Krisztus Vére, az irgalmasság folyama

Krisztus Vére, az irgalmasság folyama

üdvözíts minket!

 

Úgy gondolom, hogy a boldogság és a szenvedés együtt jár. Ugyanakkor, ne ott keressem a boldogságot, ahol a szenvedést kell elfogadnom. És abban fogadjam el a szenvedést, amit Isten kér el tőlem. Azért a boldogságért, amire Nála lehet majd részem, ha a szenvedésében már osztoztam! De, azért az sem mellékes, hogy a szenvedést úgy éljem meg, mint közbenjárást felajánlva, odanyújtva Istennek, közösségre lépve Krisztus szenvedésével. Azt át kell éreznem, hogy az a szenvedés, ami rám hárul, annak része csupán, amit ugyanabban a dologban és ugyanabban az értelemben, talán egy időben velem, Isten is megszenvedni kész, és kénytelen. Így élhetem meg azt, hogy Istenem szentségi létének része vagyok itt és most, ebben a bűnös, esendő és töredékes, együgyű és kétkedő testemben!

De, mit gondoljak a boldogságról? Ha valóban olyan dolognak tartom a boldogságot, ami a teljesség része, akkor ne is keressem, ne is akarjam itt, ezen a világon elérni, vagy megszerezni magamnak. Egyrészt, nem megszerezhető, amiért a teljességben részesülni sem érdem, hanem ajándék lehet számomra. Másrészt, a teljességnek az ízére rálelni is már elég lehet abban a közegben, mely eleve töredékes, nem állandó, éppen ezért nem lehet a teljesség maga! A teljesség örök, abban a változás az, hogy részemmé lehet, vagy pontosabban részesülhetek benne! Önámítás, ha ebben az életállapotomban a boldogságra rá lelni akarok.

Pio atyával vallom, Péter szavainak erejét: „Szeretteim, ne lepődjetek meg azokon a perzselő szorongatásokon, amelyek megpróbáltatásul érnek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy amikor dicsősége kinyilvánul, vigadozva örvendezzetek.” [Pét 4,12-13]

Pio atya két gondolata vezetett el erre a felismerésre:

»A szeretet olyan, mint egy törékeny virág, őrizd magadban ezt a csodálatos szépséget. Tégy jót mindenkivel, és sose engedd, hogy bármi is veszélyeztesse ezt a legfőbb erényt a szívedben.«

»Gyötrődöm, a fájdalomba bele betegszik a lelkem! Tévelygek, teljesen összezavarodtam, lépése elvesznek a sötétségben, sodródom a káoszban erőtlenül. Képtelen vagyok összeszedni magam, darabjaira hull minden ...«

„Mennyei Atyám, múltamat irgalmadra, jelenemet szeretetedbe ajánlom, jövőmet gondviselésedre bízom.” (Pio atya) Ámen