Kik
tudatlanok lévén, a zsidók gyülekezetit meggyőztétek
(ApCsel. 4).
Ments meg, Uram minket!
Jézus
elindul Jeruzsálem felé, tudva, hogy ott mi vár rá. Az utolsó útjára megy,
búcsúzik azoktól, akikre számít. Akik eddig is követték őt, akik hittek Neki és
Benne. Kijózanítani próbálja még mindig, az érzelmekkel Hozzá kötődőket. Az
Isten országának eljövetele már nem rajta múlik, hogy mikor jön el, és kik
lehetnek annak részeseivé. Hanem rajtunk, akik ebben a világban vannak, és akik
ebben a világban tenni képesek a Királyért, a Király hitéért, a Király
szentségéért! A kinyilatkozás megtermékenyítéséért. Elkezdődött a
visszaszámlálás. Éppen ezért, tanítása arról szól, amit elvár, kikér azoktól,
akiknek még maradásuk van. De, akik értik Őt, és magukra próbálják szavait!
Mert nem könnyű szavak ezek. Ne is egyszerűsítsük le a magunk számára. Inkább
próbáljunk szavaihoz felnőni. Az válhat javunkra! Nekem is újra kell olvasnom,
hogy megnyíljon értelmem Jézus szavai előtt.
Próbáljuk
legelőször is megérteni a történetet, úgy, mint ami Jézus szájából hangzik el.
Aki látja tisztán a jelent és a jövőt, de az eljövendőt is!
Azt már
tudjuk, hogy Jézust, halálát és feltámadását követően felvétetett a mennybe, és
királyi trónon várja (1Pét 3,22), amikor az Atya újra elküldi őt, megítélni
mindeneket (Mk 13,26)! De, mielőtt elment, minden kincsét rábízta
tanítványaira, akiknek megadta azt is, hogy mit tegyenek azokkal a kincsekkel:
sokasítsák meg, terjesszék, hogy sokan higgyenek (Jn 17, 20-26)! Jézus tudja,
hogy sokan gyűlölik őt, és nem akarják, nem hajlandók Őt királyként elfogadni,
befogadni, tisztelni. De ez nem fogja befolyásolni. Rendelése arra van, hogy
királyként uralkodjon, és teljesítse az Atya akaratát (Jn 6,39). Királyként fog
eljönni, és számon kérni mindent! (Zsolt 96,13) Pontosan úgy, ahogy itt
példázattal szemlélteti: aki sokat kapott, azon sokat kérnek számon. De a
számonkérés eredményeként bízzák rá Isten országának kincseit. Akinek semmije
sincs, mert rosszul gazdálkodott a reá bízottakkal, bizony szegényé lesz az
örök dicsőségben is. Aki pedig Isten ellen fordul, annak élete sem marad. Ugyan
mit kezdene azzal, amiben nem bízott addig sem?
Ki veszíthet
legtöbbet? Bizony az, akire sokat bízott Isten! Én, mire vélem, tartom,
becsülöm azt, amit kaptam tarisznyámba, életem kezdetén? Ugyanakkor, ha én
szülője vagyok annak, kit Isten gazdagsággal ruházott fel, mennyiben segítettem
Őt hozzá, hogy gazdagságával képes legyen jól bánni? Tisztában legyen
gazdagságával, kincseivel, méltóságával, melyért el fogják számoltatni!
Felelősségünk Isten előtt, bizony, összetett és ki tudja mi minden az, amiről
még fogalmam sincs, hogy számot kell adnom érte!
Jézus időben
szólt, fegyelmet kér, és önmegtartóztatást, önmagammal szigorúságot, hogy
képessé legyek, legyünk tudatosítani magunkban a szeretetben felelősségünket.
Nincs módunk alkudozásra. Csak el ne felejtsük, hogy Isten, mindazt, amit ránk
bíz, azt szeretetben bízza ránk! Éppen ezért nem agyon nyomni akar, nem terhet
akar rám tenni, hanem bizalmába fogad, közösségre hív önmagával. Tudatos,
szeretet közösségre hív! A Királlyal léphetek közösségre, már nem alattvaló
vagyok, hanem társ! E szerint vannak jogaim, de kötelességeim és lehetőségeim
is. Ő a bizonyosság, és a biztonság, enyém a megengedőképesség, és a Neki való
elkötelezettség. Nem sok, ami kell ahhoz, hogy gazdagítsam Isten gazdagságát,
és benne a magam gazdagodását! De azt kéri, hogy tegyem meg! Csak én lehetek
ebben a vesztes. Valamiből, valami végtelen jóból, bődületes gazdagságból
maradhatok ki. Ha nem akarok, akkor most kell elkezdenem a jót tenni, nem
erőlködéssel, nem kényszeredettséggel, és nem is magamat megerőszakolva, de a
magam módján a legtöbbet és a legjobbat! Jöjj Szentlélek, segíts meg, Isten
angyalaival, és szentjeivel! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése