A Pápai Ház szónokának 1. adventi prédikációja a Szentlélekről: Ő az első, az örök kezdeményező
P.
Cantalamessa, a Pápai Ház szónoka első adventi prédikációja
Újra
kell olvasnunk a zsinatot a megtermett gyümölcsei fényénél
„A II.
Vatikáni Zsinat 50 évvel ezelőtti bezárásának megünneplésével véget ért a
zsinatutáni időszak első szakasza és most nyílik a következő. Ha az első fázist
a zsinat „befogadása” jellemezte, akkor az újat a kiegészítés és az integrálás
jellemzi, más szóval újra kell olvasnunk a zsinatot a megtermett gyümölcsei
fényénél” – kezdte a kapucinus atya határozott és világos gondolattal a
beszédét, melynek a „zsinatutáni időszak újdonsága” címet adta.
A Zsinat
a Lélekről: Futólag és oldallagosan
A
zsinatutáni időszak legfőbb újdonsága az egyház teológiájában és életében egy
pontos névvel írható le: a Szentlélek. A zsinat noha nem mellőzte a Lélek
műveit, de arról szinte mindig csak futólag beszélt, anélkül, hogy központi
szerepét kiemelte volna. A szónok sokatmondóan utalt a Yves Congar neves
zsinati teológusra, aki a Szentlélek zsinati értelmezéséről egy erős képet
használt, mondván, a «zsinat beszélt róla több helyütt is a szövegekben, ahogy
porcukrot hintünk a süteményre, de ami nem válik igazában a tészta részévé».
A
zsinat, mint az egyház új Pünkösdje, valójában utána kezdett megvalósulni
Az
enyhülés azonban megkezdődött és Szent XXIII. János pápa megsejtése, hogy a
„zsinat az egyház számára egy új Pünkösd”, valójában az a zsinat után tudott
megvalósulni. A következő évben ünnepeljük a katolikus egyházban a karizmatikus
mozgalom elindulásának 50. évfordulóját. A Szentlélek és a karizmák ébredésének
az egyházban ez az egyik legfontosabb jele, hiszen a zsinat előkészítette
számára a talajt. XVI. Benedek pápa 2012-ben megállapította: „A zsinat-utáni
korszak történetét nézve lehet felismerni az igazi megújulás dinamikáját, mely
sokszor az élettel teli mozgalmak váratlan formáiban jelent meg és amely
érinthetővé tette az egyház kimeríthetetlen életképességét”.
Megújulás
a Lélekről szóló teológia világában
Ezzel
egyidejűleg a Szentlélek megtapasztalása az egyház életében ösztönzőleg hatott
a teológiai reflexióra is. Megsokszorozódtak a Lélekről szóló tanulmányok:
Congar, Rahner, Mühlen, von Balthasar katolikus oldalról míg a lutheránus
Moltmann és Welker írtak jelentős műveket. Az egyházi tanítóhivatal részéről
II. János Pál pápa „Dominum et vivificantem” k. enciklikája 1982-ben jelzi ezt
a megújult Lélekre-figyelést.
A jövő
útja a „harmadik fejezet teológiája”
Cantalamesse
atya utalt Karl Barth református teológusra, aki pályára vége felé tett egy
provokáló és egyszerre önkritikus megjegyzést, mely a jövőbe tekintve egy
másféle teológiát sejtett meg, mégpedig a harmadik fejezetét. Érdekes módon
ugyanezt jelezte előre a jezsuita Karl Rahner is. Az említett harmadik fejezet
természetesen a Hiszekegy harmadik fejezetére utal, mely az Atya és a Fiú után
a Szentlélekről szól. A szónok pontosított, hogy itt nem a hagyományos teológia
helyettesítéséről van szó, hanem annak segítéséről és megerősítéséről. Ez abból
indul ki, hogy a Szentlélek nemcsak tárgya a teológiának, hanem a
pneumatológia, vagyis a Lélekről szóló tanítás az az atmoszféra, légkör,
melyben az egyház az életét és benne a teológiai kutatást folytatja.
Az
alulról olvasott Hiszekegy
Az új
teológiai tájékozódást nemcsak dogmatikai, hanem történelmi szempontok is
igazolják. Ehhez pedig meg kell vizsgálni, hogy a 381-es nícea-konstantinápolyi
hitvallás hogyan született, vagyis fordítva kell olvasni, a végétől az
elejééig, hátulról és alulról indulva. A hitvallás ugyanis a fogalmi tisztázás
végső fázisát tükrözi, ahová a megfontolások jutottak, de nem számol magával a
folyamattal.
A hit
útja sorrendileg a Hiszekegy fordítottja
A
Hiszekegy jelenleg az Atya és teremtő Istenből indul ki, halad a Fiú és az ő
megváltó műve felé, és így érkezik az egyház életében tevékeny Szentlélekhez. A
hit útja valójában a fordított utat követi: a kiindulás a Szentlélek pünkösdi
megtapasztalása, mely arra vezette az egyházat, hogy felfedezte, ki is
valójában Jézus Krisztus és mi is az ő tanítása. Aztán főként Pállal és
Jánossal Jézustól továbbindulva elérkezik az ő Atyjáig. A Pápai Ház szónoka
Nagy Szent Vazult idézte példaképpen, aki ezt tanította: „Isten megismerésének
az útja az egyetlen Lélekből ered, az egyetlen Fiún át egészen az egyetlen Atyáig;
megfordítva, természetes jóság, megszentelődés a természet szerint, eredés az
Atyától, az Egyszülött által, egészen a Lélekig. Ez tükröződik a Veni Sancte
himnuszunkban is: „Általad tudjuk az Atyát, és ismerjük - adjad - a Fiút; és ki
kettejüknek Lelke vagy, tebenned higgyünk végtelen! Ámen!”
A Credo
olvasási módját meg tudjuk változtatni
Ez
azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy a Hiszekegy nem jó, hogy nem
tökéletes, vagy hogy meg kell változtatni. A Hiszekegy nem tud más lenni, mint
ami most. De az olvasási módját meg tudjuk változtatni. Vehetjük azt úgy,
ahogy van, vagy pedig mi is végigjárjuk az utat. Olyan ez, mintha mi magunk
mennénk föl a Sínai-hegyre, vagy pedig elfogadnánk annak a beszámolóját, aki
már megjárta azt.
A
„harmadik fejezet” rövid értelmezése
Beszéde
zárórészében Cantalmessa atya az említet harmadik fejezet rövid értelmezését
adta. Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és az Életadónkban. A Hiszekegy Ura maga
Jézus Krisztus, az itt szereplő szó, Úr, nem semleges nemben és névelő nélkül valójában
a Szentlélek isteni természetére utal. A Szentlélek, amikor az Istennel
személyes kapcsolatba kerülünk, azért tud bennünket megszentelni, mert ő maga
is Isten. A Szentlélek eredéséről szólva visszautalt a nagyböjti
beszédére, melyben éppen ezt fejtegette, majd beszédét azzal zárta, hogy a
Hiszekegyünket folyamatosan kell kiegészíteni azokkal a felismerésekkel,
melyekre éppen a Lélek vezet el bennünket, a Jézustól kapott ígéret
jegyében: Ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése