Engesztelésül népünk bűneiért
Könyörögjünk az Úrhoz!
Egy
elmarasztaló közleményben olvasom, hogy kerülni kell az „esetleg erotikus
érzelmeket keltő cselekmény” –t olyan körökben, kik felelősek erkölcsileg,
emberileg a fiatalokért – állítom, nem megelőzhető! A mai világban, amikor
mindent átjár az erotika, az erotikus érzelem és a szexualitás, mert az intimitás
és a szemérem, no meg az erkölcsi morál olyan állapotban van, ami nem emberi,
szerintem lehetetlenség, képtelenség – pontosabban: mára olyan módon
megváltozott az emberi viszonyulás mindahhoz, ami természetes, de mégis
természetellenes, a korábban beidegződött emberi kapcsolatok értékítéletéhez
képest, hogy nem lehet a megszokott sémák és sablonok szerint gondolkodnunk
világról ,emberről, és emberi kapcsolatokról.
El
kell dönteni mindenkinek, mihez méri magát? Képesek lehetünk az isteni
értékrend szerint élni és ehhez az élethez való jogot magunknak megkövetelni,
kivívni, vagy elfogadjuk a világ megszólítását, és megengedjük, hogy a bűnös
világi gondolkodás sodorja a mi gondolatainkat is? Kegyelmi állapot az, ha
erről mi magunk lehetünk méltók döntést hozni, és döntéseinknek életteret
teremteni, és abba beengedni, vagy abból kizárni azokat, akik arra nem
hajlandók!
Vegyük
tudomásul, hogy az erotika mindenkinek sajátja! Ráadásul, az nem kortól függő!
Legfeljebb, egy fiatal pap esetében a környezete másképpen minősíti, mint az
idősebb pap esetében! A kérdés az, hogy az erotikus énemmel mit kezdek, és
milyen módon tartom keretek között, felvállalva, őszintén és nyíltan, hogy igen
is, érzelmekkel dúsított személy vagyok, de érzelmeimet képes vagyok kezelni,
illetve elvárom környezetemtől is, hogy ebben az állapotomban segítsen,
tiszteljen, hogy teljes értékű ember lehessek! Ez a kérdés természetesen pro és
kontra, minden ember vonatkozásában megválaszolandó! Mert egy családapa is
bírhat – akár élethelyzetéből adódóan is - olyan erotikus torzulásokkal,
melyeket tévesen ott él ki, és olyan módon, ami emberi kapcsolataiban
mutatkozik meg, és másokra terhelővé lehet!
Semmit
nem elhallgatni, de mindent tudni felvállalni, az Isten szeretetével
közösségben: megtapasztalásával, megélésével és annak, az emberi tisztelet
keretei között való megosztásával termékennyé lenni. Termékennyé arra, amire
Isten országának építésében nekem van feladatom!
Ide
kell idéznem Martin Werlen, Egyházprovokációban kifejtett gondolatait: » Az élet
egyes kérdéseiről az egyháznak alig van már mondanivalója, még a
megkereszteltek számára sincs. Ide tartozik a szexualitással való bánásmód.« -
Hozzátenném, hogy megérzésem az, hogy a szexualitása kérdése sincs kellő képen
tárgyalva, terítéken, egyes papnevelő intézetekben!
Majd
a szerző idézi Walter Kaspert: » A szexualitást a Teremtő ajándékozta az
embernek és rábízta; az a feladata, hogy kivezessen bennünket az egocentrikus
individualizmus magányából és szűkösségéből, és elvezessen az emberi közösség megéléséhez.
A szexualitás elszigetelése az általános emberi kapcsolatoktól, és testiségre
redukálása nem a sokat dicsőített felszabaduláshoz vezetett, hanem a
szexualitás közönségessé és kommerszé tételéhez. Mindebből az erotikus szerelem
halála és nyugati társadalmunk öregedése következik. A házasság és a család az
ellenállás legutolsó fészkei egy olyan szemlélet ellenében, amely az életet
minden szinten technicizálni próbálja, s hideg számítással pusztán az üzleti
érdekeknek akarja alárendelni. Minden okunk megvan rá, hogy kiálljunk a
házasság és a család ereje mellett, s mindenekelőtt a fiatalokat elkísérjük
ezen az úton és bátorít őket.” (A család evangéliuma c. könyvből idézve) (…) Az
egyház szexualitásról szóló üzenete csak akkor hiteles, és csak akkor járul
hozzá a beteljesült élethez, ha azt megelőzi és megalapozza az emberre
kimondott igen, s mindez érzékelhető is. Másképp joggal tartják az egyház
hozzáállását az ember elutasításának. S teljesen világos, hogy egy ilyen
hozzáállás nem katolikus.« (LXXXI)
»A
nehéz kérdésekre adott gyors válaszok legtöbbször a gyengeség jelei, nem pedig
az erőé. Ez különösen világosan érhető tetten ebben a témában. S nemcsak a
személyiség szerkezet gyengeségéről van szó, hanem a hit gyengeségéről is. Nem
bizalom teli, hanem félelemmel teli hozzáállás ez. Nem ritkán a saját
homoszexuális vágyak elfojtása vagy esetleg kettős élet áll a hátterében.«
(LXXXIII)
Vajon,
lehetünk bármilyen esetben is bizonyosak, amikor mindenki a maga vélt, vagy
vélelmezett álláspontját képviseli. Mert nem is képviselhet mást. Ki lát a háta
mögé, és ki az, aki látja mi lesz holnap? De, ki állíthatja azt, hogy minden
vonatkozásban független tud lenni egy rengeteg érzelemmel, identitással, és
terheltséggel összekuszált helyzetben. Nem válhatunk igazság osztóvá ott, ahol
magunk is érzelmeinktől terheltek vagyunk. Elfogultak, ráadásul a tényeket sem
ismerjük. Persze, egyéni véleményünk az adott esetről lehet, de az sem lesz
több mint a másiké, akinek kötelessége volt döntést hoznia, a rendelkezésére álló
érvek és ellenérvek, bizonyítékok és lehetséges bizonyítékok birtokában.
Előnyünk a dologban annyi, hogy nekünk, az egyéni véleményünkért nem kell
felelősséget vállalnunk, ha csak, azt nem erőltetjük, nem terheljük rá másokra!
Amit véleményünkkel tehetünk, hogy önmagunkban Isten előtt tisztázzuk annak
értékét.
Ugyanakkor,
és még ez is a magam véleménye, és nem több: aki vét, az él, és aki él, az nem
kerülheti el azt, hogy vétkezzen, bűnt kövessen el. A kérdés az, kinek milyen
módon és mikor esedékes, hogy a vétkéért megfizetni kénytelen legyen! Egy
biztos, hogy senkinek sincs jogában bárki vétkét megtorolni, számon kérni, vagy
a vétkéért a vétkesen még egyet rúgni, csak azért, mert vétkezett. Mégis
megtörténik sok esetben ez. Olyankor nem marad más, mint az, hogy a vétkes a
büntetését társítsa Jézus szenvedéséhez, aki semmit sem követett el, de
vállalta a világ minden bűnéért a büntetést!
E
gondolatok sokaságát, talán csak a keserűség, a csalódottság, az
elkeseredettség levezetése miatt lett fontos a számomra leírni, összefűzni.
Mindenesetre, ez csupán egy történet, mely valószínűleg sokakat érint, és sokak
számára okoz gondot. De ezek a gondjaink mindennaposak! A lényeg, mindig az
marad, hogy én hogyan reagálok, hogyan vagyok képes önmagamban elrendezni, elhelyezni
azokat a történeteket, melyek az én életembe beleszólnak, beleavatkoznak. Azok
a történetek, melyek beleavatkoznak az én életembe, azok lesznek meghatározói
az én bölcsességemnek és teljességem alakításában. Az alapkérdés mindig az
marad: Isten jelenlétében és gondviselésében van életem! Minden ember élete,
akár tudomásul vesszük, akár nem! Uram, Atyám, Veled akarom minden történetemet
átelmélkedni, hogy Veled, minden történet, a javamat szolgálja! Segíts meg
engem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése