Az örök Atyaistennek áldottai, kik az öröktől fogva elkészíttetett országot bírjátok

Az örök Atyaistennek áldottai, kik az öröktől fogva elkészíttetett országot bírjátok (Máté 25).

Ments meg, Uram minket! 

Eltagadhatom-e a szívem gondolatait? Illetve: szabad hagynom, hogy magam se vegyek tudomást szívem gondolatairól? Azt mondja Lukács evangéliuma, hogy »nyilvánosságra kell jussanak a szív gondolatai«! Azt tartom, hogy méltatlan az emberhez, ha szíve titkára nem figyel fel. Azokra a hangokra, melyek megszólnak, megszólítanak engem, magamat. Simeon szavai is azt igazolják, hogy a bölcs ember hallgat azokra a belső hangokra, melyek eltagadhatatlanok, melyek bizonyítják az ember számára, hogy nem magányos, nem e világ számára teremtetett. Lehet az embernek hite, és reménye abban, hogy méltóságra van teremtve. Ami valami olyan tiszteletet követelő dolog, mely képessé teszi, hogy két lábon járjon, felegyenesedjen, és az ég felé törjön.

Az ember, minden ember, egy végtelenül nagy titok. Nos, ez is bizonyítéka annak, hogy van istenénünk. Hiszen, az anyagi lét, az anyagi világ, mely törvényszerűségek közötti rend, kikövetkeztethető, felfedezhető, megismerhető. Míg a természet-feletti világ, a természettől elválik, más rend szerint működik. Ezért is alkalmazzuk a természet-feletti dolgokra azt a fogalmat, hogy misztérium. Titokzatosság veszi körül, számunkra, emberek számára is a természet-feletti dolgokat, mert nem illik, nem illeszthető bele a természet törvényeibe.

Mégsem mondhatjuk azt, hogy nincs természetfeletti lét, csak azért, amiért mi e természet keretei közötti létezésre vagyunk rendelve, mely időbe zárt rendelés. Tehát: nem végleges! János figyelmeztet bennünket, hogy »… az igaz világosság világít már«, nem élhetünk úgy, mintha nem tudnánk semmit a természetfeletti létezőről! Nem lehet, hogy ne vegyünk tudomást arról, hogy a végtelenben, az időtlenségben van az időnk.

Ott kezdődik János mai tanítása, hogy tudjuk, tudhatjuk, szabad tudomást venni róla, tudnunk kell. Tudnunk kell, hogy ismerhetjük Őt. És, ha tudomásul vesszük az ismeretet, akkor annak bizonyítéka az, ha parancsaihoz tartjuk magunkat. »Abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk parancsait.«

Mi a parancsa, a legfőbb parancsa Istennek? Az első, amiből minden forrásozik, fakad, és amibe minden benne van: „A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!” [Mk 12,29-30] Vagyis: az Ember alapállapota az, hogy Isten létében van léte! Nélküle nincs, nem létezik a lét! Ezért mondja János: »Aki megtartja az ő igéjét, abban Isten szeretete valóban tökéletes, és ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk«. A felszólítás, hogy „Szeresd Uradat, Istenedet”, nem kevesebb és nem is több jelentéssel bír, mint azzal, hogy elfogadom, félem, nem ágálok ellene, mert értelmetlen, és együgyű dolog, hogy létezése a természetfölötti létnek, Isten létezése, és jelenléte evidencia. Ezért, végül is teljesen egyértelmű az, amit János mond, hogy »aki azt mondja, hogy őbenne lakik, annak úgy is kell élnie, ahogyan ő élt.«

Azt persze, senki sem állítja, hogy ezzel mindenkinek egyet kell értenie, azonosulnia kell. Hiszen Isten az az elsődleges személy, Aki tiszteletben tartja az Ember szabad akaratát, önrendelkezését, személyes döntésemet! Vagyis: én vagyok az, aki döntéshelyzetben vagyok. Ráadásul, Isten teremti meg azt a körülményt, hogy én dönthessek! Vele, vagy nélküle!

A döbbenetes az, ha jól megfigyeljük az emberiséget, hogy a többség az, aki vacillál, nem képes, nem hajlandó meghozni döntését, tudatossággal, felelősséggel, elköteleződéssel. A többség a langyos többség. Nem véletlen a figyelmeztetése Jézusnak, hogy „Senki sem szolgálhat két úrnak; (…) Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” [Mt 6,24]

Ez Jézus küldetésének, megjelenésének a miértje! Isten látja az ember problémáját, és azt akarja, hogy az, aki legalább hajlandó a döntését meghozni, legalább az, ebben a környezetben is meghozhassa a maga döntését. Bizonyosság Jézus arra, hogy van biztonság, van és lehet olyan Igazság, ami mellett értelmes döntést lehet, szabad, és van értelme meghozni az Embernek!

Simeon, bölcsességével mondja ki már azokat a szavakat, melyeket idézni kell csak, mert már elhangoztak a történelemben, csak nem mindenki az, aki felfogni képes volt. Talán, mert bármi oknál fogva, de nem tett szert erre a bölcsességre: »„... látták szemeim a te megváltásod [Iz 40,5], melyet minden nép színe előtt készítettél [Iz 52,10], világosságul a pogányok megvilágosítására [Iz 42,6; 49,6] és dicsőségére népednek, Izraelnek”«. Simeonból, a szíve mélyéből fakadnak fel e szavak, mint aki most érti meg a szavak értelmét!

A megváltás az, hogy többé nem kell tapogatódzni, okoskodással kideríteni mi az Igazság! Jézus az Igazság, az egyetlen Igazság kiközvetítője az Ember számára, amit kinyilatkoztatásnak mondunk. Általa, Benne, és Vele közösségben adatik meg minden ember számára az, hogy Istent a legdirektebb módon felismerhesse a Világban! Elfogadni, mit megismertem, és ahhoz tartani magam, „abban Isten szeretete valóban tökéletes, és ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk”, vagyis bizonyosság és biztonság lehet számomra itt, ebben a világban, hogy mi jó, mi helyes, és mi tesz engem istenemberivé.

Az Írás még egy fontos dolgot közöl, igaz, csak úgy mellékesen: »„Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve” [Kiv 13,2.12]« Az elsőszülött fiúgyermekre van bízva az, hogy Isten ismeretét tovább adja, átörökítse! A világosságot őrizze, viselje, hordozza és adja át apja utódainak!

Legyen nekem Istenem a Te rendeléseid szerint. Töltsön el engem Szentlelked, hogy Szentséged nyitott tabernákuluma lehessek! Ámen