2016. november 29., kedd

Advent első hetének keddje



Advent első hetének keddje


A keresztény tanítás szerint a világ és benne az ember a teremtő Isten alkotása, ezért mind a világ, mind az ember létezésének van értelme és célja, és pontosan az a feladatunk, hogy ezt az eredeti isteni elgondolást felfedezzük és megvalósítsuk. A világ az ember végtelen élettere, amelyet Isten ránk bízott, hogy tovább építsük. Ezért van helye a művészi elképzeléseknek, a technikai vívmányoknak, a tudományos kutatásoknak és felfedezéseknek egyaránt, amelyek mind-mind azt a célt szolgálják, hogy az Isten által jónak alkotott világot jobbá tegyük vagy legalábbis ne tegyük tönkre, ne tegyük élhetetlenné.
„Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura” – olvassuk Jézus imáját a mai evangéliumban. Majd azzal folytatja, hogy Isten titkai rejtve maradnak azok előtt, akik bölcsnek és okosnak tartják magukat, miközben a szegények és az egyszerű emberek előtt feltárul az Isten országának titka. Jézus által, azaz a megtestesült Ige által, valamint az ő küldöttei, az apostolok által Isten megszólítja az emberiséget, elmondja nekünk örömhírét. Ha bölcsnek és okosnak tartjuk magunkat, akkor nem vagyunk kíváncsiak Istenre és elfordulunk tőle. Ha tudunk alázatosak és kicsinyek lenni, akkor megnyílik szívünk az isteni örömhír és szeretet előtt és válaszolni tudunk rá szeretettel.
© Horváth István Sándor

Imádság

Ó, isteni fényesség, a te megmérhetetlen szereteteddel nyisd meg lelkünket a hitnek, hogy téged igazán megismerjünk. Tágítsd ki szívünket, hogy téged befogadhasson! Illess bennünket, hogy tiszta szeretettel keressünk téged, benned megpihenjünk, és veled egyesüljünk, mint ahogy egyek a tagok a testben a fejjel, és amint egy a szőlővessző a tőkével. Engedj a te erődből és a te kegyelmedből élni mindvégig, míg csak el nem jutunk szent színed látására!
Granadai Szent Lajos



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése