Kik örültetek, hogy Krisztusért szidalmakat szenvedtetek

Kik örültetek, hogy Krisztusért szidalmakat szenvedtetek (Máté 10).

Ments meg, Uram minket! 

A kötelesség teljesítése szolgává tesz. A parancs szolgálatában való felemelkedettség barátságra vezet. Mi mondatja ezt velem?

E mai példabeszéd, és a Jn 15,15 között ellentmondást találok! Vagy nincs? – Mindkettőben Jézus szavait halljuk. Vajon, egy azon esetet idéz a két evangélista, de mindkettő másképpen emlékezik a történetre?

A mai példában Jézus arról beszél, hogy én kinek tartsam magam, akkor, amikor nekem kell végrehajtanom egy utasítást, egy parancsot.

A János evangéliumban a szövegkörnyezetből az derül ki, hogy Jézus nem példázatokban hozza elő a szolga kérdését, úgy, mint egy általános viselkedési formát, mely a szeretetben kifejeződő szerep felvállalása. Érdemes összefüggésében ránézni a János evangélium eseményére: „¹²Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. ¹³Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. ¹⁴Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. ¹⁵Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. ¹⁶Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. ¹⁷Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!” [Jn 15,12-17]

Itt, az a ritka eset történik, amikor Jézus, beszédében önmagát hozza fel mintának, méghozzá a viselkedését, viszonyát hozzánk, parancsba foglalja, hogy ahogy Ő velünk kapcsolatban veszi magára a szerepét, úgy vállaljuk fel egymással szemben a szeretet megnyilvánulását. A szeretetnek ez a kifejeződése pedig, egy roppant érdekes viszony megteremtésére vezessen el bennünket.

Míg a lukácsi példabeszéd az ember személyének szemszögéből vizsgál egy szituációt, mely az egyénnek a parancshoz való viszonyát tárgyalja, addig a János által elbeszélt tanításban a két különböző állapotú ember viszonyában beszél a helyzet megítéléséről. Jézus azt hozza értésünkre, hogy a szeretetviszony tisztelete azon múlik, hogy az, akinek a parancs kiadása tiszte, az tisztelje azt, akitől elvárja, hogy a parancsát végrehajtsa. Hozza a másikat olyan helyzetbe, melyben a parancsot tisztelni képes lehet, így a parancs végrehajtására való igény már mindkettőjük szükségévé lehessen. Másként ezt úgy mondhatom, hogy a parancs ne alázza meg a másik embert, hanem éppenséggel felemelje a parancsot adó szintjére. Amire, a másik ember szeretet nyelven adandó válasza szintén a tisztelet kell legyen. Vagyis: ne éljen vissza azzal, hogy barátjaként kezeli az.

Láthatjuk, hogy életünk számtalan kapcsolatában, az ember-ember közötti viszonyában folyamatosan szerepekbe kell beleállnunk. A szerepek lehetnek különbözők, azonban mindegyiknek egy azon alapra kellene ráépülnie, és ez a szeretetviszonyunk. Akkor, amikor a szeretet nyelvekről beszélünk manapság, akkor ennek problémája az, hogy azt definiáljuk, hogy milyenek vagyunk. De nem azt vizsgáljuk, hogy milyeneknek kellene lennünk. A szeretet nyelvek megkülönböztetése egy egoista, önazonosságunkat meghatározó módszer. Ezen a ponton megállni, nem a krisztusi szeretet parancsának való szolgálat. Amikor az én szeretet nyelvemen képes vagyok tovább lépni, mert a másik azt igényli tőlem, akkor az annak a szerepnek a felvállalása, mely az én alázatával képes kifejezni Krisztus szeretet parancsát. Mert ilyen módon áldozom fel magam, azért, hogy létre jöhessen a másikkal a Jézus által óhajtott, tanított szeretet viszony. Jézus azt mondja: „¹³Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”!

Belegondolok abba, hogy ha két ember között létre jön ez az önátadás, vagyis mindkettőben a szeretet nyelvemen való felülemelkedés, bizony, akkor beszélhetünk barátságról!

Ha ez a viszonyulás Krisztus parancsára, embercsoportokban jön létre, akkor teljesül Isten vágya! Gyönyörködtetni Istent teremtésében, így lehetünk képessé. Ekkor beszélhetünk a Szentháromságos családról. Ennek kellene, hogy műhelyévé legyen a Család! Itt kellene nevelődnie az embernek arra, hogy végül krisztusi emberré lehessen!

Mennyei Atyám! Jézus Krisztus szeretete tudom, hogy egy a Te szereteteddel, mely szeretetre próbál bennünket is rávenni, amikor Jézus engem is tanít. Egy tanítvány akkor az, amikor mestere tanítását magáévá tenni képes. Ebben kérem kegyelmedet, hogy képessé lehessek, mert vágyom engedelmessé lenni! Mert dicsőségedet akarom szolgálni. Ámen