2016. február 20., szombat

Nagyböjti kalendárium – február 20.



Nagyböjti kalendárium – február 20.


Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!


„[…] az irgalom úgy is megmutatkozik, mint a bűnben, különböző fájdalmakban és szerencsétlenségekben gyötrődő emberek belső tapasztalata. Mind a fizikai, mind az erkölcsi rossz (azaz a bűn) azt váltja ki, hogy Izrael fiai és leányai az Úrhoz menekülnek és irgalmáért esedeznek.”
(Dives in misericordia, 21.)
Örök Atyánk, fordítsd magadhoz szívünket, hogy mindig azt keressük, ami egyedül szükséges, és a szeretet gyakorlásával mutassuk meg, hogy a te szolgálatodra szenteltük magunkat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.


Himnusz LXXXIV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.


HIMNUSZ

Urunk ez órán szomjazott,
keresztfán teste lankadott:
akik most zsoltárt mondanak,
azoknak égi szomjat ad.
És éhséget kelt, mennyeit,
mit önmagával csillapít,
segít megvetni rosszakat,
erényre ő gyújt vágyakat.
Teremtő Lelke kincseit
a zsoltárt mondók élvezik:
lehűti lázas test hevét,
olvasztja fázó szív jegét.
Kérleljük Krisztust s az Atyát,
kettőjük Lelkét egyaránt:
egyetlen Úr az ég felett,
imánk hallgasd meg, Hármas-Egy! Ámen.


Ferenc pápa interjúja a repülőn Mexikóból hazafelé – I. rész



Ferenc pápa interjúja a repülőn Mexikóból hazafelé – I. rész


Miközben február 17-én este Ferenc pápa mexikói útja befejeztével Rómába repült, a fedélzeten sajtótájékoztató keretében a média hetvenhat munkatársával találkozott. Az őszinte, nyílt hangvételű beszélgetést két részletben közöljük.


Az első részben érintett témák: Bűnözés Mexikóban, pedofília, Trump, Ukrajna, Kirill pátriárka, azonosneműek, Zika-vírus.
Federico Lombardi

Szentatya, köszönjük, hogy itt van velünk, mint minden utazás végén, ezen az összefoglaló beszélgetésen, hogy áttekintsük az utazást, amely mögöttünk van. Köszönjük készségét, hogy válaszoljon nemzetközi közösségünk megannyi kérdésére! Ahogy szoktuk, most is kértük a nyelvi csoportokat, hogy fogjanak össze, és így tegyenek fel néhány kérdést, de természetesen mexikói munkatársainkkal fogjuk kezdeni. Azt kérjük, hogy az első két kérdésre spanyolul válaszoljon, aztán a többire olaszul, vannak ugyanis kollégák, akik azt jobban értik.

Tehát az első, aki kérdést tesz fel, Maria Eugenia Jimenez Calíz, a „Milenio”-tól, amely egy tekintélyes mexikói újság.

Maria Eugenia Jimenez Calíz – „Milenio”

Szentatya, Mexikóban ezrével tűntek el emberek, de az ayotzinapai negyvenhárom fő esete emblematikus. Szeretném megkérdezni, miért nem találkozott az ő családtagjaikkal, és miért nem küldött üzenetet a sok ezer eltűnt családtagjainak.

Ferenc pápa

Ha figyelmesen olvassa az üzeneteket, állandóan talál utalásokat a meggyilkoltakra, az elhunytakra, a drog- és emberkereskedő bandák által megkaparintott életekre. Vagyis úgy beszéltem erről a problémáról, mint az egyik bajról, amelytől Mexikó szenved, nemde? Volt próbálkozás arra, hogy fogadjak ilyen személyeket, de sok csoport volt, még egymással szembenállók is, belső harcokkal. Ezért jobbnak láttam azt mondani, hogy a mise keretében mindnyájukkal találkozom, a juárezi misén, ha akarják, vagy egy másikon, de én nyitott voltam, megvolt bennem a készség. Gyakorlatilag lehetetlen volt minden egyes csoportot fogadni, amelyek ráadásul egymással is szemben állnak. Ez a helyzet nehezen érthető számomra, természetesen, aki külföldi vagyok. Nem igaz? De hiszem, hogy maga a mexikói társadalom is áldozata mindennek, a bűncselekményeknek, hogy eltűntetik az embereket, félredobják az embereket. Beszéltem erről, amelyik beszédemben csak tudtam, ezt Ön is megállapíthatja. Mély fájdalommal tölt el ez engem, mert ez a nép nem érdemel ilyen drámát.

Federico Lombardi

Köszönjük! Most pedig átadjuk a szót Javier Solorzano Zinsernek, a „Canal Once”-tól.

Javier Solorzano Zinser – „Canal Once”

Nagyon köszönöm! Ferenc pápa, nagyon köszönöm! A pedofília témájának, miként tudja, nagyon veszélyes, nagyon fájdalmas gyökerei vannak Mexikóban. Maciel atya esete súlyos örökséget hagyott, főleg az áldozatokban. Az áldozatok továbbra sem érzik az egyház támogatását, sokan közülük hívő emberek maradtak, némelyek még a papságot is vállalták. Azt kérdezem Öntől: Mit gondol erről a témáról? Gondolt-e arra, hogy találkozzon az áldozatokkal? És általánosságban mi a véleménye arról, hogy amikor kiderül papokról, hogy érintettek ilyen jellegű esetekben, akkor másik plébániára küldik őket, és ezzel el is van intézve? Hogy látja ezt a témát? Köszönöm szépen!

Ferenc pápa

Értem, a második kérdéssel kezdem. Lelkiismeretlen az a püspök, aki egy papot, miután pedofil esetre derült fény, másik plébániára helyez át, és a legjobb dolog, amit tehet, ha benyújtja lemondását. Világos?

A második, visszafelé, Maciel esete. És itt hadd fejezzem ki elismerésemet annak az embernek, aki harcolt abban az időben, amikor még nem volt ereje érvényesíteni akaratát, mígnem sikerült érvényre juttatnia azt: Ratzinger. Ratzinger bíboros – tapsoljuk meg! – olyan ember, akinél ott volt a teljes dokumentáció. A Hittani Kongregáció prefektusaként minden a kezében volt, elvégezte a nyomozást, elérkezett egy bizonyos pontig, aztán egy lépéssel tovább, megint tovább, de aztán nem jutott el a végrehajtásig. Ellenben, ha visszaemlékeznek, tíz nappal Szent II. János Pál halála előtt azon a nagypénteki keresztúton az egész egyháznak mondta, hogy ki kell takarítani az egyház „mocskait”, „piszkait”. A Pro Eligendo Pontifice [a pápaválasztást megelőző] szentmisén pedig – bár tudta magáról, hogy jelölt, hisz nem volt buta – nem állt szándékában elkendőzni álláspontját, pontosan ugyanazt mondta. Vagyis ő volt az a bátor ember, aki sokaknak segített kinyitni ezt a kaput. Úgyhogy emlékeztetni szeretnék őrá, mert időnként megfeledkezünk ezekről a rejtekben végzett munkákról, amelyek előkészítették az alapot, hogy „levehessük a fedőt a fazékról”.

Harmadik, jelenleg is elég sokat dolgozunk. Beszéltem a bíboros államtitkárral, és miután meghallgattam a kilencfős bíborosi tanácsadó testületet, úgy döntöttem, hogy egy harmadik titkárhelyettest nevezek ki a Hittani Kongregációban, hogy csak ezekkel az esetekkel foglalkozzon, mert a kongregáció nem győzi ezt is mindamellett, amit csinál, tehát, hogy legyen valaki, aki képes ezt irányítani. Ezenkívül létrejött a fellebbviteli bíróság, élén Scicluna érsekkel, amely másodfokon foglalkozik az esetekkel, vagyis amikor van fellebbezés; az első fellebbezést ugyanis a Hittani Kongregáció „feria cuarta”-ja vizsgálja meg, így hívjuk, mert szerdánként jön össze. Amikor fellebbezést adnak be, akkor visszakerül az ügy első fokra, de ez nem igazságos. Aztán jön a második fellebbezés, már törvényszéki jelleggel, védőügyvéddel. De igyekezni kell, mert sok üggyel el vagyunk maradva, és újabb esetek kerülnek elő.

Harmadik: másik dolog, ami nagyon jól dolgozik, a kiskorúak védelmére létrehozott bizottság. Nem szorítkozik a pedofília eseteire, hanem a kiskorúak védelmével [átfogóan] foglalkozik. Ott egy egész délelőttöt együtt töltöttem hat személlyel: két némettel, két írrel és két angollal, férfiakkal és nőkkel, mind áldozatok, akiket szexuálisan bántalmaztak, és [ugyanígy] találkoztam áldozatokkal Philadelphiában is. Ott is együtt töltöttem egy délelőttöt az áldozatokkal. Látható tehát, hogy halad a munka. De én hálát adok Istennek, hogy „lekerült a fedő a fazékról” [fény derült ezekre a dolgokra], és tovább kell folytatni ezek feltárását, és a probléma tudatosítását.

És az utolsó, azt akarom mondani, hogy az egy szörnyűség, mert a papot arra szentelik fel, hogy a gyermeket Istenhez vigye, ott ellenben egy ördögi áldozatban „megemészti”, és elpusztítja! Ami pedig Maciel ügyét illeti, visszatérve a kongregációra, történt egy komoly intézkedés, így jelenleg a kongregáció, illetve a kongregáció vezetése fele arányban beleszól a rend kormányzásába, ami azt jelenti, hogy bár az általános elöljárót a generálisi tanács, illetve az egyetemes káptalan választja, a helyettesét viszont a pápa választja. Két generálisi tanácsadót az egyetemes káptalan választ, a másik kettőt viszont a pápa választja, így segítjük őket, hogy ellenőrizni tudják régi számláikat.

Federico Lombardi

Köszönjük!

Ferenc pápa

Aki nem értette, kérjen meg egy spanyolul beszélőt, hogy magyarázza el neki, mit mondtam.

Federico Lombardi

Most pedig megadjuk a szót Phil Pullellának, a Reuterstől, akit mindannyian igen jól ismerünk.

Phil Pullella, „Reuters”

Jó estét, Szentatya! Ön ma nagyon sokatmondóan beszélt a migránsok problémáiról. A határ másik oldalán mindenesetre egy eléggé kemény választási kampány folyik. A Fehér Házba tartó egyik jelölt, a republikánus Donald Trump, egy mostanában adott interjúban azt mondta, hogy ön egy politikus ember, sőt azt mondta, hogy valószínűleg báb is, a mexikói kormány eszköze a bevándorláspolitikában… Kijelentette, hogy ha megválasztják, 2500 km hosszú falat épít a határon; deportálni akar 11 millió illegális bevándorlót, szétszakítva így a családokat, és így tovább. Nos, mindenekelőtt azt szeretném megkérdezni, mit gondol ezekről az Önnel szemben megfogalmazott vádakról, illetve hogy egy katolikus amerikai szavazhat-e ilyen személyre?

Ferenc pápa

Na, hála Istennek, hogy azt mondta, politikus vagyok, hiszen Arisztotelész az emberi személyt „animal politicus”-ként [közösségi lény] határozza meg, eszerint tehát legalább emberi személy vagyok! És hogy báb vagyok-e…, mit mondjak erre…, talán, nem tudom…, ezt az Önök, illetve az emberek megítélésére bízom. Aztán az az ember, aki csak arra gondol, hogy falakat emeljen, bárhol, és nem arra, hogy hidakat építsen, az nem keresztény. Nem ezt találjuk az evangéliumban! Aztán, amit mondott nekem, hogy tudniillik mit tanácsolnék, szavazzanak-e ilyenre vagy ne: nem avatkozom bele. Csak azt mondom: ha ezeket a dolgokat mondja, ez az ember nem keresztény. Utána kell járni, hogy tényleg ezeket mondta-e. Ezért jóhiszeműen kételkedem.

Federico Lombardi

Hálásan köszönjük! Most pedig megadjuk a szót Jean-Louis de la Vaissière-nek, a „France Presse”-től, aki a francia nyelvcsoportot képviseli.

Jean-Louis de la Vaissière, „France Presse”

Az orosz Kirill pátriárkával való találkozót és a közös nyilatkozat aláírását az egész világon történelmi lépésként ünnepelték. De most, már ma, Ukrajnában a görögkatolikusok elárulva érzik magukat, és azt mondják, hogy az egy „politikai dokumentum”, amely az orosz politikát támogatja. Azon a földön a szavak háborúja ismét fellángolt. Gondolja, el tud menni Moszkvába? Meghívta a pátriárka? Vagy esetleg tavasszal elmegy Krétára, hogy köszöntse a pánortodox zsinatot?

Ferenc pápa

A végéről kezdem. Ott leszek lélekben, és egy üzenettel. Szívesen elmennék, hogy köszöntsem őket a pánortodox zsinaton: ők testvéreink, de tiszteletben kell tartanom őket. Tudom, hogy meg akarnak hívni katolikus megfigyelőket, és ez egy szép híd. A katolikus megfigyelők mögött pedig ott leszek én, imádkozom, a legjobbakat kívánva, hogy az ortodoxok haladjanak előre, előre, hiszen a testvéreink, és az ő püspökeik olyan püspökök, mint mi. Aztán Kirill, a testvérem. Megcsókoltuk és megöleltük egymást, aztán pedig egy órán át beszélgettünk.

Federico Lombardi

…két órán át!

Ferenc pápa

…két órán át! Két órát beszéltünk egymással, mint testvérek, őszintén, és senki más nem tudja, miről beszéltünk, csak azt lehet tudni, amit a végén elmondtunk, nyilvánosan, arról, hogyan éltük meg a beszélgetést.

Harmadik: ami azt a cikket, azokat az Ukrajnában tett megnyilatkozásokat illeti: amikor olvastam ezt, kissé aggódni kezdtem, hogy épp Szvjatoszlav Sevcsuk mondta volna, hogy az ukrán nép, vagy néhány ukrán, vagy sok ukrán mélységesen csalódott, és úgy érzi, elárulták.

Mindenekelőtt én jól ismerem Szvjatoszlavot: Buenos Airesben négy éven át együtt dolgoztunk. Amikor őt megválasztották [kijevi-halicsi] nagyérseknek – negyvenkét évesen, derék ember! –, visszatért Buenos Airesbe, hogy elvigye a cuccait. Eljött hozzám, nekem ajándékozott egy – ilyen kis – ikont a Gyengédség Szüzéről, és azt mondta: „Ez elkísért engem egész életemben, rád akarom hagyni, amiért e négy évben kísértél engem.” Ez az ikon egyike azon kevés dolognak, amit Buenos Airesből idehozattam, és most az íróasztalomon van. Olyan ember ő, akit tisztelek, meghitt viszonyban vagyunk, tegeződünk, ezért tűnt ez nekem egy kicsit furcsának.

És eszembe jutott valami, amit már itt mondtam nektek: egy hír, egy megnyilatkozás megértéséhez az egész [szövegösszefüggés] értelmezésére szükség van. Mikor mondta ezt? Egy február 14-i, vasárnapi nyilatkozatában hangzott el, tehát múlt vasárnap. Egy interjúban, amelyet egy pap készített vele, nem emlékszem pontosan, egy ukrán pap, tehát Ukrajnában készítették, és aztán publikálták. Az a hír – maga az interjú két oldal, plusz egy kicsi, többé-kevésbé –, az a hír tehát az utolsó bekezdésben található, ilyen rövid. Olvastam az interjút, és ezt tudom mondani: Sevcsuk – ez a dogmatika rész – az egyház fiának vallja magát, közösségben Róma püspökével, az egyházzal; beszél a pápáról, a pápa közelségéről, aztán pedig önmagáról, a hitéről, az ortodox nép hitéről is. A dogmatikai részben nincs semmi nehézség, ortodox, a szó jó értelmében, vagyis a katolikus tanításnak megfelel.

Aztán, mint minden interjúban – ebben például –, mindenkinek megvan a joga, hogy elmondja saját meglátásait, és itt nem a találkozóval kapcsolatban beszélt, mert a találkozóról ezt mondja: „Az jó dolog, tovább kell haladnunk [ezen az úton].” Ebben a második fejezetben az ő személyes elgondolásai vannak. Például az, amit én azokról a püspökökkel kapcsolatban mondtam, akik áthelyezik a pedofil papokat egy másik plébániára, hogy tudniillik a legjobb, amit tehetnek, ha lemondanak, az egy dolog…, az nem a dogmatikához [a katolikus tanításhoz] tartozik, hanem az, amit én személy szerint gondolok. Éppígy neki is megvannak a saját személyes elképzelései, melyekről lehet beszélgetni, és joga van ezekhez. Mindaz, amit a dokumentumról mond, az a probléma. A találkozás tényéről ezt mondja: „Ez az Úr, a Lélek, mely halad előre, az ölelés…” Itt minden rendben. És a dokumentum? Vitatható dokumentum. Hozzá kell még tenni valamit: Ukrajna jelenleg a háború, a szenvedés időszakát éli át, megannyi értelmezéssel. Mind az úrangyala elimádkozásakor, mind a szerdai kihallgatások alkalmával sokszor megemlítettem az ukrán népet, kértem, hogy imádkozzunk érte, és lélekben legyünk közel hozzá.

Egy háború történelmi tényéről… mindenkinek megvan a saját elképzelése: Miért robbant ki ez a háború? Ki kezdte el? Hogyan zajlik? Hogyan nem zajlik? Nyilvánvaló, hogy ez egy történelmi probléma, de annak az országnak egzisztenciális problémája is, amely szenvedésről szól. És ebbe a szövegösszefüggésbe helyezem el ezt a bekezdést, és így érthető, amit a hívők mondanak… Mert Szvjatoszlav ezt mondja: „Sok hívő felhívott vagy írt, és elmondták, hogy mélységesen csalódtak, és úgy érzik, Róma elárulta őket.” Érthető, hogy egy nép abban a helyzetben így érez. A dokumentumot lehet vitatni Ukrajnának erről a kérdéséről, de abban mindenesetre az áll, hogy fejezzék be a háborút, jussanak megegyezésre; személyesen én is kifejezésre juttatattam, hogy a minszki megállapodásokkal haladjanak tovább, és ne töröljék el könyökükkel azt, amit kezükkel írtak. Róma egyháza, a pápa mindig azt mondta: „Keressétek a békét!” Mindkét elnököt fogadtam. Ezért, amikor ő [Sevcsuk] azt mondja, hogy ezt a népétől hallotta, akkor én megértem őt, megértem. De nem „a” hírt. A hír az egész. Ha elolvassák az egész interjút, láthatják, vannak benne komoly dogmatikai dolgok, amelyek maradandóak, benne van a vágy az egységre, hogy menjünk tovább, ökumenikus – ő ökumenikus ember… Aztán vannak benne vélemények… Ő írt nekem, amikor tudomást szerzett az utazásról, a találkozóról, de mint testvér, megosztotta velem testvéri meglátásait… Nekem nincs bajom a dokumentummal, így; nincs bajom, abban az értelemben, hogy tiszteletben kell tartanunk a dolgokat, azt, hogy mindenki szabadon gondolkodhat, főleg abban az oly nehéz helyzetben. És Rómából… Most a nuncius ott van a határnál, ahol a harcok folynak, segíti a katonákat, a sebesülteket. Róma egyháza sok segélyt, sok segélyt küldött oda. És mindig azt hangoztatta, hogy keresni kell a békét, törekedni kell a megegyezésre, tiszteletben kell tartani a minszki megállapodást… Ez a teljes szövegegyüttes! De nem szabad megrémülni attól a mondattól! Ez egy lecke számunkra: egy kijelentést a teljes szövegösszefüggésben kell értelmezni, és nem szabad abból kiragadni!

Jean-Louis de la Vaissière

Kirill pátriárka meghívta Moszkvába, hogy egyszer elmenjen?


Ferenc pápa

Kirill pátriárka… Inkább azt szeretném…, mert ha mondok valamit, akkor mondanom kell egy másikat is, és ahhoz kapcsolódóan egy újabbat. Szóval inkább azt szeretném, hogy az, amiről mi magunkban beszéltünk, ne legyen tudott, hanem csak az, amit a nyilvánosság előtt mondtunk. Ez tény. Mert ha mondanék valamit, akkor másról is kellene beszélnem…, de nem! Az, amit én mondtam nyilvánosan, az, amit ő mondott nyilvánosan, ez az, amit mondani lehet a privát beszélgetésről. Máskülönben nem lenne privát. De mondhatom Önöknek: én boldogan jöttem ki a beszélgetésről, és ő is!

Federico Lombardi

Nagyon köszönjük ezt a részletes választ egy alapvető témáról! Most pedig Carlo Marroninak adjuk meg a szót, aki az olasz nyelvcsoportot képviseli, az „Il Sole 24 Ore” tudósítója.

Carlo Marroni, „Il Sole 24 Ore”

Szentatya, az én kérdésem a családra vonatkozik. Ön érintette ezt a témát utazása során. Az olasz parlamentben a bejegyzett élettársi kapcsolatról vitáznak [az azonos nemű párokéról], ez a téma erős összetűzésekhez vezet a politikában, de komoly viták vannak róla a társadalomban és a katolikusok között is. Különösképpen azt szeretném, tudni, miként vélekedik Ön a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők örökbefogadásáról, vagyis a gyermekek jogairól általában. Köszönöm!

Ferenc pápa

Mindenekelőtt: én nem tudom, miként állnak a dolgok az olasz parlamentben. A pápa nem folyik bele az olasz politikába. Az első tanácskozáson, melyen részt vettem a[z olasz] püspökökkel, 2013 májusában, a három dolog közül, amit mondtam, az egyik ez volt: „Az olasz kormánnyal ti jussatok dűlőre!” Mert a pápának mindenkivel törődnie kell, nem folyhat bele a konkrét politikába, egy ország belpolitikájába: ez nem a pápa feladata. Én pedig azt gondolom, amit az egyház gondol, és amit számos alkalommal ki is fejezett. Hiszen nem ez az első ország, amely tapasztalatot szerez erről: sok ország van. Én azt gondolom, amit az egyház mindig is mondott.

Federico Lombardi

Köszönjük! Most pedig megadjuk a szót Paloma García Ovejerónak, a spanyol „Cope” tudósítójának, miként Ön jól tudja.

Paloma García Ovejero, „Cope”
Szentatya, néhány hét óta nagyon aggódnak az emberek sok latin-amerikai országban, de Európában is, a Zika-vírus miatt. A legnagyobb veszély a terhes nőket fenyegeti: aggódnak. Vannak hatóságok, amelyek az abortuszt javasolták, vagy a teherbe esés elkerülését. Ebben az esetben az egyház alkalmazhatja-e a „kisebb rossz” fogalmát?

Ferenc pápa

Az abortusz nem egy „kisebb rossz”. Bűncselekmény! Egyik embert elintézzük, hogy megmentsük a másikat. Ez az, amit a maffia csinál. Bűncselekmény, abszolút rossz! A „kisebb rosszal” kapcsolatban: a terhesség elkerülése más eset – arról beszélünk, amikor az ötödik és a hatodik parancsolat ütközik egymással. VI. Pál pápa – a nagy! – egy nehéz helyzetben, Afrikában, megengedte a szerzetesnővéreknek, hogy fogamzásgátlót használjanak nemi erőszak esetén. Nem szabad összekeverni a terhesség elkerülésének rosszaságát, magában, az abortusszal! Az abortusz nem teológiai probléma: emberi probléma, orvosi probléma. Megölünk egy személyt, hogy megmentsünk egy másikat – jobb esetben –, vagy hogy élhessük világunkat. Ez a hippokratészi eskü megszegése, amelyet az orvosoknak le kell tenniük. Ez önmagában rossz dolog, nem vallási rossz, először nem az, hanem emberi rossz. És nyilvánvaló, hogy mivel emberi rossz, elítélendő, mint minden emberölés. A terhesség elkerülése azonban nem abszolút rossz, és bizonyos esetekben, mint például abban, amelyet említettem Boldog VI. Pálnál, ez világos. Ezenkívül én biztatnám az orvosokat, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy megtalálják az ellenszerét ennek a két szúnyognak, amelyek ezt a kórt hordozzák: ezen dolgozni kell… Köszönöm!



Nagyböjt első hetének szombatja



Nagyböjt első hetének szombatja


Jézus tanításának egyik központi kérdéséről, az ellenségszeretetről olvasunk a mai evangéliumban, amelyet sok keresztény ember kissé értetlenkedve fogad. Aki embertársai részéről rendszeresen részesül megvetésben, gyűlöletben vagy ellenségeskedésben, az megdöbbenve hallgatja Jézus erre vonatkozó kérését. Egy darabig törekszik arra, hogy jóindulattal közeledjen a másikhoz és legyőzze magában a bosszú vágyát, de egy idő után könnyen azt mondja, hogy eljutott a türelem végső határáig. Miért kellene szeretnünk még az ellenségeinket is és azokat, akik gyűlölnek, bántalmaznak bennünket? Az ilyen vélekedés mutatja, hogy a szeretet komoly próbatételéről van szó, amelynek megvalósítására nem mindenki képes. Hogyan tudunk mégis elindulni ebbe az irányba?
Érdemes Isten nagylelkűségéből kiindulnunk, amelyet Jézus érthető képpel mutat be: „fölkelti napját jókra és gonoszakra.” Isten nem tesz különbséget ember és ember között. Ő nem sorolja különböző kategóriákba az embereket, hogy aztán ennek megfelelően segítse őket jobban vagy kevésbé. Bármennyire is nehéznek vagy lehetetlennek tűnik ellenségeink szeretete, követnünk kell az Úr tanácsát. Ő a kereszten is tudott imádkozni ellenségeiért, bántalmazóiért. Ha az ő lelkülete él bennünk, akkor sikerülni fog.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Jézus Krisztus! Te azt kéred tőlem, szeressem ellenségemet. Könnyű szeretni azokat, akik engem szeretnek. De te azt tanítod, hogy a szeretet több, mint érzés. Te szétosztod magad a világnak. Szétosztod magadat jóknak és gonoszaknak egyaránt, a kereszten gyilkosaidért könyörögsz. Ha az én Uram ennyire szeret engem, örömmel vállalom a napi keresztet, mert ha a rosszra jóval felelek, ellenségemben legyőzöm a gonoszt. Jézusom, mindenekelőtt segíts legyőznöm saját megrögzött rossz szokásaimat, kihúzni saját szememből a gerendát. Úr Jézus, te azt kéred, legyünk tökéletesek. Ha ennyire bízol bennem, Uram, köszönöm, hogy nyomodban járhatok, köszönöm, hogy nap mint nap tanítasz az alázatra!



Nagyböjti kalendárium – február 19.



Nagyböjti kalendárium – február 19.


Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!


„[…] prédikációikban a próféták összekapcsolják Isten szeretetét az irgalommal, amelyre a nép bűnei miatt oly sokszor hivatkoznak. Az Úr Izraelt különleges, a házastársi szeretethez hasonló, kiválasztó szeretettel szereti (vö. Oz 2,21–25; Iz 54,6); ezért bocsátja meg bűneit, még a hűtlenséget és az árulást is. Népét ismét irgalmába fogadja, ha a bűnbánatot és a lélek igaz megtérését látja benne (vö. Neh 9). A próféták tanításában az irgalom a szeretetnek azt a különleges erejét jelzi, mely legyőzi a választott nép bűnét és hűtlenségét.”
(Dives in misericordia, 20.)
Urunk, Istenünk, add meg híveidnek, hogy töredelmes szívvel készüljünk húsvét ünnepére. Engedd, hogy a magunkra vállalt nagyböjti önmegtagadás mindnyájunk lelki javára váljék. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.


Himnusz LXXXIII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.


HIMNUSZ

Hittel, mely buzgó szívben él,
reménnyel, melyet hit kísér,
és égi lánggal, mely szeret,
Krisztusnak zengjünk éneket.
Ez órán vitték őt oda,
hol várta véres Golgota,
vállán kereszttel halni megy,
hűtlen juhát így menti meg.
Kérjük most, hívő népei,
szabaddá váltott vérei:
ne ejtse tőrbe földi vágy,
kit vádlevél nem köt tovább.
Kérleljük Krisztust s az Atyát,
kettőjük Lelkét egyaránt:
egyetlen Úr az ég felett,
imánk hallgasd meg, Hármas-Egy! Ámen.


Az Egyesült Államok püspökei a mexikói határon imádkoztak együtt a Szentatyával



Az Egyesült Államok püspökei a mexikói határon imádkoztak együtt a Szentatyával


Ferenc pápa február 17-én szentmisét mutatott be Ciudad Juárezben, mindössze nyolcvan méterre attól a szögesdrót kerítéstől, amely a bevándorlókat hivatott távol tartani az USA határától. A határ túloldalán az Egyesült Államok püspökei együtt imádkoztak vele ez idő alatt.


„A világ oly gyakran megosztott a kultúra, a gazdasági körülmények, a politika és a különböző korlátok miatt. Ezzel szemben a pápa azt üzeni, hogy a hitünk, az ima és a Jézus iránti szeretet nagyobb mindannál, ami elválaszthat minket” – fogalmazott az Egyesült Államok püspöki konferenciájának elnöke, Joseph Edward Kurtz érsek annak kapcsán, hogy Ferenc pápa látogatást tett Ciudad Juárezben, Mexikó és az USA határán, amely drámai kereszteződése az egész amerikai földrészt érintő migrációs hullámnak.

Az amerikai főpásztor több száz honfitársával együtt El Pasóból követte a pápai szentmisét a két országot elválasztó határvonal közelében, s a pápa felszólítására együtt imádkoztak mint egyetlen, összetartozó egyház. „A Szentatya azt kéri tőlünk, hogy fivérként és nővérként tekintsünk egymásra, északon és délen egyaránt, mint a Krisztus felé tartó zarándoklat útitársai. Különösen akkor éreztük ezt a mély egységet és ezt a szolidaritást, amikor a pápa imádkozott a határon mindazokért, akik ott haltak meg” – nyilatkozta az amerikai püspökkari elnök.

Valamennyi helyi egyházunk értékes kulturális örökséget hordoz, amit érdemes megosztanunk egymással. Ebben az értelemben a pápai út újabb lehetőség volt az USA püspökei számára, hogy osztozzanak ebben a különbözőségben, és újra emlékezetükbe idézzék, hogy ugyanannak az amerikai egyháznak a tagjai. „A hitünk Krisztus egyetlen testében gyűjt egybe minket a Guadalupei Miasszonyunk anyai oltalma alatt” – vallják a főpásztorok.

Ferenc pápa mexikói apostoli útjára az Egyesült Államok püspöki kara két képviselőjét küldte el, akik éppen az országhatár mellett igazgatnak két egyházmegyét: Daniel E. Flores brownsville-i püspök Texasban, Oscar Cantù Las Cruces-i püspök pedig Új-Mexikóban szolgál.
 
 

Nagyböjt első hetének péntekje



Nagyböjt első hetének péntekje


A kiengesztelődés fontosságára mutat rá a mai evangéliumi részlet. Jézus azt tanácsolja, hogy az Istennek bemutatandó áldozatunk előtt béküljünk ki, engesztelődjünk ki embertársainkkal. Hogyan is állhatnánk Isten elé felajánlásainkkal vagy bűneinkre az ő bocsánatát várva, ha közben haragot, ellenszenvet, gyűlöletet táplálunk valamelyik embertársunk iránt? Számíthatunk-e az ő megbocsátására, ha közben mi nem vagyunk hajlandóak megbocsátani felebarátunknak? Hogyan is tölthetne el minket Isten békessége, ha közben az embertársunk iránti ellenszenv nyugtalansággal és békétlenséggel tölti el szívünket?
Tegnap arról elmélkedtünk, hogy bátran fordulhatunk Istenhez kéréseinkkel, mert maga Jézus tanácsolja ezt nekünk. Mit kérjünk imádságainkban? Először is bűneink bocsánatát. Másodszor pedig a megbocsátás képességét. Az elsőt nem tudjuk Jézustól megtanulni, mert az ő személyes imájában nincs nyoma a bűntudatnak vagy a bűnbánatnak. Nem is lehet, mert szent volt, aki mindenben teljesítette az Atya akaratát. Neki egyáltalán nem volt szüksége arra, hogy bocsánatot kérjen az Atyától, mert soha nem követett el bűnt. A másodikat, a megbocsátás képességét viszont már érdemes tőle tanulnunk, hiszen még a halála előtti utolsó pillanatokban is tudott azok számára Isten bocsánatáért imádkozni, akik szenvedését és halálát okozták.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Szentséges Atyánk, szenteld meg életünket! Kísérj minket hatalmaddal, hogy tanúsíthassuk: te, aki mindenek forrása vagy, egyedüli forrása vagy a szeretetnek és a szabadságnak. Köszönjük neked az Istennek szentelt élet ajándékát, mely a hitben téged keres, s a maga egyetemes küldetésében mindenkit arra hív, hogy a hozzád vezető utat járja.



2016. február 18., csütörtök

Nagyböjti kalendárium – február 18.



Nagyböjti kalendárium – február 18.


Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!


„Az Ószövetségben az irgalom fogalmának hosszú és gazdag fejlődése van. Ide kell tehát visszatérnünk, hogy a Krisztusban megmutatkozó irgalom jobban világítani tudjon. Hiszen amikor Ő tetteivel és parancsaival kifejezte az irgalmasságot, olyan emberekhez beszélt, akik nemcsak értették az irgalom fogalmát, hanem mint az Istennel kötött szövetség népe, sok évszázados történelmükből Isten irgalmasságának különleges tapasztalatával is rendelkeztek. Ez a tapasztalat nem csupán az egyes emberek, hanem a közösség és a nép egész társadalmának lelkületét is áthatotta. Izrael népe ugyanis úgy élt szövetségben Istennel, hogy a szövetséget többször is megszegte. Mikor azonban tudatára ébredt hűtlenségének – és Izrael hosszú története folyamán sohasem hiányoztak a próféták és mások, akik ezt a lelkiismeretet ébresztgették –, ez a nép az irgalmat hívta segítségül.”
(Dives in misericordia, 18., 19.)
Urunk, Istenünk, add, hogy mindig helyesen gondolkodjunk és a jót készségesen meg is tegyük. Így mi, akik nálad nélkül létezni sem tudunk, segítségeddel tetszésed szerint élhetünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.


Himnusz LXXXII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

HIMNUSZ

Üdvösség napja, Krisztusunk,
hasítsd szét vakságunk ködét,
hogy felragyogjon az erény,
midőn reánk nappalt hozol.
Adtál üdvünkre szent időt,
adj hát bűnbánó szívet is,
hogy jóságod térítse meg,
kiket sokáig tűrt kegyed.
Hadd vezekeljünk némiképp
a bűnbocsánat díjaként:
hisz bűneink bármily nagyok:
csodás irgalmad még nagyobb.
Jön már a nap, fényes napod,
és minden újra felvirít;
mi is vigadjunk boldogan,
hogy szent kegyelmed ránk ragyog.
A nagy mindenség téged áld,
kegyes Háromság, és imád,
bocsánatodban újulók,
mi is mondjunk új éneket! Ámen.


Ferenc pápa a dolgozókhoz: Isten elszámoltatja korunk rabszolgatartóit!



Ferenc pápa a dolgozókhoz: Isten elszámoltatja korunk rabszolgatartóit!


A Szentatya február 17-én mintegy háromezer mexikói munkással és munkaadóval találkozott Ciudad Juárezben. Párbeszédre buzdította őket, összefogásra, hogy ne az ember álljon a haszon szolgálatában, és megszűnjön a kizsákmányolás és kirekesztés kultúrája. Beszédét teljes egészében közöljük.


Kedves testvéreim!

Itt, Juárez földjén akartam találkozni veletek, mivel ennek a városnak különleges kapcsolata van a munka világával. Nemcsak üdvözlő szavaitokért és tanúságtételeitekért mondok köszönetet, melyek feltárták az életetekben megtapasztalt aggodalmakat, örömöket és reményeket, hanem szeretném megköszönni ezt az alkalmat is az eszmecserére. Mindaz, amit annak érdekében teszünk, hogy párbeszédet folytassunk, találkozzunk egymással, hogy jobb alternatívákat és kedvezőbb lehetőségeket keressünk, már értékelendő és megbecsülendő eredmény. Szeretnék hangsúlyozni két szót: párbeszéd és találkozás. Ne fáradjunk bele, hogy beszéljünk egymással! A háborúk szép lassan a hallgatásból és a találkozás hiányából alakulnak ki. Nyilvánvaló, hogy önmagában nem elég párbeszédet folytatni és találkozni, mégis manapság nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne ragadjunk meg minden alkalmat a találkozásra, a megbeszélésre, elgondolásaink ütköztetésére, megoldások keresésére. Ez az egyetlen mód arra, hogy építhessük a holnapot, hogy tartós kapcsolatokat szőjünk, s ezáltal kialakítsunk egy olyan működő rendszert, amely képes újraépíteni a kommunikáció hiányától és az egészséges együttéléshez szükséges minimális tisztelet hiányától olyannyira sérült társadalmi kapcsolatokat. Köszönöm! Kívánom, hogy ez a párbeszéden alapuló működés segítse jövőtök építését, és jó lehetőségként szolgáljon arra, hogy olyan Mexikót teremtsetek, amilyet annak népe és gyermekei megérdemelnek.

Szeretnék megállni ennél az utolsó szempontnál. Ma munkások szervezetei, vállalkozói kamarák és testületek képviselői egyaránt jelen vannak itt. Első látásra ellenfeleknek is lehetne tartani őket, pedig ugyanaz a felelősség köti össze őket: próbálniuk kell méltó és a társadalom, de különösen is az itt élő fiatalok számára hasznos munkahelyeket létrehozniuk. Az egyik legnagyobb csapás, mely a fiatalokat sújtja, az, hogy hiányoznak a tanulás, valamint a tartós és jövedelmező munka lehetőségei, melyek lehetővé tennék a jövő tervezését; ez sok esetben, rengeteg esetben szegénységhez és kirekesztettséghez vezet. Ez a szegénység és kirekesztettség pedig a legjobb táptalaja annak, hogy a kábítószer-kereskedelem és az erőszak spiráljába kerüljenek. Ez olyan luxus, amelyet manapság nem engedhetünk meg; nem szabad elhanyagolni és magára hagyni Mexikó jelenét és jövőjét, épp ezért párbeszédre, megbeszélésre, munkalehetőségekre van szükség, melyek megteremtik ezt a konstruktív utat.

Sajnos korunk, melyben élünk, a gazdasági hasznosság paradigmáját tette meg a személyes kapcsolatok alapelvévé. Az uralkodó mentalitás mindenhol a lehető legnagyobb nyereséget követeli, mégpedig bármi áron és azonnal. Ez nemcsak a vállalkozások etikai dimenziójának elvesztéséhez vezet, hanem azt is elfelejti, hogy a lehető legjobb befektetés az, ha az emberekbe, a családokba fektetünk be. A legjobb befektetés, ha lehetőségeket teremtünk. Az uralkodó mentalitás az emberek áradatát a tőkeáramlás szolgálatába állítja, ami sok esetben az alkalmazottak kizsákmányolásához vezet, mintha egyszer használatos, leselejtezhető és kidobható tárgyak lennének (vö. Laudato si’, 123). Isten elszámoltatja majd korunk rabszolgatartóit, nekünk pedig mindent meg kell tennünk, hogy ehhez hasonló helyzetek soha többé ne alakuljanak ki. Nem szabad, hogy a tőkeáramlás határozza meg az emberek áramlását és életét. Ezért tetszett nekem, hogy láthattam a vágyat a párbeszédre és a megbeszélésre.

Nemritkán előfordul, hogy az egyház társadalmi tanításának javaslatait megkérdőjelezik: „Ezek azt követelik, hogy jótékonysági szervezetek legyünk, vagy hogy vállalkozásainkat filantropikus [emberbarát] intézményekké alakítsuk.” Hallottuk ezt a kritikát. Az egyetlen igény, mellyel az egyház társadalmi tanítása fellép, az, hogy őrködjön az emberek és a társadalmi struktúrák integritása felett. Valahányszor úgy látja, hogy ezt, különféle okokból, fenyegetés éri, vagy a fogyasztás céljaira felhasználható eszközzé redukálják, az egyház társadalmi tanítása prófétai hang lesz, amely mindannyiunkat segít, hogy ne vesszünk bele a becsvágy csábító tengerébe.

Valahányszor az emberi személy integritása erőszakot szenved, az egész társadalom indul valamiképpen romlásnak. Ez az, amit az egyház társadalmi tanítása mond; senkinek sem ellene, hanem mindenkinek javára van. Minden szektornak feladata, hogy őrködjön mindenki java felett; mindannyian ugyanabban a hajóban evezünk. Mindannyiunknak azért kell harcolni, hogy a munka humanizáló és jövőt teremtő eszköz legyen, lehetőség a társadalom és a polgári együttélés építésére. Ez a hozzáállás nemcsak azonnali javulást eredményez, hanem hosszútávon olyan kultúrává alakul, amely képes arra, hogy mindenki számára méltó terek kialakítását mozdítsa elő. Ez a gyakorta feszültségek közepette születő kultúra pedig az emberi kapcsolatoknak, a nemzet működésének új stílusát hozza létre.

Milyen világot akarunk gyermekeinkre hagyni? Azt hiszem, a legtöbben egyet értünk ebben. Ez ugyanis az előttünk álló horizont, ez a mi célunk, amelyért ma össze kell fognunk és dolgoznunk kell. Mindig érdemes erre gondolni: mit szeretnék gyermekeimre hagyni; jó feltenni ezt a kérdést úgy is, hogy mások gyermekeire gondolunk. Mit akar Mexikó gyermekeire hagyni? A kizsákmányolás, a szűkös fizetés, a munkahajsza vagy a rabszolgamunka-kereskedés emlékét? Vagy pedig a méltó munka, a tisztes ház és a megművelhető föld kultúrájának emlékét? A három t betűs szó: munka [trabajo], ház (tető, fedél) [techo] és föld [tierra]. Milyen kultúrába akarjuk, hogy megszülessenek az utánunk jövők? Milyen levegőt fognak belélegezni? Korrupció, erőszak, bizonytalanság és bizalmatlanság által megmérgezett levegőt, vagy ellenkezőleg, olyan levegőt, amely képes alternatívákat teremteni – ez a teremteni szó kulcsfontosságú –, képes változást, megújulást előidézni? Teremteni, ez azt jelenti, hogy munkatársai vagyunk Istennek a teremtésben. Világos, hogy ez fáradságos, igen fáradságos.

Tudom, a felvázolt terv nem könnyű, de azt is tudom, hogy rosszabb, ha a jövőt a korrupció, a kegyetlenség és az egyenlőtlenség kezében hagyjuk. Tudom, hogy sok esetben nem könnyű a tárgyaló feleknek közös megegyezésre jutniuk, de azt is tudom, hogy rosszabb és több kárral jár, ha nem tárgyalunk egymással és nem becsüljük meg egymást. Egyszer azt mondta nekem egy munkavezető, aki ritka tisztességes volt, meg is halhatott azzal, amennyit keresett, de sosem használta ki az embereket: „Valahányszor tárgyalóasztalhoz kellett ülnünk, tudtam, hogy valamit el kell veszítenem, hogy mindannyian nyerjünk.” Milyen szép a filozófiája ennek a munkásembernek! Ha tárgyalunk egymással, valamit mindig veszítünk, de mindenki győztes lesz! Tudom, nem könnyű megállapodni egymással egy mind jobban versenyképességre törekvő világban, de rosszabb engedni, hogy a versengő világ határozza meg a népek sorsát. Rabszolgák! A nyereség és a vagyon nem az ember felett álló javak, hanem a közjót kell szolgálniuk. Amikor pedig a közjót arra kényszerítik, hogy a nyereség szolgálatába álljon, és a vagyon az egyetlen lehetséges haszon, ennek van egy neve, kirekesztésnek hívják, és így egyre jobban megszilárdul a kidobás kultúrája. Ki vagy dobva! Ki vagy taszítva!

Azzal kezdtem, hogy köszönetet mondtam a lehetőségért, hogy együtt lehetünk. Tegnap az egyik fiatal, aki tanúságot tett a moreliai stadionban, azt mondta, hogy ez a világ elveszi a lehetőségünket arra, hogy álmodjunk, és ez így van. Olykor elveszi az álmodás lehetőségét, az ingyenesség lehetőségét. Amikor egy kisgyermek csak hétvégén látja a szüleit, mert nekik már munkába kell indulniuk, mielőtt ő felébredne, és csak akkor érkeznek haza, amikor már elaludt, nos, ez a kidobás kultúrája! Arra szeretnélek hívni titeket, hogy álmodjatok, olyan Mexikóról álmodjatok, ahol az apának van ideje arra, hogy játsszon gyermekeivel, ahol az anyának van ideje arra, hogy játsszon gyermekeivel. Ezt pedig úgy tudjátok elérni, ha párbeszédet, megbeszéléseket folytattok egymással, ha tárgyalóasztalhoz ültök, ha mertek veszteni, hogy mindenki győzhessen! Arra hívlak titeket, hogy olyan Mexikót álmodjatok, amilyet gyermekeitek megérdemelnek, olyan Mexikót, amelyben nincsenek első, vagy másod-, negyedosztályú emberek, olyan Mexikót, amely képes felismerni a másikban az istengyermeki méltóságot. Kívánom, hogy a Guadalupei Szűz Mária, aki megjelent Juan Diegónak, és feltárta előtte, hogy a látszólag félreállítottak az ő kiváltságos tanúi, segítsen mindnyájatokat – bármi legyen is a foglalkozásotok, bármi munkát végezzetek is, mindnyájatokat! – ebben a párbeszédre, megbeszélésre és találkozásra hívó feladatban! Köszönöm!
Ciudad Juárez nagyváros Mexikó északi, az Egyesült Államokkal közös határán, Chihuahua államban. A város világszerte hírhedt rossz közbiztonságáról és a sok gyilkosságról, amit itt elkövetnek, főként a drogháború felszámolásáért indított kormányzati fellépés kezdete (2006) óta. Emiatt az utóbbi években több százezren hagyták el a várost és az üzletek nagy része is tönkrement, bezárt.
 


Nagyböjt első hetének csütörtökje



Nagyböjt első hetének csütörtökje


Az imádkozás hozzátartozik mindennapi életünkhöz. Tartalma szerint megkülönböztetünk hálaadó, dicsőítő, engesztelő és kérő imákat. Jó, ha az első három imafajtáról sem feledkezünk meg, de a legtöbb keresztény számára az imádkozás általában az Istenhez intézett kéréseket jelenti. Nincs ebben semmi szégyellnivaló, mert a kéréssel elismerjük Isten hatalmát és a magunk kicsinységét. A kérő ima ugyanakkor feltételezi az alázatot, Istentől várjuk, hogy adjon meg számunkra valamilyen jót. Azért sincs okunk szégyenkezni amiatt, hogy imádságainkban sok a kérés, mert maga Jézus bátorít minket arra, hogy kéréseinkkel forduljunk Istenhez, az Atyához.
Az evangéliumok szóhasználatában van egy árnyalatnyi különbség Jézus imája és a tanítványok imája között, amely az eredeti görög nyelvben kiderül. Mindkettő imádkozást, kérést jelent, de Jézusé inkább az imádkozáshoz, a tanítványoké, inkább a kéréshez áll közelebb. Indokolt is ez a különbségtétel, hiszen Jézus minden imája az Atyával való egységéből fakad, a tanítványok imája pedig az Atyára való utaltságból. Krisztus követőjeként a mi imádságunk is inkább kérés az Atya felé, a bizalom kifejezése, a ráhagyatkozás kinyilvánítása, az engedelmesség érzékeltetése. Imádkozni azt jelenti, hogy Istenhez könyörgünk, hozzá fordulunk, mert hisszük, hogy teljesíti kéréseinket.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Jézus Krisztus, világosságunk! Te nem azért jöttél, hogy elítéld ezt a világot, hanem hogy föltámadásod által minden embernek elhozd az üdvösséget és a kiengesztelődés örömhírét. Amikor bensőnkben felizzik a megbocsátó szeretet, szívünk minden megpróbáltatás ellenére új életre kel. Gyógyítsd, Urunk, a mi lelkünket!
 


2016. február 17., szerda

Nagyböjti kalendárium – február 17.



Nagyböjti kalendárium – február 17.


Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!


„[…] az irgalomról szóló messiási üzenet kettős természetű: magán hordozza az isteni és az emberi természet jegyeit. Krisztus mint a messiási jövendölések beteljesedése – mivel annak a szeretetnek megtestesülése, amely leginkább a síró, boldogtalan bűnösök iránt mutatkozik erősnek – megjeleníti és ily módon teljesebben nyilatkoztatja ki az Atyát, aki »irgalomban gazdag« Isten. Mivel pedig Krisztus az emberek számára egyúttal a mások iránti irgalmas szeretet mintaképe is, sokkal inkább a tetteivel, mint szavaival hirdeti azt az irgalomra szólító felhívást […]. És azért is fontos, hogy […] eleget tegyünk annak a nagyon súlyos feltételnek, amely szükséges ahhoz, hogy Isten a maga irgalmában kinyilatkoztassa magát az embereknek: »az irgalmasok irgalmasságot nyernek«.”
(Dives in misericordia, 17.)
Urunk, Istenünk, tekintsd jóságosan néped buzgóságát. Add, hogy testi önmegtagadásaink és jócselekedeteink gyümölcseként lélekben újjászülessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.


Himnusz LXXXI.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.


HIMNUSZ

Ez most a kedvező idő,
kegyelmek napja ránk ragyog:
a lankadt földre hozza már
a böjt a boldog gyógyulást.
Krisztus nagy fénye tündököl,
üdvünknek nyitja napjait,
míg bűnnel sebzett szíveket
fegyelme gyógyít, jóra int.
Urunk, tarthassunk üdvösen
testben-lélekben böjtöket,
s utunkon biztos fény legyen
örök Húsvétod öröme.
Kegyes Háromság, tégedet
imádjanak már mindenek,
s kiket megújít nagy kegyed,
zengjük dicső, új éneked. Ámen.
 


Ferenc pápa a mexikói fiatalokhoz: Értékesek vagytok, ti vagytok az ország kincsei



Ferenc pápa a mexikói fiatalokhoz: Értékesek vagytok, ti vagytok az ország kincsei


Mexikói apostoli útja negyedik napján, február 16-án Moreliában, a José María Morelos Stadionban több mint százezer fiatal gyűlt össze, hogy találkozzon a pápával.


Az alábbiakban Ferenc pápa beszédének fordítását közöljük:
Kedves fiatalok, jó estét!

Amikor megérkeztem erre a földre, és nagy szeretettel fogadtak, akkor megbizonyosodtam valamiről, amit már egy ideje sejtettem: a mexikói nép életerejéről, vidámságáról, ünnepi lelkületéről. Most, hogy meghallgattalak benneteket, és különösképpen azért, mert láttalak benneteket, ismét megerősödött bennem egy bizonyosság, amit elmondtam az államelnöknek is, amikor először üdvözöltem. A mexikói föld egyik legdrágább kincsének fiatal arca van: a fiataljai jelentik ezt a kincset. Igen, ti vagytok e föld gazdagsága. És nem azt mondtam, hogy e föld reménysége vagytok, hanem azt, hogy a gazdagsága.

Nem lehet megélni a reményt, nem lehet érezni a holnapot, ha az ember nem becsüli magát, nem tudja érezni, hogy az élete, a két keze, az élettörténete értékes. A remény akkor születhet meg, amikor meg tudjuk tapasztalni, hogy nincs veszve minden. Ennek gyakorlatát ezért „otthon”, saját magunkkal kell kezdeni. Nincs veszve minden. Nem vagyok elveszve, értékes vagyok, sokat érek. A reményt azok a szavak sodorják leginkább veszélybe, amelyek leértékelnek, azt éreztetik veled, hogy másodosztályú vagy. A reményt az fenyegeti a legjobban, ha azt érzed, senkinek nem vagy fontos, félrevetettek. A reményt az fenyegeti a legjobban, amikor úgy érzed: mindegy, hogy létezel vagy nem létezel. Ez öl, megsemmisít, megnyitja az ajtót sok fájdalom előtt. A reményt az fenyegeti a legjobban, amikor elhitetik veled, hogy akkor kezdesz értékes lenni, ha márkás, a legújabb divat szerinti ruhákba öltözöl, vagy ha híres, fontos leszel, mert van pénzed, de valójában a szíved mélyén nem hiszed, hogy méltó vagy a szeretetre. A legnagyobb veszély az, ha valaki úgy érzi, pénzre van szüksége, hogy mindent megvehessen, beleértve mások szeretetét is. A legnagyobb veszély az, ha azt hiszed, boldog vagy, mert van egy szép autód.

Ti vagytok Mexikó gazdagsága, ti vagytok az egyház gazdagsága. Értem, hogy sokszor nehéz érezni ezt a gazdagságot, amikor állandóan azt látjuk magunk körül, hogy barátaink, családtagjaink áldozatul esnek a kábítószer-kereskedelemnek, a drogoknak, a szervezett bűnözésnek, amely rettegést hint szét köztetek. Nehéz megérezni egy nemzet gazdagságát, ha nincs meg a lehetőség arra, hogy méltóságot adó munkát végezzetek, tanuljatok, szakmát tanuljatok, ha nem ismerik el jogaitokat, és végül mindez peremhelyzetbe sodor benneteket. Nehéz megérezni egy hely gazdagságát, amikor a fiatalokat éppen fiatalságuk miatt mások alávaló céljaik érdekében kihasználják, rosszra csábítják őket olyan ígéretekkel, amelyekről végül kiderül, hogy nem is vonzóak.

Mégis, mindennek ellenére fáradhatatlanul azt mondom nektek: ti vagytok Mexikó gazdagsága. Ne higgyétek, hogy azért mondom, mert jó vagyok, vagy mert a téma szakértője vagyok, nem, kedves barátaim, nem így van. Azért mondom ezt nektek, mert meg vagyok győződve róla. Tudjátok, miért? Mert ahogyan ti is, én is hiszek Jézus Krisztusban. Ő az, aki mindig megújítja bennem a reményt, Ő az, aki mindig megújítja a tekintetemet. Ő az, aki folyton hív, hogy térjen meg a szívem. Igen, barátaim, azért mondom ezt nektek, mert Jézusban találkoztam valakivel, aki képes lángra gyújtani bennem azt, ami a legjobb bennem. Neki köszönhetően tudunk előre haladni, Neki köszönhetjük, hogy mindig újrakezdhetjük, neki köszönhetően tudjuk bátran mondani: Nem igaz, hogy csakis úgy lehet élni, úgy lehet fiatalnak lenni, hogy életünket a kábítószer-kereskedők kezébe tesszük le, vagy azokéba, akik egyetlen dolgot tesznek csupán, pusztulást és halált vetnek. Neki köszönhetően mondhatjuk, nem igaz, hogy a fiatalok itt csakis szegényen és kirekesztetten élhetnek, kirekesztve a lehetőségekből, kirekesztve a terekből, kirekesztve a képzésből, az oktatásból, kirekesztve a reményből. Jézus Krisztus az, aki megcáfol minden olyan törekvést, amely haszontalanná, mások érdekeinek bérencévé akar tenni benneteket.

Azt kértétek, reményt adó szavakat mondjak: amit adhatok nektek, azt Jézus Krisztusnak hívják. Amikor minden nehéznek látszik, amikor úgy tűnik, kicsúszik lábatok alól a talaj, öleljétek át a keresztjét, öleljétek Őt, kérlek benneteket, soha ne szakadjatok ki a kezéből, kérlek, soha ne távolodjatok el Tőle. Mert Vele együtt lehet teljes életet élni, Vele együtt lehetséges hinni, hogy érdemes a legjobbat adni magunkból, hogy kovász legyünk, só és fény a barátaink között, a városnegyedünkben, a közösségben. Kedves barátaim, ezért Jézus nevében kérem, ne engedjétek, hogy kizárjanak, ne engedjétek, hogy megvessenek benneteket, ne engedjétek, hogy áruként bánjanak veletek. Igaz, valószínűleg nem lesz olyan autótok, ami a legújabb modell, nem lesz tele a pénztárcátok, de lesz valamitek, amit senki nem vehet el tőletek: annak a megtapasztalása, hogy szeretnek, átölelnek benneteket, mellettetek állnak. Ez a család, a közösség érzésének tapasztalata.

Az Úr ma is hív, egybehív benneteket, ahogyan az indián Juan Diegót hívta. Arra hív, hogy építsetek szentélyt. Szentélyt, amely nem egy fizikai tér, hanem egy közösség; szentélyt, amelyet plébániának hívnak; szentélyt, amelyet nemzetnek hívnak. A közösség, a család, az érzés, hogy egy ország állampolgára vagy – ezek a legfontosabb ellenszerek mindaz ellen, ami fenyeget bennünket, mert ezek megéreztetik velünk, hogy Isten e nagy családja részei vagyunk. Nem azért, hogy elmeneküljünk, bezárkózzunk, hanem éppen azért, hogy kilépjünk és hívjunk másokat is, kilépjünk és hirdessük mindenkinek, hogy Mexikóban fiatalnak lenni a legnagyobb gazdagság, és éppen ezért nem szabad feláldozni.

Isten soha nem hívna arra, hogy bérgyilkosok legyünk, tanítványoknak nevez minket. Ő soha nem küldene minket a halálba, Őbenne minden az életre hív. Családi életre, közösségi életre; a társadalom javára létező családba és közösségbe.

Ti vagytok ennek az országnak a gazdagsága, és amikor kétségeitek támadnak efelől, nézzetek Jézus Krisztusra, Ő az, aki megcáfol minden olyan törekvést, amely haszontalanná, mások érdekeinek bérencévé akar tenni benneteket.