2016. december 13., kedd

Kik megtaníttattatok és az igazságra sokakat tanítottatok és már úgy fényletek, mint az erősségnek fényessége és mint a csillagok mindörökkön örökké



Kik megtaníttattatok és az igazságra sokakat tanítottatok és már úgy fényletek, mint az erősségnek fényessége és mint a csillagok mindörökkön örökké (1 Kor. 4).
Ments meg, Uram minket! 



Az előítélet, vagy pedig, a büszkeség? Mi az, ami erősebb bennem, mint az, hogy a lelkem szavára bízzam magam? Legalább kipróbálni egyszer, hogy vajon működik-e?! Elgondolkodtató, hogy azt jelenti ki Jézus, hogy „a vámszedők és az utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti”. Olyanokat állít példaként elénk, akik egyértelmű, hogy a világ szemében bűnösök. De hát, a jobb lator is bűnös volt, és Neki is azt mondta: „még ma velem leszel a paradicsomban!” [Lk 23,43]
Nem szabad megállni az ítéletnél. El kell jutni a bűnbánatra, a megbocsátásra, és a megbocsátás befogadására! Az ítélet a védekezés, mely a félelem szülötte. Míg a megbocsátás befogadása a szeretetnek való engedelmesség, az igazi szabadság élménye! Szabadságra születni kell? – Szabadságra születünk mindannyian, csak nem vagyunk képesek mi mind élni ezzel a lehetőséggel! Nem is könnyű a szabadsággal élni, és nem visszaélni. Ennek is köze van ahhoz, hogy az Életet milyen alapállásból szemlélem, fogadom el, vagy engedelmeskedek Neki. Mert az Élet, voltaképpen rajtam kívül van, akkor is, ha én azt nem tudom elfogadni. Ugyanakkor, részem lehet benne, ha képessé teszem magam rá, hogy elfogadjam olyannak, amilyen. Akkor is ha én benne vagyok, és akkor is, ha magamat kivonom abból! Az Élet élni akar, és folytonosan azzal molesztál, hogy: te akarsz e részesemmé lenni, vagy sem?
Ha elfogadom az Életet, magaménak, akkor arra is rádöbbenhetek, hogy a halál, amit annak nevezünk, az sem más, mint az Életforma váltás. De olyan jellegű, amihez a földi ember nem érti meg, hogy mi köze van hozzá. Amiért a földi ember csak ezt a létezési módot ismeri életnek. Pedig, az anyagi létforma, tulajdonképpen csak előszele, megízlelése az Életnek.
Aki ebben a világban él, és ennek a világnak él, az, tulajdonképpen tudomást sem vesz, képessé sem lesz rá, hogy felfogja, mi az Élet!
Mennyei Atyám, Benned legyen számomra e jelentésnek értelme, úgy akarom! Ámen


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése