2016. szeptember 8., csütörtök

Szent István király, a keresztény szeretet élő formája



Szent István király, a keresztény szeretet élő formája


Meglepő, hogy a mai Szentleckében Szent Pál apostol múlt időben beszél megdicsőülésünkről. Hiszen hol vagyunk mi még a beteljesedéstől? Életvitelünk, bűneink kétségessé teszik, hogy egyáltalán üdvözülhetünk. A mai ünnep arra hív, hogy Szűz Máriára tekintve és tőle tanulva felfedezzük azt a dinamikus mozgást, amelyről az Apostol ír. Hogy életünk alakulásában – amely kívülről szemlélve sokszor csak szánalmas botladozás, pozitív és negatív történések kiszámíthatatlan egymásutánja, tehetetlen ide-oda hányódás –, észrevegyük Isten kegyelmi cselekvéseit, melyek, mint mágnes a vasreszeléket, meghatározott irányba fordítják életünk eseményeit, értelmet, célt adva nekik. A mai napon annak születését ünnepeljük, aki Krisztus után elsőként jutott el testestül-lelkestül abba a dicsőségbe, amelyre öröktől fogva rendelve volt. Isten részéről olyannyira biztos az örök dicsőségbe való befogadásunk, hogy Szent Pál máris befejezett tényként említi.

Szabad akaratunk persze lehetővé teszi, hogy meghiúsítsuk Istennek ezt a ránk vonatkozó örök tervét. Szűz Mária élete azonban éppen az örök isteni elhatározás és az emberi szabad akarat együttműködésének csodája. A Szent Szűz nem tudott többet, mint ami feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy szabadon igent mondjon Isten akaratára. Nem tudott róla, hogy ő a szeplőtelenül fogantatott, mint ahogy arról sem, hogy majd testestül-lelkestül fölvétetik a mennybe. Nem emberi tudása és számításai szerint döntött, csak egyszerűen beállt Isten akaratának sodrásába. Ahelyett, hogy sokat okoskodott vagy kérdezett volna, hallgatott és figyelt. Állandó készsége Isten akaratának teljesítésére képesítette arra, hogy minden szenvedést elfogadjon Isten kezéből, s szent Fia keresztje mellett is ott állhasson, mint új Éva, a Krisztus megváltó halálában újjászületett emberiség Édesanyja.

Urunk, Jézus Krisztus, mi nem látjuk Atyád kegyelmi műveit a maguk teljességében, de meghívásából mi is részesedtünk, ezért biztosak lehetünk abban, hogy amikor elhatározta, hogy megfoganjunk, egyben megdicsőítésünket is eldöntötte. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy a Boldogságos Szent Szűz közbenjárására, akinek ma földi születését ünnepeljük, készséges szívvel válaszoljunk az isteni meghívásra, és Szűz Mária gyermekeiként járjuk utunkat, Názáreten, Betlehemen és a Golgotán át a mennyei dicsőség felé.
 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése