Évközi harmincegyedik hét vasárnapja

Évközi harmincegyedik hét vasárnapja

Kimondani a megbocsátó szót

 
A mai evangéliumi történet egy nagyon érdekes találkozásról számol be, Zakeus és Jézus találkozásáról. A cselekmény mögé tekintve könnyen felfedezhetjük, hogy e találkozás annak köszönhető, hogy egy emberben rendkívül erős az Isten-látás vágya, az Istenben pedig a bűnös ember megmentésének, megváltásának a vágya. Zakeus, a vámosok feje azzal fejezi ki, hogy látni akarja Jézust és meg akar ismerkedni vele, hogy a nép szemében nevetség tárgyává teszi magát azzal, hogy felmászik egy út menti fára. Az odaérkező Jézus nem csupán észreveszi őt és megérti vágyát, hanem az irgalmasság üzenetével szólítja meg őt: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” E kijelentés minden szava érthető, csupán azon csodálkozunk el kissé, hogy miért „kell” Jézusnak ezen a napon betérni Zakeus házba és ott megszállnia? A mi Urunk tehát belső késztetést érez arra, hogy ne menjen tovább más településre, ne menjen más ember házába, hanem térjen be a mások által bűnösnek tartott, a lenézett, a megvetett, a kinevetett és kigúnyolt emberhez, Zakeushoz. Úgy érzete, hogy ebben a helyzetben ezt „kell” tennie. Minden bizonnyal ez a „kell” a mennyei Atya akaratát jelenti, aki Jézus minden szavának és cselekedetének hátterében megfigyelhető. A Zakeus házába való betéréssel is az ő akaratát teljesíti a mi Urunk.
Vannak rendkívül súlyos bűnök, amelyek mögött emberi gonoszság és gyűlölet van. Ilyen az emberölés vagy a nők megbecstelenítése. Ilyen esetekben a családtagok vagy az ártatlan nő gyakran mondja: „Nem tudok soha megbocsátani.” A szenvedő fél egész életére sebet kapott. Nehezen, hosszan gyógyuló sebet, talán gyógyíthatatlan sebet. Hiába próbálja elfelejteni az ellene elkövetett bűnt, a fájdalom tovább él szívében. A megbocsátás azt jelenti, hogy lemondok a bosszúról és megtorlásról. De ennél nem szabad megállni, hanem el kellene jutni odáig, hogy nem táplálok magamban haragot, ellenszenvet és semmiféle negatív érzést a másik iránt. Nem állíthatjuk, hogy könnyű ezt megtenni, de az idő múlásával begyógyulhatnak ezek a lelki sebek. A megbocsátáshoz, a szívből jövő megbocsátáshoz az érzelmeken való túllépés, nagyvonalúság, nagylelkűség, bátorság, bizalom szükséges.
Tegyünk hozzá mindehhez még egy szempontot. Aki a legvégsőkig ragaszkodik a bűnös megbüntetéséhez és lehetőleg személyesen akar elégtételt venni, az tulajdonképpen nem bízik az Isten igazságos ítéletében. Ő maga ítélkezik a bűnös felett, ő akarja kiszabni és végrehajtani az ítéletet. Szükség van arra, hogy egy ország a társadalmi élet szabályozása érdekében törvényeket, köztük büntető törvényeket hozzon és bíróságokat tartson fenn, amelyek ítéleteket hoznak, büntetéseket szabnak ki, figyelembe véve az igazságosság alapelvét. Emellett létezik az isteni igazságosság is. Halálunk és feltámadásunk után Isten fogja megítélni életünket, amely alapján a kárhozatra vagy az üdvösségre jutunk, és biztosak lehetünk abban, hogy ez az ítélet igazságos lesz. De mi lenne akkor, ha csak az isteni igazságosság lenne jelen ebben az ítéletben? Mi lenne, ha nem számíthatnák irgalmára, megbocsátására? Mi lenne, ha ő is könyörtelenül ezt mondaná: „Nem tudok soha megbocsátani?” Isten mindig ki tudja mondani: megbocsátok.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus! Beismerem, hogy sokszor nem ismerem fel saját vakságomat és nehezemre esne, ha megváltoztatnád az életem. De mégis erre van szükségem. Szükségem van arra, hogy a hit szemével lássak. Szükségem van arra, hogy lássam jóságot és irgalmat sugárzó arcodat. Uram, adj nekem bátorságot, hogy minden akadályt legyőzve, hozzád egyre közelebb kerüljek. Taníts meg engem arra, hogy mindig ki tudjam mondani a megbocsátó szót és remélhessek abban, hogy a mennyei Atya is irgalmas lesz hozzám. Térj be az én életembe, hogy üdvösség köszöntsön rám!