2016. október 18., kedd

SZENT LUKÁCS EVANGELISTA



SZENT LUKÁCS EVANGELISTA


A mai napon Szent Lukács evangélistát ünnepeljük, akinek írását jogosan nevezzük az irgalmasság evangéliumának. A négy evangélium közül ugyanis az ő műve tartalmazza a legtöbb tanítást és jézusi példabeszédet az isteni irgalmasságról. Az evangéliumon kívül az Apostolok Cselekedetei című szentírási könyv is az ő írása, amelyet annak köszönhetően írt meg, hogy több éven át volt Szent Pál apostol munkatársa.
Az evangélium örömhír, Isten jóhíre, amely Jézus személyében válik valóra. Jézusban a történelmi idő elérkezett csúcspontjára, beteljesedésére, és új korszak kezdődik el, amelyet az üdvösség időszakának nevethetünk. Az ószövetség ideje, az isteni ígéretek ideje Keresztelő János fellépésével lezárult, az ígéretek beteljesedtek Jézusban. Ő hozza el az emberek számára az üdvösség tanítását, amely örömhír. E szempontok miatt érthető, hogy miért Lukács művében fordul elő a legtöbbször Jézusra vonatkozóan az Üdvözítő megnevezés. Jézus tehát az Üdvözítő, aki szabadulást hoz az embereknek. Nem politikai értelemben messiás, aki kivívja a nép szabadságát, önállóságát, függetlenségét, hanem lelki szabadító. Megszabadítja az embereket a lelki rossztól, a bűntől a megbocsátás által és a testi bajoktól a csodák által. Jézus az Üdvözítő, aki minden embert, engem is az örök életre vezet.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése