Kik az elveszett Izrael juhaihoz küldettetek

Kik az elveszett Izrael juhaihoz küldettetek (18. zsoltár).

Ments meg, Uram minket!

A megtestesülésben egyértelműen feltárul – mivel Krisztus valóságos Isten és valóságos ember –, hogy a törvényhez való ragaszkodás egyben az Istenhez való ragaszkodás is. Az a zsidó, aki kész inkább meghalni, mint megenni a sertéshúst, az a muszlim, aki komolyan veszi a tilalmat, és nem iszik bort, az a hindu, aki még egy légy életét sem hajlandó kioltani, mert ezáltal Istenhez ragaszkodik, öntudatlanul is Jézus Krisztusról tesz tanúságot, aki értünk meghalt és feltámadt, s aki Isten hatalmával feltámasztja az igazakat az örök dicsőségre, mert ő minden ember Üdvözítője. Ezzel szemben milyen szomorú a valaha keresztény Európa szekularizációja, amely mára odáig jutott, hogy törvényhozásával szentesítette mind a tíz parancsolat megszegését, a hazudozástól a házasságtörésen át az emberölésig.

A Biblia hitében élő ember a világon túli, az örökkévaló Istenbe kapaszkodik. De minthogy ő láthatatlan, törvényeinek betartása által tudjuk csak kifejezni hozzá való ragaszkodásunkat. A mai Evangélium fényében ugyanakkor az is nyilvánvalóvá válik, hogy az Istentől kapott, de önkényesen és evilági módon értelmezett törvényhez való ragaszkodás szemben áll Isten akaratával, és akadályozza a hozzá való ragaszkodást. Az Istentől kapott parancshoz úgy ragaszkodni, mint magához az Istenhez, ugyanakkor nem feledve, hogy a törvény nem Isten – ez a helyes vallásos magatartás, amelynek mintegy mellékesen kultúrát alakító ereje is van.

Urunk, Jézus Krisztus, milyen könnyen mondjuk Neked, hogy követünk Téged és ragaszkodunk Hozzád, de életvitelünkkel inkább a világias közgondolkodáshoz igazodunk, mint a Te parancsaidhoz. Segíts, kérünk, kegyelmeddel felismernünk, hogy a Tízparancsolat tilalmai nem életünk beszűkítését, hanem az örök életre való kitágítását szolgálják, s törvényeidet szívünkbe fogadva megalkuvás nélkül, akár földi életünk árán is ragaszkodjunk Hozzád.