Évközi harmincegyedik hét csütörtökje
Szent Lukács evangéliumának 15. fejezete három példabeszédet
tartalmaz az isteni irgalmasságról. Az első az elveszett bárányról, a második
az elveszett pénzről, a harmadik az elveszett, tékozló fiúról szól. A mai
evangéliumban az első kettőt olvassuk. Mindhárom példabeszéd arra szólít fel
minket, hogy járjuk végig azokat az utakat, amelyeket a történetek szereplői.
Képzeljük magunkat annak a pásztornak a helyébe, aki észreveszi, hogy a nyájból
egy bárány hiányzik. Azonnal indul s nem nyugszik addig, amíg meg nem találja
és a nyájhoz vissza nem viszi az elveszett bárányt. És képzeljük magunkat annak
a háziasszonynak a helyébe, aki egy napon azzal szembesül, hogy pénzéből
hiányzik egy darab. Rögtön felforgatja a házat, minden lehetséges zugba benéz,
nem tud megnyugodni addig, amíg meg nem találja az elveszett pénzdarabot. És
képzeljük magunkat annak az apának a helyébe, akitől elmegy a fia. Ő nem indul
keresésére, de szívében nyugtalanság él, amíg fia távol van, mégis él benne a
remény, hogy fia visszatérhet.
Ugyanakkor képzelhetjük magunkat az elveszett bárány helyébe, akik megbántuk már csatangolásunkat, eltévelyedésünket, szívesen lennénk már újra a közösségben, s nyugtalanul várjuk, hogy gazdánk ránk találjon. És gondolhatjuk magunkat az elveszett pénz helyébe, ami a ház sarkában, a legeldugottabb helyen várja, hogy végre rá találjon a háziasszony. És a sorból nem maradhat ki az, hogy a tékozló fiú helyébe gondoljuk magunkat, de nem várhatunk, nekünk kell elindulnunk, visszatérni az atyai házba, otthonunkba, ahol talán várnak ránk s visszafogadnak minket.
© Horváth István Sándor
Imádság: Ugyanakkor képzelhetjük magunkat az elveszett bárány helyébe, akik megbántuk már csatangolásunkat, eltévelyedésünket, szívesen lennénk már újra a közösségben, s nyugtalanul várjuk, hogy gazdánk ránk találjon. És gondolhatjuk magunkat az elveszett pénz helyébe, ami a ház sarkában, a legeldugottabb helyen várja, hogy végre rá találjon a háziasszony. És a sorból nem maradhat ki az, hogy a tékozló fiú helyébe gondoljuk magunkat, de nem várhatunk, nekünk kell elindulnunk, visszatérni az atyai házba, otthonunkba, ahol talán várnak ránk s visszafogadnak minket.
© Horváth István Sándor
Uram, Jézus, segíts, hogy szüntelenül a menny felé törekedjek, ahol megadod a jónak jutalmát, s ahol megnyílnak előttem Isten végtelen titkai: a szeretet titka, az irgalom titka, a jóság titka, az élet titka. Te hívsz, te vársz engem a mennybe, ahol örökre eltölt az isteni szeretet. Segíts nekem, hogy egész életemben keressem azt a szűk ösvényt, amely a menny felé vezet, s megtaláljam az örök élet kapuját!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése