munkájáért megdicsérnek. A főnök a beosztottját, a tanár a diákját, idősebb ember a törekvő fiatalt. Istennel kapcsolatban mi nem így dicsérünk, hiszen mi hozzá képest jelentéktelen parányok vagyunk. „Dicsérjétek az Urat minden népek, dicsérjétek őt minden nemzetek! Mert megerősíttetett mirajtunk az ő irgalma, és jósága örökre megmarad”. (Zsolt 117,1-2) Nagyon szép szokás volt, amely nálunk, magyaroknál még a XX. században is élt, hogy a katolikusok papjukat, de egymást is így köszöntötték: „Dicsértessék Jézus Krisztus! Mindörökké! Ámen”. Ennek alapvetését a Filippi levélben olvashatjuk: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr! Az Atyaisten dicsőségére” (Fil 2,5-11) 


Himnusz CVIC.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Krisztus, tündöklő nappalunk,
az éj árnyát eloszlatod,
kit fényből fénynek vall a hit
és fénnyel áldod szentjeid.
Esengünk hozzád, szent Urunk,
míg tart az éj, vigyázz reánk,
találjunk benned pihenést,
adj nyugodalmas éjszakát.
Mikor lecsukjuk két szemünk,
a szívünk virrasszon veled,
őrködjék mindig jobb kezed
hűséges híveid felett.
Védelmezőnk, tekints le ránk,
igázd le ellenségeink,
vezesd szolgáidat, kikért
véred váltsága volt a bér.
Legyen most néked, Krisztusunk,
és szent Atyádnak tisztelet,
s a Szentléleknek is veled
zengjen dicséret szüntelen. Ámen.


Ferenc pápa beszéde az Egyházak Világközösségéhez: együtt szolgálni az evangelizáció és a szolgálat közös küldetését



Ferenc pápa beszéde az Egyházak Világközösségéhez: együtt szolgálni az evangelizáció és a szolgálat közös küldetését


Ökumenikus találkozó a Vatikánban - 

Június 10-én délben Ferenc pápa a Vatikánban fogadta az Egyházak Világközössége vezetőségének tíz fős küldöttségét, mely a napokban az Egységtörekvés Pápai Tanácsának a vezetőivel értekezik. A pápa örömmel szólt a mostani találkozóról, mint az Úr kérésének, vagyis „hogy mindnyájan egy legyünk”, egy újabb jeléről. „Tíz év telt el azóta, hogy az Egyházak Világtanácsa látogatást tett XVI. Benedek pápánál, és hogy időközben 2010-ben az Ökumenikus Tanács és az Egyházak Világszövetsége történelmi közösségre jutott, mely egy újabb jelentős állomás a keresztények egysége felé vezető közös úton” – hangsúlyozta a pápa.
„Hálásak lehetünk az Istennek a megtalált testvériségért, mely ahogy Szent II. János Pál írta, az nem egy liberális filantrópia vagy valamiféle ködös szellemiség következménye, hanem az egy keresztség és az abból adódó követelmény elismerésében gyökerezik, hogy az Isten a műveiben dicsőül meg. Ebben az összefüggésben katolikus és protestáns keresztények együtt mozdíthatják elő azt a közösséget, mely mind jobban szolgálja az Urat. Örömteli a mostani találkozó, melynek témája: „A megigazulás és a szentségi mivolt”: a keresztény közösség, mint az igazságosság művelője”. A zárójelentés jól hangsúlyozza, mondta a pápa, hogy „a megigazulás és az igazságosság mennyire összetartoznak”. A Jézus Krisztusban való hit ugyanis konkrét tettekre sarkallnak minket és a megigazulás tana jegyében sok olyan terület létezik a reformált keresztények és a katolikusok között, melyen együtt lehet tanúskodni Isten irgalmas szeretetéről. A világ mai elsivatagosodó lelkiségében a keresztények közös feladata, hogy amfóraként vigyék el a reménységet a testvériséget és a szolidaritást, valamint az önzetlen szeretetet”. Végül arra buzdította Ferenc pápa az Egyházak Világközössége vezetőségének tíz fős küldöttségét, hogy „együtt mozdítsák elő az evangelizáció és a szolgálat közös küldetését”.


Évközi tizedik hét szombatja



Évközi tizedik hét szombatja


A mai napon ünnepelt Szent Barnabás nem tartozott azon tizenkét tanítvány közé, akiket Jézus választott ki az apostoli feladatra, hanem azon lelkes személyek egyike, aki az első keresztény közösségek tagjaként önként vállalkozott az evangélium hirdetésére. Általában Szent Pál apostol munkatársának szoktuk ők nevezni, bár valójában ő előbb kezdte meg a pogányok megtérítését, s ő vette maga mellé segítőtársként Pált, amikor az apostolok Antióchiába küldték a helyi közösség megerősítésére.
Barnabás tehát megérti Krisztus missziós parancsát és úgy dönt, hogy részt vesz abban a nagyszerű feladatban, amit Krisztus kért mennybemenetele előtt apostolaitól és minden követőjétől: „Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet” (Mt 28,19). Ugyanakkor nem csupán egyéni elszántságból indul, hanem a Szentlélek indítja őt erre a szolgálatra. Erről tanúskodik a következő megjegyzés: Barnabás „derék férfi volt, telve Szentlélekkel és hittel” (ApCsel 11,28). A Szentlélek ösztönzése indítja el Barnabást a pogányok evangelizálására és segíti őt a későbbiekben is munkája során. Alázata megmutatkozik abban, hogy munkájának eredményét sosem önmagának tulajdonítja, hanem Istennek.
Szent Barnabás példája segítsen minket abban, hogy apostoli lelkülettel tegyünk tanúságot Krisztusról!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenünk, aki csodálatos bölcsességgel kormányzod a világot, fogadd el hazánkért eléd terjesztett könyörgésünket! Add, hogy a vezetők bölcsessége és az alattvalók hűséges helytállása folytán erősödjék köztünk az egyetértés és az igazságosság, szüntelenül virágozzék a béke!



2016. június 10., péntek

Jézus Szíve 8.



Jézus Szíve, minden erény mélysége, irgalmazz nekünk!

Az erény lelki erő, mégpedig állandó készség a jóra. Erőt ad, hogy a jót könnyen és gyorsan megtegyük. Ez a litániás invokáció azonban kiegészítésre szorul: „Krisztus birtokában volt a tökéletességével összeegyeztethető erényeknek”. Ez a fogalmazásban szereplő megszorítás nem csökkenti Jézus emberi lelkének tökéletességét, hanem inkább kiemeli azt, amikor a teológusok közös nézete szerint figyelmünkbe ajánlja, hogy Jézusban nincs helye sok olyan erénynek, ami a gyarló emberi természet sajátja. Így pl. Jézusban nem volt és ma sincs hit, hiszen Ő emberi értelmével teremtetése első pillanatától látja Istent úgy, ahogy van. Remény sincs benne, hiszen Istent állandóan birtokolja. Nincs benne bűnbánat, hiszen neki bűne sem volt soha. Viszont azokban az erényekben, amelyek tökéletességével összeegyeztethetők, az alázatosságban, a legnagyobb mélységet éri el. Az alázatosság ugyanis nem bűnbánat, hanem tökéletes önismeret és önértékelés.


Himnusz CVIIC.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Világnak boldog Mestere,
Krisztus, megváltó Istenünk,
Atyád fényének fénye vagy,
igaz Isten az Istenből:
Szerelmed volt a késztetőd
halandó testet ölteni,
hogy új Ádámként visszaadd,
mit elvesztett a vétkes ős.
A szerelem, mely átölel
földet, tengert és csillagot,
atyáknak vétkén könyörül,
s bilincseinket eltöri.
Ó, el ne hagyja Szívedet
ez a nagyságos szerelem:
e forrásból merítsenek
a népek bűnbocsánatot!
Ezért nyitotta lándzsa meg,
ezért a tátongó sebek,
hogy bűneinket mossa le
az értünk csorgó vér és víz.
Jézus, teneked glória!
Szívedből kél a kegyelem.
Atya s Szentlélek, neked is
most és örök mindenkoron. Ámen.


Ferenc pápa: Légy talpon, figyelj, és menj!



Ferenc pápa: Légy talpon, figyelj, és menj!


A keresztény élet három magatartásban foglalható össze: „talpon lenni” Isten meghallgatására, „türelmes hallgatásban” lenni szavának befogadására és a „kijáratban állni” mások meghallgatására – fogalmazott a pápa június 10-én reggel a Szent Márta-ház kápolnájában tartott szentmisén.


Lehetsz megtért bűnös, aki eldöntötte, hogy újrakezdi az életét Istennel, vagy lehetsz a megszentelt életre kiválasztott személy, mindenesetre elfoghat téged is a félelem, hogy nem tudod már tovább csinálni, és a depresszió olyan állapotába kerülhetsz, amikor a hit is elhomályosodik – kezdte homíliáját a Szentatya.
Ennek a nehéz helyzetnek a jelzésére és az alagútból való kijutás szemléltetéseként Ferenc pápa felidézte a tékozló fiú helyzetét, aki depressziójában és éhségében a disznókat szemléli, majd a napi olvasmány főszereplőjére, Illés prófétára irányította a figyelmet a Szentatya. Illés győztes, aki sokat küzdött a hitért, vereséget mérve a Kármel hegyén a bálványimádók százaira. Aztán a sokadik üldöztetése során, amikor őt vették célba, elcsüggedt. Bátorságát vesztve egy fa tövébe roskadt, már a halált várva, de Isten nem hagyta ebben az elesett állapotban, hanem angyalát küldte hozzá ezzel a felszólítással: „Kelj föl, egyél, és menj!”
Ahhoz, hogy Istennel találkozzunk, vissza kell térnünk az ember teremtéskori állapotába, amikor „talpon volt, és járt” – tanította a pápa. – Így teremtett az Isten bennünket: saját fenségére, képére és hasonlatosságára, és járásra. „Menj, menj tovább! Műveld a földet, gyarapítsad, sokasodj! Menj ki!”, mondta Isten. Illés pedig kiment a hegyre, és megállt ott, az Úr jelenlétében.
Kimenni és Isten hallgatásába helyezkedni... De hogyan tudok biztosan találkozni az Úrral? – tette fel a kérdést Ferenc pápa. – A Királyok könyve beszédesen válaszol. Isten angyala felszólítja Illést, hogy hagyja el Hóreb hegyének barlangját, ahol meghúzta magát Isten jelenlétében. Mindazonáltal nem a sziklákat szaggató szélvihar, sem pedig az azt követő földrengés vezette őt ki. Akármilyen nagy a zúgás és mozgás, az Úr nincs ott! De a tűz után, a könnyű szél suttogásában, mint a kezdetkor, a beszédes csend alig hallható hangjában hozzánk szól!
Az angyal harmadik kérése Illéshez ez  volt: „Menj ki!” A próféta arra kapott küldetést, hogy térjen vissza a korábbi útjára, a puszta felé. Ebben áll a biztatása: legyen úton, ne maradjon bezárva saját önző kényelmességébe, hanem bátran vigye a többieknek az Úr üzenetét, vagyis induljon misszióba – emlékeztetett a Szentatya.
Mindig keresnünk kell az Urat. Tudjuk mindnyájan, hogy vannak nehéz pillanatok, melyek lefelé húznak, hitetlen és sötét pillanatok, amikor nem látjuk a horizontot és nem tudunk felállni. Mindnyájan ismerjük ezt. De jön az Úr, kenyérrel táplál és megerősít, ezt mondja: „Kelj fel, menj előre! Járj!” Ez kell az Úrral való találkozáshoz: talpra állni, és elindulni. Aztán várakozunk, nyitott szívvel, arra, hogy szóljon hozzánk. Ő pedig szól hozzánk. „Én vagyok, és erős lesz a hited.” Arra, hogy megőrizzed? Nem, hanem arra, hogy menj, és átadd másoknak, és másokat felkenj a szolgálatra! – zárta homíliáját Ferenc pápa.


Évközi tizedik hét péntekje



Évközi tizedik hét péntekje


A hegyi beszédben Jézus néhány példát említ, amelyekben szembeállítja a régi törvényt az újjal, s így szemlélteti az ő törvénye megtartásának módját. Ennek megfelelően a tegnapi evangéliumban az szerepelt, hogy a „Ne ölj!” törvény megtartása ott kezdődik, hogy az ember még a haragot is távol tartja magától és békülékeny lelkületre törekszik. A mai evangéliumi rész pedig a házassággal és a házasságtöréssel kapcsolatban fogalmazza meg az új törvény megtartásának módját. Kijelentése szerint nem csak az követi el a házasságtörés bűnét, aki megcsalja vagy elhagyja házastársát, hanem az is, aki bűnös vággyal néz más asszonyra. E szavak hátterében az húzódik meg, hogy Jézus jól ismeri az emberi lelkületet és a bűn természetét. A bűn nem a konkrét cselekedettel veszi kezdetét, hanem a bűnös gondolatokkal. Ha valaki teret ad annak, hogy ezek a gondolatok elhatalmasodjanak benne, akkor idővel ezek cselekedetekben válnak valóra.
Jézus figyelmeztet erre a veszélyre, ugyanakkor szavaival útmutatást ad arra vonatkozóan, hogy már kezdetben ellen kell állnunk a bűnös kísértéseknek és egyetlen lépést sem szabad tennünk a bűn útján. Bűnös hajlamaink, vétkes kívánságaink ismerete segíthet minket abban, hogy mely területekre érdemes jobban odafigyelnünk. A rendszeres lelkiismeretvizsgálat, lelki beszélgetés és szentgyónás abban segít minket, hogy minél előbb megálljunk a bűn útján.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Adj nekünk, Istenünk, alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket; mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk arra, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!



2016. június 9., csütörtök

Jézus Szíve 7.



Jézus Szíve, jósággal és szeretettel teljes Szív, irgalmazz nekünk!

 
A bölcselet megfogalmazása szerint jó az, aki, vagy ami megfelel a céljának. Az ember célját Isten határozta meg. „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra” (Ter 1,26) János evangélista pedig kiegészíti gondolkodásunk menetét: „Szeretet az Isten, és aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne.” (1Jn 4,16) Jézusban nemcsak megvolt a legnagyobb fokú szeretet az Atya iránt, hanem így tanít: „Az Atya énbennem van, és én az Atyában” (Jn 10 38) így volt ez az idő kezdete előtt is: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.” (Jn 1,1) Ez a viszony semmit sem változott a megtestesüléssel, hiszen Jézus személye a Fiú személye maradt. De a fölvett emberi természet is tökéletesen oda volt kapcsolva az istenséghez és a legtökéletesebb szeretetben egyesült vele. A közmegegyezés szerint az emberben a szeretet központja a szív. Így nyilvánvaló, hogy Jézus Szíve jósággal és szeretettel teljes Szív Isten felé. Ugyanezt mondhatjuk bátran az emberekhez fűződő viszonyában is.”Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen a világból az Atyához, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket”. (Jn 13,1) „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13) Irgalmazz Urunk, nekünk, és meg ne vond szeretetedet tőlünk soha!


Himnusz CVIIIC.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Világfenntartó Istenünk,
te mozdulatlan őserő,
aki a napfény idejét
időszakonként megszabod,
világos alkonyt adj nekünk,
ne áldozzék le életünk,
de szent halál jutalmaként
örök dicsőségedbe vígy.
Add meg, kegyelmes jó Atya,
Atyának egyszülött Fia,
és Szentlélek, Vigasztalónk,
egyetlen Úr, örök király. Ámen.

Ferenc pápa: Jézus egészséges realizmusra tanít, békéljünk meg egymással



Ferenc pápa: Jézus egészséges realizmusra tanít, békéljünk meg egymással


A „vagy így, vagy sehogy” mentalitás nem katolikus, hanem eretnek gondolkodás. Erre figyelmeztetett Ferenc pápa június 9-én reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.


A napi evangéliumi szakaszban (Mt 5,20–26) Jézus egészséges realizmusra tanítja követőit. A pápa kiemelte, mekkora kárt okoznak Isten népének azok az egyházi emberek, akik az ellenkezőjét teszik annak, mint amit mondanak. Meg kell szabadulni attól a merev idealizmustól, amely nem engedi, hogy kiengesztelődjünk egymással.

A ti igazságotoknak felül kell múlnia az írástudókét és a farizeusokét – utalt a Szentatya Jézus intésére, amelyet a hegyi beszédben mond tanítványainak. A nép meg volt kissé zavarodva, mert azok, akik a törvényt tanították, nem voltak következetesek életükben. Jézus azt kéri, hogy emelkedjünk felül ezen, és fölfelé haladjunk. A két főparancsot veszi példaként: „szeresd Istenedet” és „szeresd felebarátodat”, majd figyelmeztet, hogy aki haragszik testvérére, az méltó az ítéletre.

Jó ezt hallanunk, hiszen manapság annyira hozzászoktunk az igencsak változatos jelzőkhöz, amelyekkel másokat sértegetni lehet. Ez bűn, ez gyilkosság, ugyanis olyan, mintha felpofoznánk testvérünk lelkét, megsértenénk méltóságát – fogalmazott a pápa, majd keserű iróniával hozzátette: gyakran nagy szeretettel mondunk sok csúnyaságot másokról.

A csütörtök reggeli szentmisén gyermekek is voltak a kápolnában, az ő jelenlétükre utalva Ferenc pápa megjegyezte: ne aggódjunk, mert egy gyermek prédikációja a templomban szebb, mint amit egy pap, egy püspök vagy a pápa mondhat. Hagyjátok csak, mert ez az ártatlanság hangja, ami mindenkinek jót tesz!

Jézus azt kéri ettől az irányvesztett néptől, hogy fölfelé tekintsen és előre haladjon. A pápa kiemelte, mekkora kárt okoznak a népnek a keresztényietlen tanúságtételek: hányszor, de hányszor hallunk erről az egyházban! Az a pap, az a férfi, az a nő a Katolikus Akcióból, az a püspök, az a pápa azt mondja nekünk: „Tegyetek így!” – aztán ő meg az ellenkezőjét csinálja. Ez botrány, ami sérti Isten népét, és nem hagyja, hogy növekedjen, hogy előrehaladjon. A nép látta az írástudók és a farizeusok merevségét is: amikor jött egy próféta, aki egy kis örömet vitt nekik, üldözték, és meg is ölték. Nem volt ott hely a próféták számára. Jézus pedig azt mondja nekik, a farizeusoknak: ti megöltétek a prófétákat, üldöztétek őket, akik friss levegőt hoztak nektek.

A nagylelkűség, az életszentség, amit Jézus kér tőlünk, azt jelenti, hogy kilépünk önmagunkból, és mindig fölfelé haladunk – magyarázta Ferenc pápa. Ezzel megszabadulunk a törvény merevségétől és az idealizmusoktól is, amik nem tesznek jót nekünk. Jézus jól ismer minket, tisztában van természetünkkel. Arra buzdít tehát, hogy a megegyezést keressük, amikor valakivel összetűzésbe kerültünk. Jézus egészséges realizmusra tanít minket. Sokszor nem lehet elérni a tökéletességet, de legalább tegyétek meg, amit tudtok, egyezzetek meg. Ez a katolikus egyház egészséges realizmusa: az egyház soha nem azt tanítja, hogy „vagy ezt, vagy azt”. Ez nem katolikus. Az egyház azt mondja: „ezt és ezt”. Törekedj a tökéletességre: engesztelődj ki testvéreddel! Ne sértegesd! Szeresd! És ha fölmerül valamilyen probléma, legalább egyezz meg vele, hogy ne törjön ki háború. Ez a katolicizmus egészséges realizmusa. A „vagy így, vagy sehogy” nem katolikus gondolkodás, hanem eretnekség. Jézus mindig együtt tud zarándokolni velünk, megadja nekünk az eszmei célt, afelé kísér minket, megszabadít a törvény merevségének rabságából, és ezt mondja nekünk: Csináljátok addig, amíg tudjátok! Jézus megért minket. Ilyen a mi Urunk, és erre tanít minket – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Az Úr azt is kéri tőlünk, hogy ne legyünk képmutatók: ne dicsérjük az Istent ugyanazzal a nyelvvel, amivel a testvérünket sértegetjük. Tegyétek meg, amit tudtok – így buzdít Jézus –, legalább a háborúságot kerüljétek el egymással, egyezzetek meg!
A Szentatya végül egy különös fogalommal zárta homíliáját, amelyet ő az „alku kis szentségének” nevezett: „Ha nem is vagyok képes mindenre, de mindent akarok, megegyezem veled, legalább nem sértegetjük egymást, nem háborúzunk, és mind békében élünk.” Milyen nagyszerű is Jézus! Megszabadít minket minden nyomorúságunktól. Attól az idealizmustól is, ami nem katolikus. Kérjük az Urat, tanítsa meg nekünk, hogy kilépjünk minden merevségből, és fölfelé haladjunk, hogy imádhassuk és dicsérjük Istent; tanítson meg, hogy kiengesztelődjünk egymással; és azt is tanítsa meg, hogy a lehetőségeinkhez mérten megegyezzünk egymás között – mondta a csütörtök reggeli szentmisén Ferenc pápa.


Évközi tizedik hét csütörtökje



Évközi tizedik hét csütörtökje


A tegnapi napon már láthattuk, hogy Jézus kortársai és az első keresztény közösségek tagjai egyaránt keresték a választ arra, hogy milyen kapcsolat van a régi és az Úr által meghirdetett új törvény között. A mai evangéliumi részlet annak megerősítése, hogy Krisztus törvénye bizonyos értelemben felülmúlja, beteljesíti a régi törvényt. A szövegrészletben szereplő írástudók és farizeusok a régi törvény képviselői. Feladatuk az lett volna, hogy a törvényt hitelesen értelmezzék, magyarázzák és annak helyes megtartására tanítsák az embereket. E feladatukat azonban túlbuzgó módon végezték, és az idők során számos emberi előírással, paranccsal egészítették ki Isten törvényét, amelynek köszönhetően az eredeti isteni szándék háttérbe szorult. Jézus többször szóvá tette azt a hibájukat is, hogy inkább csak a törvény megtartásának látszatára törekedtek, mintsem a törvény szerinti életre.
Jézus, az Isten Fia azzal a joggal lép fel, hogy új értelmet adjon a törvényeknek, azaz újra felszínre kerüljön az a szándék, amiért Isten ezeket a parancsokat adta. A törvényeknek ugyanis semmi értelme nincs akkor, ha eltávolítanak Istentől és az embertárstól. A békülékeny lelkület már előrevetíti a szeretetnek azt a magasabb szintjét, amelyet Jézus megkíván követőitől s amiről a későbbiekben lesz szó.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, adj erőt, nehogy kifulladjak az úton, hogy segítsük egymást a holnap felé haladtunkban, hátra nem tekintve, nem méricskélve, mibe kerül a segítség! Adj erőt, hogy bátran szembenézzek a jövő feladataival, melyeket várnak tőlem az emberek, vagyis te! Adj erőt, hogy úgy reméljek, mintha ma reggel kezdődne az életem!



2016. június 8., szerda

Jézus Szíve 6.



Jézus Szíve, az igazságosság és szeretet tárháza, irgalmazz nekünk!


Igazságos az, aki mindenkinek megadja, ami megjár neki. Megadja a munka tisztességes bérét, visszaadja az illetéktelenül elvett holmit utolsó fillérig, nem követel többet, mint ami megjár. A szeretet arra késztet, hogy mindig mások javát szolgáljam önzetlenül, ne várjam a megajándékozottól a viszonzást, a magam boldogságát bízzam Istenre. Mindkét erény egyre mostohább lesz a modern, azaz pénzközpontú emberek szemében. Jézus már földi életében is azzal tűnt ki, hogy Istenember létére becsületesen dolgozott megfelelőbérért, isteni erővel végzett gyógyításaiért fillért sem kért, bár templomadóra nem kötelezett Isten- Fia volt, a vízből kihorgászott hal szájából vetette ki Péterrel az adópénzt (Mt 17.25-26)A szeretetét pedig maga jellemzi: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13) Jézus Szíve, Te az igazságosság és szeretet tárháza maradtál korunkban is. Kérünk, emelj fel minket is magadhoz. A pénzimádóknak pedig adj mielőbbi megtérést!


Himnusz CIXC.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Dicsérjük dallal az Urat,
buzgó készséggel lelkesen:
az óra, íme, délre jár
s bennünket imádságra hív.
Ez szent idő: az áldozat,
boldog Bárány, keresztre száll
és híveit megváltva most
dicsőségünket szerzi meg.
E fénytől, mely tűzőn ragyog,
homályba hull a déli ég:
szívjuk szívünkbe lelkesen
kegyelme lángját s erejét.
Dicsérjük őt, ki jó Atyánk,
és egyszülött örök Fiát,
s a Szentlelket, ki vigaszunk
meg nem szűnő időkön át. Ámen.
 


Ferenc pápa: Jézus irgalmassága mutatkozik abban, hogy magához kapcsol minket!



Ferenc pápa: Jézus irgalmassága mutatkozik abban, hogy magához kapcsol minket!


A Szentatya június 8-án az általános kihallgatás keretében tartott katekézisében a kánai menyegző története alapján elmélkedett Jézus irgalmasságáról mint a keresztény ember örömének és hitének alapjáról.



Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A katekézis megkezdése előtt szeretném üdvözölni azoknak a házaspároknak a csoportját, akik aranylakodalmukat ünneplik. Ez ám a család „jó bora”! Olyasmiről tesztek tanúságot, amit az ifjú házasoknak – akiket később fogok köszönteni – és a fiataloknak meg kell tanulniuk. Szép a tanúságtételetek! Köszönjük tanúságtételeteket!
Miután végigelmélkedtünk néhány példabeszédet az irgalmasságról, ma Jézus csodái közül az elsőnél fogunk elidőzni. János ezeket evangélista „jelek”-nek nevezi, hiszen Jézus nem csodálatot akart kelteni, hanem az Atya szeretetét akarta feltárni velük. Az első ilyen csodajelet éppen János beszéli el (Jn 2,1–11), és ez a galileai Kánában történik. Ez egyfajta „bejárati kapu”, amelybe olyan szavak és kifejezések vannak bevésve, amelyek megvilágítják Krisztus egész misztériumát, és megnyitják a tanítványok szívét a hitre. Nézzünk néhányat ezek közül.
A bevezetőben találjuk ezt a kifejezést: „Jézus a tanítványaival” (Jn 2,2). Mindazokat, akiket Jézus követésére hívott, önmagához kapcsolta egy közösségben, és ők most egyetlen családként mind hivatalosak a menyegzőre. Amikor a kánai menyegzőn megkezdi nyilvános működését, Isten népének jegyeseként mutatkozik meg Jézus, akit megjövendöltek a próféták; és feltárja előttünk azt a mély kapcsolatot, amely hozzá fűz minket: ez a szeretet új szövetsége. Mi képezi hitünk alapját? Az az irgalmas tett, amellyel Jézus magához kapcsolt minket. A keresztény élet pedig válasz erre a szeretetre, olyan ez, mint két szerelmes története. Isten és az ember találkoznak, keresik és meglelik egymást, ünneplik és szeretik egymást: ahogy a szerelmes férfi és nő az Énekek énekében. Minden más ebből a kapcsolatból következik. Az egyház Jézus családja, amelyre kiárasztja szeretetét. Ez az a szeretet, amelyet az egyház őriz és oda akar adni mindenkinek.
A szövetség összefüggésében érhetővé válik Mária megjegyzése is: „Nincs boruk” (Jn 2,3). Hogyan lehetne lakodalmat tartani és ünnepelni, ha hiányzik az, amit a próféták a messiási lakoma jellegzetes elemének mondtak (vö. Ám 9,13–14; Jo 2,24; Iz 25,6)? A víz szükséges az élethez, a bor viszont a lakoma bőségét és az ünnep örömét fejezi ki. Ezen a menyegzőn hiányzik a bor, az ifjú pár pedig szégyenkezik emiatt. Képzeljétek csak el, milyen lenne, ha egy lakodalom végén teát innának az emberek, szégyen lenne! A bor szükséges az ünnephez! Azáltal, hogy „a zsidók rituális tisztálkodásához” (Jn 2,6) használt kőkorsókban lévő vizet borrá változtatja, Jézus beszédes csodajelet visz végbe: Mózes törvényét evangéliummá, örömhordozóvá változtatja. Ahogyan János máshol írja: „A törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által lett osztályrészünk” (Jn 1,17).
Mária szavai, melyeket a szolgákhoz intéz, megkoronázzák a kánai menyegző képét: „Bármit mond nektek, tegyétek meg” (Jn 2,5). Érdekes: ezek az ő utolsó szavai, amelyeket az evangéliumok említenek. Mária ma is ezt mondja mindannyiunknak: „Bármit mond nektek, tegyétek meg!” Ez az az örökség, amelyet ránk hagyott: milyen szép! Ez a mondat arra a hitformulára emlékeztet, amelyet Izrael népe használt a Sinai-hegyen, ezt adták válaszul a szövetségi ígéretekre: „Amit az Úr mondott, azt mi megtesszük” (Kiv 19,8). És valóban, Kánában a szolgák engedelmeskednek. „Jézus szólt nekik: »Töltsétek meg a korsókat vízzel!« Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: »Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak!« Odavitték.” (Jn 2,7–8) Ezen a menyegzőn valóban új szövetség köttetik, az Úr szolgáira, vagyis az egész egyházra pedig új küldetést bíznak: „Bármit mond nektek, tegyétek meg!” Az Urat szolgálni azt jelenti, hogy meghallgatjuk és gyakorlatba ültetjük az ő szavát. Jézus anyjának ez az egyszerű, de lényegi tanácsa a keresztény ember életprogramja. A korsóból meríteni mindannyiunk számára egyenértékű azzal, hogy rábízzuk magunkat Isten szavára, hogy megtapasztaljuk hatékonyságát életünkben. Akkor a násznaggyal együtt – aki megkóstolta a borrá vált vizet – mi is kijelenthetjük: „Te mindeddig tartogattad a jó bort” (Jn 2,10). Igen, az Úr továbbra is tartogatja az üdvösségünket szolgáló jó bort, ahogyan az továbbra is fakad az Úr átszúrt oldalából.
Az elbeszélés végén mintegy összefoglalásként hangzik el a mondat: „Ezt művelte Jézus első csodajelként a galileai Kánában; kinyilatkoztatta dicsőségét, tanítványai pedig hittek benne” (vö. Jn 2,11). A kánai menyegző messze több Jézus első csodájának elbeszélésénél. Kincsesládaként őrzi az ő személyének titkát és eljövetelének célját: a várva várt vőlegény elkezdi a menyegzőt, amely a húsvéti misztériumban teljesedik be. Ezen a menyegzőn Jézus új és végérvényes szövetséggel kapcsolja magához tanítványait. Kánában Jézus tanítványai az ő családjává válnak, és itt születik meg az egyház hite. Erre a menyegzőre valamennyien hivatalosak vagyunk, mert az új bor nem fogy el többé!


Évközi tizedik hét szerdája



Évközi tizedik hét szerdája


A hegyi beszéd következő részlete a régi és az új törvény viszonyát tárgyalja. Jézus egykori hallgatóiban és természetesen azokban a keresztényekben, akik az evangélium megírása idején éltek, jogosan merült fel a kérdés, hogy az új törvény meghirdetésével életben marad-e a régi, a mózesi, az ószövetségi törvény. Máté evangélista, aki elsősorban a zsidóságból megtértek számára írja művét, arra törekszik, hogy egyensúlyba hozza a régi és az új törvényt. Azt szeretné, hogy olvasói ne ellentétet lássanak a kettőben, hanem a mózesi törvény mintegy magasabb fokát lássák meg Krisztus törvényében. Ennek fényében tudjuk helyesen értelmezni az Úr szavait: „Nem megszüntetni jöttem a törvényt és a prófétákat, hanem tökéletessé tenni.”
Mivel Jézus a mózesi törvényről, a prófétai írásokról egyaránt beszél, ezért szavai azt is jelentik, hogy ő a Messiás. Az ószövetségi törvényt ugyanis azért adta Isten, hogy a választott népet felkészítse a megváltó jövetelére. Ebbe az irányba mutatnak Isten küldötteinek, a prófétáknak a jövendölései is a messiási időkről. Úgy is beteljesedik tehát az ószövetség korának kinyilatkoztatása, hogy Jézus személyében elérkezik a Messiás, a Megváltó. Hallgatói és követői ezt is felismerhetik tanításából.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, Jézus! Körülöttem a romlás, a pusztulás sokféle jelét látom. Önmagukat és saját világukat pusztító, élhetetlenné tevő embereket. És te engem nevezel a föld sójának, a világ sójának és a romlást megállító sónak. Tudom, hogy ebben a világban kell élnem, de hozzád tartozva, hogy a te örömhíred, a te tanításod, a te igazságod jó ízét adhassam a világnak. Éljen bennem a krisztusi íz: az öröm és a jóakarat.
 


2016. június 7., kedd

Jézus Szíve 5.



Jézus Szíve, a szeretet lángoló tűzhelye, irgalmazz nekünk!

A tűzhely minden család életében igen fontos eszköz. Az étkezéshez elkészített nyersanyag ezen sül, fő, és válik a közösség étkezésénél jó ízű, tápláló, erőt és boldogságot osztó energiává. Régen a tűzhely mellett ült le a család beszélgetni zimankós teleken, ott nótázgattak a nyitott tűzhelyajtó fényénél. Ott rózsafüzéreztek a család és a nemzet jólétéért. A szeretet itt melengetett emberszíveket.Jézus Szívének első önként vállalt feladata, hogy az emberiség nagy családjának jólétéről gondoskodjék a kegyelmek árasztásával. Aztán sajátmagát adja lelki eledelnek. A bajokban, szenvedésekben szívsebén keresztül engedjen bepillantani a maga borzalmas kínjaiba. Az „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem” (Mt 27,46) keserű fohász belőle most forró bizalmat sugároz. Szent Szív, kihűlt sok szívből a szeretet. Magad mutattad meg lángoló Szívedet Alacoque Szent Margitnak: Íme, én ennyire szeretlek benneteket. Legalább te szeress engem! Irgalmazz a szép szóra, jó példára meg nem nyíló emberszíveknek!


Himnusz CXC.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Idők rendjét megtartva most,
a harmadik óránk során
szálljon hozzád szívünk szava,
hármas felségű Istenünk,
hogy szívünkben ma ugyanaz
a Szentlélek vegyen lakást,
ki egykor épp e napszakon
a szent apostolokra szállt.
Követve ezt a kezdetet,
egész világnak fénye lett,
és mennyországot alapít,
hol égi díja vár reánk.
Dicsérjük őt, ki jó Atyánk,
és egyszülött örök Fiát,
s a Szentlelket, ki vigaszunk
meg nem szűnő időkön át. Ámen.


Ferenc pápa: Az imádság az olaj a keresztény ember lámpásában



Ferenc pápa: Az imádság az olaj a keresztény ember lámpásában


„Ti vagytok a föld sója és a világ világossága”– Jézus hegyi beszédének e részletéről (Mt 5,13–16) elmélkedett a Szentatya június 7-én, kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.


A napi evangéliumi szakaszban Jézus világosan szól, üzenete könnyen érthető mindenki számára. Sem a só, sem a világosság nem önmagáért való: a lámpás azért kell, hogy mást megvilágítson, a só pedig azért, hogy ízt adjon és tartósítsa az ételeket. De hogyan érheti el a keresztény ember, hogy a só és a világosság sose fogyatkozzon meg, hogy mindig jusson olaj a lámpásba? Ferenc pápa szerint az imádság a keresztény ember akkumulátora, ez által tud világítani.
Sok dolgot tehetünk, sok irgalmas cselekedetet is véghez vihetünk, sok nagyszerű dolgot csinálhatunk az egyháznak; katolikus egyetemet, kollégiumot, kórházat hozhatunk létre, amiért akár szobrot is emelnek nekünk, mint az egyház jótevőjének, mégis, ha nem imádkozunk, mindez homályos, sötét marad – figyelmeztetett a pápa. – Hány és hány cselekedet marad sötétségben a fény, az imádság hiánya miatt! Az imádság ad életet a keresztény világosságnak. A komolyan végzett imádság: az Atya imádása, a Szentháromság dicsérete, a hálaadó ima, de a kérő ima is, ami szívből jön. Ez az olaj, az akkumulátor, ami életet ad a világosságnak.
A só sem önmagát ízesíti, hanem akkor válik sóvá, amikor odaadja magát. Ez a keresztény ember másik jellemvonása: az önátadás, a mások életének megízesítése. A keresztény ember sok mindent megízesíthet az evangéliumi üzenet által. Oda kell adni magunkat, nem megtartani magunknak. A só azért van, hogy odaadjuk másnak. Azért kaptuk, hogy másnak adjuk, nem azért, hogy megtartsuk önmagunknak – hangsúlyozta a Szentatya.
Érdekes módon mindkettő, a só és a világosság is másokért van, nem önmagáért. A fény sem önmagát világítja meg, mint ahogy a só sem önmagát ízesíti – folytatta a pápa. – Persze föltehetjük magunknak a kérdést: Vajon meddig tart ki a só és a világosság, ha szüntelenül odaadjuk másnak? Itt lép be Isten ereje, mert az Istentől a keresztségben kapott só olyasvalami, amit ajándékba kaptunk és továbbra is kapunk. Ha továbbadjuk, soha nem fogy ki.
Éppen ez történik az első olvasmányban a cáreftai özvegyasszonnyal is, aki Illés prófétára bízza magát, s így lisztje és olaja sosem fogy ki (vö. 1Kir 17,7–16) – emlékeztetett Ferenc pápa, majd a következő tanáccsal szolgált a mai keresztényeknek: „Világíts a lámpásoddal, de őrizkedj a kísértéstől, hogy önmagadat világítsd meg.”
Ez visszatetsző dolog, mintegy a tükör lelkisége: önmagamat világítom meg. Óvakodj a kísértéstől, hogy önmagadat gondozd, légy lámpás, hogy világíts, légy só, hogy ízt adj és tartósíts. A só és a világosság – ismételte a pápa – nem önmagáért van, hanem azért, hogy másoknak adjuk jó cselekedetek formájában.
„Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt....” Miért? „Azért, hogy lássák jótetteiteket, és mennyei Atyátokat dicsőítsék érte!” (Mt 5,16) Vagyis vissza kell térni ahhoz, aki nekünk világosságot és sót adott. Az Úr segítsen minket ebben, hogy mindig gondozzuk a világosságot, ne rejtsük el, használjuk. A sóból pedig adjuk oda, ami szükséges, mert ezáltal gyarapodik. Ezek a keresztény ember jó cselekedetei – zárta kedd reggeli szentbeszédét Ferenc pápa.


Évközi tizedik hét keddje



Évközi tizedik hét keddje



A hegyi beszéd a Krisztus-követő ember életprogramját fogalmazza meg. Jézus világosan látja, hogy tanítványai és követői a későbbi évszázadokban nem élhetnek elkülönülten a világtól, hanem a világban élnek és küldetésük van. A keresztény ember tehát egy új életformát mutat fel, amely sok ember részéről meg nem értésbe vagy ellenállásba ütközik, miként erről a nyolc boldogság befejezése is említést tesz. Mindenféle ellenállás és üldözés ellenére is a keresztény ember jelként, világító fényként él a világban, úgy él Krisztus igazsága és tanítása szerint, hogy az követendő legyen mások számára is. Nem valamiféle magamutogatásról van itt szó, hanem arról, hogy Krisztusra irányítjuk a figyelmet, akinek személyében mindenki felismerheti az üdvösség egyedüli közvetítőjét. Akkor hiteles a keresztény életünk, ha ezt valóban felismerik az emberek és az Úr követőivé válnak.
Ebből a szempontból a föld sójáról, a világ világosságáról és a lámpatartóra helyezett lámpásról szóló tanítást, és tulajdonképpen az egész hegyi beszédet úgy kell értelmeznünk, mint Jézus prófétai látomását arról, hogy tanítványai révén miként valósul meg az idők folyamán az Isten országa a világban. Erre a feladatra hív engem is és minden keresztényt Jézus.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenünk, te jóságos vagy, mert képességet adtál nekünk, hogy téged megismerjünk. Te teremtetted a mennyet és a földet. Te vagy a mindenség Ura, az egyedül igaz Isten, akin kívül más Isten nincs. Urunk Jézus Krisztus által küldd el nekünk a Szentlélek országát! Segíts minden embert, hogy felismerjen téged: Urát és Istenét, és hogy mindig kitartson melletted!
Szent Iréneusz