2016. december 11., vasárnap

Ferenc pápa: a betlehem és a karácsonyfa a remény és a szeretet üzenetét közvetíti



Ferenc pápa: a betlehem és a karácsonyfa a remény és a szeretet üzenetét közvetíti


December 9-én Ferenc pápa fogadta az észak-olaszországi Trento autonóm tartomány Scurelle települése önkormányzatának küldöttségét, valamint a máltai főegyházmegye és kormány küldötteit, akik a Szent Péter téren idén felállított karácsonyfát, illetve a betlehemet adományozták.


Mintegy ezerötszázan vettek részt a pápai audiencián, közöttük gyermekek, akik a karácsonyfa gömbdíszeit készítették.
A huszonöt méter magas lucfenyő a trentói hegyekből érkezett, a tizenhét alakból álló betlehemet pedig a máltai főegyházmegye és a máltai kormány adományozza a Vatikánnak. A jászolt a hagyományos máltai kereszt, valamint a máltai szigetvilág jellegzetes csónakja, a “luzzu” díszíti. A pápa hálával fogadta az adományokat, amelyeket megcsodálhatnak az adventi időszakban és a karácsonyi ünnepkörben a világ minden részéről érkező zarándokok.
A Szentatya beszédében kifejezte köszönetét a máltai kormánynak és püspököknek, valamint a Trento autonóm tartományban működő Lagorai Erdők Társulatának.

Külön megemlítette a gyermekeket, akik a fát díszítő gömböket készítették a Lene Thun grófnő által létrehozott alapítvány támogatásával, amely művészetterápia műhelyeket működtet gyermekkórházak onkológiai osztályán. A gyermekek a gömböket az élet, a szeretet és a béke értékeivel színezték ki, amelyeket Krisztus karácsonya minden évben felkínál – mondta beszédében Ferenc pápa.
A Szent Péter téren felállított jászolról szólva utalt arra, hogy Manwel Grech, gozói művész, alkotásában a máltai tájat idézte fel, kiegészítve a hagyományos máltai kereszttel, valamint a “luzzuval”, amely az Olaszország felé tartó migránsok szomorú és tragikus valóságára emlékeztet. E testvéreink fájdalmas tapasztalatában a gyermek Jézust látjuk viszont, aki születésekor nem talált szállásra, majd Egyiptomba vitték, hogy megmeneküljön Heródes fenyegetésétől. Mindazok, akik megtekintik ezt a jászlat, fedezzék fel annak jelképes értékét, amely a testvériség, a javakban való osztozás, a befogadás és a szolidaritás üzenete – kérte a pápa. A templomokban, otthonokban, számos közterületen felállított betlehemek arra szólítanak bennünket, hogy készítsünk helyet életünkben és a társadalomban Istennek, aki ott rejtőzik olyan sok nehézséggel küzdő, szegénységben élő, szenvedő személy arcában.

A karácsonyfa az észak-olaszországi Lagorai hegylánc lábánál fekvő Scurelle erdejéből, elbűvölő természeti környezetből származik. A táj szépsége arra szólít, hogy szemléljük a Teremtőt és tartsuk tiszteletben alkotását, a természetet. Mindnyájan arra kaptunk meghívást, hogy csodálattal szemléljük a teremtett világot – mondta a szentatya.
A jászol és a karácsonyfa tehát a remény és a szeretet üzenetét hordozzák. Segítenek, hogy valódi karácsonyi légkört alakítsunk ki, hogy hittel élhessük meg a Megváltó születésének misztériumát, aki szelíd egyszerűséggel érkezett a földre. Gyermeki lelkülettel álljunk a betlehem elé, mert ott megértjük Isten jóságát és szemlélhetjük irgalmasságát. Isten testté lett, hogy gyengédséget ébresszen szívünkben.
A pápa végül békés és mélyen átélt karácsonyt kívánt a küldöttségek tagjainak és hozzátartozóiknak, majd imáikat kérve áldását adta rájuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése