2016. december 12., hétfő

Advent harmadik hetének hétfője



Advent harmadik hetének hétfője


A Jézussal fokozatosan szembeforduló írástudók és farizeusok állandóan visszatérő kérdése, hogy honnan van Jézus hatalma. Amikor betegeket gyógyít, akkor arra kíváncsiak, hogy honnét van ehhez hatalma és ereje, hiszen nyilvánvalóan rendkívüliek ezek a csodák. Amikor a gonosz lelkeket kiűzi az emberekből, akkor szintén arra kíváncsiak, hogy milyen természetfeletti erőkkel szövetkezve képes erre, ki adott neki ehhez hatalmat. Amikor Jézus azt állítja, hogy képes a bűnök megbocsátására, akkor ismét csak az a kérdés fogalmazódik meg bennük, hogy miért tulajdonít magának ilyen hatalmat, képességet.
A mai evangélium szerint Jézus tanítása miatt merül fel ez a kérdés. Ki adott neki hatalmat, megbízást, felhatalmazást arra, hogy tanítson? Jézus visszakérdez: „Honnan volt János keresztsége? A mennyből-e vagy az emberektől?” A kérdezettek tanakodásából kiderül, hogy a zsidó felfogás szerint egy ember kaphat hatalmat egy másik embertől, például a tanítvány a mesterétől. Ugyanakkor elismerik, hogy Istentől is kaphat valaki hatalmat tanításra vagy rendkívüli cselekedetekre. Ez utóbbi inkább elmélet maradt náluk, mert sem Keresztelő János, sem Jézus esetében nem ismerték el az Istentől kapott hatalmat.
Megváltó Jézusom! Hittel vallom, hogy tiéd minden hatalom a földön és az égben!
© Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj el, Úr Jézus, akire a népek várakoznak, s akire mi is várakozunk! Örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel! Nagy szükségünk van arra, hogy fényt hozz bűnös életünk sötétségébe. Saját erőnkből képtelenek vagyunk arra, hogy legyőzzük a sötétséget. Nehezen tudjuk megkülönböztetni a világ csalóka fényeit a te világosságodtól, amely most még oly erőtlennek látszik. Jézus, legyél Te bennünk a Fény! Növekedjél bennünk Te, az igazi fény! És add, hogy Téged, az igazi fényt sugározzunk a világba!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése