Kik az ellenből jöttetek föl és az Isten házáért mint kőfalak, úgy tettétek magatokat

Kik az ellenből jöttetek föl és az Isten házáért mint kőfalak, úgy tettétek magatokat (1 Kor. 9).

Ments meg, Uram minket! 

Nem erre készültem. De ezt kell elfogadnom. A magam fajta férfiember, eltervezi az életét. Teljes tudatossággal és felelősséggel, komolysággal, és túlzott önbecsüléssel, önhittel, és erejében bízva. Érzi azt, hogy mi a jó, és mi a helyes, és ezen érzése mellett kiállni is képes, hajlandó, nem törődve azzal, hogy másokat megbotránkoztat, vagy mások érdekét sérti.

De egyedül van hitével, meggyőződésével, szándékával. És akkor győz rajta a túlerő. Mely megsemmisíteni akarja, elhallgattatni. Akkor már nem marad más hátra, végig kell menni azon az úton, amelyre rálépett. Ha nem akar önmagával szembe kerülni, hitében megszégyenülni, kishitűségének engedni. Ilyenkor van az, hogy az ember keresi azt, amibe kapaszkodhat, amivel igazolni képes lehet azt, hogy jól gondolta, nem kell hitében csalatkoznia, jól érezte azt, ami erőt adott a számára, ami bátorságot adott neki, ami hajtotta, hogy megtenni képes lehessen. És most, a szenvedésben is meríthet abból bátorságot, hogy könnyebb legyen elhordoznia azt a szenvedést, amit rá kiszabnak azok, akik önös érdekükben elhallgattatni akarják. Akik nem veszik észre, hogy szenvednek önmaguktól, de nincs erejük hozzá, sem bátorságuk, sem hitük, hogy e szenvedést felvállalják, ezért mástól követelik, mástól várják el a szenvedést, maguk helyett. Még nem tudják, ezek, hogy a szenvedésüket nem kerülhetik el, sőt, súlyosbítják azt. Mert a szenvedést senki sem kerülheti el, csak elodázhatja. És, ha elodázza, akkor annál súlyosabbá lesz!

Talán, ebben az összefüggésben van rettenetesen nehéz súlya Jézus mai utolsó mondatának, melyet Keresztelő Jánosra utalva mond ki: „aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála”. János mindent megtett, úgy tűnik, abból, ami rá ki volt szabva Isten szándéka szerint, a szenvedésből is kivette a részét. Azon túl, elfogadta azt is, amit mások szabtak ki rá! Mégis, Jézus azt állítja, hogy a Mennyek országában övé az utolsó hely. Hogy van ez? Ott már nincs alázat, ott már nem az ember válassza ki azt a helyet, amire önmagát méltónak találja. Ott, ki lesz szabva mindenkinek az őt megillető hely, nekem úgy tűnik Jézus szavaiból.

Szerintem Jézus itt, magára mutat, nem is Jánosra, ebben az utolsó mondatában: önmagát alázza meg, amikor azt mondja, hogy Ő lesz a Mennyek országában a legkisebb. De úgy jött a világba, hogy minden Benne teljesedhessen, minden Benne nyerjen értelmet, magyarázatot, kifejeződést. Jézus, ha nem születik a világba, akkor kérdéseinkre nem kapunk választ! Ugyanakkor, minden kérdésünk Benne nyer értelmet, hogy Benne találjunk válaszunkra! Jézus nagyobb Jánosnál is! De az utolsó hely az övé a Mennyekben.

Jézus azért megy előre, azért vezet az Ő feltámadása elsőként a Mennyekbe, hogy ott, majdan, mindenki számára, maga előtt készítsen helyet! Csak ne felejtsük el, hogy Jézus minden egyébben is első, példa, sablon kíván lenni azért, hogy megértsük, mit akar általunk, általam az Atya a világban véghezvinni! Mit kell tennem, megtennem azért, hogy helyem lehessen az Irgalom hazájában. Jézus véghezvitte azt, amiért aztán felmagasztaltatott, felvitetett a Mennyekbe, hogy lássuk, ez vár mindegyikünkre, akik megtesszük azt, amit az Atya vár tőlünk. Nem marad el senki elismerése. Talán azért vár ránk ott, nagyobb érdem, megelőzve Jézust, mert Jézus nagyon jól látja, milyen nehézségi erő ellenében kell nekünk megtennünk az Atya akaratát. Nem kerülhetjük el éppen ezért a szenvedést. Szenvedéseken keresztül kell, vagyunk képesek, lehetünk képesek eljutni arra, amire vágyunk: az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való közösségre! Meg kell ismernünk a bűnt, a Szent ellenében, hogy értsük, mitől kérjük a megmentésünket! Ezért mondja Jézus azt, hogy akinek nagyobb a bűne, annak azért nagy a bűne, mert nagyon szeret (l.: Lk 7,47). Ugyanis, ha nem szeretné azt, akivel szemben bűnösnek tartja magát, nem tekintené bűnösnek magát. Azonban, ha szeretek, akkor nem nyugszom meg bűnösségemben, esdeklem bocsánatáért. Isten nagysága ez, Jézus érdeme ez, hogy tudtomra adja: „Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találni fogtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek.” [Mt 7,7]. Vagy: „Térjetek meg, tartsatok bűnbánatot, mert elközelgett a mennyek országa.” [Mt 4,17]

Jézus szavai nem különálló szavak, azok mind egyetlen egy dologra fókuszálnak, hogy az ember eljusson istenarcú mivoltára, a földiből váljon Isten országának lakójává! Ehhez be kell érnünk! Legyen nekem Atyám, akaratod szerint, ki Jézus Krisztust küldöd hozzám, hogy Ő legyen kézvezetőm királyi menyegződre. Köszönöm! Ámen