2016. április 22., péntek

Az ATYA 18.



az ég felhőiben valaki jött

„az ég felhőiben valaki jött”
 
Amikor közeledtek Jézus szenvedésének napjai, fölvitte magával három tanítványát egy hegyre. ő imádkozni ment, tanítványait tanúknak szánta. Jézus imája abból állt, hogy megbeszélte Atyjával, mit kell tennie az üdvösség szolgálatában. Meg kellett dicsőítenie Atyját, ez volt a feladata. Evangélisták szokták írni: „hogy beteljesedjék az írás.” Imája közben „arcának színe elváltozott, a ruházata fehér lett és fényben sugárzó.”(Lk 9,29) Mózes és Illés jelent meg mellette, és jeruzsálemi szenvedéséről beszélgettek vele, tehát arról, ami az Írásokban szenvedéseiről szólt. Ezután felhő borította be őket, és a felhőből az Atya hangja hallatszott:„Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok”(9,35). Ez az apostoloknak szól: Jézusnak szenvednie kell, meghalnia és feltámadnia, így menni be az ő dicsőségébe. (Lk 24,25) hogy milyen dicsőségről van szó, azt Dániel próféta látta és írta le. Az Atya, mint ős öreg, minden előtt létező megközelíthetetlen fényességben lakik. Megszámlálhatatlan angyal szolgál neki, tehát örökkévaló és mindenek Ura. A történelmet jelentő felhőkben megjelenik az Emberfia, jön, gyalogol az Atya felé. Aki a felhőn jár, az az Isten. Végigjárja útját, eljut az Atyáig, és ott hatalmat kap az egész világ felett.(Lásd: Dán 7,9-14) íme, ez a látomás fél évezred elmúltával most teljesedik be. Az apostolok akkor nem értették meg. Amikor a szenvedés bekövetkezett, eszükbe sem jutottak ezek a szentírási helyek és a saját élményük. Szomorú dolog, de még szomorúbb, ha valaki ezeket a történéseket utólag nem ismeri, és nem tudja egységben látni, főleg a saját szenvedései idején.


Himnusz CVL.




Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


Örök Királyunk, szent Urunk,
Atyával trónoló Fiú,
Ádám ősünket egy szavad
alkotta mint képmásodat.
S midőn az ördög, földiek
ős ellensége, megcsúfolt,
Szűz által testi életet
vállaltál értünk, földi sort,
velünk hogy lakva testben is
Istennel minket egybeköss,
s keresztségben bocsánatot
megváltásképpen adj nekünk.
Kereszthalált az emberek
üdvéért haltál kegyesen,
és ontottad szent véredet
üdvünknek váltságdíjaként.
Fel is támadtál: glóriát
készített néked szent Atyád;
hogy sírból felkelünk mi is,
hívőn megvallja tiszta szív.
Maradj örökre, Jézusunk,
fényes húsvéti örömünk,
s kiket kegyelmed újraszült,
oszd meg dicsőséged velünk.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Ámen.


Ferenc pápa: A keresztény ember nem hallgathat Jézusról



Ferenc pápa: A keresztény ember nem hallgathat Jézusról


Hithirdetés, közbenjárás, remény – a keresztény élet e három jellemzőjére fűzte fel szentbeszédét a pápa április 22-én reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. Kiemelte, hogy a keresztény a remény embere, aki várja az Úr visszatértét.


A pápa, aki jezsuitaként éppen ma, április 22-én ünnepli szerzetesi örökfogadalmának 43. évfordulóját, arra buzdított, hogy bátran hirdessük az Urat, amint az apostolok akár életük árán is tanúskodtak Jézus feltámadásáról.

A napi olvasmányokból kiindulva a Szentatya a keresztény élet három meghatározó aspektusáról: a hithirdetésről, a közbenjárásról és a reményről beszélt. A hithirdetés középpontjában az áll, hogy Jézus meghalt és feltámadt értünk, a mi üdvösségünkre.

Jézus él! – ezt hirdették az apostolok a zsidóknak és a pogányoknak abban az időben, és erről az életükkel, a vérükkel tettek tanúságot. Amikor János és Péter a főtanács elé került a béna meggyógyítása után, és a főpapok megtiltották nekik, hogy Jézusról, a feltámadásról beszéljenek, ők nagy bátran, nemes egyszerűséggel azt válaszolták: „Mi nem hallgathatjuk el, amit láttunk és hallottunk.” Ez a hithirdetés lényege! Mi, keresztények pedig magunkban hordozzuk a Szentlelket, aki segít meglátni és meghallani az igazságot Jézusról, aki bűneinkért meghalt, majd föltámadt. Ez a keresztény élet hirdetése: Krisztus él! Krisztus feltámadt! Krisztus velünk van a közösségeinkben, elkísér minket utunkon. Sokszor nehezen megy ennek hirdetése, de a feltámadt Krisztus valóság, és tanúságot kell tenni erről, állítja János.

A hithirdetés dimenziója után Ferenc pápa a közbenjárásról beszélt. A nagycsütörtöki vacsorán az apostolok szomorúak voltak, mire Jézus azt mondta nekik: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Elmegyek, és helyet készítek nektek.” (vö. Jn 14,1–3) Mit jelent ez? – tette föl a kérdést a Szentatya. Hogyan készít helyet Jézus? Úgy, hogy mindannyiunkért imádkozik. Jézus imádkozik értünk, és ez a közbenjárás. Jézus ebben a pillanatban az imával munkálkodik az érdekünkben. Ahogy Péternek mondta egyszer kínszenvedése előtt: „Péter, én imádkoztam érted”, úgy most Jézus a mi közbenjárónk az Atyánál.

És hogyan imádkozik Jézus? – vetette föl Ferenc pápa, majd így válaszolt: Én hiszem, hogy Jézus megmutatja a sebeit az Atyának, mert a sebeit magával vitte a feltámadás után: megmutatja sebeit az Atyának, és mindegyikünket megnevez. Ez Jézus imája. Ebben a pillanatban Jézus közbenjár értünk: ez a közbenjárás – magyarázta a Szentatya, majd áttért a keresztény élet harmadik fő szempontjára, a reményre.

A keresztény a remény embere, aki reméli, hogy az Úr visszatér. Az egész egyház Jézus újbóli eljövetelére vár: Jézus vissza fog jönni. Ez tehát a keresztény remény. Föltehetjük magunknak a kérdést valamennyien: Hogyan hirdetem a hitet az életemben? Milyen a kapcsolatom Jézussal, aki közbenjár értem? És milyen a reményem? Tényleg hiszem, hogy az Úr föltámadt? Hiszem, hogy imádkozik értem az Atyánál? Valahányszor hozzá fordulok, Ő imádkozik értem, közbenjár. Tényleg hiszem, hogy az Úr vissza fog térni, eljön? Jót fog tenni nekünk, ha rákérdezünk a hitünkre: Hiszek a hirdetésben? Hiszek a közbenjárásban? A remény embere vagyok? – ezekkel a kérdésekkel zárta szentbeszédét Ferenc pápa.



Húsvét negyedik hét péntekje



Húsvét negyedik hét péntekje


Tegnap azzal fejeztük be elmélkedésünket, hogy a Krisztushoz való hűség jutalma az lesz, hogy eljutunk a mennyországba, a mennyei Atyához. Jézus ezt mondja: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek!” Miért volt szükség arra, hogy Jézus ilyen módon nyugtassa tanítványait, apostolait? A válasz abban rejlik, hogy ezek a kijelentések Jézus búcsúbeszédében hangzottak el. A tanítványok is érzékelték, hogy Mesterük körül egyre feszültebb a helyzet. Az írástudók egyre többször vitáznak vele, s ezek már egyáltalán nem voltak barátságos beszélgetések. A tanítványok láthatták, hogy e viták során egyesek milyen indulatosak Jézussal szemben. Nyugtalanok, bizonytalanok, mert nem tudják mi jön a következő napokban. Egyrészt Jézus miatt aggódnak, aki a távozásáról beszél nekik, másrészt önmaguk miatt, hogy mi lesz a sorsuk, ha ez a távozás valóban bekövetkezik.
A tanítványok számára azonban a legnyugtalanítóbb kérdés az, vajon hová megy, hová távozik Jézus? Ez fogalmazódik meg Tamás apostol szavaiban. A mi Urunk világosan beszél nekik arról, hogy a mennyei Atyához fog visszatérni, és jelzi azt is, hogy minden benne hívőt vár az Atya. Jézus az Atya iránti szeretetével és engedelmességével mutat példát nekik, így mutatja meg az utat, hogy milyen magatartás szükséges ahhoz, hogy eljussunk a mennybe.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben! Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak megvallásában! Sugalld szívükbe tanításod szavát! Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe.



2016. április 21., csütörtök

Az Atya 17.



Az én igám édes

„Az én igám édes, az én terhem könnyű”
Jézus egyszerű, falusi embereknek mondhatta hasonlatát, hiszen ők ismerték a teherszállítás ősi módját, de ismerték a kis Zsidó ország többi lakói is. A komolyabb, súlyosabb terhet nem emberi erővel cipelték, hanem szekérre rakták, és teheneket vagy ökröket fogtak be elé. A nagy testű szarvasmarhák nyakába tették a keményfából készült jármot, vagy más néven igát, amelyet a vonórúdhoz erősítettek, és úgy húzatták a nehéz terhet. Szegény emberek néha saját nyakukba vették az igát, ha nem volt igavonó barmuk. Az is megtörtént, hogy rabszolgát fogtak be teherszállításra, vagy malomkőmozgatásra. Milyen igája van Jézusnak, ami édes? Az is iga, tehát teherviselés eszköze, ami Jézusé, amit ő maga is visel, és ajánl másoknak is. Hordta az építőipar terhét, majd az emberek tanításáét, végül a világ bűneiét. Ez mind iga, mert engedelmességből viselte, de édes iga, mert szeretetből vállalta, mert embertestvérei helyett cipelte, és tudta, hogy ezek jutalma az embereknek mennyországot jelent, önagának pedig az isteni trónt érdemli ki Atyja mellett. Mindenkinek viselnie kell a maga küldetésének terhét. Ha Jézussal másokért viseljük az igát könnyebb lesz a teher. A család, a nemzet érdekében vállalt teher így válik nemcsak elviselhetővé, de felemelő erővé, édesanyássá, édesapássá, szelíden boldogítóvá.



Himnusz CVIL.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Rózsálló hajnalfény ragyog,
zeng már az égi háladal,
örömben ujjong a világ,
panaszt üvölt a kárhozat,
midőn az égi nagy Király
halál hatalmát megtöri,
s lábbal tiporva poklokat
feloldja foglyok láncait.
Sírját nehéz kő zárta el,
őrzötte zsoldos őrsereg,
de fölkelt fényesen, s ragyog
a gyász fölött győzelmesen.
Az alvilági sóhajok
s fájdalmak oldódnak tehát,
mert fényes angyal hirdeti,
hogy Krisztus immár nem halott.
Maradj örökre, Jézusunk,
fényes húsvéti örömünk,
s kiket kegyelmed újraszült,
oszd meg dicsőséged velünk.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Ámen.


Ferenc pápa: Emlékezzünk az Úr nagyszerű tetteire, melyeket életünkben cselekszik



Ferenc pápa: Emlékezzünk az Úr nagyszerű tetteire, melyeket életünkben cselekszik


A Szentatya április 21-én, csütörtökön reggel a keresztény ember köteles és hálás emlékezetéről beszélt a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.


A keresztény ember mindig emlékezik azokra a körülményekre, amelyeken át az Isten jelen van az életében, mert ez megerősíti számára a hit útját. A hit egy út, amelyen járva állandóan emlékezni kell arra, ami történt: a szép dolgokra, melyeket Isten művel az életünkben ugyanúgy, mint az akadályokra, a nehézségekre, mert Isten velünk halad mindig és nem ijed meg a mi rossz dolgainktól – buzdított a pápa.
Majd az Apostolok cselekedeteiből vett napi olvasmány nyomán azt a történetet idézte, mikor Pál apostol egy szombaton az antióchiai zsinagógában az evangéliumot kezdte hirdetni, mégpedig úgy, hogy a választott nép történetét felidézve érkezett el Jézushoz.
Ez egy történeti jellegű prédikáció – magyarázta a Szentatya –, melyet az apostolok itt alkalmaztak, felsorolják Isten jelenlétének legjelentősebb mozzanatait az ember életében. Térjünk vissza, hogy lássuk, miként váltott meg az Isten, és járjuk végig szívünkben és elménkben az emlékezet révén az utat, hogy Jézushoz jussunk. Jézus ugyanis az utolsó vacsorán azt kérte, amikor ránk hagyta testét és vérét: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Emlékezzünk Jézusra, hogy tudjuk, Isten miként váltott meg minket.
Az egyház éppen ezért emlékezetnek hívja az Eucharisztia szentségét, ahogy a Bibliában a Második Törvénykönyv Izrael emlékezetének könyve. Nekünk is ezt kell tennünk a mi személyes életünkben, emlékeznünk kell utunkra – hangsúlyozta Ferenc pápa –, mert mindnyájunknak utat készített az Úr, elkísért bennünket, akár közel jártunk hozzá, akár távol tőle. Hasznos dolog a keresztény szív számára, ha megemlékezik saját útjáról, ha emlékezik rá, hogy az Úr vezette, mégpedig kézen fogva vezette. Akkor is így volt, ha néha előfordult, hogy azt mondtuk az Úrnak: „Nem! Távozzál! Nem akarom!”
Az Úr tisztel minket – emelte ki Ferenc pápa. – De hátra kell tekintenünk, emlékeznünk kell az útra, életünkre, észre kell vennünk: „abban az időben ezt a kegyelmet adta az Úr, én pedig így válaszoltam, és ő elkísért engem”. Így jutunk el egy új találkozáshoz, a hálaadás találkozójához.
A szívből kell születnie a hálának Jézus iránt, mert ő nem szűnik meg velünk járni, jelen lenni a mi életünkben – folytatta a Szentatya. – Hányszor és hányszor zártuk be az ajtót előtte, hányszor színleltük, hogy nem látjuk őt, mintha nem is lenne! És hányszor tagadtuk meg az üdvösséget… De az Úr akkor is ott volt!
Az emlékezés közel visz minket Istenhez. Az Isten bennünk végzett művére való emlékezés az újjáteremtődésben a régi ragyogáson túl visz bennünket, túl azon a fényességen, amely Ádámé volt az első teremtéskor – mondta szentbeszédében a pápa, majd így folytatta: Egy egyszerű tanácsot adok nektek: Emlékezzetek!
Emlékeznem kell rá, mi történt az életemben, mi történt a mai nap során, mi történt az elmúlt évben, milyen volt a kapcsolatom az Úrral... Emlékezzünk a szép és nagyszerű dolgokra, melyeket az Úr művel mindannyiunk életében – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.


Húsvét negyedik hetének csütörtökje



Húsvét negyedik hetének csütörtökje


Az elmúlt napok evangéliumai azt a témát járták körül, hogy Jézus a mennyei Atya küldötte. Nyilvános működése évei során azt tanította, amit az Atya bízott rá, tudniillik az örök üdvösségre vezető tanítást. A nép körében végzett cselekedetei és csodái tulajdonképpen az Atya cselekedetei, aki a Fiú tetteiben nyilvánította ki irgalmát az emberek felé. Jézus mindenben azt teszi, amit az Atya kér tőle, küldetéséhez mindhalálig, a kereszthalálig ragaszkodik, amely esemény végső megerősítése annak, hogy valóban ő az Isten által megígért és küldött Megváltó. Az evangéliumok beszámolnak arról, hogy egyesek hittel elfogadták Jézust, az Isten Fiát, míg mások elutasították.
A mai részlet továbbviszi a küldetés témáját. Most Jézus a küldő, és az általa megbízottak a küldöttek. Ezt mondja: „aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be.” E kijelentésével azonosítja magát küldötteivel, azaz teljes egységben van azokkal, akiknek küldetést ad. Ennek mintája természetesen az ő egysége az Atyával, aki őt elküldte a világba. És miként ő mindvégig engedelmeskedik küldőjének, ugyanígy azt várja küldötteitől, hogy szolgálatukat vele teljes egységben végezzék. Ha az Úr Jézus követőjeként hűséggel végzem szolgálatomat, számíthatok arra, hogy a mennyei Atya befogad a mennyországba.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Krisztuséi vagyunk. Nem máshoz, hanem hozzá tartozunk. Egységünk alapja: a keresztségben Krisztus bennünket magáénak fogadott és önmagával egyesített. Az egység, melyet Krisztusban egymással megosztunk, nagyobb a múltbeli és jelenlegi különbségeinknél, melyek egyházainkat ma is elválasztják. Szerető Istenünk! Köszönjük neked, hogy Krisztusban eggyé tettél bennünket. Adj nekünk felismerést és bátorságot, hogy Egyházadat egységben és szeretetben építhessük! Add, hogy életünkkel és egyházaink szolgálatával a te szeretetedről tegyünk tanúbizonyságot!
 


2016. április 20., szerda

Az Atya 16.



Mert ez a törvény

„Mert ez a törvény és a prófétálás”
 
A tíz parancs nagy része tiltó formában van megfogalmazva. Az Ószövetség Istene félelmetes Isten. A Sinai hegy alatt táborozó zsidóság egész testét-lelkét megrázta a félelem, amikor Isten érzékelhető módon szólt az egész néphez, Isten mondta is: azért jöttem így, hogy a félelmem legyen bennetek.(Kiv 20,20) Az Újszövetségben Jézus rá akarja ébreszteni híveit, hogy a „tíz parancsot” a szeretet parancsa fogja egységbe. Ezt kell éreznie mindenkinek: „a törvény és a próféták” erről a szeretetről szólnak. A szeretetről, amelynek az a lényege, hogy magamról megfeledkezve csak azt teszem, ami mások javát, boldogságát szolgálja. Az emberek nagy csoportja úgy gondolja, hogy az az okos, aki önző módon keresi a saját önös érdekeinek érvényesülését. Jézus éppen ellenkezőleg tanít: először is úgy gondolkodjatok, hogy ami nekem jó lenne, azt megteszem másnak. Ezzel a ténnyel valóra váltom Isten tervét, a szeretet stílusát. Ha a megajándékozott okos és jó, akkor maga is igyekszik ezt a gesztust viszonozni, de ha elfeledné ezt megtenni, Isten semmit el nem felejt, hanem bőségesen megjutalmaz mindenért. Sőt így szól az Úr hozzánk is, mint Ábrahámhoz: „Ne félj, Ábrahám! Én vagyok az oltalmazód vagyok, és igen nagy lesz a jutalmad!” (Ter 15,1) Fiataljainkat gyakran csábítják azzal, hogy: ne törődj semmivel és senkivel, hanem valósítsd meg terveidet bármi áron. Isten terve rólad, veled végtelenül tökéletesebb, mint a sajátod. Jobb azt választani, és vállalni eszközét, a szeretetet.


Himnusz CVIIL.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
 
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Esengő szolgák, jöjjetek,
tárjátok fel ma szívetek,
nyissátok dalra ajkatok,
hogy boldog Istent áldjatok!
Délóra bús emléke ez:
örök Bírót ítélnek el,
kihez nem férhet földi vád,
rá gyarló nép halált kiált.
Minket szívbéli hála köt,
vétkünk miatt is féljük őt,
s ha bősz ellenség ront reánk,
védelmet tőle kér imánk.
Kérleljük most az ég Urát,
Királyát s véle egy Fiát,
s a Szentlelket, ki egy velük,
Háromságban egy Istenünk! Ámen.
 


Ferenc pápa: Hányszor engedünk a képmutatás kísértésének!



Ferenc pápa: Hányszor engedünk a képmutatás kísértésének!


Április 20-án Ferenc pápa a Jézus lábát könnyeivel mosó bűnös asszony és a másokat megítélő Simon farizeusról szóló evangéliumi szakaszról tartotta katekézisét. Rámutatott a képmutatás veszélyére, valamint az üdvösség útjára, melynek első lépése, hogy elismerjük bűnös voltunkat.



Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma az irgalmasság egyik olyan szempontjánál szeretnénk elidőzni, amelyet nagyszerűen mutat be Lukács evangéliumának imént hallott szakasza [Lk 7,36–50]. Egy olyan eseményről van szó, amely akkor történt, amikor Jézus egy Simon nevű farizeusnál vendégeskedett. Ez a farizeus azért akarta meghívni Jézust házába, mert jókat hallott róla, nagy próféta hírében állt. Asztalhoz telepednek, ebédelnek, amikor egyszer csak belép egy nő, akit a városban mindenki bűnös nőnek tartott. Anélkül, hogy egy szót szólna, Jézus lábához megy, és sírásban tör ki. Könnyei Jézus lábát mossák, hajával megtörölgeti, aztán megcsókolja, sőt a magával hozott illatos olajjal meg is keni Jézus lábát.

Elénk tárul a két alak közötti ellentét: a Simon, a buzgó törvénykövető, valamint a névtelen bűnös nő alakja. Míg az első a látszat alapján ítél meg másokat, a második tetteivel őszintén feltárja szívét. Simon, bár meghívta Jézust, nem akar bajba keveredni, nem akarja, hogy életének köze legyen a Mesterhez; a nő ellenben teljesen rábízza önmagát, szeretettel és hódolattal.

A farizeus nem érti, Jézus miért engedi, hogy a bűnösök „megfertőzzék”. Azt gondolja, ha valóban próféta volna, fel tudná ismerni a bűnösöket, és távol tudná tartani magát tőlük, nehogy tisztátalanná váljon, mintha azok leprások lennének. Ez a magatartásmód a vallás felfogásának egyik tipikus módja, az a tény a mozgatórugója, hogy Isten és a bűn szöges ellentétben állnak egymással. Isten igéje azonban azt tanítja nekünk, hogy tegyünk különbséget a bűn és a bűnös között: a bűnnel nem szabad megalkudni, míg a bűnösök – vagyis mi, mindannyian – olyanok vagyunk, mint a betegek, akik gyógyulásra szorulnak, és ahhoz, hogy meg lehessen őket gyógyítani, az orvosnak el kell mennie hozzájuk, fel kell őket keresnie, meg kell őket érintenie. A betegnek pedig természetesen el kell ismernie, hogy orvosra van szüksége!

A farizeus és a bűnös nő közül Jézus az utóbbi oldalára áll. Előítéletektől mentesen, melyek meggátolnák, hogy kinyilvánulhasson az irgalmasság, Jézus engedi az asszonynak, amit tesz. Ő, Isten szentje, engedi, hogy az asszony megérintse, és nem fél attól, hogy beszennyezi magát. Jézus szabad, mert közel van Istenhez, aki irgalmas atya. És ez az Istenhez, az irgalmas Atyához való közelség adja meg Jézusnak a szabadságot. Sőt, kapcsolatba lépve a bűnös nővel, Jézus véget vet annak az elszigeteltségnek, amelyre a farizeusnak és társainak kegyetlen ítélete kárhoztatta őt (ezek az emberek használták ki az asszonyt!): „Bűneid bocsánatot nyertek” (Lk 7,48). Az asszony most már „békében” mehet el. Az Úr látta hitének és megtérésének őszinteségét, ezért mindenki előtt kijelenti: „Hited megmentett” (Lk 7,50). Egyfelől itt van a törvény ismerőjének képmutatása, másfelől pedig az asszony őszintesége, alázata és hite. Mindannyian bűnösök vagyunk, és hányszor engedünk a képmutatás kísértésének, különbnek tartjuk magunkat másoknál, és azt mondjuk: „Vedd észre a bűnöd…” Pedig mindannyiunknak észre kell vennünk bűneinket, bukásainkat, hibáinkat, és az Úrra kell tekintenünk. Ez az üdvösség irányvonala: a kapcsolat a bűnös „én” és az Úr között. Ha igaznak tartom magam, akkor az üdvös kapcsolat nincs meg.

Ezen a ponton az asztaltársak még jobban elámulnak: „Ki ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” (Lk 7,49). Jézus nem fogalmaz meg választ, ám a bűnös asszony megtérése ott van mindenki szeme előtt, és azt bizonyítja, hogy Jézusban Isten irgalmasságának hatalma ragyog fel, amely képes átalakítani a szíveket.

A bűnös asszony a hit, a szeretet és a hála közötti kapcsolatra tanít bennünket. Neki „sok bűne” bocsánatot nyert, és ezért nagyon szeret; „akinek viszont kevés bocsáttatik meg, az kevésbé szeret” (Lk 7,47). Simonnak is el kell ismernie, hogy az jobban szeret, akinek többet engedtek el. Isten mindenkit belefoglalt az irgalmasság egyazon titkába; és ebből a minket mindig megelőző szeretetből tanulunk meg mindannyian szeretni. Ahogy erre Szent Pál is emlékeztet: „Krisztusban nyertük el a megváltást vére árán, és a bűnök bocsánatát kegyelme gazdagsága szerint, amelyet bőségesen árasztott reánk” (Ef 1,7–8). Ebben a szövegben a „kegyelem” kifejezés gyakorlatilag az irgalmasság szinonimája, amelyet „bőségesnek” mond, vagyis az minden várakozásunkat felülmúlja, hiszen Isten mindnyájunkra vonatkozó üdvözítő tervét valósítja meg.
Kedves testvérek! Adjunk hálát a hit ajándékáért, és köszönjük meg az Úrnak, hogy ily nagyon és érdemtelenül szeret minket! Engedjük, hogy Krisztus szeretete belénk áradjon: a tanítvány ebből a szeretetből meríthet és erre támaszkodhat, ebből a szeretetből mindenki étkezhet és táplálkozhat. Így azzal a hálás szeretettel, amellyel testvéreink felé fordulunk otthonunkban, a családban, a társadalomban, mindenkinek továbbadjuk az Úr irgalmasságát.
* * *
Ferenc pápa az általános kihallgatás során ismét felhívást intézett Ukrajnáért, emlékeztetve a Szent Péter téren összegyűlt híveket, hogy a kelet-európai ország lakossága hosszú ideje szenved a fegyveres konfliktus következményeitől, mint mondta, sokak által elfelejtve.
A Szentatya április 3-i Regina Caeli imádságához kapcsolódóan hirdetett különleges templomi gyűjtést április 24-ére. Most vasárnap a magyarországi katolikus templomokban is az ukrajnai rászorulóknak gyűjtenek majd a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntésének megfelelően.
A pápa külön köszöntötte az Ukrajnából és Belorussziából (Fehéroroszország) érkezett zarándokokat, akik a csernobili katasztrófa 30. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencián vesznek részt Rómában. Imádkozott a tragédia áldozataiért, és háláját fejezte ki azoknak, akik a nukleáris baleset miatt megbetegedett emberek szenvedéseit enyhítették.
Ferenc pápa az audencia során spanyol nyelven kinyilvánította közelségét a ecuadoriaknak, a dél-amerikai országot ugyanis a hétvégén erőteljes földrengés sújtotta, melynek következtében több mint ötszázan életüket vesztették.
 


Húsvét negyedik hetének szerdája



Húsvét negyedik hetének szerdája


A mai evangélium nem követi időrendben az előző napi részleteket, de gondolatában azok folytatása, mert itt is Jézus küldetéséről, a Fiú és az Atya egységéről van szó. A helyes értelmezéshez jó tudnunk, hogy János evangéliuma az I. század vége felé keletkezett. Az apostoli időkben komoly problémát okozott a zsidók hitetlensége, Jézus elutasítása. Az első keresztény közösségeket, amelyek tagjai között egyaránt voltak a zsidóságból és a pogányságból megtértek, mélyen foglalkoztatta az a kérdés, hogy miért nem fogadta el az egész választott nép Jézus személyét? Miért utasították el őt a vallási vezetők? Miért nem hitték el, hogy valóban ő a Messiás?
A kérdés titkát csak fokozta az a jelenség, hogy egyre többen lettek keresztényekké a pogányok közül, s az évszázad végére már nagyobb számban voltak, mint a zsidó vallásból megtértek. Szent János evangélista e helyen egy olyan beszédet közöl Jézustól, amelyikben utalás szerepel arra vonatkozóan, hogy küldetése nem csupán az ószövetségi választott néphez, hanem az egész emberiséghez szól. Isten Fiának világossága minden ember felé kiárad, mert az Atya mindenkit hív az üdvösségre, az örök életre. Az üdvösség feltétele, hogy az emberek hittel elfogadják az ő küldöttét, Jézust. Ez természetesen napjaink nemzedékére is érvényes.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!



2016. április 19., kedd

Az Atya 15.



„Béke és üdvösség e háznak és az egész világnak! Hatalmam, szeretetem és Szent lelkem érintse meg az emberek szívét, hogy az egész emberiség az üdvösség útjára térjen, és Atyjához jöjjön, aki keresi gyermekeit, hogy szerethesse és megmenthesse őket”. Ezeket a köszöntő szavakat 1932. július 1-én, Jézus Szentséges Vérének ünnepén mondta a Mennyei Atya Eugenia Elisabetta Ravasio nővérnek, aki ebben az évben huszonöt éves volt, és öt éve lett tagja egy francia missziós közösségnek, az Apostolokról nevezett
Miasszonyunk Kongregációnak. Lehet, nem mindenki fogadja szívesen a magán kinyilatkoztatásokat, de az akkori Grenoble-i püspök tíz éven át tanulmányozta, igaznak találta, 1982-ben hivatalosan kiadta és a vatikáni megbízott jóváhagyta. Valóban feleslegesnek gondolható lenne ez a magán kinyilatkoztatás, ha az emberek komolyan vették volna Urunk Jézus Krisztus gyönyörű megnyilatkozásait a Mennyei Atyjáról. Ezt így említi maga az Atya: „Megígértem az embereknek a Megváltó eljövetelét. Mi mindent meg nem tettem jövetelének előkészítéséért, megmutatva szeretetemet az előképekben, akik Őt képviselték már évezredekkel eljövetele előtt. Mert ki is ez a Megváltó? Honnan jön? Mit tesz a földön? Kit képvisel? A Megváltó, az Isten. Kicsoda az Isten? Az Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Honnan jön Jézus, kinek a megbízásából jön az emberek közé? Az Isten, az Ő Atyja bízta meg Őt. Kit képvisel majd a földön? Az Ő Atyját, az Istent. Mit cselekszik majd a földön? Megismerteti és megszeretteti az emberekkel az Atyát, az Istent. Vajon nem ezeket mondta: „Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom?” (Lk 2,49) „Nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött.” (Jn 6,38) „Mindent megad nektek az Atya, amit nevemben kértek tőle.” (Jn 15,16) „Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy”. (Mt 6,9) Azért jött, hogy az Atyát megismertesse az emberekkel és megdicsőítse: „Aki engem lát, látja az Atyát is.” (Jn 14,9) „Én az Atyában vagyok, s az Atya énbennem”. (Jn 14,11) „Senki sem juthat el Atyámhoz, csak általam”. (Jn 14,6) Látjátok, ó emberek, hogy öröktől fogva egyetlen óhajom van: az, hogy megismertessem és megszerettessem magam az emberekkel, mert az a vágyam, hogy szüntelenül velük legyek”. „Kívánjátok-e, hogy a most kifejezett vágyamnak hiteles bizonyítékát adjam? Miért rendeltem volna el Mózesnek a frigysátor és a szövetség ládájának elkészítését, ha nem a miatt az égő vágy miatt, hogy teremtményeim, az emberek közé jöhessek lakni – mint atya, testvér és bizalmas barát? Ezért adtam parancsaimat Mózesnek. Azokat megtartva felismerhették volna végtelenül jó Atyjukat, akinek legfőbb gondja jelen életük és örök üdvösségük”. Sajnálatos dolog, hogy sem a messiási ígéretekből, sem az előképekből, de még magának Krisztus Urunknak csodaszép tanításaiból sem ismerték fel az emberek Istenben ezt a mindenkit szerető Atyát. Mindig előtérben maradt az ősi felfogás, amikor Isten mennydörgős hangjától megrémülve szóltak: Ne Isten szóljon hozzánk, hogy meg ne találjunk halni!” (Kiv 20,19) Az Atya türelemmel várta ezerkilencszáz évig, hogy ne csak néhány kiváltságos lélek, mint Assisi Szent Ferenc merje bizalommal mondani: Isten apám helyett is Atyám.
 


Himnusz CVIIIL.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
 
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Ez óra itt a harmadik,
Krisztust kereszttel terhelik:
elménk hívságtól ment legyen,
imádkozzunk most csendesen.
Krisztust fogadja szív, ajak,
s bensőnk romlatlan, ép marad,
tanúskodjék buzgó imánk:
a Lélek méltán száll le ránk.
Ez óra régi gyászt törölt:
az ősbűn átka megtörött;
Krisztus kegyelme itt fakadt,
feltündökölt a virradat.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Ámen.


Árva az a keresztény, aki nem hagyja, hogy Isten magához vonzza – Ferenc pápa homíliája



Árva az a keresztény, aki nem hagyja, hogy Isten magához vonzza – Ferenc pápa homíliája


A Szent Márta ház kápolnája - 

Kedden reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén Ferenc pápa, a napi evangéliumi szakaszból kiindulva (Jn 10,22-30), arra buzdította homíliájában a híveket, hogy Istenre nyitott szívvel fogadják be a Szentlélek „újdonságait”.
Az Atya magához vonzza a szíveket
Az írástudók és a farizeusok kérdése, amelyet többször is elismételnek különböző formában - „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan” – egy vak szívből fakad. A hit vaksága ez, amelyet maga Jézus magyaráz meg beszédpartnereinek: „Ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók”. Isten nyájához tartozni kegyelem, de szükség van hozzá készséges szívre. „Az én juhaim hallgatnak szavamra, én ismerem őket, s ők követnek engem. Én örök életet adok nekik: Nem vesznek el soha és senki sem ragadja el őket a kezemből”. Ezek a juhok vajon tanulmányozták Jézust, hogy kövessék őt és higgyenek? – tette fel a kérdést a Szentatya. Nem. „Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél”- folytatja Jézus. Pontosan az Atya az, aki a juhokat a pásztornak adja. És az Atya az, aki a szíveket Jézus felé vonzza.
Árva az, aki visszautasítja Atyját
Az írástudók és a farizeusok, bár látják Jézus műveit, mégis visszautasítják, hogy felismerjék Benne a Messiást. Szívük keménysége olyan dráma, ami egészen a Kálváriáig tart. Sőt, tovább folytatódik még a Feltámadás után is, amikor azt sugallják a sírt őrző katonáknak: ismerjék be, hogy elaludtak, így a tanítványokra foghatják, hogy ellopták Krisztus testét. Még a Feltámadás szemtanúi sem mozdítják meg azok szívét, akik visszautasítják, hogy higgyenek. Ennek következménye van: „ők árvák, mert elutasították Atyjukat” – hangsúlyozta homíliájában Ferenc pápa.
Zárva volt a szívük ezeknek a törvénytudóknak, úgy érezték, hogy önmaguk urai, de valójában árvák voltak, mert nem volt kapcsolatuk az Atyával. Igaz, beszéltek Atyáikról, Ábrahám atyánkról, a pátriárkákról, de mint távoli személyekről. Szívükben árvák voltak, az árvaság állapotában éltek és inkább ezt választották, mintsem hogy hagyták volna magukat az Atyához vonzani. Ez a zárt szív drámája.
Vonzz Jézus felé!
A pápa ezután az első olvasmány tanítására utalva (ApCsel 11,19-26) azt elemezte, mit jelent, ha valakinek nyitott a szíve Istenre. Az antióchiai egyház alapítását elbeszélő szakasz az Apostolok Cselekedeteiből arra mutat rá, hogy sok pogány megnyílt a hitnek a Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig elmenekült tanítványok igehirdetését követően. Ennek híre eljutott a jeruzsálemi egyházba is, ezért elküldték Barnabást Antióchiába, hogy ellenőrizze a híreszteléseket. Szíve nem botránkozott meg a pogányok tényleges megtérését látván, mivel „elfogadta az újdonságot”, hagyta, hogy az Atya Jézus felé vonzza.
Nem vagyunk árvák, van egy Atyánk
Jézus arra szólít fel bennünket, hogy legyünk tanítványai, de ehhez szükséges, hogy hagyjuk: az Atya vonzzon bennünket Őfelé. A gyermek alázatos imájával fohászkodjunk így: „Atyám, vonzz Jézus felé; Atyám, vezess el Jézushoz, hogy megismerjem Őt”. És az Atya elküldi majd a Szentlelket, hogy kinyissa szívünket és elvigyen Jézus felé. Egy keresztény, aki nem hagyja, hogy az Atya Jézus felé vonzza, olyan keresztény, aki az árvaság állapotában él; és nekünk van egy Atyánk, nem vagyunk árvák – fejezte be kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.


Húsvét negyedik hetének keddje



Húsvét negyedik hetének keddje


Jézus nem csupán hasonlatokban, hanem olykor egészen nyíltan is beszélt saját küldetéséről és az Atyával való kapcsolatáról, egységéről. Erre példa a mai evangéliumban olvasható részlet. A beszéd egyrészt válasz az egykori kérdezők számára, másrészt az előzményekben elhangzottak, azaz a jó pásztorról szóló tanítás kiegészítése.
A példabeszédek lehetséges buktatója abban van, hogy valaki nem akarja önmagát felismerni a beszédben felvázolt képben. A jelen helyzetben kérdezők minden bizonnyal ilyen személyek. Azt követelik, hogy Jézus tegyen egyértelmű kijelentést önmagáról: ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan! A későbbiekben már a kijelentések, a szavak sem lesznek elegendőek számukra, hanem olyan égi jelet fognak kérni Jézustól, amivel messiási mivoltát kétségtelenül tudja igazolni. A válaszban Jézus elsősorban nem önmaga szavaira, hanem cselekedeteire hivatkozik, amelyeket az Atya megbízásából tesz. Ő az a pásztor, aki az Atyától hatalmat kapott a juhok, az emberek vezetésére. Boldogok azok, akik hallgatnak szavára és követik őt. A kérdezők viszont nem tartoznak közéjük, mert kérdésükkel éppen saját hitetlenségüket árulják el.
Az Úr Jézus tanításában felismerhetem azt az igazságot, amely az üdvözítő Istenhez vezet. Követem-e az üdvösséget hirdető Jézust?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenünk: Jézus, a te Fiad megígérte nekünk az Igazság Lelkét. Add, hogy örökre velünk maradjon a Vigasztaló! Add, hogy parancsaid által megismerhessük az élet útját! Kérünk, add, hogy legyen mindig erőnk befogadni az igazságot. Add, hogy ellenállhassunk a hazugság minden csábításának! Add, hogy teljesítve a te parancsaidat szeretetedben éljünk, és velünk legyen mindig az Igazság Lelke!



2016. április 18., hétfő

Az Atya 14.



Miért látod meg

„Miért látod meg a szálkát testvéred szemében?”
 
Jézus az Egyháza alapításában fontosnak tartja, hogy hívei ne mérjenek kettős mércével. A mai korban kifejezetten uralkodó nézet, hogy ugyanazt a dolgot másként bírálják el, ha másnál fordul elő, mint amikor saját életüknek a része. Ugyanez a kísértés már Jézus idejében is nehézséget okozott. Jézus azért foglalkozik vele, és próbálja egy mindenki által könnyen érthető hasonlattal érzékeltetni. Abban az időben mindenki ismerte a gerendát, hiszen a ház belsejében is szabadon volt látható, és azt is gyakran megfigyelhették, hogy az ácsok milyen sok forgácsot faragnak le a fáról, amíg szép gerenda válik belőle. A forgács és annak egy szilánkja, a szálka, könnyen dobálható, a gerendát viszont szemet kidüllesztve cipeli két markos iparos. A szem szerepeltetése hogyan kerül a hasonlatba? Nyilván nem fizikailag, hiszen a gerenda nem fér el sehogy az emberi szemben, a pici szálka is teljesen tönkretenné, ha beleszúrná valaki. Tehát átvitt értelmű hasonlat. Nem lenne szabad észrevenni, meglátni más hibáját, és elítélni, amikor mindenkinek van komoly saját vétke és bűne. Másrészt azt is jelentheti, hogy a saját bűnt kiirtani sokkal nehezebb. Politikai ellenfelek között sokszor elhangzik a kettős mérce vádja. Elítélendő, igazságtalan, ha fennáll. Tisztességünk, és Jézus tanítása szerint is.


Himnusz CIXL.





Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


Az új Sionnak kórusa
fogjon csodás új dalba ma,
és bölcs örömben ülje meg
a szent húsvéti ünnepet.
Mint hős oroszlán, Krisztusunk
fölkel, s a sárkány porba hull.
Szavára mind, ki rég halott,
bűnből életre támadott.
Mit zsákmányként az alvilág
elnyelt, ma mindent visszaád,
a rabsereg már ott halad
Krisztust követve: mind szabad.
Győzött az Úr nagy fényesen,
ragyogva hódít szélesen,
és egybefoglal két hazát:
eget, földet, s lesz egy család.
Énekkel most a nagy Királyt
kérlelje mind a nagy világ,
trónjához minket felvegyen,
örök fényével töltsön el.
Maradj örökre, Jézusunk,
fényes húsvéti örömünk,
s kiket kegyelmed újraszült,
oszd meg dicsőséged velünk.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Ámen.