2016. október 12., szerda

Ferenc pápa katekézise a szerdai kihallgatáson: Az irgalmasság az ellenszere a közömbösségnek



Ferenc pápa katekézise a szerdai kihallgatáson: Az irgalmasság az ellenszere a közömbösségnek


Tele a Szent Péter tér zarándokokkal

Róma a „kapuzárás” hangulatában
Ismét napos szép őszi időben kezdődött a Szent Péter téren az általános pápai kihallgatás, ám ezúttal jóval többen érkeztek a megszokottnál. A német egyházmegyék közül a kölni, esseni, münsteri és speyeri most október közepén tartja az irgalmasság-jubileumi római zarándoklatát, amiért is több ezer német zarándok volt jelen a katekézisen. Másfelől pedig érződik Rómában a „kapuzárás” hangulata, hiszen a szentévi kapuk már csak egy hónapig maradnak nyitva, mert november 20-án, Krisztus Király ünnepén Ferenc pápa lezárja a szentévet és bezárulnak a római pápai bazilikák szentkapui. Éppen ezért érezhetően sokkal több a zarándok jelenléte Rómában, főként a szentkapus pápai bazilikák környékén.
Az irgalmasság átöleli egész hétköznapi létezésünket
Ferenc pápa olasz nyelvű katekézise kezdetén röviden összefoglalta az ezévi tematikáját, melyben „alkalomról alkalomra belemélyedt Isten irgalmassága nagy misztériumába. Végigelmélkedtük az Atya irgalmasság cselekedeteit az Ószövetségben, majd evangéliumi történeteken keresztül Jézus szavain és gesztusain keresztül láttuk az irgalmasság megtestesülését. Ő maga kéri tanítványaitól: Legyetek irgalmasok, miként az Atya (Lk 6,36). Ez az elkötelezettség megszólítja az összes keresztény lelkiismeretét és cselekedetét. Nem elég tapasztalatot szerezni Isten irgalmasságáról, hanem annak jelévé és eszközévé kell válni mások számára!” – hangsúlyozta a pápa.
Az irgalmasság útja apró gesztusokból áll
„Az irgalmasság nem szorítkozik különleges pillanatokra, hanem átöleli egész hétköznapi létezésünket. Hogyan lehetünk az irgalmasság tanúságtevői? - kérdezte a pápa. Ne gondoljuk nagy erőfeszítésre, emberfeletti gesztusokra. Nem! Nem így van. Az Úr nagyon egyszerű utat mutat nekünk, mely apró gesztusokból áll, de nagy értéket képviselnek, odáig menően, hogy ezek alapján fognak megítélni bennünket. Máté hozza nekünk „Jézus testamentumát”, mely szerint ha a rászorulónak enni és inni adunk, ha felruházzuk és meglátgatjuk, akkor mindezt ővele tesszük. Az egyház ezeket a tetteket az „az irgalmasság testi cselekedeteinek” nevezi.
Az irgalmasság lelki cselekedetei
Az irgalmasság másik hét műve a lelki cselekedetek és hasonlóképpen fontosak, mert ezek az ember benső igényeit érintik és gyakran többet szenvedünk ezektől. Közülük egyre biztosan emlékezünk, melyet egyszerűen így nevezhetünk: „Viseljük el türelmesen a bántalmazó személyeket!”. Igen, van bőven belőlük! – fűzte hozzá szabadon a pápa. Talán nem tűnik olyan fontosnak, meg is lehet mosolyogni, de az irgalmasság cselekedetei mély szeretetet tartalmaznak, de a hat többi is, amelyek: a bűnösök megintése, a tudatlanok tanítása, jó tanács adása a kételkedőknek, a szomorúak megvigasztalása, a bántalmak békés elviselése, megbocsátás az ellenünk vétkezőknek és imádság az élőkért és holtakért. Ezek a mindennapok dolgai, amiért meg kell állnom, amire időt kell szentelnem, hiszen nem csak egy személlyel teszem, hanem Jézussal!
A közömbösség vírusával szemben a legjobb ellenszer az irgalmasság cselekedete
Ferenc pápa előre jelezte, hogy a következő katekézisek során kitér ezekre a cselekedetekre, mellyel az egyház számos tagja élt az idők során, főként a leggyengébbek felé fordulva. A legjobb az egyszerű cselekedetekkel kezdeni, amit az Úr javasol nekünk, ahelyett hogy ki tudja miféle vállalkozásokba kezdenénk. A közömbösség vírusával szemben a legjobb ellenszer az irgalmasság cselekedete, mert a legkisebb testvéreink legelementárisabb igényeinek a figyelmére nevelnek minket.
Nehogy az Úr észrevétlen tovahaladjon!
Jézus mindig jelen van ott, ahol szükség van, akár lelki akár testi jellegű, ő mindig ott van.  Éppen ezért legyünk éberen figyelmesek és kerüljük el, hogy Jézus egyszerűen csak tovahaladjon mellettünk, anélkül, hogy észrevennénk – utalt a  pápa Szent Ágoston egyik gondolatára: : «Timeo Iesum transeuntem» (Serm., 88, 14, 13), félek, hogy az Úr észrevétlen tovahalad. Hogy mitől is félt  Szent Ágoston, arra a válasz ott van a mi szétszórtságunkban és közömbösségünkben – nyomatékosította a pápa. Az irgalmasság cselekedetei felébresztik bennünk az igényt és a képességet, hogy élővé és hatékonnyá tegyük a hitünket a szeretet által és így egy valódi kulturális forradalmat tudjunk betölteni.
Minden nap legalább egyet tegyünk meg az irgalmasság gesztusaiból
Utalt a pápa „sok szent példájára, akik nem műveltek nagy tetteket, hanem egyszerűen csak a szeretetet közvetítették. Gondoljunk csak a nemrég szentté avatott Teréz anyára, akire azért emlékezünk, mert lehajolt az emberekhez és karjába vette az elhagyott gyermekeket. A Szentlélek Úristen segítsen bennünket, szítsa fel bennünk a vágyat, hogy így éljünk, minden nap a szeretet gesztusával: Minden nap legalább egyet tegyünk meg közülük!” – zárta katekézisét Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése