2016. november 24., csütörtök

A korrupció istenkáromlás. Tanuljuk meg az Istent dicsérő imát: Ferenc pápa csütörtöki homíliája



A korrupció istenkáromlás. Tanuljuk meg az Istent dicsérő imát: Ferenc pápa csütörtöki homíliája


Ferenc pápa misézik a Szent Márta házban 

A korrupció az istenkáromlás egyik formája, Babilon nyelve, aki számára nem létezik Isten, csak a pénz, a jólét és a kizsákmányolás istene. Fontos, hogy elsajátítsuk az Istent dicsérő imát, aki finom hangon szól szívünkhöz. Ferenc pápa ezt emelte ki szentbeszédében, amelyet a csütörtök reggeli szentmisén mondott vatikáni szálláshelyén, a Szent Márta-ház kápolnájában. A liturgikus év utolsó hetében az egyház a világvégéről és életünk végéről elmélkedik.
Elbukik a korrupció uralma
Ennek megfelelően a napi szentlecke a Jelenések könyvéből (vö. Jel 18,1-2.21-23;19,1-3.9a) Babilon pusztulásáról, a gonoszság hatalmának végéről szól. Ehhez fűzve gondolatait a pápa megállapította: három hang szólal meg a szentleckében. Az első az angyal kiáltása: „Elesett Babilon, a nagy város, mely az emberek szívébe elültette a korrupció magvát, és amelyik mindannyiunkat a korrupció, a romlás útjára visz. A korrupció nem más, mint az istenkáromlás megélése, annak egy formája – jelentette ki a Szentatya. Babilon nyelve, ennek e világiasságnak a nyelve istenkáromlás, ahol nincs jelen Isten, csak a pénz, a jólét és a kizsákmányolás istene. Ez a világias szemlélet, ami megszédíti a föld nagyjait, el fog bukni. Romba fog dőlni ez a civilizáció, és az angyal diadalittasan kiált majd fel: Ledőlt ez a város, amelyik megtévesztett csábításaival. A hiúság, a büszkeség birodalma el fog bukni, mint ahogy a Sátán is elbukott.
A győzelmi öröm Isten imádásává alakul
Az angyal hangos kiáltásával szemben, amelyik a győzelmet adta hírül a romlott város bukása fölött, van egy másik erős hang, a tömeg hangja, aki dicséri Istent: „Üdv, dicsőség és hatalom Istenünknek!” Ez az imádás erőteljes hangja, Isten népéé, aki üdvözül, és aki itt a földön zarándokol. Isten népe bűnös, de nem korrupt: bűnös, aki tud bocsánatot kérni, bűnös, aki keresi Jézus Krisztus üdvösségét. Ez a nép örvendezik, amikor látja a véget és a győzelmi öröm imádássá alakul.
„Te vagy Isten. Én pedig csupán a te szeretett, szegény gyermeked”
Nem állhatunk meg az angyal első kiáltásánál, ha nincs az Isten imádásának ez az erős hangja. A keresztényeknek azonban nem könnyű imádniuk – emelte ki a pápa. Nagyon ügyesek vagyunk, amikor azért imádkozunk, hogy valamit kérjünk, de a dicsérő imát már nem könnyű elmondani. Meg kell viszont tanulnunk már most, hogy aztán ne kapkodjunk, amikor odaérünk. Ferenc pápa tehát a dicsérő ima szépségére hívta fel a figyelmet, amelyet a tabernákulum előtt végzünk. Elég ennyit imádkozni: „Te vagy Isten. Én pedig csupán a te szeretett, szegény gyermeked”.
Meghív minket asztalához Jézus, az Isten Báránya. Isten hangja rezgő csöng
A harmadik hang pedig egy suttogás, amit az angyal kér, hogy jegyezzünk föl: „Boldogok, akiket meghív menyegzős lakomájára Jézus, az Isten Báránya!”. Az Úr meghívása nem egy kiáltás, hanem egy finom hang, mint amikor Isten szól Illéshez. Isten hangja ilyen, amikor a szívhez szól: mint a rezgő csönd szála. És meghívása a Bárány asztalához lesz a vég, a mi üdvösségünk. Akik eljutnak a menyegzőre, Jézus példabeszéde szerint éppen azok, akik az útkereszteződésben voltak, jók és rosszak, vakok és süketek, sánták… mind bűnösök, akik azonban elég alázatosak, hogy kimondják: Bűnös vagyok és Isten üdvözíteni fog engem. És ha ezt kértük a szívünkben, akkor Ő meg fog hívni, és hallani fogjuk ezt a suttogó hangot, amint meghív minket a menyegzőre.
Kérjük a kegyelmet, hogy meghalljuk a lakomára hívó hangot
És a mai evangéliumi szakasz (vö. Lk 21,20-28) ezzel a hanggal végződik: „Amikor mindez beteljesedik - vagyis a gőg, a hiúság és mindezek elpusztulnak -, akkor nézzetek fel és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok”, vagyis meghívást kapunk a Bárány menyegzőjére. Az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy várjuk ezt a hangot, hogy felkészüljünk ennek a hangnak a meghallására: „Jöjj, jöjj, jöjj, hű szolgám – bűnös, de hűséges – jöjj, jöjj el Urad lakomájára!”.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése