2016. november 17., csütörtök

Évközi harmincharmadik hét csütörtökje



Évközi harmincharmadik hét csütörtökje


Jézus útjának végső állomásához, Jeruzsálemhez érkezünk a mai evangéliummal. Az Úr próféta módon előre meglátja a most virágzó város közeli pusztulását. Szomorúság tölti el lelkét, megsiratja a várost és lakóit. Itt áll a szent város közelében, amelyben a templom, az Isten lakóhelye van. Hívők sokasága érkezik vele, de rajta kívül senki nem sejti a katasztrófát, a város pusztulását, amely néhány évtizeddel később valóban bekövetkezik: a zsidó háborúban a rómaiak lerombolják. Jézus szavaiból úgy tűnik, hogy a várost és lakosságát hitetlenségük és Jézus elutasítása miatt éri utol az isteni büntetés. Nem ismerték fel a messiási idők jeleit, nem tértek meg.
Bárcsak felismernéd te is, ami üdvösségedre szolgál – mondja Jézus, s ezen szavai nem csupán Jeruzsálem egykori lakóinak, hanem minden idők emberének is szólnak. Bárcsak minden ember szerte a világon felismerné, ami üdvösségére szolgál! Nem attól kell félnünk, aki elveheti életünket, hanem attól, aki lelkünket a kárhozatra taszíthatja, azaz meghiúsítja üdvösségünket. Ha szeretnénk elkerülni a kárhozatot, akkor fel kell ismernünk Jézus Krisztus személyében az egyedüli Üdvözítőt! El kell fogadnunk, hogy nincs üdvösség senki másban, csak őbenne! Ma gondolkozzunk el azon, hová vezet életünk? Felismerjük-e azokat a jeleket, amelyekkel Isten vezet minket az üdvösség útján?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te szeretettel fordulsz felénk és a szeretet gyakorlására hívsz minket. Azt kéred tőlünk, hogy mutassuk ki szeretetünket Isten iránt és embertársaink iránt. A szeretet gyakorlásához szükségünk van szívünk odaadó szándékára, lelkünk beleegyezésére, értelmünk belátására és akaratunk erejére. Taníts minket az önzetlen szeretetre! Tégy minket készségessé, hogy le tudjunk mondani saját érdekeinkről és mások szolgálatában találjuk meg életünk örömét! Taníts minket, hogy teljes szívvel szeressünk mindenkit! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése