2016. december 18., vasárnap

A Pápai Ház szónokának harmadik adventi prédikációja



A Pápai Ház szónokának harmadik adventi prédikációja

Raniero Cantalamessa, a Pápai Ház kapucinus szónoka december 16-án, pénteken tartotta meg harmadik adventi prédikációját Ferenc pápa és a Római Kúria tagjai számára.

Raniero Cantalamessa elmélkedésében utalt VI. Pál pápa 1975-ben, a karizmatikus megújulás közösségei számára tartott elmélkedésére, melyben a pápa idézte a Szent Ambrusnak tulajdonított himnuszt, mely arra buzdít, hogy „örvendezéssel igyuk a Lélek józan mámorát”. VI. Pál pápa e himnusztöredéket „a karizmatikus megújulás programjának és egyúttal elismerésének” nevezte. Az egyház ezt a merész szentambrusi kijelentést később megszelídítette, mert túl erősnek tartotta az eredeti ebrietas, részegség, mámor kifejezést.
A Pápai Ház szónoka ennek a mámornak a kettős értelmezéséről beszélt, ahogy a gondolat már Pál apostol Efezusiakhoz írt levelében is olvasható: „Ne részegeskedjetek, mert a bor léhaságra vezet, inkább teljetek el Lélekkel… (Ef 5,18-19).

Az egyházatyák a fizikai és lelki ittasság közös és eltérő vonásaira figyelmeztetnek. Közös a közvetlen hatás, amennyiben mindkettő feledteti a gondokat, és kivezeti az embert önmagából, de a különbség óriási: amíg a fizikai ittasság ingadozóvá és bizonytalanná tesz, addig a lelki mámor szilárddá tesz a jóban. Ez az első pünkösd élménye is, ezért mondják az apostolokat ittasnak, de ők az „igazi szőlőtő új borától mámorosodtak meg, mely leszámol a bűnnel, és életet ad szívnek” – Szent Ambrus szerint. Pál apostol is erről ír: „mindnyájunkat ugyanaz a Lélek itatott át” (1Kor 10,4).
Beszéde második részében a szónok a mámor és józanság témáját elemezte. Az egyházatyák kora után nem használták a részegség-mámor kifejezést, helyette a józanságot hangsúlyozták. A középkori misztika az aszkézis más kifejezéseivel ugyanazt akarta elmondani: lemondás, vezeklés, önsanyargatás, tartózkodás. Erővel hangsúlyozta ezt a keleti monasztikus hagyomány is, népies formájában ezt teszi a Jézus-ima ismételgetése is. Cantalamessa atya prédikációjában végül a „Lélekben való keresztségről” beszélt, mely egyszerre adja a Lélek mámorát és az új élet józan fegyelmezettségét is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése