2016. december 8., csütörtök

Szeplőtelen fogantatás



Szeplőtelen fogantatás


A mai napon, Szűz Mária szeplőtelen fogantatása ünnepén az evangélium Jézus fogantatásának eseményét, titkát mondja el. A két eseményt ne keverjük össze! Mária szeplőtelen fogantatása azt jelenti, hogy emberi létezésének kezdetétől, első pillanatától fogva Isten megóvta őt az áteredő bűntől. A bűntől való mentesség és a megszentelő kegyelem állapota a krisztusi megváltásnak köszönhető, amelyet Mária a mindenható Isten kegyelméből elővételezett. A szeplőtelen fogantatás tehát Mária kegyelmi kiváltsága, amely annak köszönhető, hogy Isten azt akarta, hogy egy egészen bűn nélkül való ember által jöjjön el, szülessen meg a Megváltó.
Az evangéliumi jelenet, az angyali üdvözlet, Jézus fogantatása már egy évekkel későbbi esemény. Mária már fiatal leány, amikor Gábor angyal meghozza számára az örömhírt arról, hogy Isten őt választotta ki arra, hogy a Megváltó anyja legyen. Isten leereszkedésének, közeledésének csodálatos megnyilvánulása az, hogy a Fiúisten egy ember, Mária közreműködése által lett emberré, testesült meg, jött el a világba. Szent Lukács evangélista leírásában arra a mozzanatra érdemes odafigyelnünk, hogy Mária az angyali szó által fokról fokra megismeri Isten tervét és hittel elfogadja Isten akaratát.
Én is csak az isteni igazság egyre jobb megismerésével tudok továbbhaladni a hit útján.
© Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, reményünk! Téged követve azt választjuk, hogy szívünk mélyéből szeretünk. Te az Evangélium örömét adod nekünk, bármily kicsinynek érezzük is azt. És mégis, mikor ellentmondások támadják meg lelkünket, add nekünk, hogy Rád bízhassuk magunkat, ó Krisztus, és mi igyekszünk megosztani veled mindazt, ami az életben ránk nehezedik. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése