2016. március 26., szombat

Himnusz CXIX.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen.


HIMNUSZ

Krisztus, tündöklő nappalunk,
az éj árnyát eloszlatod,
kit fényből fénynek vall a hit
és fénnyel áldod szentjeid.
Esengünk hozzád, szent Urunk,
míg tart az éj, vigyázz reánk,
találjunk benned pihenést,
adj nyugodalmas éjszakát.
Mikor lecsukjuk két szemünk,
a szívünk virrasszon veled,
őrködjék mindig jobb kezed
hűséges híveid felett.
Védelmezőnk, tekints le ránk,
igázd le ellenségeink,
vezesd szolgáidat, kikért
véred váltsága volt a bér.
Legyen most néked, Krisztusunk,
és szent Atyádnak tisztelet,
s a Szentléleknek is veled
zengjen dicséret szüntelen. Ámen.


Nagyböjti kalendárium – március 26., nagyszombat



Nagyböjti kalendárium – március 26., nagyszombat


Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!


„… kell, hogy az irgalomról az előbbiekben elmondottak buzgó imádsággá váljanak: egy olyan kiáltássá, mely a mai világban élő ember szükséglete szerint szólítja az irgalmat. E kiáltásban benne kell csengenie mindannak az igazságnak, amit az irgalomról a Szentírás, a Hagyomány, továbbá Isten népének sok évszázados hívő tapasztalata mond el. Ezzel a kiáltással, miként egykor a próféták, segítségül hívjuk Istent, aki teremtményeinek egyikét sem gyűlölheti (vö. Bölcs 11,24; Zsolt 144,9; Ter 1,31.), nevezetesen azt az Istent, aki hűséges a saját atyaságához és szeretetéhez. És miként a próféták, mi is azt a szeretetet hívjuk segítségül, melynek anyai természete is van, és anyához hasonlóan követi minden egyes fiát; megkeresi az elveszett bárányokat, akárhányan legyenek is; még ha a világban a gonoszság a jóság fölé kerekedne is, még ha korunk emberisége bűneivel kiérdemelte volna az új »vízözönt«, mint ahogy Noé kora egykor kiérdemelte. Ahhoz az atyai szeretethez folyamodunk, amelyet Krisztus messiási műve tár föl előttünk, s amely a kereszten, az Ő halálában, majd föltámadásában érte el tetőpontját! Meneküljünk Istenhez Krisztus által...”
(Dives in misericordia, 98.)


Az emberiség bűne nagy elégtételt kíván – nagypénteki liturgia Esztergomban



Az emberiség bűne nagy elégtételt kíván – nagypénteki liturgia Esztergomban


Erdő Péter bíboros vezette a nagypéntekiszertartást az esztergomi bazilikában március 25-én. A főpásztor szentbeszédét teljes terjedelmében adjuk közre.



Krisztusban Kedves Testvérek!
Hallottuk Krisztus szenvedésének drámaian fájdalmas és mégis felemelő történetét. Jézus kereszthalála által váltott meg minket. De miért felelt meg a szabadításnak ez a szörnyűséges módja minden másnál inkább a mindenható Isten tervének? Miért kellett Jézusnak mindezt elszenvednie (vö. Lk 24,25-26)? Másként nem tehette volna? Szent Ágoston szerint ennek öt fő oka volt.
Az első, hogy így mutatta meg legjobban szeretetét az emberi nem iránt. Így ismerhette meg az ember, hogy milyen felfoghatatlan szeretettel vesz körül bennünket az Isten. Szeretett minket, és vérével megtisztított a bűntől (vö. Jel 1,5-6). Hiszen nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért (vö. Jn 15,13). Ez azonban az alacsonyabb szintű szeretethez képest kiemelkedő fokozata az odaadásnak. De a gazda viszonya szolgájához nem egyszerű barátság, ezért ha az Úr életét adja a szolgájáért – mintha barátja volna –, ez különleges odaadást jelent. Ezért énekli az Egyház a húsvéti gyertya öröménekében szinte a meglepetés megrendülésével Istenhez fordulva: „hogy a szolgát megmentsed, Fiadat sem kímélted érte”. Amikor pedig valaki nem a barátjáért, de még csak nem is a szolgájáért, hanem az ellenségéért adja az életét, ez az emberi mértéken szinte túllépő, annak korlátait szétfeszítő szeretet felvillanása. Erről mondja Szent Pál apostol a Rómaiakhoz írt levélben: „Krisztus ugyanis akkor, amikor még erőtlenek voltunk, a meghatározott időben meghalt a gonoszokért. Pedig az igazért is alig hal meg valaki, legfeljebb a jótevőjéért adja életét az ember. Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk” (Róm 5,6-9). Jézus tehát a kereszten akart meghalni, hogy ez a szenvedés, amely a legnagyobb gyalázat volt, a legnagyobb szeretet jelévé váljon. Kitárta karját a kereszten, hogy átöleljen minket.

A második ok, amiért Isten Krisztus kereszthalálát választotta megváltásunk eszközéül az volt, hogy jóságosan magához vonzzon minket. János evangéliuma szerint Jézus ezt mondja saját kereszthalálára utalva: „Amikor majd felmagasztalnak, mindenkit magamhoz vonzok” (Jn 12,32). A szeretet vonzza a szeretetet.
Harmadszor: Isten a kereszthalált választotta a megváltás eszközéül, mert a legdrágább és legnagyobb áron akart megváltani minket. Szent Péter apostol első levelében olvassuk: „hogy nem mulandó dolog, ezüst vagy arany váltott meg öröklött, értéktelen életmódotokból, hanem a hibátlan és szeplőtelen báránynak, Krisztusnak drága vére” (1Pét 1,18-19). Ezt pedig azért tette, hogy lelkünket, amelyet ilyen drága áron szabadított meg, kötelezze hogy neki szolgáljunk, és ne a bűnnek. Ezért mondja Szent Bernát: Isten Fia más módon is megszabadíthatta volna az embert, de inkább akarta a kereszthalált, hogy a rajta esett sérelem még inkább szeretetre kötelezzen minket. Hiszen nagyobb hálára indít minket a megváltás nehéz és veszedelmes volta, mint a teremtés. A teremtést ugyanis – mely szintén felfoghatatlan titok – könnyűnek érezzük, mert természetesnek vesszük a nekünk adott világot. Gondoljunk bele, hogy milyen nagy volt az üdvösségünk ára! Nem egy szempont a sok közül, hogy az életünk megfeleljen Isten tervének és szeretetének, hanem az egyetlen, ami ezen a világon igazán fontos.

A negyedik ok, amely Szent Ágoston szerint megvilágítja, hogy miért választotta Isten a kereszthalált megváltásunkra, Krisztus követésének édessége. A szenvedés keserűsége ugyanis édessé teszi, ha engedelmeskedhetünk neki bűnbánatban és jócselekedetekben, vagy a földi szenvedések elviselésében. Krisztus tudta, hogy a bűnös ember csak bűnbánat és viszontagságok vagy büntetések elviselése árán szabadul meg igazán, vagy akkor, ha nehéz jócselekedeteket vállal magára. Mert a szabadulást nem a saját tetteinknek köszönhetjük, de a gyakorlatban is átélt megtérés nyitja meg a szívünket Isten irgalmának befogadására. Hogy tehát Isten számunkra a nehéz helytállást is kívánatossá tegye, saját példájával járt előttünk, amikor elvállalta a szenvedést és a keserű halált. Ha Krisztus szenvedését tartjuk szemünk előtt, nincs olyan nehézség az életben, amit hozzá társulva ne tudnánk szeretettel viselni.
Az ötödik nagy okát a kereszthalál választásának az egyházatyák abban látják, hogy az emberiség bűne nagy elégtételt kíván. Canterbury Szent Anzelm megrendülten mondja: „Nem illett, hogy Isten a maga országában valamit rendezetlenül hagyjon. De ha a bűnt büntetlenül engedné el, elégtétel nélkül, és így rendezetlenül, ezzel szabad utat nyitna az igazságtalanságnak, ha puszta irgalomból bocsátaná meg a bűnöket. Tehát az emberi nem megváltása és szabadulása az igazságnak megfelelően Krisztus szenvedése és engedelmessége által nyerte el a megváltást, így kapcsolta össze Isten bölcsessége és szeretete a teljes igazságosságot a teljes irgalommal.
Irgalom és igazság Ura, szenvedő és mindhalálig engedelmes Krisztus, nyisd meg szívünket a viszontszeretetre, add, hogy eljussunk a boldogságra, amelyet nekünk készítettél! Ámen.


Nagyszombat



Nagyszombat

Isten érintése
 
A világ és az ember teremtése minden korban foglalkoztatta az embereket és számos művészt megihletett az évszázadok során. Az élet értelmét kereső emberek és az élet eredetét kutató tudósok, hívők és nem hívők egyaránt elgondolkoznak a teremtés titkán. Nem csak az évmilliókban számolható időbeli távolság miatt titok a teremtés, hanem az emberi megismerés korlátai miatt is. Emberi értelmünkkel nehéz felfognunk Isten cselekedeteit és szándékait. A teremtés, az élet keletkezésének és a világ létrejöttének gondolata megmozgatja elménket. A középkor egyik leghíresebb művésze, Michelangelo Buonarroti 1508-ban kapott felkérést II. Gyula pápától a Sixtus-kápolna mennyezetének kifestésére. A munka mintegy négy évig tartott. A csodálatos freskók az üdvtörténet eseményeit örökítik meg, a teremtéstől kezdve. Az egyik legismertebb kép az első ember, Ádám teremtését ábrázolja. A földön fekvő Ádám ujja majdnem összeér a mennyből felé nyúló Isten kezének ujjával. A korábbi idők művészeti alkotásain nincs hasonló ábrázolásmód, Michelangelo sajátos elképzelésének köszönhető az ember teremtésének ilyen bemutatása.
Vajon hogyan ábrázolná Michelangelo a feltámadást? Ha Krisztus feltámadását a halálból újjáteremtésnek gondoljuk, akkor bizonyára úgy, hogy a sírban fekvő halott Jézust a mennyei Atya megérinti az ujjával. Ez természetesen csak az én képzeletem szüleménye, de ez a gondolat talán segít minket közelebb jutni a feltámadás titkához. Mert a feltámadás, Krisztus feltámasztása legalább akkora titok számunkra, mint a teremtés. A teremtéskor Isten adott életet az embernek és húsvétkor Isten adott új életet a Fiúistennek Jézus Krisztusnak. A feltámadás a test újjáteremtése Isten részéről és ezen újjáalkotott test újbóli egyesülése a halhatatlan lélekkel. Igaz ez Jézus feltámasztására és a mi feltámadásunkra is, amely szintén Isten cselekedete lesz, s amelyet hittel vallunk.
A húsvéti vigília szertartása több elemében is az újjáteremtésre, az újjászületésre utal. A sötétséget megszüntető világosság, a húsvéti gyertya alámerítése a vízbe, majd kiemelése, a keresztségi fogadalom megújítása vagy egyes helyeken a keresztség kiszolgáltatása mind az újjászületést jelzik. A szertartás evangéliumában azokról az asszonyokról olvasunk, akik húsvét hajnalán Jézus sírjához igyekeztek. Az elmúlt napok eseményei talán csalódottá tették őket. De mintha már beletörődtek volna a megváltoztathatatlanba, Jézus halálába. Egy gondolat foglalkoztatja őket: ki fogja a sírbarlangot elzáró követ elhengeríteni? Nem is gondolnak arra, hogy időközben az események új fordulatot vettek. Nem sejtették, hogy Isten közbeavatkozása egészen új helyzetet teremtett. Az elhengerített kő csodálkozást, az üres sír megdöbbenést, a fehér ruhás ifjú (angyal) látványa félelmet ébresztett bennük. Ámulva hallgatják a híradást, hogy hiába keresik a halott Jézust, mert ő feltámadt a halálból. Szinte értetlenül hallgatják, hogy milyen feladatra, tanúságtételre szólítja fel őket az isteni küldött. Az öröm és a hit, a feltámadás öröme és hite csak lassan járja át szívüket, értelmüket. Ők elindulnak a hit útján, mert Isten megérintette őket.
Vajon én észreveszem-e Isten érintését? Elindulok-e a lelki újjászületés útján.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Feltámadásod erősíti hitünket, hogy van örök élet és létezik a mennyország, ahová Isten végtelen irgalmának köszönhetően eljuthatunk. Feltámadásod erősíti bennünk a reményt, hogy a mennybe juthatunk. Az irgalmas mennyei Atya nem csak új, feltámadt testet ad nekünk, hanem megajándékoz a boldogsággal. Az örök boldogság pedig azt jelenti, hogy Isten közelében élünk és örökké vele lehetünk. Feltámadásod számunkra és minden ember számára megnyitja az üdvösség kapuját. Élj bennünk! Támadj fel bennünk és új életre támadunk benned! Köszönjük, hogy irgalmas vagy hozzánk.



Nagyböjti kalendárium – március 25., nagypéntek



Nagyböjti kalendárium – március 25., nagypéntek


Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!


„[…] A mai ember gyakran teszi föl szorongva a kérdést: vajon hogyan oldhatók meg azok a félelmetes feszültségek, melyek rátelepedtek a világra, és az emberek között is mutatkoznak? És ha ez a mai ember nem meri kiejteni az irgalmasság szót, vagy saját, vallásos érzékétől megfosztott lelkiismeretében nem érzi azt hitelesnek, az Egyháznak annál inkább ki kell mondania, és nem csupán a saját, hanem korunk minden egyes embere nevében is.”
(Dives in misericordia, 97.)
Emlékezzél meg irgalmasságodról, Urunk, Istenünk, és örök oltalmaddal szenteld meg híveidet, akik számára vére árán szerezte a húsvét szent titkát a te Fiad, Jézus Krisztus. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.


Himnusz CXVIII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen.


HIMNUSZ

Királyi zászló jár elöl,
keresztfa titka tündököl,
hol megfeszítve haldokolt
ki minden testet alkotott.
Kegyetlen lándzsa verte át
gonosz vasával oldalát,
belőle víz és vér ömölt,
mely szennyet, vétket eltörölt.
Rajtad tündöklik, drága fa,
királyi vérnek bíbora;
ó, választott jeles faág,
ki szent testét karoltad át!
Világ bűnének zálogát
te hordtad értünk, boldog ág;
a mérleg voltál, s rajt e test
pokolra-süllyedőt emelt.
Köszöntünk, oltár s áldozat,
hol szenvedésből fény fakadt,
az élet rajtad halni szállt,
s megtörte holta a halált.
Kereszt, üdvöz légy, szent remény!
A szenvedésnek ünnepén,
növeld a jók kegyelmeit,
és oldd a bűnös vétkeit!
Szentháromság, dicsérjenek,
üdvösség kútja, mindenek;
s kiket megvált a szent kereszt,
kegyelmed mindig óvja meg. Ámen.


A pápa a menekülttáborban: a terroristák mögött fegyverkereskedők állnak



A pápa a menekülttáborban: a terroristák mögött fegyverkereskedők állnak


Ferenc pápa megcsókolja az egyik menekült lábát - EPA

Testvérek vagyunk mindnyájan: muzulmánok, hinduk, katolikusok, evangélikusok; ugyanannak az Istennek a gyermekei. Ezzel az erőteljes üzenettel fordult Ferenc pápa az olaszországi menekülttábor lakóihoz, és rajtuk keresztül a világhoz Nagycsütörtökön délután, hangsúlyozva, hogy a testvériség erősebb a vér kötelékénél, amelyet Brüsszelben ontottak ki azok, akik háborút akarnak. A menedékjogot kérőket befogadó észak-római központ 12 lakójának mosta meg a Szentatya a lábát, emlékezve arra, amikor Jézus megmosta a „legkisebbek” lábát.
A szolgálat és az árulás gesztusai: Jézus és Júdás
A gesztusok beszédesebbek a képeknél és a szavaknál – mondta a pápa a szemükbe nézve. Az egyik gesztus, amit a mai liturgia felkínál nekünk: a szolgáló Jézus, aki megmossa a 12 tanítvány lábát. A másik pedig Júdás gesztusa, aki elmegy Jézus ellenségeihez és 30 ezüstpénzért elárulja őt. Az első gesztus értelme az, hogy mindazok, akik ma itt vagyunk: muzulmánok, hinduk, katolikusok, koptok, evangélikusok… testvérek vagyunk és békében, beilleszkedve akarunk együtt élni. A másik gesztus az, ami három napja történt: a háború és a pusztítás gesztusa egy európai városban olyanok részéről, akik nem akarnak békében élni. De e mögött a gesztus mögött, akár Júdás esetében is mások állnak. Júdás mögött azok, akik pénzt kínáltak azért, hogy kiadja Jézust. A brüsszeli támadás mögött pedig ott állnak a fegyvergyártók és a fegyverkereskedők, akik vért akarnak és nem békét; háborút akarnak, nem testvériséget – mondta a pápa.
Ne legyen többé 30 ezüst, amiért elpusztítjuk testvérünket
Két ugyanolyan gesztus: egyfelől Jézus, aki megmossa a lábukat, mialatt Júdás pénzért elárulja őt. Egyik oldalon itt vagyunk mi, mindannyian, különböző vallású, kultúrájú emberek, mind ugyanannak az Atyának a gyermekei, egymás testvérei. A másik oldalon meg azok a szerencsétlenek, akik fegyvereket vásárolnak, hogy elpusztítsák a testvériséget. Mialatt a pápa a testvériség jeleként a lábmosás szertartását végezte a menekültek között, azt kérte tőlük, hogy imádkozzanak saját vallási nyelvükön az Úrhoz, hogy ez a testvériség megfertőzze a világot. Hogy ne lehessen létjogosultsága a 30 ezüstnek, amiért megölik testvérüket, hanem mindig testvériség legyen és béke.
892 kézfogás a pápával: a béke és szeretet jegyében
A szertartást követően Ferenc pápa egyenként mindenkit köszöntött a menedékjogot kérőket befogadó táborban: 892 emberrel fogott kezet, 892 emberre mosolygott és mondott nekik köszönetet, kérve: mutassák meg a világnak, milyen szép testvérként együtt élni eltérő kultúrák, vallások és hagyományok között. Mert mindezt úgy hívják: béke és szeretet.


Nagypéntek



Krisztus megváltó áldozata
 
Áldozat, áldozathozatal, felajánlás – minden vallásban megtalálható lényeges elem. Az ember feláldozza a természetfeletti létezőnek azt, amije van. A kezdetek idején az ember azt gondolta, hogy akkor tetszik Istennek a felajánlás, ha az igazán értékeset és nem a silányat adja neki. Az áldozati adományok elégetése annak teljes és visszavonhatatlan felajánlását jelentette. Káin elutasított és Ábel elfogadott áldozata még erről a szemléletről tanúskodik. A kezdetekben az ember úgy vélte, hogy a túlvilági létezőnek a számára legértékesebbet, gyermekét is fel lehet áldozni, de az igaz Isten hamar értésére adta az emberiségnek, hogy nem kíván ilyen áldozatokat. Az ember idővel megértette, hogy a világon minden Isten ajándéka és minden neki köszönhető. Ebben az értelemben csak azt ajánlhatjuk fel Istennek, amit tőle kaptunk, tehát minden bizonnyal nem a felajánlott adományok mennyisége vagy minősége számít, hanem a szívünk szándéka. Idővel az ember azt is megtanulta, hogy az áldozatbemutatás az Isten iránti tiszteletének a kifejezése, ezért bálványisteneknek nem szabad áldozatokat bemutatnia.
A bibliai áldozatok és áldozatbemutatások sorából kiemelkedik Ábrahám áldozata. Isten azzal tette próbára őt, hogy egyszülött fia, Izsák feláldozását kérte tőle. Ábrahám késznek mutatkozott, de Isten az utolsó pillanatban megakadályozta a fiú halálát. A keresztény igehirdetés évszázadok óta párhuzamba állítja Ábrahám áldozatát a keresztáldozattal és Izsákot Krisztus előképének tekinti. Ma nagypénteken, az Úr halálának napján, hasonlítsuk össze e két áldozatot, de ne ragadjunk le annál az egyszerű képnél, hogy miként Izsák a hátán vitte az áldozati tűzhöz szükséges fát, ugyanúgy vitte Krisztus a hátán a keresztfát.
A bibliai áldozatok esetében – gondoljunk csak Káin, Ábel, Melkizedek, Dávid király áldozatára – az ember azt ajánlja fel, amije van, amit birtokol. Ábrahám áldozata Izsák esetében kissé más: ő kész feláldozni a jövőjét. Feláldozni azt, ami lehetett volna. Jézus áldozata még ennél is több, ő önmagát áldozza fel, ez a tökéletes áldozat. Már Ábrahám áldozatában is megfigyelhető az engedelmesség. Bár nem érti Isten akaratát, mégis kész arra, hogy megtegye azt, amit Isten kíván tőle. Jézus szintén engedelmességből áldozta fel magát.
Mi az áldozathozatal indítéka? Talán arról van szó, hogy Ábrahám beletörődött abba, hogy Isten elveszi gyermekét? Talán kényszerűen elfogadta azt, hogy Isten nem teljesíti az ígéretét, hogy tudniillik Izsáktól fognak majd utódai születni? Talán az emberi tehetetlenség húzódik meg Ábrahám cselekedete mögött, mert az ember nem képes ellenállni Isten végtelen erejének? Nem erről van szó, hanem Ábrahám mély hitéről. Isten rendkívüli dolgot kért tőle azzal, hogy áldozza fel egyetlen fiát, de ennek ellenére ő hitt abban, hogy Isten valahogyan mégis teljesíti ígéretét. Ez a hit, szeretet és engedelmesség fejeződik ki abban, amikor a kereszten az Atyának ajánlja lelkét. Izsák elszenvedi, hogy ő az áldozati adomány. Megkötözött, kiszolgáltatott helyzetben van. Gyermekként nem képes ellenállni apja erejének. Jézus önként vállalja a kiszolgáltatottságot. Nem akar ellenállni az őt kényszerítő erőknek, az emberi erőszakosságnak. Az áldozatot kérő Isten szándéka kifürkészhetetlen, az ember számára felfoghatatlan. Ábrahám áldozatánál az utolsó pillanatban jön a történet fordulata, Isten megakadályozza Izsák halálát. A haláltól való szabadulás pillanata ez Izsák számára, Ábrahámnak pedig a hit jutalmának pillanata. Jézus halálát nem akadályozza meg Isten, hanem elfogadja azt, a harmadik napon a feltámadás hozza meg a váratlan fordulatot. A halálból való visszatérés pillanata ez. Mindkét esetben egy atya áldozatáról van szó. Ábrahámtól ezt kéri Isten: „Vedd egyetlen fiadat, Izsákot, akit szeretsz.” A mennyei Atya az ő egyetlen és egyszülött Fiát, Jézust áldozza fel, akit szeret.
Ábrahám esetében az isteni titokzatosság végül részben feloldódik, kiderül Isten igazi szándéka. Jézus esetében a titokzatosság megmarad. Egy keveset megértünk abból, hogy üdvösségünkért, megváltásunkért áldozta fel magát a kereszten, de kérdések százai maradnak megválaszolatlanul és megválaszolhatatlanul, és tulajdonképpen szinte teljesen értetlenül szemléljük az Úr kereszthalálát. Ez a titokzatosság csak tovább nő a feltámadás után. A feltámadásunkig várnunk kell, hogy e titokra fény derüljön.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Mindenható és irgalmas Istenünk! Hisszük, hogy a világban mindennek értelme van, még akkor is, ha akaratodat, rendelésedet, szándékaidat emberi értelmünk nem képes azonnal megérteni. Krisztus Urunk kereszthalálának is volt értelme, hiszen a megváltást, az üdvösséget és a vele való kiengesztelődést szerezte meg minden ember számára. Meghajlunk a kereszt előtt, meghajlunk a kereszt titka, a megváltás titka előtt. Meghajlunk az engedelmesség titka előtt, amelyet Fiad, Jézus Krisztus tanúsított. Meghajlunk a végsőkig elmenő, önfeláldozó szeretet titka előtt. Segíts minket, hogy felfedezzük a kereszt helyét életünkben!



2016. március 24., csütörtök

Nagyböjti kalendárium – március 24., nagycsütörtök



Nagyböjti kalendárium – március 24., nagycsütörtök


Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!


„Krisztus olyan erővel hangsúlyozza a megbocsátás szükségességét, hogy amikor Péter megkérdezi tőle, hogy vajon hányszor kell megbocsátania felebarátja bűnét, az Úr egy képletes számmal válaszol: »hetvenszer hétszer« (Mt 18,22), azt akarván ezzel kifejezni, hogy bárkinek és bármikor megbocsáthat. Az azonban nyilvánvaló, hogy ez a mérhetetlenül tág megbocsátás a legkevésbé sem akarja rombolni az igazságosság igaz követelményeit. A megbocsátásnak ugyanis a helyesen értett igazságosság a célja. Az evangélium egyetlenegy helyén sem jelent engedékenységet a rosszal, a botránnyal, a jogtalansággal vagy a rágalmazással szemben. És ugyanez érvényes a megbocsátás forrására, az irgalomra is, hiszen a rossz jóvátétele, a botrány helyrehozása, a jogtalanság, a rágalmazás kiengesztelése minden egyes esetben föltétele a megbocsátásnak.”
(Dives in misericordia, 92.)
Istenünk, annak a szent vacsorának megünneplésére jöttünk össze, amelyen egyszülött Fiad, új és örökre szóló áldozatát és szeretetlakomáját halála előtt az Egyházra bízta. Kérünk, segíts, hogy ebből a nagy misztériumból a szeretet és az élet teljességét meríthessük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.


Himnusz CXVII,



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen.


HIMNUSZ

Dél elmúlt, három óra már,
emlékezzünk, hogy szent e szám,
Jézus nevében most imánk
bűnünkre esdjen oldozást.
Lator száján kél vallomás,
de irgalomra érdemes;
buzgó imánk, ha égre száll,
nekünk hasonló jót szerez.
Halál hatalma véget ért,
a fény vak éjből visszatért;
vétkünk borzalmát törje meg,
s lelkünkben gyújtson szent tüzet!
Kérünk, Atyánk és Krisztusunk,
s kettőjük Lelke, kérlelünk;
egyetlen Úr az ég felett,
hallgass imánkra, Hármas-Egy! Ámen.


Ferenc pápa nagycsütörtöki krizmaszentelő miséje Isten túláradó irgalmasságáról



Ferenc pápa nagycsütörtöki krizmaszentelő miséje Isten túláradó irgalmasságáról


Ferenc pápa és a római papság a krizmaszentelő szentmisén - AP


Ferenc pápa Nagycsütörtökön délelőtt fél tízkor a díszbe öltözött Szent Péter-bazilikában mintegy 120 bíboros-püspök és 1800 pap koncelebrálásával mutatta be a hagyományos krizmaszentelő misét. Homíliájában Isten túláradó irgalmasságáról elmélkedett, amely az emberekkel való találkozásban és a végtelen megbocsátásban nyilvánul meg. Nekünk is meg kell tanulnunk kilépni bezártságunkból, bonyolult teológiáinkból és elvinni mindenkinek Isten szeretetét – fordult a papokhoz a pápa. Tartózkodjunk a „lightos” lelkiségtől és a virtuális világiasságtól, amelyek megakadályozzák, hogy meghalljuk Isten szavát. A szentmisén a római egyházmegye papjai megújították szenteléskor tett ígéreteiket.
Az irgalmasság logikája a másik iránti apró gesztusokban áll
A jubileumi szentévre utalva a pápa megállapította, hogy Isten irgalmassága mindig valami újat hoz, és egyszersmind mozgásban van, igyekszik eljutni a senki földjére is, ahol a közöny és az erőszak uralkodik. Ez az irgalmas szamaritánus logikája, vagyis hogy apró gesztusokat tegyünk a másik irányába, a segítség és a szeretet nevében. Ki-ki a saját életében megpróbálhat Isten szemével nézni és visszaemlékezni, miként volt irgalmas hozzá az Úr. Isten szívében túlárad az irgalmasság, erről kell tanúskodniuk, ezt kell közvetíteniük a papoknak.
Az irgalmasság ajándékát örömmel kell fogadnunk
Homíliáját a pápa az irgalmasság két fő aspektusára, a találkozásra és a megbocsátásra építette. A találkozást jól mutatja a tékozló fiú példabeszéde, akinek visszatértét apja túláradó örömmel fogadja. Ezt az örömöt érzi az a leprás is, akit Jézus meggyógyított. Az irgalmasságra adott helyes válasz tehát az öröm, az ünneplés. Vajon mi gyónás után ünneplünk, vagy rögtön mással foglalkozunk? És amikor adakozunk, van-e időnk meghallgatni a másik hálálkodását, örülünk-e mosolyának vagy rohanunk tovább? – sorolta a kérdéseket a Szentatya.
A méltóság és a szégyenkezés helyes egyensúlya
Ami a megbocsátást illeti, itt látszik igazán, Isten mennyire túláradóan irgalmas: a legnagyobb szégyenből a legmagasabbra emel minket. Nem úgy, mint ahogy Ádám és Éva viselkedtek, kettéválasztva egymástól a szégyen és a méltóság magatartását. Az Úr túláradó megbocsátására nekünk úgy kell válaszolnunk, hogy megtartjuk a helyes egyensúlyt a méltóságteljes szégyen és egy olyan méltóság között, amely képes a szégyenérzetre. Annak a magatartása ez, aki igyekszik alázatos lenni, de egyszersmind képes elfogadni, hogy az Úr fölemelje őt a küldetés javára, öntetszelgés nélkül. Az evangélium által szentesített példa, amelyből tanulhatunk, amikor gyónunk Péteré, aki hagyja, hogy az Úr hosszan faggassa őt a szeretetéről, ugyanakkor újból elfogadja a szolgálatot az Úr által rábízott nyáj legeltetésére.
Hagyjuk a bonyolult teológiát, amely vakká tesz minket
Ferenc pápa utalt a szegény és bebörtönzött népre, vagyis azokra az emberekre, akikkel a papoknak azonosulniuk kell. Emlékezzünk arra a számtalan szegény, tudatlan, bebörtönzött emberre, akit elnyomnak. De emlékezzünk arra is, hányszor voltunk vakok, a hit szép fénye nélkül, és nem azért mert ne lett volna kéznél az evangélium, hanem mert túlbonyolítottuk a teológiát – szólt a pápa, majd így folytatta: érezzük, hogy a lelkünk szomjazik a lelkiség után, de nem azért, mert hiányzik az éltető víz, amelyet csak kortyolunk, hanem mer túl sok a könnyed spiritualitás.
Raboknak érezzük magunkat, akár azok a népek, akiket áthatolhatatlan kőfal vagy acélkerítés vesz körül, csak minket egy virtuális világiasság övez, amely egyetlen kattintással nyílik és zárul. Minket nem fenyegetések vagy erős lökések nyomnak el, mint sok szegény embert, hanem a fogyasztás ezer vonzó ajánlata, amit nem tudunk lerázni magunkról, hogy szabadon járjunk a testvéreink szeretete felé vezető úton, az Úr báránykái felé, akik pásztorai hangját várják. És Jézus eljön, hogy felszabadítson minket, hogy segítsen kilépnünk, hogy szegény és vak, bebörtönzött és elnyomott lényünket átalakítva az irgalmasság és a vigasztalás szolgái legyünk – mondta még a római papságnak bemutatott nagycsütörtöki krizmaszentelő misén a pápa.


Nagycsütörtök



Nagycsütörtök


Példát adtam nektek
 
Jézus szívesen tanította az embereket példabeszédekben. E képes és jelképes beszédeket a hallgatóság hamar maga elé tudta képzelni, könnyen beleélték magukat az elhangzott élethelyzetbe, így könnyebben meg is értették azok mondanivalóját, illetve meg tudták jegyezni a tanítást. A példabeszédek magukért beszélnek, nincs szükség arra, hogy megjelenítsük azokat. A példabeszédeket elég hallani, nem szükséges képi látvány hozzájuk. Jézus kortársaival ellentétben a mai ember sokkal inkább vizuális beállítottságú, a látvány jobban megragadja, mint a szóbeli üzenet. Jézus egykor nem mutatta be, nem jelenítette meg példázatait, hanem egyszerűen csak elmondta azokat. Amikor a magvetőről beszélt, nem egy szántóföldön állt, kezével magot hintve a földbe. Amikor az eltévedt bárányt kereső és megtaláló pásztorról tanított, nem vett egy igazi bárányt a vállára. Amikor az Isten országát jelképező halászhálóról tanított, akkor nem egy bárkában volt a tengeren és nem hálót vetve a vízbe. Tulajdonképpen egy alkalom van, amikor bemutatja, előadja azt, amiről mindig is beszélt, és ez a lábmosás. Nem látványos színészi előadás ez, hanem annak bemutatása, hogy nem a szavak embere, hanem a cselekedeteké. Mert vannak dolgok, amelyekről nem beszélni kell elsősorban, hanem meg kell tenni. És vannak élethelyzetek, amikor bármiféle beszédnél többet ér a tett.
Ma, nagycsütörtök este Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk. Az utolsó vacsora legjelentősebb eseménye az, amikor az Úr a kenyeret az ő testeként, a bort az ő véreként adta apostolainak. E tettének köszönhetően mennybemenetele után is valóságosan jelen van köztünk, a szentmisében jelenvalóvá válik az átváltoztatott kenyérben és borban. Azt kívánta, hogy cselekedetét követői ismételjék meg: adjunk hálát az Istentől kapott adományokért, ajánljuk fel velük együtt önmagunkat Istennek, fogadjuk magunkba az ő szent testét.
E szeretetből fakadó cselekedet mellett az utolsó vacsora emlékezetes és fájdalmas pillanata Júdás távozása, aki arra készül, hogy elárulja Mesterét. Távozása a Krisztussal való kapcsolat megszakítását és a testvéri közösségtől való elszakadást jelenti. Júdást nem a szeretet, hanem a gonoszság indítja az árulásra.
Nem feledkezhetünk meg az utolsó vacsora legmegindítóbb jelenetéről sem. Jézus azzal mutatja meg alázatát, szolgálatkészségét és szeretetét, hogy megmosta tanítványai lábát. Apostolai megdöbbentek cselekedetén. Ha Péter apostol nem tiltakozik, akkor talán egyetlen szó nélkül mosta volna meg sorban mindenki lábát. A lábmosás után ezt mondja: „Ha én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” Talán még erre a szóbeli magyarázatra sem lett volna szükség, mert a lábmosás cselekedete önmagáért beszélő tett. Mert vannak cselekedetek, amelyek nem szorulnak magyarázatra. Vannak cselekedetek, amikor az ember elcsendesedik vagy szinte megnémul. Vannak cselekedetek, amelyek az igazi szeretetről tanúskodnak. Gondoljunk majd erre holnap, az Úr szenvedése és halála láttán!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának! Te példát adtál nekünk az alázatosságra és a szolgálatra. Adj nekünk buzgóságot, hogy embertestvéreinkben felismerjünk téged és neked szolgáljunk!
 


2016. március 23., szerda

Nagyböjti kalendárium – március 23., nagyszerda



Nagyböjti kalendárium – március 23., nagyszerda


Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!


„… az út, amelyet Krisztus az irgalmasoknak ígért boldogsággal mutatott nekünk, sokkal gazdagabb, mint amit az emberi közvéleményből az irgalomról megtudhatunk. Az emberi megítélés szerint ugyanis az irgalom egyoldalú tett, illetve magatartás, mely föltételezi és fönntartja az irgalmasságot gyakoroló és irgalmasságot nyerő, a jót cselekvő és a jótettet elfogadó közötti távolságot. Ebből adódik az emberekben az a követelmény, hogy az emberi kapcsolatokat és társadalmi kötelékeket meg kell szabadítani az irgalomtól, hogy csak az igazságosság erősítse azokat. Ám ezek a vélekedések nem ismerik az irgalom és az igazságosság mély összefüggését, melyről az egész szentírási hagyomány, főleg pedig Krisztus messiási műve tanúskodik. Elmondhatjuk: az igazi irgalom az igazságosság legmélyebb forrása. Ha ugyanis az igazságosság egymagában alkalmas arra, hogy döntőbíró legyen a javak egyenlő elosztásánál, akkor vele szemben a szeretet, és egyedül a szeretet (mégpedig a jóságos szeretet, melyet »irgalomnak« nevezünk) képes arra, hogy emberré tegye az embert.”
(Dives in misericordia, 85.)
Istenünk, te azt akartad, hogy szent Fiad vállalja értünk a kereszt gyalázatát, és így megszabaduljunk a gonosz lélek hatalmából. Kérünk, add meg híveidnek, hogy elnyerjük a feltámadás kegyelmét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.


Himnusz CXVI.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen.


HIMNUSZ

Hittel, mely buzgó szívben él,
reménnyel, melyet hit kísér,
és égi lánggal, mely szeret,
Krisztusnak zengjünk éneket.
Ez órán vitték őt oda,
hol várta véres Golgota,
vállán kereszttel halni megy,
hűtlen juhát így menti meg.
Kérjük most, hívő népei,
szabaddá váltott vérei:
ne ejtse tőrbe földi vágy,
kit vádlevél nem köt tovább.
Kérleljük Krisztust s az Atyát,
kettőjük Lelkét egyaránt:
egyetlen Úr az ég felett,
imánk hallgasd meg, Hármas-Egy! Ámen.


Ferenc pápa: A brüsszeli támadás vak szélsőségesek kegyetlen és gyalázatos műve



Ferenc pápa: A brüsszeli támadás vak szélsőségesek kegyetlen és gyalázatos műve


Ferenc pápa az általános kihallgatáson - AP

A szerdai általános kihallgatás végén Ferenc pápa a Szent Péter-téren összegyűlt hívek előtt megemlékezett a keddi brüsszeli merényletekről, amelyek következtében 31 ember meghalt és 250 megsebesült.
Csöndes ima a belga népért
A Szentatya fájdalmas szívvel értesült a Brüsszelben végrehajtott terrortámadásokról. Imáiról és lelki közelségéről biztosítja a belga népet, az áldozatok hozzátartozóit és minden sebesültet. A pápa újból felhívást intéz minden jóakaratú emberhez, hogy egységesen ítéljék el ezeket a gyalázatos és kegyetlen tetteket, amelyek csak halált, terrort és szörnyűséget okoznak. „Mindenkit arra kérek, hogy kitartóan imádkozzon a Nagyhéten és kérje az Urat, hogy vigasztalja meg a megtört szíveket; a kegyetlen szélsőségességtől elvakult személyek szívét pedig térítse meg”. Ferenc pápa ezután elimádkozott egy Üdvözlégyet a Szent Péter-téren összegyűlt hívekkel, majd egy perc csöndes imát kért a halottakért, sebesültekért, a családtagokért és az egész belga népért.
Arab zarándokok: Isten óvjon a gonosztól
Az  Egyiptomból, Irakból és a Közel-Keletről érkezett,  arab nyelvű zarándokokhoz intézett köszöntésében a pápa emlékeztetett rá, hogy az élet erősebb a halálnál. Fohászkodjunk, hogy Isten alakítsa át a szenvedők fájdalmát örömmé, szenvedésüket üdvösséggé és keresztjüket feltámadássá. Isten áldjon mindenkit és óvjon meg a gonosztól.


Nagyszerda



Nagyszerda


Júdás árulásának esetét tegnap Szent János, ma Szent Máté evangéliumából olvassuk. A két leírás lényegében megegyezik, de Máté röviden említést tesz a főpapok és Júdás megbeszéléséről és megállapodásukról, miszerint 30 ezüstpénz az árulás jutalma. Sokan megpróbálták már feltárni Júdás indítékát. Mi vezette őt Mesterének elárulásához? Talán csalódott volt és egészen más Messiást várt, mint amilyen Jézus akart lenni? Talán elveszítette tekintélyét az apostoli testületben? Vagy talán csak a kapzsiság és a pénzsóvárság vezette őt? A kevés evangéliumi adat alapján nehéz egyértelműen válaszolnunk ezekre a kérdésekre. Azt nem érdemes állítanunk, hogy Isten akarta, hogy áruló legyen és az isteni gondviselés tette Júdást a megváltás eszközévé, mert akkor elvennénk az ember személyes szabadságát és felelősségét, és felmentenénk Júdást a bűne alól.
A bűn mindig titok. És titok marad az is, miért engedi valaki, hogy a gonosz hatalmába kerítse őt. Titok, hogy miért lép valaki a bűn útjára. Titok, hogy miért áll valaki a sátán szolgálatába. Titok, hogy miért gondolja valaki azt, hogy ember létére szembeszállhat az Istennel. Titok, hogy miért utasítja el valaki az Istentől felé áradó szeretetet. Titok, hogy miért nem tér le a bűn útjáról. Minden ember szabadon választhatja a bűn útját vagy az Istennek való engedelmesség útját.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Előtted, Uram, bűnös és por vagyok: irgalmadból élek, neked köszönhetek mindent; alárendelem magam neked, hagyom, hogy fájdalmaid és szenvedéseid teljesen átalakítsanak; teljes engedelmességben és akaratodhoz simulva hagyatkozom terád.



2016. március 22., kedd

Nagyböjti kalendárium – március 22., nagykedd



Nagyböjti kalendárium – március 22., nagykedd


Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!


„… az evangéliumi átalakulás nem egyszer s mindenkorra lezáródó történés, hanem állandó folyamat, életstílus, mely a keresztény hivatásnak szükségszerű és elmaradhatatlan tulajdonságát jelenti. Ezen felül a szeretet állandó megtalálását és állhatatos megőrzését is megkívánja; a szeretetét, mely minden pszichológiai és szociológiai nehézség ellenére összeköt és fölemel egyszerre. Itt ugyanis az irgalmas szeretetről van szó, amely természete szerint teremtő szeretet. A kölcsönös emberi kapcsolatokban azonban az irgalmas szeretet soha nem csak az egyik fél tette, illetve magatartása. Még akkor sem, amikor minden jel arra mutat, hogy az egyik fél csak fölajánlja és adja, a másik pedig csak kapja és élvezi az irgalmat (pl. a gyógyító orvos, a tanító pedagógus, a gyermekét tápláló és nevelő szülő esetében), mert aki ajándékoz, a jótettében maga is mindig ajándékokat nyer.”
(Dives in misericordia, 83.)
Mindenható, örök Isten, segíts úgy ünnepelnünk Urunk szenvedésének szent titkát, hogy elnyerjük bűneink bocsánatát. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.


Himnusz CXV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen.


HIMNUSZ

Epeital elepeszti,
vérzi testét szeg, tövis;
lándzsa forrást nyit szívében:
ömlik drága vér s a víz;
ez a szent hab mos fehérre
eget, tengert, földet is.
Hű keresztfa, minden fánál
százezerszer nemesebb:
virág, lomb, fa, drága termés
erdőn nem nő becsesebb.
Édes ág te, édes szeg te,
de a terhed édesebb.
Hajtsd meg lombod, ó, magas fa,
nyisd ki védő ágaid.
Születtél bár oly keménynek,
most az egyszer légy szelíd,
és öleld át puha-lágyan
nagy Királyod tagjait!
E világnak áldozatját
méltón csak te fogtad át,
hullámhányta életpályánk
révbe rajtad át talált,
s mert a Bárány vére mosta,
le is győzte a halált.
Jézust, Atyját és a Lelket
szent himnuszunk zengje meg,
Hármas-Egynek dicsőségét
énekeljék mindenek,
mert az ő nagy kegyességük
a világnak üdve lett! Ámen.