2016. november 1., kedd

Mindszentek



Mindszentek


A szent
 
Egy indiai, hindu vallású bölcstől származik a következő idézet: „A szent ember nem Isten, de egy pillanatra sem távolodik el Istentől. A szentek Istenben élnek és csak az ő lábainál keresnek menedéket. A szentek egyszerűek, mint a gyermekek. Mindig készen állnak, hogy enyhítsék mások szenvedését. A szentek szeretik valamennyi vallást és azok minden követőjét. A szentek nem önzők, hanem szerények és alázatosak. A szentek jobban gyűlölik a pénz érintését, mint a skorpió érintését. A szentek nem részesítik előnyben a gazdagokat.”
Bár ezek a szavak egy nem keresztény felfogású embertől származnak, mégis jól összefoglalják mindazt, amit az életszentség és az arra való törekvés jelent. Mi, keresztény és katolikus emberek szintén úgy gondoljuk, hogy a szentek nem ragadnak le a véges, evilági dolgoknál és a földi javak szereteténél, hanem felülemelkednek mindezen és magasabb értékek megvalósítására törekszenek. Meggyőződésük, hogy Isten a szeretet mindennapi megélésére hívja meg őket és minden embert. Keresztény hitünk szerint a szentek számára minden esetben Isten áll az első helyen és az ő szeretete az a forrás, amelyből merítenek, hogy megélhessék a szeretetet.
Három lényeges elemet emeljünk ki a fenti idézet kapcsán a szentekkel kapcsolatban, amelyek tulajdonképpen jól szemléltetik, hogy a szentek nem különleges emberek, főként nem különcök, de különleges módon valósítják meg Isten felhívását a szeretet megélésére. Ezek fényében könnyen megérthetjük, hogy mindannyian szentté válhatunk. Elsőként említsük meg azt, hogy szeretettel, irgalommal kell fordulnunk a szenvedőkhöz, a bajba jutottakhoz, a nélkülözőkhöz és a szükséget szenvedőkhöz. Alapvető emberiességnek is mondhatnánk ezt, de többről van itt szó, hiszen minden szenvedőben Krisztust akarjuk észrevenni és neki akarunk segíteni. Ezért jogos az a következtetés, hogy a szeretet cselekedetének elmulasztásával nem csupán egy embertársunktól tagadtuk meg a szeretetet, hanem magától Jézustól. Másodszor arra érdemes odafigyelnünk, hogy Isten azt kéri tőlünk, hogy ne zárkózzunk el azoktól, akik más vallás követői. A valláskülönbség nem lehet akadálya a jócselekedeteknek. A szeretet olyan egyetemes parancs, amely semmilyen szempontból nem tehet különbséget az egyik és a másik ember között, hanem mindenki felé meg kell nyilvánulnia. Harmadszor pedig a „pénz érintését” említsük meg, amely az anyagi javakhoz való viszonyulást jelenti. Észre kell vennünk ugyanis azt a veszélyt, hogy az anyagi javak könnyen elvonják figyelmünket Istentől, Isten szeretetétől és ennek a kísértésnek tudatosan ellen kell állnunk, hogy a földi javak fölé emelkedve Isten felé szárnyalhassunk.
Mindenszentek napjának evangéliuma, a nyolc boldogságról szóló tanítás pontosan ezt az utat jelöli ki számunkra. A szeretetnek azt az útját, amely a sírást, a szelídséget, az éhezést és a szomjazást, az irgalmasságot, a tisztaszívűséget, a békességes lelkületet, az igazságtalanságok elviselését és az üldözések során tanúsított állhatatosságot olyan értéknek tekinti, amely Istenhez vezet. Mert mindezekre nem leküzdendő problémaként kell tekinteni, hanem a boldogság forrását fedezhetjük fel bennük.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Mindenható Istenünk! Gyújtsd fel szívünkben a szeretet tüzét, hogy szereteted által szentté legyünk! Add nekünk az irántad való szeretetet és az emberek felé forduló önfeláldozó szeretetet! Megdicsőült szentjeid csodálatos élete adjon erőt, hogy felismerjük hivatásunkat és magunk is jellé, szereteted, jóságod jelévé váljunk a világban! A szentek és boldogok életpéldája újítson meg minket a vallásosságban, hitünk gyakorlásában és az evangélium megélésében! Segíts minket, Istenünk, hogy úrrá tudjunk lenni emberi gyengeségeinken, legyőzzük bűneinket és szentek legyünk!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése