Évközi harmincnegyedik hét szerdája

Évközi harmincnegyedik hét szerdája

Jézus továbbra is tanítványaihoz szól, felkészíti őket arra az időszakra, amikor ő már nem lesz ebben a világban. A címzettek köre közben kiszélesedik, nem csupán a jelenlévőkre gondol, hanem mindazokra, akik a későbbi évszázadokban követői lesznek. A bántalmazásokat és üldözéseket a krisztusi közösség tagjai minden korban meg fogják tapasztalni. Az okot is pontosan megnevezi: „az én nevemért,” azaz Jézus nevéért, a Jézusban való hitért. Bármilyen indokot nevez meg a világ, a keresztény embert mindig a hitéért üldözik, azért, mert Krisztushoz tartozik és az Egyházának tagja.
Azt is hozzá kell tennünk ehhez, hogy egyesek annak érdekében, hogy elkerüljék az üldözéseket, inkább nem vallják meg, vagy kifejezetten megtagadják hitüket. Evilági életük számukra fontosabb, mint az örök életük. Az üldözések tehát próbatételt jelentenek a közösség számára, s ezt a próbát sokan kiállják, hősiesen kitartanak a hitben. Ezen a ponton fordul a mérleg. Az üldözések ártanak ugyan a keresztény közösségnek, de egyben lehetőséget adnak a tanúságtételre, amelynek köszönhetően megerősödik, új tagokkal gyarapodik az Egyház. Mert a hitben való hősies kitartás és önfeláldozás példája elgondolkodtatja a nem hívőket. Az ékesszóló igehirdetésnél nagyobb erő a vértanúk tanúságtétele.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Krisztus Jézus! Veled lehetővé válik, hogy megismerjük Istent, csak engednünk kell, hogy átjárja életünket az, amit már befogadtunk az evangéliumból – bármily kevés legyen is az. Ez a kevés éppen elég ahhoz, hogy napról napra előbbre jussunk, hisz te nem „megérkezett embereknek” szeretnél minket. Krisztus, a te szegényeid maradunk egész életünkben, emberek, akik a maguk egyszerűségében igyekszünk bizalmunkat a hit titkába vetni.