Kik szemérmetességgel,
szorgalmatossággal és szentséggel megtiszteltétek hivatalotokat (Hebr.
13).
Ments meg, Uram minket!
Megérezni
azt a legfenségesebb titkot, mely nem különböztet meg bennünket egymástól!
Pontosabban: amiben egészen egyek, és testvérek lehetünk egymással,
Krisztusban! Akiben, ha szándékunk, vágyaink, hitünk, életösztönünk, élni
akarásunk, szeretetünk egy - pápának, papnak, levitának és laikusnak egyaránt!
Most kaptam meg azt a kegyelmet, hogy ennek ízére ráérezhessek!
Krisztusba
belecsendesedhetek én magam is úgy, ahogy a pápa is teheti!
Megkülönböztetés
nélkül lehetek én, lelkemben olyan alázatos, szelíd, és megengedő, mint Ferenc
pápa.
Csodálatos
ez az érzés, hogy ott térdelhetek Vele közösségben, egyként Vele. Ehhez nem
kell Rómába mennem, és nem kell Neki ide jönnie. Elég, ha lélekben egyesülni
képesek lehetünk rá, mert Krisztusban találunk egymásra!
Én és Ő,
papom, és főpásztorom, Te és Ti, Mi és Ők, és még én is - összeölelkezünk
Krisztusban!
Ki
magamról elmondhatom, és ezt csak én mondhatom el magamról – és mindegyikünk
önmagáról is, ami felemelő és békességet teremtő egyben – őszintén megvallva,
és megélve, mert én vagyok az egyetlen, aki én lehetek, és senki mással nem
lehetek összetéveszthető, ezért jelenthetem ki - Páltól tanulva, aki Krisztus
tanítványa, Akinek Krisztus a Mestere, és aki képes Krisztust hitelesíteni a
számomra -, megvallva, hogy a legkisebb és legméltatlanabb, a legbűnösebb
vagyok Krisztusban! Méltatlannak tartom magam rá, hogy engem tanítványának
nevezzen, és mégis annak tudhatom magam! Ő választott engem, Ő hívott meg
engem! Én egyet tehetek, hogy nem utasítom vissza, annak ellenére, hogy tudom
méltatlanságomat. Mert akarok Krisztushoz tartozni, Krisztusra hasonlítani,
ezért irtózom attól, mi Tőle elválaszthat. Már tudom, hogy mi lelkünket
elválasztja egymástól, csak Ő képes azon úrrá lenni, hatalmat gyakorolni
felette! – Elfogadni, tűrni, elviselni, hogy szükségem van Rá – Máriás lelkület
kell hozzá!
Ma,
amikor Szűz Mária szeplőtelen fogantatását ünnepeljük, látom Mária mosolyát:
’Ti oktalanok! Hiszen mindannyiunkat erre a szeplőtelenségre hívott meg Isten!
Ugyan, hogy vélekedek én a magam megváltásáról?’ Mária azt mondja: ’Miért is
mondotok engem szeplőtelenül fogantatottnak? Hát azért, amiért el sem tudjátok
képzelni azt, hogy én hogyan vélekedek a magam megváltottságáról. Talán, úgy
vélekedtek rólam, mint akit Jézus eljöttéért maga az Atya Isten váltott meg,
még mielőtt A Fiú megfogant volna bennem? De hát, ha A Fiú már minden teremtést
megelőzően lett, és Benne lett minden, akkor tulajdonképpen minden megváltás,
mindannyiunk megváltása is már öröktől fogva való! Te, embernek fia, Te sem
vagy kevésbé szeplőtelenül fogantatott, mint én, kit az Atya arra választott
ki, hogy Isten Fiát hordjam ki e világra! Kettőnk között a különbség csak abban
van, hogy hogyan vélekedünk – mi ketten, Te és Én – a magunk megváltottságáról.
Mire tartom Én azt, hogy Megváltott vagyok?! Ha elfogadod Te is a megváltás
kegyelmét, magadra veszed azt az egyedüliségedet, melyben kiválasztott vagy,
akkor Te is meghallhatod az angyal hozzád küldött üzenetét. Számodra ne az
legyen a legfontosabb, hogy én vagyok a Fiú anyja, hanem az, hogy meghalld:
„kegyelmet találtál Istennél”! A Te számodra is tartogatja Isten az egyedül
neked rendelt kegyelmét. Fogadd el Tőle, az Atyától, legyél engedelmes a
Fiúnak, hogy betölthessen a Szentlélek, és akaratod egy lehet az Atyáéval.’
Mi
mindannyian Isten Lelkéből vagyunk részek, részei. Csupán a testünkben
különbözünk. A gondunk, minden gondunk abból származik, hogy anyagi mivoltunkat
többre tartjuk, mint lelkünket. Pedig a testünk, csupán arra szolgál, hogy e
világ számára hordozzuk az üdvösség üzenetét, és azt megosszuk, azzal
megajándékozzuk azokat, akik éhezik Isten Igazságát, titkát, ajándékát. Hogy
aztán ők mit kezdenek vele, azzal nincs dolgunk. Hiszen közegévé kell legyünk
csak Istennek, és nem több a dolgunk. Segíts engem Istenem, hogy szüntelen
Neked lehessek! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése