Krisztus Vére, a vértanúk erőssége
üdvözíts minket!
Nem
akarom a bűnös halálát, „inkább azt, hogy megtérjen útjairól és éljen” –
halljuk az Ezekiel 18,23 –ban az Isten szavát! Talán erre utal vissza Jézus,
amikor a felebarát példabeszédet mondja tanításaként. Ami annyit tesz, hogy
Isten felebarátjaként tekint ránk, elesett, és beteg emberekre. Mert ki bűnös,
beteg! Ami annyit jelent, hogy nem egészséges!
Egy
gyönyörű kép jelent meg előttem ma reggel: Isten, még a teremtést megelőzően,
mikor „már nem fért a bőrébe”, vagyis izzott a szeretettől, melyet ki kellett
valahogy fejeznie, megélni vágyott, ami közösség nélkül képtelenség. – Ugye, mi
is ismerjük ezt az érzést!? Mert hiszen, Isten, a maga képére és
hasonlatosságára teremtett bennünket! - Közösségre vágyott, akkor előbb
megálmodta, majd megteremtette a Fiút, Krisztust. Benne a teremtés teljességét!
– Számunkra a fel nem fogható teljességet! Mert a Szeretetet – Aki az Isten -
valami olyannak tudom elképzelni, ami a minden, és egyszerre. Ugyanakkor én, az
ember, a töredékes, aki az időben és a térben is körülhatárolt vagyok, fel sem
tudom fogni mi az a minden, és a mindenség egyidejűsége! – Azt mondom, hogy
Isten megteremtette Krisztusban a teremtés teljességét! Benne, azt az Embert,
Aki az Isten tökéletes társa, kifejeződése, Akiben szeretete nem halványul el,
hanem kiteljesedésre jut! Ez az a társ, Isten számára, Aki visszaigazolja, hogy
a szeretet maga a szentség (a sértetlen tisztaság, őszinteség, fedhetetlenség,
alázat, irgalmasság, megbocsátás, stb.). Ezt jelenti az, amiről Jézus már ott,
az áldozatának küszöbén beszél főpapi imájában: „Én megdicsőítettelek téged a
földön: befejeztem a művet, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem.” Isten
dicsősége, megdicsőítése azt jelenti, hogy visszaigazolást nyer szent
szeretete! – Majd, ahogy folytatja Jézus, abból lehet számomra világossá az,
amit mondani akarok a személyéről: „Most te dicsőíts meg engem, Atyám,
önmagadnál, azzal a dicsőséggel, amely az enyém volt nálad, mielőtt a világ
lett.” [Jn 17,4-5]
Egy
kis kitérőt tennék, hogy megvilágítsam az, ami lényeges: vissza tudok emlékezni
arra, amikor még meg sem születtem, de ott voltam elrejtőzve az anyaméhben?
Most kíséreljük meg, hátha sikerül: Minden életfunkcióm működik, már élek! De
az életem egy másik embertől függ. Mi szükséges az ember életéhez,
létfenntartásához?: víz, levegő, kenyér! Ez a másik ember biztosítja mindezt:
táplál, ő lát el oxigénnel!
Mit
tanít számunkra Jézus?
„25Ezért
azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a
testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig
a ruhánál? 26Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak,
csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti
sokkal többet ezeknél? 27Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával
képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? 28És a ruha
miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem
fáradoznak és nem fonnak; 29mégis, mondom nektek: még Salamon sem
volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. 30Ha
pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így
felöltözteti, mennyivel inkább titeket, kishitűek? 31Ne aggódjatok
tehát és ne mondogassátok: ‘Mit együnk?’, vagy: ‘Mit igyunk?’, vagy: ‘Mibe
öltözködjünk?’ 32Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti
mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. 33Ti keressétek
először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. 34Ne
aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a
maga baja.” [Mt 6,25-34]
Az
a másik ember úgy gondoskodik rólam, a maga testében, hogy szinte fogalma sincs
róla! Szinte semmit sem képes tenni azért, hogy én legyek (de ellene igen!),
mégis életre kelt, kihord, majd, ha szerencsém van fel is nevel. Annak az
embernek egy pillanatnyi öröméből, boldogságából leszek. Annak az embernek a
boldogsága nem más, mint, hogy megízleli azt a túlon túli boldogságot, mely nem
anyagi dolog, hanem lelki. - Isten Lélek! – kijelentem ezen a helyen, hogy
Isten boldogságából lettem, és vagyok, mellyel megajándékozta azt az embert,
akit felhasznált arra, hogy én lehessek!
Bizonyíték:
Isten szeretete mindent megelőz! Még az anyám áldozatát is! Bebizonyítani
próbáltam ezzel azt, hogy A Szeretet! Isten lelke az, aki az élet! A Lélek az,
ami éltet, a test nem használ semmit! [Jn 6,63]
De
van egy másik oka is annak, hogy ezt a kis kitérőt tettem!
Jézus
személye, akiről azt mondtam, hogy mielőtt bármi lett, Ő volt (Jn 8,58), és Ő
érte lett minden, Benne van elrejtve a teljesség (Kol 2,9), akinek
teljességéből vagyunk (Jn 1,16), annak az „egy testnek részeként” (Róm 12,5) –
ahogy az Atya szülte a Fiút, úgy szül mindegyikünket a világra! Ő választ anyát
– Aki Neki tesz szolgálatot – minden ember számára, hogy a maga szeretetéből
teremtsen bennünket meg. Erről szól János: „Mindazoknak azonban, akik
befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik
hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi
akaratából, hanem Istenből születtek.” [Jn 1,12-13]
Jézus
Krisztus a bizonyítéka annak, hogy Istennek részesei, részei vagyunk mind.
Ahogy egy anyának lehet életképtelenné a gyermeke, úgy lehet Isten
gyermekségének életképtelen részévé lenni az az ember, aki nem válik lelki
emberré, éppen azért halálra születik! (Róm 8,1-17) Ha Krisztus maga a teremtés
teljessége, és mi mindannyian részei vagyunk, akkor az azt jelenti, hogy emberi
természetünk megismerésében rá kell ismernünk arra, hogy Krisztusból, Akiben
minden ember teljessége benne van, mi az én részem, így Isten részem!
Vissza
kell tudnom emlékeznem arra, hogy honnan és miből való vagyok, hogy
azonosságomra leljek, és így, lelki békességemre rátalálhassak!
Ez
a békesség feltétlenül szükség a számomra, azért, hogy el tudjak távolodni, el
bírjam engedni azt az anyagi valóságomat, mely most még fogódzkodóm, ami a
biztonságomat jelenti. De ami téves képem. Mert e világ soha nem fog valós
biztonságot jelenteni a számomra! Ez önámítás, önmagamat becsapom be ezzel!
Amikor
az Isten kifejezni bírta magát Krisztusban – ott a teremtés kezdetén – akkor
ebből a teremtett lényből lett képes felismerni azt, hogy mire van szüksége Az
Embernek, hogy a Teremtményének élete teljessé lehessen. Vagyis, számára és
érte teremtett meg rajta kívül mindent a teremtett világban! Mi ért? Hogy
használja! Hogy miközben mindent használhat, eközben megérthesse Isten végtelen
jóságát, gazdagságát, szabadságát, bőkezűségét, nagyvonalúságát, kreativitását,
türelmét, nyugalmát, irgalmasságát, minden szándékát és célját Velem!
Megállapítom,
hogy, ha nem ismerem fel magamat úgy, mint Isten teremtésének részét, de, aki
Krisztusból, az ember teljességéből vagyok rész, akkor nem érthetem meg e
világhoz való viszonyomat sem! És az ember olyan módon rondít bele a világba –
szép szóval: hoz létre, alkot meg a maga hasznára, javára, vagy ellenére,
kárára, önmagát ámítva, kábítva –, hogy nem vesz tudomást arról, hogy valójában
ki önmaga. Önismeret híján, nélkül okozok kárt magamnak, és okozunk kárt
egymásnak! Akkor, mert Isten nélkül cselekszem, nem lehet más az, amit teszek,
mint bűn, kóros dolog, egészségemet károsító dolog!
Ha
erre rádöbbenek, akkor már, csak nem leszek képes ezt másként elviselni,
hordozni, mint úgy, hogy felkiáltsak: Istenem segíts, mert elvesztem!
Már
nem lehet az a kérdés, hogy kinek akarok tetszeni? Csak azt a kérdést tehetem
fel, ebben a helyzetben, hogy: még kinek tetszhetek? Csak annak, aki irgalmas
szeretettel képes megbocsátani mindazért, amit eddig fel sem fogtam, csak
egyszerűen elrontottam! Köszönöm! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése