Kik
szorgalmatosan, a békességnek kötelében az egyességet megtartottátok (Efezus
4).
Ments meg, Uram minket!
Érdekes az,
ahogy a dolgok alakulnak. Érdekes az, ahogy Isten ossza a lapokat, és ahogy
tőlünk, emberektől várja azt, hogy mit lépünk, mire mondunk igent és mire
nemet. Hogy lépéseinken lemérhesse, bizonyosságot szerezzen arra, hogy nekünk,
embereknek mi a fontos, mi az, amiben Isten mellett képesek vagyunk dönteni, a
világ ellenében. Úgy is kifejezhetem, hogy Isten a mi lépéseinken keresztül
nyer bizonyosságot arról, mi az ember hite, mire voksol, az életre-e, vagy a
halálra? Az embernek mindig van választásra lehetősége, ha őszinte önmagához
szemben, ha nyitott, és nem enged annak a csábításnak, ami önmaga ellenében
elidegenítheti Istentől. Engem, a mai zsoltár sokkal mélyebben érint meg, mint
az olvasmány, vagy az evangélium. Nekem az a fontos, abban szólal meg ma az
Isten!
Azt
mondja: térj ki a gyűlölködés elől, ne engedj utat a gyűlöletnek. Ne gondolj
tovább, előrébb, itt, ezen a ponton dönts, és én Veled vagyok, ha így képes
vagy dönteni!
A
szorongatást élem meg, már egy ideje, de egy ma reggel kapott válasz zárja be
azt a gyűrűt, mely döntés elé állít. Mindent össze kell vetni, minden
szempontot egybe lehet vetni, és érdekeket, érveket, egymás mellé állítva adja
kezembe az Isten a döntés lehetőségét: merre menjek tovább, minek engedjem,
milyen érdek a fontosabb számomra?
A tények
azok, melyek között két súlyos érv áll egymással szemben, sok más – most
mellékesnek tűnő ér mellett – érven túl: sokat veszíthetek, anyagilag, ha az
egyik döntést hozom meg. De a másik érv figyelembevétele esetén, nem engem, de
az ügyben érintettek közötti régi és elmérgesedett haragot, gyűlölködést
szíthat fel, erősíthet fel, csak azért, hogy a pillanatnyi érdekeim és esetleg
mások érdekei is érvényesülhessenek.
Ebben a
döntés helyzetben Isten elém hozza a zsoltáros szavait, számba adja! „Hozzád
emelem, Uram, lelkemet, Istenem, tebenned remélek; ne hagyd, hogy
megszégyenüljek, és ellenségeim ujjongjanak fölöttem!” Mert bizony, a döntésem,
bármelyik irányba döntök, ellenségeket, ellenségeskedést szülnek! Bármelyik
döntést meghozom, ott sérülnek mások érdekei, akik így ellenségeimmé lesznek.
Ebben a helyzetben – de miután már magam képes voltam meghozni döntésemet (!),
és ez nem lényegtelen sorrend akkor, ha az Úr előtt, az Ő jelenlétében döntök –
Isten nem késik a megerősítésemmel. Azt mondja: „Hisz senki, aki tebenned
bízik, meg nem szégyenül. De szégyen éri mindazokat, akik hiábavalóságok miatt
hűtlenek lesznek.” Vagyis: bátran hozd meg a jó döntést, nem hagyom, hogy
megszégyenülj – mondja az én Uram! Ezt követően, a Zsoltáros szavai már
enyémekké lesznek, a döntésemből, ebből a döntéskor meghozott alapállásomból,
már én szólok Istenemhez, Dávid szavain keresztül, már, mely szavak az én
szavaim is. Mint megerősödött lélek, megacélosodottan.
Majd, az
Úr mellett hozom döntésemmel sóhajtok fel Hozzá: „Szabadítsd meg Isten, világom
minden szorongatásából!” Ámen
Most,
erre a döntésemre szükségem van ahhoz, hogy elérkezhessen hozzám, az én
lelkembe is a Karácsony, ünnepként! Mert én, az Urral, Istenemmel, és Jézus
Krisztussal közösségben szeretnék ünnepelni! Kívánom, minden szeretteimnek,
minden embernek, az ünnepnek ezt a békességét Krisztusban! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése