Halottak napja

Halottak napja

A halála előtti pillanatokban Jézus így kiáltott fel: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34). A felkiáltás arról tanúskodik, hogy a halálban Jézus azt érezte, magára hagyta őt az Isten. Az emberek már elfordultak tőle, emberi segítségre nem számíthatott, de most azt érzi, hogy Isten is elhagyta. Elképzelni sem tudjuk igazán, hogy milyen lehet ennek megélése, de egyszer biztosan tudni fogjuk. Mert a halál pillanata mindenki számára magányos pillanat lesz.
A halál előtti napokban, hetekben vagy hónapokban a súlyos beteg mellé odaállnak szerettei, családtagjai. Próbálják lelkileg erősíteni, imádkoznak érte és vele. Próbálnak együtt felkészülni a távozás pillanatára. A családtagok jelenlétükkel azt tanúsítják, hogy a földi élet utolsó időszakában nem hagyják magára azt, aki éppen távozni készül. De a halál pillanatában az ember egyedül marad. Hiába fogják kezét, már nem érzi, nem tudják marasztalni. Halálunkban egyedül vagyunk, miként Jézus is egészen egyedül volt. Talán egy egészen rövid időre azt is gondoljuk, hogy még Isten is elhagyott bennünket, de az a gondolat remélhetőleg nem tart tovább egy pillanatnál, mert akkor már át is lépünk a túlvilágba, az örökkévalóságba, ahol találkozhatunk Istennel.
Mert miután elhalkul körülöttünk a világ, elnémulnak az emberek, akkor meghalljuk Isten Fiának szavát, aki új életre kelt minket. Ez a feltámadás, amely által az örök életre juthatunk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!