A Pápai Ház szónokának 2. ádventi beszéde a lelkek megkülönböztetéséről
A Lélek
segítségül hívásával kezdenek
December
9-én pénteken délelőtt kilenc órakor tartotta meg Raniero Cantalamessa
kapucinus atya második ádventi beszédét az Apostoli Palota Redemptoris Mater
kápolnájában, Ferenc pápa és a római kúria tagjai jelenlétében. A szónok
folytatta a Szentlékről szóló sorozatát és ez alkalommal a „Szentlélek és
a lelkek megkülönböztetése” témáról elmélkedett.
Az
apostoli egyház megkülönböztetés teológiai jellegű, elválasztja az igaz
tanítást a hamistól
Bevezetőjében
Pál apostol tanítására hivatkozott, aki a Szentlélek karizmájának nevezi a
lelkek megkülönböztetését, mely eredetileg azt az ajándékot jelentette, amivel
megkülönböztették a Krisztus Lelkétől eredő sugalmazott vagy prófétai szavakat
a közönséges emberi szellemtől, a gonosz lélektől vagy evilág
szellemétől. János apostol is alapvető jelentőséget tulajdonít ennek az adománynak,
mellyel próbára teszik a sugallatokat, hogy megízleljék és eldöntsék, vajon
azok tényleg Istentől erednek-e. Amíg Pál számára a lényegi megkülönböztető
szempont annak a megvallása, hogy „Krisztus az Úr”, addig János számára a
szempont a megtestesülés: „az Úr testben jött el”. E megkülönböztetés teológiai
jellegű, elválasztja az igaz tanítást a hamistól.
Félelem
a változtatásoktól, melyek kompromittálhatják a tanítóhivatal tekintélyét
Első
nagy gondolategységként a kapucinus atya a lelkek megkülönbözetését az egyház
életének összefüggésében vizsgálta. Ezt a küldetést a tanítóhivatal tekintélyi
módon folytatja, de mindig figyelembe kell vennie a „sensus fidelium”-ot, a
hívek hitérzékét. Kiindulásként az idők jeleinek a megkülönböztetésére utalt,
melyről a zsinat megállapította, hogy „az egyháznak állandó kötelessége az idők
jeleinek a vizsgálata és magyarázata az evangélium fényénél, hogy minden
nemzedék tudjon válaszolni az örök kihívásokra a jelen és az örök élet
érteleméről. Az egyház feladata, hogy vizsgálja az idők jeleit az evangélium
fényénél, így tehát ne alakítsa azt az időkhöz, hanem adjon választ, megoldást,
szabályt a társadalomban fölmerült kérdésekre. Az út során azonban félelem
bukkanhat fel, félelem attól, hogy olyan változtatásokat fogadnak el a
megnyilatkozásokban, melyek kompromittálhatják a tanítóhivatal tekintélyét.
Az
Újszövetség döntő szempontja az evangélium folyamatos újraolvasása a mindig új
kérdések fényében
A Pápai
Ház szónoka hasznos megfontolásként bocsátotta előre, hogy az egyház és a pápa
tévedhetetlensége nem áll fölötte a kinyilatkoztatott Szentírás
tévedhetetlenségének. A Szentírást pedig annak szerzői adott korban írták,
ahogy számukra ez adott körülmények között lehetséges volt. A Biblia igazsága
lassan és fokozatosan fejlődött tovább. Példaként említette, hogy amíg a
Kivonulás könyve még az atyák vétkeit a gyerekeikben büntette, addig Jeremiás
és Ezekiel szerint mindenki saját maga felel a tetteiért. A szónok egymás mellé
helyezte az Ó- és Újszövetség megkülönböztető szempontjait, mely az
Ószövetségben magának a szövetségnek és a Tórának a jobb megértése, ellenben az
Újszövetségben az elbírálás szempontja az evangélium folyamatos
újraolvasása a mindig új kérdések fényében. Ezt tükrözi nagy Szent Gergely mondása:
A Szentírás azokkal együtt növekszik, akik olvassák.
Jézus
aranyszabálya: nem a bűnre, igen a bűnösre, mert ő Isten teremtménye, de a bűn
nem
Jézus
tetteinek állandó szabálya morális értelemben így hangzik: Nem a bűnre és igen
a bűnösre! Hiszen mindig szigorúan elítéli a bűnt, de irgalmasan megbocsát a
bűnösnek. Elítéli a házasságtörést, de megvédi a házasság felbonthatatlanságát,
és szóba áll a szamariai asszonnyal. Sőt, egyedül neki tárja fel különös módon,
hogy ő a Messiás (Jn 4,26). Hogy mikét is lehet teológiailag igazolni ezt a
szabályt, P. Cantalamessa a következő választ adta: A bűnös Isten teremtménye,
az ő képmására teremtve, és ezért megőrzi a saját méltóságát összes
eltévelyedései ellenére. A bűn ellenben nem az Isten műve, nem tőle ered, hanem
az ellenségtől. Ugyanaz a motívum, ami által Jézus hozzánk hasonlóan ember
lett, a bűnt kivéve (Zsid 4,15).
Mindig a
Szentlélek vezeti az egyházat, hol karizmatikus hol testületi úton
Az idők
jelei megkülönböztetése feladatában jelentős tényező a püspökök kollegialitása.
A Lumen gentium zsinati dokumentumot idézi a kapucinus atya, ami szerint „sokak
hozzászólása által kiérlelt határozattal közösen intéztek el jelentős ügyeket”
(LG 22). A kollegialitás hatékony gyakorlása a problémák megkülönböztetésében
és megoldásában magával hozza a helyi adottságok és szempontok sokszínűségét,
aminek hordozója minden egyház és minden püspök. A szónok utalt az első
jeruzsálemi zsinat példájára, ahol helyet adtak két egymással ellentétes – a
zsidózó és pogánykeresztény – nézetnek, mely egy parázs vita után megengedte
számukra, hogy így nyilatkozzanak: „A Szentlélek és mi úgy döntöttünk…” (ApCsel
15,6f). Összefoglalóan Cantalamessa atya megállapította, hogy a Lélek kétféle
módon vezeti az egyházat: egyrészt közvetlenül és karizmatikus módon, prófétai
kinyilatkoztatás és sugalmazás révén, másfelől pedig kollektív, testületi úton,
türelmes és nehéz szembesülés révén, egészen a felek közötti kompromisszumig
menően. Példa az elsőre Péter pünkösdi beszéde, míg a másodikra a Kornéliusz
házában tartott érvelése és hivatkozása. Az utóbbi gyakorlásához mindig
nyitott, bizalommal teli szív szükséges, azzal a bizonyossággal, hogy a Teremtő
Lélek „előttünk jár mint Vezér és nem éri népét veszély”.
Megkülönbözetés
a személyes életben, örökké fejlődik
A
személyes életben történő megkülönböztetése a lelkeknek, folyamatosan fejlődik.
Kezdetben mások sugalmazott megnyilvánulásai elbírálására irányultak, de később
egyre inkább a saját prófétai meglátások megkülönböztetésére. A lelki írók az
elsőt a „jótanács lelke” összefüggésében értelmezték és így a Szentlélek segít
értelmezni és kiértékelni a különféle helyzeteket, nem csak emberi belátás és
bölcsesség alapján, hanem a hit természetfeletti erejénél fogva is. Azt első
szempont a lelkek megkülönböztetésében a Szentlelket az evilág lelkétől
különbözteti meg. Pálnál, Jézust követve a megkülönbözetés alapjául a
gyümölcsök szolgálnak. A régi ember bűnös vágyaival szemben állnak a Szentlélek
gyümölcsei.
Megkülönböztetés
egy jó és egy másik jó között – Szent Ignác útja
Sokszor
a megkülönböztetés nem a jó és rossz, hanem egy jó és egy másik jó között
történik és akkor a feladat annak a meglátása, hogy az Isten mit akar az éppen
adott körülmények között. Erre főként Loyolai Szent Ignác válaszolt a lelkek
megkülönböztetése tanával, mellyel arra hív, hogy figyeljük a saját benső
készségünk és szándékunk alakulását, melyek az egyes döntések mögött állnak. A
szónok utalt egy középkori szerzőre, aki szerint a megkülönböztetés minden
erény anyja, mely szükséges akár a saját, akár mások élete vezetéséhez.
Lelkünkben
a Szentlélek maga válaszol
A
kapucinus atya részletesen kifejtette az ignáci megkülönbözetést. Ennek első
lépése, hogy elfogadjuk először az egyik lehetséges döntést, aztán a másikat,
mintha minden további nélkül ezt kellene követnünk. Maradjunk egy két napon át
egyik és másik helyzetben és közben figyeljük meg, milyen válasz születik
bennünk. A béke és harmónia a döntés felé visz, a nyugtalanság ellenben
eltávolít tőle. Lehet ismételni a gyakorlatot, de mindig az imádság és az
Istenre hagyatkozás légkörében. Szent Ignác ezt a magatartást „szent
közömbösségnek” hívja, ami valójában teljes készenlét Isten akaratának az
elfogadására. Fontos szabály, hogy nem szabad dönteni a bizonytalanságban, csak
akkor, ha maradandóan érezzük a Szentlélek megnyugtató jelenlétét. Mindenesetre
az önmagunkra figyelés lényegében véve nem pszichológia, hanem egy karizma, a
Szentlélek adománya.
Ádventi
második beszéde végén Cantalamessa atya arra hívta fel a Pápai Ház jelenlévő
tagjainak a figyelmét, hogy hagyják magukat a Szentlélek által vezetni, ne
akarjanak tanácsot adni a Szentléleknek, hanem éppen ellenkezőleg, fogadják el
tőle, amit az egész egyház javára ad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése