Hogy bocsásson meg nekünk az abortusz áldozataiért

Hogy bocsásson meg nekünk az abortusz áldozataiért

Könyörögjünk az Úrhoz! 

Nem az én jövőm az, ami aggaszt! Amit már tettem, azt megtettem, s ami ítéletre vár, az nem fog elmaradni! De a jelenem! Mert a jelenben, amíg számomra tart, addig lehetek képes tenni még mások jövőjéért! Szóval, a jelenem miatt nem árt félnem! Józanságra ítéltél engem Istenem! Kijózanítottál, hogy Jelenlétedre felkapni képes legyek fejemet! Jó nekem! Köszönöm! És ezért hálával járulok eléd! Nem azért, mert ezzel tartozom. Mert ha csak azért adnék hálát, mert kötelességem, akkor az csupán kínt jelentene, és Érted azzal keveset bírnék tenni. Mert a kín blokkol, nem engedi cselekvővé válni a szeretetet! Hálám, úgy vélem erőmmé lesz, és ez még inkább lelkesít arra, hogy jelenemre úgy tekintsek, mint ami Érted való! Ami jó, és ami boldogító, békességet hozó, és nyugalmat árasztó! Bárcsak, képes lennék ezt árasztani magamból! Azt, Aki Te vagy számomra, akkor, amikor semmi ebből a világból nem zavar meg, nem bánt, nem vonja el figyelmemet. Ami azért bánt, mert érzem és élem, hogy nem Téged szolgál! Nem neked szóló áldozat, köszönet, vagy hálát jelentő öröm. Éppen ezért engem is távol tartani próbál tőled!

Ez a jövendölés aggaszt, hogy azt mondod: „Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok …”, mi, akik hoppon maradunk. Mert most reméljük irgalmasságodat, de látásunk, hallásunk, és értésünk torz. Éppen ezért torzóiddá lettünk. Pedig Te, a magad képére teremtettél bennünket, sőt: kiválasztottál, tenyeredbe vettél, hordozol, és aggódsz azért, vágyódsz rá, hogy megértselek. Szándékodat, akaratodat velem, és minden kereszténnyel, akiket magadnak választottál, lefoglaltál (!), akik most bízunk, remélünk. De, akik tévképzetek között ringatjuk magunkat, éppen ezért csalódni leszünk kénytelenek, aminek sírás és jajgatás lesz a vége!

Azt mondom, szánakozva, hogy „ebből a világból …”. És nem biztos, hogy jól gondolom! Vajon, a világról alkotott, megtestesült rossz érzés, szánalom, bennem, nem az én önképem szüleményei? Miért ítélem meg, és el, a világot? Miért tartom a világ minden cselekedetét bűnösnek, Istentől eltávolodottnak, rossznak? Az én képzetem az, hogy a világ minden jó szándékot, jóra való készséget kifordít, önérvényesítésre használ fel. Ilyen módon kárt okoz mindannak, akinek jóra van a szándéka, vagyis, aki a közös jót képes lehet szolgálni. De mindezeken túl, a közösségért tett jó hatását is lerontani képes, tehát elveszi az erejét a jónak!

A jóra való energiák irányultsága, sorsa megváltozik. Én, ebben azt a kárt látom meg szüntelen, amivel én, az Ember, kioltom a kegyelem hatását. Mely hatni, túlnyomó részt az Ember által akar, és válhat hatékony, életet szorgalmazó képességgé a világban.

Az a kérdés izgat, és feszít, hogy hogyan válhatunk mi, jó akaratú emberek, képessé ezeknek a tévedéseinknek a kiigazítóivá? Minduntalan arra jutok, hogy le kell lassítanunk, kényszeredett cselekvéseinket kell visszafognunk, megengedőn rá, hogy a Léleknek lehessen módja beavatkozni abba a folyamatba, amely életet akar foganni, teremteni akar szüntelen, de, mégsem olyan ritmusban, amilyenben mi élünk, hanem olyan ütemben, ami a természet nyugodtságával, higgadtságával összhangban van.

Nem mindegy, hogy honnan tekintek önmagamra! A világ felöl? Akkor azt mondhatom, hogy jobb vagyok, mint az átlag. Azonban, ha a Szentírásból nekem megnyilatkozó Isten felöl tekintek magamra, akkor bizony nyugtalanná válok. Vajon kinek tartasz Te, engem, Jézus? Aki leginkább a farizeusokat korholtad, velük vitatkoztál, veszekedtél a legtöbbet, míg a népet igyekeztél tanítani, és próbáltál hatni a szabad akaratára.

Uram, ha Te akarod, ...
Akikért akarod, ...
és Akikkel akarod, ...
hogy szándékod teljesüljön, ...
ami egyedül a Te ismereted, ...
… én akarom!
Hogy Isten dicsőségére,
Krisztus nevére, és a
Szentlélek erejével teljesüljön!
Mindeneknek javára!
Tudom, hogy az isteni jóra
teremtetted az embert,
és az ember javára mindent!
Szándékodra: engedelmességre,
alázatra és szelídségre vezess engem!
Lelked járjon át és formáljon
mindegyikünket bölcsességed szerint!
Vágyainkat gerjessze, és alakítsa,
formálja a Te szereteted,
hogy áradó folyamokká váljunk!
Mederré, mely hordozza, befogadja,
és tereli az éltető vizet!
Életet hordozó földdé válhassunk,
mely teret enged a békét és boldogságot
árasztó, bőséges terméssé váló,
gyönyört keltő virágos rétednek!
Hogy Általunk, Velünk és Bennünk,
az az ország épüljön, melyre
ígéreted szól nekünk,
de amit nem óhajtasz se ellenünkre,
se nélkülünk megvalósítani!
Így lépjünk közösségre mindannyian
Veled, hogy egyek legyünk,
ahogy Te és az Atya egy, mindörökre! Ámen