2016. december 23., péntek

Kik szorgalmatosan, a békességnek kötelében az egyességet megtartottátok



Kik szorgalmatosan, a békességnek kötelében az egyességet megtartottátok (Efezus 4).
 
Ments meg, Uram minket! 


Érdekes az, ahogy a dolgok alakulnak. Érdekes az, ahogy Isten ossza a lapokat, és ahogy tőlünk, emberektől várja azt, hogy mit lépünk, mire mondunk igent és mire nemet. Hogy lépéseinken lemérhesse, bizonyosságot szerezzen arra, hogy nekünk, embereknek mi a fontos, mi az, amiben Isten mellett képesek vagyunk dönteni, a világ ellenében. Úgy is kifejezhetem, hogy Isten a mi lépéseinken keresztül nyer bizonyosságot arról, mi az ember hite, mire voksol, az életre-e, vagy a halálra? Az embernek mindig van választásra lehetősége, ha őszinte önmagához szemben, ha nyitott, és nem enged annak a csábításnak, ami önmaga ellenében elidegenítheti Istentől. Engem, a mai zsoltár sokkal mélyebben érint meg, mint az olvasmány, vagy az evangélium. Nekem az a fontos, abban szólal meg ma az Isten!
Azt mondja: térj ki a gyűlölködés elől, ne engedj utat a gyűlöletnek. Ne gondolj tovább, előrébb, itt, ezen a ponton dönts, és én Veled vagyok, ha így képes vagy dönteni!
A szorongatást élem meg, már egy ideje, de egy ma reggel kapott válasz zárja be azt a gyűrűt, mely döntés elé állít. Mindent össze kell vetni, minden szempontot egybe lehet vetni, és érdekeket, érveket, egymás mellé állítva adja kezembe az Isten a döntés lehetőségét: merre menjek tovább, minek engedjem, milyen érdek a fontosabb számomra?
A tények azok, melyek között két súlyos érv áll egymással szemben, sok más – most mellékesnek tűnő ér mellett – érven túl: sokat veszíthetek, anyagilag, ha az egyik döntést hozom meg. De a másik érv figyelembevétele esetén, nem engem, de az ügyben érintettek közötti régi és elmérgesedett haragot, gyűlölködést szíthat fel, erősíthet fel, csak azért, hogy a pillanatnyi érdekeim és esetleg mások érdekei is érvényesülhessenek.
Ebben a döntés helyzetben Isten elém hozza a zsoltáros szavait, számba adja! „Hozzád emelem, Uram, lelkemet, Istenem, tebenned remélek; ne hagyd, hogy megszégyenüljek, és ellenségeim ujjongjanak fölöttem!” Mert bizony, a döntésem, bármelyik irányba döntök, ellenségeket, ellenségeskedést szülnek! Bármelyik döntést meghozom, ott sérülnek mások érdekei, akik így ellenségeimmé lesznek. Ebben a helyzetben – de miután már magam képes voltam meghozni döntésemet (!), és ez nem lényegtelen sorrend akkor, ha az Úr előtt, az Ő jelenlétében döntök – Isten nem késik a megerősítésemmel. Azt mondja: „Hisz senki, aki tebenned bízik, meg nem szégyenül. De szégyen éri mindazokat, akik hiábavalóságok miatt hűtlenek lesznek.” Vagyis: bátran hozd meg a jó döntést, nem hagyom, hogy megszégyenülj – mondja az én Uram! Ezt követően, a Zsoltáros szavai már enyémekké lesznek, a döntésemből, ebből a döntéskor meghozott alapállásomból, már én szólok Istenemhez, Dávid szavain keresztül, már, mely szavak az én szavaim is. Mint megerősödött lélek, megacélosodottan.
Majd, az Úr mellett hozom döntésemmel sóhajtok fel Hozzá: „Szabadítsd meg Isten, világom minden szorongatásából!” Ámen
Most, erre a döntésemre szükségem van ahhoz, hogy elérkezhessen hozzám, az én lelkembe is a Karácsony, ünnepként! Mert én, az Urral, Istenemmel, és Jézus Krisztussal közösségben szeretnék ünnepelni! Kívánom, minden szeretteimnek, minden embernek, az ünnepnek ezt a békességét Krisztusban! Ámen
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése